A felhőn utazva Suga gyönyörű látványt nyújthatott az arrafelé elhaladó madaraknak és ufóknak, de amikor végre megpillantotta a szárazföldet, megpaskolta a felhőcskét ("Jó fiú! Na ki a jó fiú?"), és lehuppant róla.
A manimanimanija odaveszett, ő mégis majd kicsattant az örömtől.
Rápattant egy random griffmadár hátára, amelyik nagy szerencséjére fel volt szerelve dzsípíesszel, így könnyedén odataláltak a neve-nincs-és-nem-is-lesz falucskába, és az út se tartott sokáig, a griff szuperszónikus képességeinek köszönhetően.
Minden ment, mint a karikacsapás, Suga szvegesen vágott végig a földúton, ami a faluba vezetett.
-Itt jövök, Csim! Mindjárt megérkezem hozzád! Bleee. Ezt a tündérhercegnős kirohanást remélem, még a vadnyulak se hallották...-beszélt magában a witéz. Dehogynem hallották, és már posztolták is, mit mondott a szupersztár.
Szekerek, kocsik jöttek vele szembe, szüretre készült a falu. Látta a régi haverokat, akik persze nem ismerték fel a szekszi huszárruhás nagymenő énjét.
Aztán Csiminék házához érve nagy magabiztossággal berontott az ajtón, hogy aztán "vatafak" nézzéssel távozzon. Mert az asztalnál bent ismeretlen arcok ültek, nem az ő Csiminje és annak kegyetlen mostohája.
-Hát maga? Kit keres? Jöjjön csak be, jöjjön!-tessékelte be őt egy aranyos emberke.

Bevezette Sugát, leültette egy karosszékbe, és fecsegni kezdett.
-Emlékszik még rám, Jungi bácsi? Én vagyok az, Thehjong (igen, így van magyarosan)!
Leírhatatlan, mit érzett Suga a "Jungi bácsi" megszólítás hallatán. Úgyhogy nem írjuk le.
-Nekem csak azt mondd meg, hol találom Pak Csimint!-fakadt ki Suga witéz. A vele szemben ülő kis pasika arcáról hirtelen leolvadt a vigyor, és mintha másodpercek alatt depibe esett volna.
-Jungi bácsi...ő el van temetve. Elment az angyalkákhoz csicsikálni.

😱😱😱
Omajgat