Mint említettem, Óriásországban minden az óriásokra volt tervezve,  ezért ha Suga például el akart hessegetni egy legyet, szablyájával kellett szétvagdalnia és géppuskájával szitává lövöldöznie az ökör méretű bogárkát. Kánter sztrájk.
A fákról is mega-giga almák lógtak, a varjak mérföldekről is viharfelhőknek tetszettek.

Mendegélt a witéz, el-elcsodálkozva Óriásország méretein, és egyszer csak izé... Nem látott semmit.

Előtte egy monumentális, fekete kastély állt, ami a mi világunkban sorban döntögetné a rekordokat. Csak Suga egy ideje már nem evilágon járt.

Suga witéz nem hiába kapta ezt a nevet és a címet anno pár hete a francia király bácsitól. Félelem nélkül belépett a palotába. Azt sajnos már nem tudjuk meg, hogyan nyitotta ki a kaput, aminek kilincse biztos volt olyan három-négy méter magasságban. Mindenesetre, ő Min Jungi, a mindenható főszereplő, ezért sikerült neki.

Odabent egy furcsa kép fogadta. Mintha Az utolsó vacsorát látta volna, csak tízszer akkorában, mint eredetileg. Ja és mindenki zabált. Nem akármit! Hanem finom, frissen fejtett, vasban bővelkedő kövecskéket. Na jó, sziklákat.

-Ember! Szijaaaaaa!-üvöltött rá az asztalfőről egy szőrös hústorony, amiről Suga feltételezte, hogy a király.  Kezével kellett magát védenie a hanghullámoktól, és nagy valószínűséggel megsüketűt.
Ahogy a jólneveltek mondják, siket, halláskárosodott lett.

-Te enni velünk kavicska! Höhö. Ha nem enni, lenni halál fia! Hihihi-röhögött gonoszan az óriások főnöke, és mire Suga felfogta, miket zagyvált éppen össze a halál gyerekeiről meg a kavicsokról, már etetni akarták őt a nagycicijű, dagadt, bajszos óriásnénik.

Suga elsőnek csak egy kis darabkát kért, erre letörtek neki egy pici, köbö százkilós tömböt.

Mivel Suga nem volt hülyegyerek, fogta a sziklát (!), és fejbedobta (!!!) vele az óriások királyát (!\!&!\!;!&!;!\×&*,!&). Már nem kéne fennakadnunk azon, hogy ez a mű ilyen népmesei magasságokban szárnyal, mégis megbotránkozunk a fizikai képtelenségeken. (Egyébként a menő Dávid és Góliát utalás-szerűséget figyelitek? 😏)

Visszatérve a sztoriba az elemzésből, Sugácska a killerkedésével és az uralkodó kivégzésével kivívta magának a melákok tiszteletét.

A maguk nehezen érthető, üvöltözős-bömbölős nyelvén örök hűséget esküdtek a witéznek (nem olyan értelemben!), és szépen megígérték, hogy jó csicskák lesznek.

Jungika tehát szerzett egy királyságot, amit ott is hagyott egy síppal, amelyikkel bármelyik pillanatban ugraszthatta lojális talpnyalóit.

Szegényke akkor még nem is sejthette, hogy majdan egy sokkal szebb és szvegesebb birodalom ura lesz, oldalán szerelmesével, aki pillanatnyilag rózsa képében vár a visszatranszformálásra.

És csak nem akar eljönni az a hepiend!