Jungkook:

Egy hete, pontosan egy hete nem láttam őt. 

Az utolsó emlékem róla az, hogy a szobámban csókolózunk miközben a mellkasomra simítva mellbimbómat kezdi el ujjai között morzsolgatni ezzel is az őrületbe kergetve engem. 

-Jungkook, gyere ide, kérlek. Ma te felelsz.-hallottam meg a irodalom tanárom hangját, mire lehajtott fejjel ballagtam ki a táblához, és vártam a nő további kérését.-Volt három vers, amelyikből egyet kötelező volt megtanulni. Szeretném, ha most felmondanád nekem az egyiket. 

-Én, Edmund Spenser: Homokba írtam a kedvesem nevét című versét választottam.-suttogtam magam elé visszagondolva arra amikor a vers címéhez hűen én is leírtam Tae nevét.

-Kíváncsian hallgatjuk.-bólintottam, majd lehunytam a szemeim és lassan kifújtam a bent tartott levegőt, hogy kissé nyugodtabban tudjak az osztálytársaim szemébe nézni.

- Edmund Spenser:Homokba írtam kedvesem nevét,

  Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megújul.-éreztem, hogy nem sok tart vissza a sírástól, így a jegyem meghallgatása nélkül rohantam ki a teremből, egyenesen a fiú vécé felé tartva.

Amint beértem a helységbe a hideg csempének dőltem, és felfelé pislogva próbáltam nem azon agyalni, hogy vajon, most hol lehet Taehyung? Mit csinálhat? Kivel beszélhet? Miért nincs velem?

A kapcsolatunk -ami szerinte csakis kizárólag baráti-elkezdett jó irányba haladni viszont neki kötelező volt elmennie, valami fontos dolog miatt, pedig aznap este minden olyan tökéletes volt. A csókjai, az érintései és a pillantása amivel megajándékozott engem, egytől egyig tökéletes.

Lassan kinyílt a fehérre festett ajtó, amit a diákok a lehető legszebb módon díszítettek ki a rajzaikkal. Megtöröltem az arcomat és a szemem, majd megköszörülve a torkomat próbáltam eltüntetni, a sírás utáni remegő hangomat.

-Szereted a faszt kis köcsög?-mondta egy részeges hang amit először nehezen ismertem csak fel.-Csak azért kérdezem, mert, ha gondolod akkor a sajátomat letuszkolhatom a torkodon, hogy végre megfulladj, haver!

-Taehyung?

-Nem, Szűz Mária vagyok basszus.-morogta az előttem álló fiú, majd elemelte fülétől a telefonját. Kezében egy kést szorongatott amit, ha minden igaz vér borított, a ruhájáról és az arcáról nem is beszélve. Közelebb sétálva hozzá, megéreztem az őt körülölelő alkohol bűzét ami eléggé zavarta az orromat, azonban abban a pillanatban ez volt a legkisebb bajom. 

  -Miért jöttél ide...így?-kérdeztem kissé rekedtes hangon, mélyen a fiú szemébe nézve várva a válaszát, ami nem érkezett meg. 

Taehyung zokogva borult a karjaimba és tekintve, hogy teljesen elhagyta magát, elég nehéz volt megtartani őt. Rossz volt őt ilyen állapotban látni viszont fogalmam sem volt arról, hogy miként tudnám megnyugtatni vagy kiszedni belőle a történteket.

-Annyira sajnálom Jungkook. Ez is az én hibám tönkre tettem mindet, és fogalmam sincs, hogy tudnám rendbe hozni a hibáimat.-szipogott elém térdelve miközben a combomnak döntötte a fejét. A kés amit eddig görcsösen tartott, hangosan csörömpölve ért földet amikor Tae összekulcsolta az ujjainkat.-Képtelen vagyok megtenni azt amit William kért tőlem, nem vagyok képes elvágni a torkodat és nézni ahogy elvérzel, közben pedig a halál hörgéseidet hallgatni.

Lesokkolva álltam a fiú előtt, nem tudtam válaszolni és nem is akartam. Nem vagyok biztos abban, hogy igazat mond-e vagy csak a szervezetében lévő alkohol mennyiség mondatja ezeket a szavakat vele, ugyanakkor a szívem ismét mást mondott mint az agyam, és úgy gondoltam, ha Taehyung igazat is mond akkor legalább szeret annyira, hogy ne öljön meg. 

-Mivel jöttél ide?-kérdeztem végül magamhoz ölelve izadt, vérben úszó testét és elindultam a kijárat felé. 

-Biciklivel.-súgta végig simítva arcélemen, miközben halkan kuncogva közölte velem közlekedési eszközének a nevét. Tudomást sem véve érintésről a kerékpártartók fel kezdtem vezetni a fiút, ahol mindössze egyetlen egy semmit érő bicikli árválkodott.

-Inkább taxit hívok, van nálad pénz?-V a zsebeiben kezdett el turkálni, majd kezembe nyomta a pénztárcáját, hozzáteszem teljesen üresen.-Rendben, akkor sétálunk. 

Felemelve a fiút a karjaimban tartva kezdtem el őt kifelé cipelni és próbáltam nem leejteni őt. Igaz néhány méter után megkellet állnom, hogy erőt gyűjtsek, de legalább sikerült elhagynunk az iskolát mindenféle feltűnés nélkül. 

-Jungkook?-pillantott rám Taehyung, az ajkait harapdálva.-Áll a farkam.

-Örülök neki.-suttogtam a választ, majd tovább sétáltam, megkísérelve azt, hogy  nem nézek rá V merevedésére. 

-Valaki verje ki nekem!-ordította el magát a fiú, majd hangos nevetésben tört ki, amikor meglátta az elvörösödött arcomat. Már most tudom, hogy hosszú utunk lesz hazáig...