Suga fejében egyre csak a kis Thehjong szavai csengtek. Tehát meghalt. Itthagyta őt egyedül ebben a kegyetlen világban az egyetlen reménysége. Mégcsak sírni sem tudott. A feje kiürült, a fiú hangját mintha egy másik dimenzióból hallotta volna.
-Sok gondja volt szegénykének, halálra kínozta a mostohája. De a banya is megkapta ám a magáét! Abból a béna nyugdíjából persze nem tudott megélni! De Jungi bácsi, Csimin még a halálos ágyán is csak magát emlegette!-Thehjong könnyei eleredtek locsogás közben. Odavolt a hüppögős lavsztorikért.
Suga megkérte őt, hogy vezesse el kedvese sírjához. A fiú aztán magára hagyta Sugát, hadd szomorkodjon magában. (Vagyis titokban lesifotózta őt az egyik bokorból.)

Mivel ez egy szvügös történet(nek indult), nem írom le, hogyan zokogott Sugulinkó a sírra borulva, és hogyan ordítozta világgá, hogy "De nem hiszem el!" Azt már mindenki képzelje el maga.

Legyen elég annyi, hogy nagy volt a dráma.

Suga még egyszer visszatért, hogy illetlenül leszakítsa azt az egy szál rózsát Csimin sírjáról.
-Jaj, te kis dzsemtelen illatos virágszál! Legalább te itt vagy nekem Csim emléke gyanánt. Basszusgitár, mi ez a szappanoperás szöveg már megint? Ó, Csimin, ha most látnál!

Fáradt és gyászos főhősünk skizofrénesen-tudathasadásosan magában beszélve rugdosta a köveket.
Az út porzott előtte-utána, mint egy veszternfilmben, és Dzsejhóp, a fénylő napocska is lenyugodni készült éppen.
Suga witéz, a hős huszár, a szvæglovag, a szupersztár egy kósza könnyel a szemében, egy montevereszt méretű kővel a szívén, Csimin popójának fenséges emlékével agyában indult el útjára.

Megint.

Íróasszony már tiszta dili lett ebbe a részbe, mert WP bá is csak egyre kritizálja a terjedelmét. Éppen ezért olyan szvügmentes, amilyen. Szó szed 😭