Suga witéznek két útitársa volt: a búbánat, ami a pici kokoróját ette szüntelen, a másik a gépfegyvere, amit még mindig magánál hurcolt. Vagy inkább nem is. A másik a végtelen szvegje volt, ami még ilyen búval bélelten is vele tartott. Na meg a rózsaaa! Télleg.
Ment, mendegélt, időközben jött-ment a napocska meg a holdacska, váltotta egymást a nappal és az éjszaka.
Suga beleunt a depizős-letargiás-búskomor életébe, neki már tökmindegy volt, hogy a zombik zabálják-e fel őt, vagy az ufók viszik el kísérletre, esetleg ebolás lesz; csak úgy létezett.

Megérkezett a négyszögletű kerek erdőhöz (bocs Ervin bácsi), aminek hatszög alakja leginkább egy háromszögre emlékeztetett.

A sáros, trottyos úton, melynek javítására az államnak nem volt se pénze, se ideje, se kedve, egy beszorult kocsi árválkodott. Egy kocsi  edényekkel, fazekakkal, és egy folyamatosan mérgelődő, és a sarat meg a rossz utakat édasanyjukba elküldő emberkével.

Suga gondolta, segít ezen a rakás szerencsétlenségen, hisz nem volt betáblázva a napja. Legalább valami program.

-Hé! Te ott! Igen, te! Mit gondolsz, a palotapincsihez beszélek?!-kérdezte illemtudóan és türelmesen witézünk.
A szitkozódó pasaska megfordult, és méregetni kezdte a főszereplőt.-Hova jutok el ezen az úton?

-Pajtikám, szerintem jobb, ha arra az ösvényre rá se nézel. Onnan még senki nem jött vissza, mert...
-Na jó, nem érdekelnek a helyi rémsztorik-jelentette ki Suga unottan, és egy laza mozdulattal kirántotta a kocsit a trutyiból, a másik nagy ámulatára.
-...az ott már az óriások országa-fejezte be mondókáját motyogva a fazekas bácsi.

Suga persze nem hallotta meg ezt a figyelmeztetést (vagy nem akarta), és rálépett az útra. Ezek a mai fiatalok!

Az óriások földjén értelemszerűen minden gigászi méretekben pompázott. A Dunához hasonló nagyságú folyó például lábáztatóként funkcionált. Nem más pihentette benne hatalmas csülkeit, mint a határőr.

-Höhö! Ember! Seungjun szeretni ember hamizni! Fincsi embi-hambi! Jihun és többiek fognak örülni vacsi!-bődült el az óriásfickó. RIP magyar átírás.

Suga ebben a pillanatban persze elfelejtette a halál iránti hatalmas vágyát. Egy ilyen szvag, mint ő, menőbb kinyiffanásra méltó. Akkor jöjjön a piszkos munka!

Mint általában, megkímélem az olvasókat annak részletezésétől, hogyan gáncsolta el Suga a behemótot, hogyan négyelte ötfelé, és hasonlók.

Így-a tizenötödik fejezetet is sikeresen túlélve-közeledett egyre a csudiszupi végkifejlet felé.