A zene az csak úgy random, mert szép szám. *taps*

Jungi éppen az ujjai között átszökő napsugarakkal volt elfoglalva. Így álldogált magában a semmi közepén, ahol a madár se jár, meg banya sincs, aki kérdezősködjön, mit keres ilyen madártalan helyen.
A távolban megpillantott egy kis tavat, kákával körülvéve, tele gémekkel meg mindenféle halászmadarakkal. És méghogy madártalan helyen van...
Amikor odaért a tóhoz, a madarak (lehet húzni a strigulákat!) egyszerre esztétikusan, dramatikusan, szimmetrikusan felszálltak.
Jungi csak ballagott sötét árnyékával, amit szinte látni lehetett a pusztában uralkodó reflektorfény jóvoltából.
Olyan déltájban ráébredt, hogy hiába ő a mindenható főhős, azért tankolni is kellene bizony.
Lepakolta szépséges hátsókáját, és elkezdte kicsomagolni az ebédjét...

...ami természetesen nem tartalmazott dzsemet...

...de még hamuban sült pogácsát sem!
Hát ez felháborító! Ehető cucc után kutatva csak némi maradék szalonnátot talált. Jobb, mint az éhenhalál.
Miközben ő jóízűen falatozott, a hirtelen megszemélyesült kék ég és fényes nap kukkolta őt, arról morfondírozva, hogy ez a kekszes férfiú vajon miért nem éppen kedvesét öleli. Ó, ha tudnátok...
Mivel megszomjazott, feltápászkodott, és odavonszolta magát a tóhoz, és ivott annak fantasztikusan kristálykoszos [ne újítsatok nyelvet unalomból!] hákettőóból.
Ezek után a pusztában élő vakondok egyikére minden vakondtársa irigy lehetett. Ugyanis nem más hajtotta álomra fejét túrásán, mint ama legendás Min Jungi.
Álmaiban szintén Csimin fogadta, valahogy így:

Képtelen volt őt kitörölni a fejéből. Egy ilyen édibédi bogárkát nem szokás elfelejteni csak úgy, különösen akkor nem, ha pasink volt már pár éve.
Egy hatalmas mennydörgés zökkentette ki Jungit az édes álomból.
Felpillantott az égre, ahol hatalmas fekete fellegek voltak gyülekezőben.
Természetesen mindannyiuknak pisilni kellett.
Mivel Jungi okos volt, és nem akart a felhővizelet áldozatává válni, magára kapta kifordított subáját.
Amit aztán pár perc múlva vehetett is le, ugyanis a zivatar igencsak kérészéletűnek bizonyult.
Kisütött a Dzsejhóp nevezetű napocska, és Jungi azonnal útnak eredt. Bemerészkedett egy közeli erdőbe, pontosabban annak a közepébe, ahol alkalma volt végignézni, ahogy egy holló éppen vacsizik. Valami döglött vadnak a szemét. Fúj.
Úgy gondolta, inkább nem zavarja az aranyos kis papizó madárkát, és rálepett arra az ösvényre, amit a legbarátságtalanabbnak talált.

Lavidavidavi~
A következő rész a zsiványos. 😏
Muhahahahaha