-Ez jó volt - dicsért meg Donna, miközben összefűzte a kottalapokat. -Az alapok megvannak, ha nem hanyagolod el és sokat gyakorolsz, akár a munkádhoz is felhasználhatod a tudásodat.

-Az a cél - bólogattam. -Szeretnék majd írni egy dalt, amit jó lenne zongorával kísérni - fejtettem ki a terveimet bővebben, bár tudtam, Donnát ez nem nagyon érdekli, mégis meghallgatott és készségesen válaszolt.

-Nem egyet, nem kettőt. Sokat! - mosolygott rám. -Mára befejeztük, csütörtökön nem érek rá, viszont jövőhét pénteken, ha neked is jó, folytathatjuk.

-Örülnék neki - nyomtam le egy éppen kézre eső billentyűt. Elragadó ez a hangszer és megint úgy érzem, a mai óra sokkal gyorsabban letelt, mint általában.

Elbúcsúztam Donnától és a telefonomra pillantva tisztáztam a mai teendőimet. Először is Zaynért kell elmennem, szóval amilyen gyorsan csak tudtam, átvezettem a városon és közben azon gondolkodtam, hogy vajon mit akarhat Darren. Tegnap küldött egy sms-t a csapatnak, hogy fontos megbeszélést tart ma, és ez nála elég ritka. Legutóbb, ha jól emlékszem Eleanorék érkezése volt ilyen meghatározó momentum, meg talán az első kézhez kapott fizetésünk. Éget a kíváncsiság.

-Késtél! - pirított rám Zayn, mikor beült mellém és szándékosan erősebben csapta be az ajtót. Már a házunk előtt várt és az utca végétől kezdve számoltam, összesen hatszor nézett rá a telefonjára.

-Türelmetlen vagy. Van még tíz percünk - sóhajtottam.

-Annyi kell, hogy odaérjünk.

-Sosem vagy pontos - ráncoltam a homlokomat értetlenül. Nem válaszolt, ezért lassítottam és még a halkan szóló rádiót is kikapcsoltam. -Mi történt?

-Semmi. Csak érdekel, hogy miért kell sürgős gyűlést tartani - fonta össze maga előtt a karjait.

-Biztos a turnéval kapcsolatban van valami - rántottam meg a vállam.

-Ó, a tavaszi turnéval - csettintett a nyelvével. -El is felejtettem.

-Az első igazi turné - mosolyodtam el halványan. -Biztos izgalmas lesz, főleg, ha a buszban kell aludnunk.

-Szakítottam Niallel - bökte ki váratlanul. Elkomorodva kanyarodtam be a következő utcára, közben pedig a szemem sarkából sandítottam Z-re. -Megbeszéltük, hogy jobb nekünk, ha csak barátok vagyunk.

-Biztosan így érzel? - kérdeztem.

-Igen - felelte olyan határozottan, hogy kénytelen voltam hinni neki. -Csak elhitettük magunkkal, hogy minden rendben, de... Igazából mindketten csak egy társat kerestünk.

-Nem értem - hitetlenkedtem és kérdőn fordultam felé, miután leparkoltam a stúdió előtt.

-Ő magányos volt, nekem pedig kezdett elegem lenni az egy éjszakás kalandokból - magyarázta nyomott hangon. -Vonzódunk egymáshoz, de... Sok mindenben nem értünk egyet, ami nem probléma, ha csak barátok vagyunk.

-Szóval mostantól barátok vagytok extrákkal? - vontam fel a szemöldököm.

-Nem, dehogy - nézett rám szörnyülködve.

-Jó, na! - emeltem magam elé a kezeimet. -Csak olyan hihetetlen, tök cukik voltatok együtt.

-Egy bandában túl sok lenne három meleg srác - kuncogott fel.

-Ezt hogy érted?

-Niall egyértelműen a tudtomra adta, hogy nem bír más férfira ránézni, viszont szívesen kacsintgat a lányok felé. Én meg... Háááát, legfeljebb majd osztozkodom rajtad Harryvel! - lökte meg a vállam.

-Ezt beszéld meg vele is - röhögtem a fejemet ingatva.

-Én most szeretnék inkább egy kicsit egyedül lenni - váltott újra komolyra.

-Egy éjszakás kalandok? - kapcsoltam ki a biztonsági övemet.

-Néha - kacsintott rám Z, majd kiszálltunk a járműből.

Liam autója kettővel arrébb állt, a másik oldalon pedig Darren fekete Fordja parkolt. Legtöbbször mi vesszük használatba a stúdió parkolóját, ezért volt meglepő a harmadik autó, ami inkább egy kisbusznak tűnt. Eleanor megnyerte a lottót?

-Gyere már! - szólt rám Zayn, aki már az ajtót támasztotta türelmetlenül. Nagyokat lépve értem be őt, és az irodába is kétszer hamarabb odaértünk, mint szoktunk. Illedelmesen kopogtunk, mert nem tudtuk mi várhat ránk, majd benyitottunk.

Az első, akit megláttunk Niall volt, egy szendviccsel a kezében ült a padlón törökülésben.

-Sziasztok - köszöntem halkan.

-Mi van, szöszi? Nincs hely a kanapén? - kérdezte Zayn szórakozottan, de rögtön befogta a száját mikor rájött, tényleg nincs elég hely az ülőalkalmatosságon. -Ugh... Helló!

-Darren el akar minket adni - mondta Niall teli szájjal és emiatt alig értettük őt meg.

-Pozitívan, Niall! - köszörülte meg a torkát Darren, majd felállt és elénk lépett.

Ekkor néztem körbe tüzetesebben és nem tudtam nem észrevenni, hogy egyel kevesebben vagyunk, ami a csapatot illeti, és hárommal többen, ami meg nem tudom mit illet.

-Hol van Shane? - kérdeztem zavartan.

-Kirúgtam - biccentett Darren szigorúan. -Ameddig ti Londonban voltatok elém állt és mondott pár dolgot.

-Miféle dolgot? - kerekedtek el a szemeim.

-Nem lényeges - legyintett. Vagy kimaradtunk az egészből és Shane nem említett rólunk egy szót se, vagy egyszerűen ez nem érdekli a menedzserünket. -Fontos megbeszélni valónk van és szeretném, ha nem ellenkeznétek.

-Mintha egyszer már végigjártuk volna ezt az utat - suttogta Zayn, de ebben a csendben tisztán hallotta őt mindenki.

-Így van - helyeselt Darren. -Csakhogy akkor még annyira kilátástalan volt a helyzet, hogy csak előreütemezett koncertekkel tudták betölteni a munkanapjaitok egy részét. Ez, mint utólag kiderült, egy próbaidőszak volt - mondta idegesen elmosolyodva. Liam felállt az egyik fotelből és hangtalanul kikerült minket, majd leült Niall mellé.

-Elpasszolsz minket, ugye? - kérdezte.

-A ti érdeketekben - bólintott a menedzser, mire egyszerre hördültünk fel Zaynnel.

-Mégis miről beszélsz?! - támadtam neki, de legnagyobb döbbenetemre nem ő, hanem az egyik férfi válaszolt. Elénk állt és a kezét nyújtotta felénk.

-Először hadd mutatkozzak be. Richard Clark vagyok, tehetséges együttesek karrier építését segítem - név, rövid leírás, mosolygós arc, mégse tudtuk magunkat rávenni, hogy kezet fogjunk vele. Mikor rájött, hogy hiába tartja a levegőben a karját, kínosan torkot köszörült hátrált egy lépést.

-Fiúk, ők a ModesT vállalat vezetői! - szólalt fel hangosan Darren, mintha hitetlenkedne.

-Pár hónappal ezelőtt járt itt néhány kollégánk egy ajánlattal, amit elfogadtak. Számba véve a véleményeket, az internetes nézettséget és a jegyárusítás menetét egy-egy koncert alkalmával, egyértelmű, hogy a One Direction nagy jövő előtt áll - mondta a másik férfi, aki nem szándékozott bemutatkozni.

-Mi értelme van ennek? - kérdeztem csalódottan és Darren felé fordultam. Z hangosan felsóhajtott és csatlakozott Liamhez és Niallhez.

-Figyeljetek... Ellenkezhettek, lehet véleményetek, de be kell ismernetek, hogy ennél nagyobb lehetőség aligha érkezhet. A ModesT az egyik leghíresebb vállalat és számos befutott sztárt menedzsel. Egyik napról a másikra lehettek világhírűek, nem ezt akarjátok? - tárta szét a karjait.

-Hogy őszinte legyek, nekem jó így - motyogta Zayn.

-Mennyit kapsz te ezért? - folytattam a gondolatmenetem, mert volt egy sejtésem, mire megy ki ez az egész, és a kérdésemet követő csend felért egy válasszal. -Elég hülyék voltunk, hogy azt hittük érdeklünk téged...

-Louis - rázta meg a fejét, majd a földre szegezve szemeit szorította halántékára a mutatóujját. -Értsd meg. Innen, Riversideból nem tudtok egyről a kettőre jutni.

-Ez csak üres magyarázkodás - hördültem fel. -De tudod mit? Megszabadulsz tőlünk - bólintottam kimérten. Mondani akart még valamit, de hátat fordítottam neki és Richard elé álltam. -Miről van szó?

-Louis! - tiltakoztak a fiúk azonnal, de egy mozdulattal leintettem őket.

-Nem kell sietni - biztatott Richard. -Beszéljék meg és olvassák át a szerződés minden pontját - nyújtott felém egy mappát.

-Átgondoljuk - biccentettem. A hónom alá tettem a feltűnően vastag mappát és távozásra készen szedtem össze a fiúkat, valamint Eleanort, aki sápadtan dőlt az autómnak a parkolóban.

-Mindenre számítottam, csak erre nem - vakarta a tarkóját Liam.

-Gondolom Darren még ma lemond rólunk - grimaszolt Niall és egy kavicsba rúgott.

-Most hazamegyünk, elolvassuk a szerződést és megbeszéljük, mi legyen. Azt mondták nem kell sietnünk, úgyhogy bőven lesz időnk mindent átgondolni - mondtam reménykedve.

-Mi van, ha Darren tényleg a mi javunkat akarja? Elég lazán kezeltük a dolgokat, lehet, ha rendezettebb a beosztásunk már túl lennénk egy turnén - állt mellém Zayn.

-Minden rendben? - kérdeztem Eleanort és gyengén oldalba böktem. Megrázta a fejét, haja teljesen az arcába hullott, önmaga ellentéte volt azzal, hogy nem oktatott ki senkit és nem beszélt egyfolytában.

-Igen, csak... Nekem is sok volt most ez - mosolyodott el szomorúan. -Biztos vagyok benne, hogy helyesen fogtok dönteni.

-Neked mi erről a véleményed? - jött közelebb Liam.

-Számít? - ráncolta össze a homlokát.

-Már hogy ne számítana?! - csattant fel Zayn. -Hiszen ha megyünk, te is jössz velünk!

-Tényleg? - nézett rám tágra nyílt szemekkel, hogy megerősítsem Zayn állítását.

-Ez egyértelmű. Miért, mit gondoltál? - kérdeztem.

-Darren világosan a tudtomra adta, hogy más munkát kell keresnem - mondta halkan.

-Na neeeeeem! - tapsolt a levegőbe Niall.

-Már te is a csapat tagja vagy - mutatott rá Liam.

-Kizárt, hogy más hozzáérjen a hajamhoz - túrt a tincsei közé Z, és én is egyet értettem a válaszaikkal.

-Így van. Egy csapat vagyunk. Össze kell fognunk, mert most először, a mi kezünkben van a sorsunk - mondtam komolyan.

Egymásra néztünk, megtalálva a másik szemében az akaratot, a kitartást és erőt. Kitártam a karjaimat és várakozva pillantottam körbe, a többiek pedig pár másodperccel később csatlakoztak a csoportos öleléshez. Jó emberek között voltam. Tudtam, hogy helyesen fogunk dönteni.

---

Darren lépésével a napjaink teljesen felszabadultak és bőven volt időnk összeülni és beszélgetni. Arra jutottunk, hogy az ajánlat nyilván komoly, ha a nagyfejek képesek voltak miattunk repülőre ülni és egészen idáig utazni Londontól. Az is erről tanúskodik, hogy várnak, miközben talán nekünk kellene hálásnak lennünk amiért felfigyeltek ránk. Még nem adtunk egyértelmű választ, mert nem lehetünk önzőek. Liam nem akarja itt hagyni a családját, Zayn szülei is hezitálnának, bár ők talán még beleegyeznének tekintve, hogy a fiuk sosincs felügyelet alatt, szóval mi változna egy másik országban... Niall szülei biztosan kiakadnának, nem állnak készen a változásra, most még nem. És én. Először azt gondoltam, kedvezne nekem a helyzet, mert sokkal közelebb lehetnék anyáékhoz, de képtelen lennék itt hagyni Harryt. Vagy azt kérni a fiúktól, hogy mindent hagyjanak a hátuk mögött.

A felmerülő kételyek miatt kimondtuk, hogy kell egy kis szünet. Át kell értékelni az életünket, amit itt, Riversideban éltünk és a nagy jövőt, ami Londonban várhat ránk. Zaynnel nem beszéltünk erről napok óta, úgy tettünk, mintha minden rendben lenne és egyszerű, normális tinédzserek lennénk. Annyira hihető volt az egész, hogy január tizenötödike reggelén boldog mosollyal az arcomon ébredtem és, bár még korán volt, az izgatottság átvette felettem a hatalmat.

Magamra kaptam egy szürke felsőt és a telefonomat nyomkodva bukdácsoltam le a lépcsőn. Írtam egy sms-t Liamnek, hogy délután mindenképpen számítok rá és pár perccel később érkezett a válasz, miszerint fél háromra a házunk előtt lesz. Belépve a konyhába nem kerülte el a figyelmem Zayn, aki az asztalnál ülve egy kamerát forgatott a kezeiben.

-Mit csinálsz? - kérdeztem miközben szélesre tártam a hűtőt és rövid mélázás után csak a tejet vettem elő.

-Próbálok rájönni, hogy hogyan működik a kamera - mondta idegesen. -Nem találom a gombot!

-A hátulján nézted már? - ültem le elé a tányérom és a gabonapehely társaságában. Z az elejére fordította a készüléket, majd a homlokára csapott.

-Néha annyira hülye vagyok - morogta.

-Néha? - fojtottam vissza a nevetésem.

-Még egy ilyen beszólás és nem veszek fel semmit - sziszegte fenyegetőn.

-Le ne harapd a fejem! - védekeztem. -Csak nem menstruálsz már megint?

-Ennyire látszik? - sóhajtotta. Kuncogva bólintottam és örültem, hogy ő is végre elmosolyodott. -Izgatott vagyok.

-Akkor én mit mondjak? - tártam szét a karjaimat. -Olyan, mintha ki akarna ugrani a szívem a mellkasomból.

-Ne légy ennyire költői - ráncolta a homlokát.

-Nehéz, ha a barátom irodalmat tanul emelt fokon - vontam meg a vállam. -És ez nem is volt annyira költői.

-Van benne memóriakártya, szerintem bírni fogja egész délután - emelte fel a kamerát és szabad kezével büszkén a vállára csapott. -Király vagyok!

-Csak a kórházban videózz - szóltam rá. -Ha már Harryéknél előveszed tudni fogja, hogy valami nagy dologra készülök.

-Miért ne tudhatná?

-Mert igazi meglepetést akarok! - csaptam az asztalra.

-Jó! Felfogtam! - pislogott rám nagyra nyílt szemekkel. -A szülei tudnak róla?

-Nem - ráztam meg a fejem.

-És nem félsz, hogy haragudni fognak?

-Nem. Ismerem a körülményeket. Örülni fognak és talán így Ms. Cox is teljes mértékben megbocsát nekem - bólogattam.

-Csak ezt ne mondd előttük - húzta el a száját. -A végén azt fogják hinni, hogy megvásárolod őket.

-Nem! - emeltem fel a hangom. -Nem miattuk csinálom! Egyedül Harry számít!

-Értem, nyugi - intett le. -Menjünk, a rózsacsokor nem vásárolja meg önmagát!

-Basszus, majdnem elfelejtettem! - dörzsöltem meg a homlokom, majd a tányéromat a mosogatóba dobva siettem fel a szobámba, hogy rendesen felöltözzek és valamennyire normális kinézetet teremtsek magamnak.

-A kulcs! - hajította felém az autóm kulcsát Zayn, így előre siettem és a járműben vártam meg, hogy bezárja a bejárati ajtót és beüsse a riasztó kódját. Összehúzta maga körül a pulóverét és nagy erővel vágódott be mellém. -Egyébként, tegnap délután felhívtam a virágárust és száz rózsa helyett csak tizennyolcat rendeltem.

-Mi van?! - kiáltottam fel. -Mégis miért?!

-Azért, Louis, mert nem megkéred Harry kezét, hanem csak felköszöntöd születésnapja alkalmából - forgatta meg a szemeit.

-Akkor is jó lett volna az a száz rózsa... - motyogtam elszomorodva.

-Pár év múlva, ha tényleg megkéred a kezét, segítek beszerezni ezer szál rózsát, oké? - simította kezét a vállamra bocsánatkérőn.

-Szavadon foglak - néztem rá komolyan. Vigyorogva biccentett és előrefordult.

Átvettem a virágcsokrot, aminek illata azonnal elárasztotta az autó belterét miután betettem a hátsóülésre. Gyönyörű volt és annyira intenzív, hogy elképzeltem, ahogy magam után húzom az illatcsíkot az utcán. Otthon egy vázába tettük az ablak elé, hogy napfény is érje és elkezdtünk készülődni.

Az elegáns öltözet nem az én stílusom és végignézve a tükörképemen, akaratlanul is a ballagási bál jutott eszembe. Mondjuk ott nem is a ruha, hanem inkább Anne Pots volt a probléma, de akkor sem éreztem jól magam. A lényeg a tánc lett volna, amit ellógtunk a srácokkal és egy buliban töltöttük az estét. Pedig biztos vagyok benne, hogy ha Harry lett volna a partnerem, a bál minden percét élveztem volna.

Egyszer fel fogom kérni őt táncolni. És mindketten élvezni fogjuk.

-Louis - kopogott a szobám ajtaján Zayn, kizökkentve mély ábrándozásomból.

-Mi van? - ráztam meg a fejem, hogy kiűzzem a gondolatfoszlányokat és a barátom felé fordultam. Az ajtófélfának dőlve mért végig.

-Öltözz át - parancsolt rám. -Harry ki fog térni a hitéből, ha meglát téged ebben a hacukában. Mire készülsz, temetésre?!

-Idegesítő vagy - morogtam, de azért hálásan rántottam le magamról az ingemet és helyette felvettem egy felsőt, ami nem volt hétköznapi, de túl elegáns sem.

Magamra fújtam egy liter parfümöt és Liam ezt a pillanatot választotta megfelelőnek, hogy betoppanjon.

-Szent szar, ez éget! - szorította a torkára a kezét.

-Szent szar? - nézett rá furcsán Zayn, majd a fejét ingatva igazította meg magán a nyakkendőjét. -Lassan indulhatunk!

-Igen! Lassan! - sipítottam magas hangon. -Bassza meg, félek!

-Mitől? - értetlenkedett Z.

-Mi van, ha mégse fog örülni neki?! - teljesen kétségbe estem.

-Ne most találd ki, hogy rossz ötlet volt, mert esküszöm falra mászok! - hurrogott le idegesen.

-Miről van szó? - lengette meg a kezét a levegőben Liam.

-Semmiről. Indulás! - jelentette ki határozottan Zayn, és ha ő ennyire komoly, akkor nem létezik olyan szó, hogy nem.

A csokrot óvatosan a kalaptartóra tettem és minden kanyarnál szemmel tartottam a visszapillantó tükör segítségével. Idegileg valóban ki voltam, remegett a kezem és alig kaptam levegőt. Csodával határos módon mégis sikerült annyira összeszednem magam, hogy gond nélkül kopogtattam a Styles-Horan család ajtaján.

-Hé! - örült meg nekünk Niall és mielőtt bemehettünk volna, egy szívélyes öleléssel üdvözölt minket. -Gyertek, most vágjuk a tortát.

A mellkasom előtt tartva a rózsákat merészkedtem beljebb és szerencsére nem találtam kínosnak, hogy beléptünk a családi idillbe. Mintha... Mi is oda tartoztunk volna.

-Jó napot! - köszöntem illedelmesen és nyomtam egy félénk puszit Ms. Cox arcára, Mr. Horannal pedig férfiasan kezet fogtam.

Harry felvágta a tortáját, addig pont volt elegendő időm végigmérni őt és megélni a szokásos érzelmi hullámot, ami mindig akkor ragad el, ha meglátom őt. Egy tiszta tányérra tette a kést és boldog mosollyal az arcán fordult felém. Szemei a csokorra szegeződtek, amit megpróbáltam egy macsós mosoly kíséretében átadni.

-Boldog szülinapot, baby - kacsintottam, mire egy pillanatra az égnek emelte a szemeit, majd fél karjával átölelve hajolt a számra. Rövid csókunk után a fiúk is felköszöntötték őt, a virágcsokrot pedig Ms. Cox intézte el és láttam, hogy neki is tetszik az ajándék.

-Együnk - állt fel Mr. Horan és sorjában pakolta a tortaszeleteket a tányérokra.

Harry összekulcsolta az ujjainkat és a nappali felé húzott, majd a lépcsőfordulónál megtorpanva nézett rám.

"Gyönyörű a csokor, Lou! Köszönöm!" jelelte, aztán karjaival átkarolva a nyakamat csókolt mélyen és hosszasan, és mivel most csak ketten voltunk, nyugodtan simítottam kezeimet derekára és invitáltam táncra a nyelvét.

-Ez az egyik ajándékod - mosolyogtam kissé ziláltan. Homlokomat az övének támasztottam és álltam kérdő tekintetét, miközben felnyúltam és puha tincsei közé túrtam. -Őrülten szeretlek, Harry - vezettem végig mutatóujjam az arcán. Bájos mosolyra húzódott a szája, amivel csak még jobban az őrületbe kergetett, ezért az órára nézve fogtam meg a kezét és húztam vissza a konyhába.

-Louis? - nézett rám figyelmeztetőn Zayn, mire bólintottam egyet.

-Szóval... - megköszörültem a torkom, amivel elértem, hogy mindenki rám figyeljen. Harry elengedte a kezem és az anyukája mellé állt, hogy ő is értse amit mondok. -Csak egyszer tizennyolc éves az ember - tártam szét a karjaimat. -Szeretnék adni valamit Harrynek. Jó lenne, ha mind ott lennénk.

-Most? - kérdezte Mr. Horan.

-Igen - biccentettem. -Két kocsival jöttünk, hogy mindenki elférjen.

Senki nem kérdezősködött vagy ellenkezett, sőt, még csak kételkedve sem néztek rám, egy szó nélkül követtek engem. Az én kocsimban ült Niall, Zayn és Harry, míg Liam hozta Ms. Cox-ot és Mr. Horan-t.

-Nyugodj meg, Louis. Minden rendben lesz - suttogta Z bátorítón. Elképesztően hálás voltam neki, amiért mellettem van és fogja a kezem, nehogy elessek.

A kórházhoz érve kérdések kereszttüzébe kerültem, főleg Niall és a szülők szegeztek nekem értetlenkedő mondatokat, de válasz helyett összefontam ujjaimat Harryével és előre mentünk. A hátam mögött Zayn terelte a többieket olyan szavakat elejtve, mint „Mindjárt megtudják.", vagy „Bírják ki ezt a tíz percet!", szóval nem mondott semmit, szerencsére.

A nővérek mintha vártak volna ránk, egyből kettő lépett mellénk, hogy az emeletre vezessenek, ahol dr. Bowman a folyosón rendezgette a papírjait. Amikor észrevett, elmosolyodott, de most nem tudtam meglepődni rajta.

-Jó napot! - mondtam remegő hangon, amit egy sóhajjal próbáltam elfojtani. -Ő itt Harry - húztam magamhoz közelebb a göndört.

Az orvos felkészülten, jelelve kommunikált Harryvel, és alig tudtam figyelni, mert eközben Ms. Cox rángatta a kezemet.

-Louis, mi ez az egész? - kérdezte suttogva. A nyelvem hegyén volt a válasz, ám szerencsére szótlanul mehettem tovább, ugyanis dr. Bowman nem húzta az időt, velünk a nyomában szelte át az egész folyosót, aminek a végén egy nagyobb terembe nyitottunk. A fal mellett két szék állt, az orvos oda ültette le Harryt, aki zavartan nézett körbe és egyelőre nem értett semmit.

-Önök a szülők, igaz? - mutatkozott be Harry szüleinek is, akik szintén elveszve fogadták a történéseket. Ezután dr. Bowman a számítógép mellé sétált és egy dobozt vett elő.

"Jól vagy?" kérdeztem Harryt, mert úgy ült ott, mint akit karóra húztak. Félre billentette a fejét és tanácstalanul nézett rám. Zayn bekapcsolta a kamerát és vigyorral az arcán állt a fal mellé, hogy tökéletes legyen a képállás.

-Pár hónappal ezelőtt Mr. Tomlinson azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy van-e megoldás egy halláskárosult beteg gyógyítására - kezdte dr. Bowman. -A válasz nem lehetett egyértelmű, ugyanis nem mindegy, hogy száz százalékos károsodásról van szó, vagy kevesebbről. Professzor kollégáimmal az elmúlt öt évben egy új módszeren dolgoztunk, amely kevésbé kockázatos, mint az operáció.

-Doktor úr, ez... - Ms. Cox hangja elhalkult és az arcára szorította a kezeit, miközben könnyesedő szemeit rám emelte.

-Nincs ok aggodalomra, a készülék nem egy kísérleten megfelelt - mondta az orvos és közben kiszedte a dobozból a két kis szerkezetet. -Azok a részek aktiválódnak, amelyek épek maradtak - folytatta, majd Harry elé állt. Valamit mondott neki jelnyelven, amire Harry egy meglepett bólintással válaszolt, aztán a haját félre tűrve helyezte fel a fülére a készülék egyik részét.

A levegő mintha megfagyott volna körülöttünk, feszült figyelemmel követtük végig a műveletet, bár aggódtam Ms. Coxért, akit Mr. Horannak kellett tartania, nehogy összeessen.

-Most jön a másik - mondta dr. Bowman, mire Harry hirtelen hátrahúzódott és elkerekedett szemekkel nézett rá. -Rendben van? - kérdezte, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. Harry a szája elé kapta a kezét és hitetlenkedve rázta meg a fejét.

Az orvos oldalra lépett az asztalához és várakozva figyelte Harryt, akin szinte nem is látszott, hogy rajta lenne a készülék, mert eltakarta a haja. Sokkoltan nézett körbe, de senki sem mert megszólalni. Ezért erőt vettem magamon, visszanyeltem a könnyeimet, lassan előre sétáltam és leguggoltam Harry előtt. Tenyeremet a térdeire simítottam és kérdőn pillantottam fel rá.

-Harry? - szólítottam meg őt. Felnyikkant, elvette a kezét a szája elől és utat engedett a könnyeinek, erre késztetve engem is. Halkan szipogtam, majd elfúlt hangon folytattam. -Hallasz engem? 

A válasza nem lehetett volna hálásabb és boldogabb: felzokogott és bólintott, majd térdre esve bújt a karjaim közé.