-Karrierem egy kukoricaföldön indult, és ott is fejeződött volna be, ha nevelőanyám rám nem bukkan.
Akkora lehettem, mint egy vekni kenyér, de hangom az már akkor is volt-vigyorodott el Suga witéz.
-Az asszonynak nem lehetett gyereke, ezért úgy döntött, felnevel. A baj ott kezdődött, hogy a férje egy idegbeteg pasas volt, és nem igazán tetszett neki, hogy a felesége valahol összeszedett egy kis élősködőt.
Sikerült meggyőzni őt azzal, hogy majd később jó leszek juhásznak az állatok mellé, és nem kell azt is fizetni.
Végeztem én a dolgom, de nevelőapám szemében ugyanaz a kis szerencsétlen maradtam, és gyakran meg is kaptam a magamét.
Így tengettem hát életem a világ végén, a falucskámban. A legnagyobb örömet nekem egy hozzám hasonló sorsú kisfiú szerezte, sülve-főve együtt voltunk, idővel ránk ragadt a "falu árvái" jelző.
Egy idő után azon kaptam magam, hogy folyamatosan azt a jó seggét bámulom-mondta teljes átéléssel Suga, egyesek vigyorogva, mások kuncogva hallgatták.
-Aztán egy napon-mintha csak tegnap történt volna-összeszedtem minden bátorságom és szvegem, és megcsókoltam. Hogy csillogtak a kis szemei! És akkora volt a kísértés, hogy azonnal le kellett tapiznom...-élménybeszámolóját félbeszakította a király.
-Részletekre senki nem kíváncsi, jó vitéz.
Csalódott moraj futott végig a termen. Természetesen mindenki várta az eksönt. Suga megköszörülte torkát, és folytatta.
-Akkor szépen otthagytuk a frendzónt, és randizgattunk, meg minden. Legnagyobb reményünk, nevelőanyám pedig akkor halálozott el. Pedig hányszor mondogatta, hogy "legális lesz a melegházasság, várjatok csak, várjatok, gyerekek!"   A kicsikémnek...izé, bogaramnak...na szóval Neki volt egy gátlástalan, gonosz mostohája, aki látástól vakulásig dolgoztatta, gyakran vele mosatta a ruhákat a patakban.
Az egyik ilyen alkalommal történt, hogy szörnyen megkívántam. De ő tehett róla, félmeztelenül pancsolt ott a vízben, kócos hajjal...
-Khm-zavarta meg újból Namdzsun király cenzúrája. Ő csak megforgatta szemét.
-A nyájam elszéledt, a ruha mosatlanul maradt. Én pedig el lettem üldözve otthonról.
Búcsúznom kellett Csimintől, és bujdosni kezdtem.
Nem mondtuk egymásnak, hogy: hülyegyerek, nehogy megcsaljá! Tudtuk, hogy hűségünk örök.

Ennek a leírása után szinte érzem a világbékét. YoonMin is real 💓