Éjfél körül járt az idő, amikor Jungi egy fénysugárra lett figyelmes az erdő közepén. Igazán hülye helyen van ez a fogadó-gondolta magában-itt, a semmi közepén biztos nem megy jól a biznisz.
Amikor belépett, nagyot csalódott, mert ez a hely nem ötcsillagos szálloda volt, hanem egy zsiványtanya. Mindennek tetejébe a betyárok éppen ott tivornyáztak.
Éjszaka, zsiványok, csákányok, pisztolyok...
Lipstick, Chateau Wine color...
Hát ez bizony nem tréfadolog.
Jungi felkötötte a gatyáját, hiszen ő egy szveg ember, és bátran odaköszönt a díszes társaságnak.
Az asztalnál iszogató, zabálgató és szerelmeskedő (?) zsiványok egyszerre hallgattak el, és bámultak Jungira.
Végül megszólalt egyikük, valószínűleg a vezér, aki egy köteg pénzzel legyezte magát:
-Ki vagy, szerencsétlen, ki be merted tenni lábad ide? Remélem, tudod, hogy ezek az utolsó perceid...
Főszereplőnk nem kapott szívrohamot, mert ugye kemény legényről beszélünk.
-Igen, tisztában vagyok ezzel. De mivel az életemnek nincs már sok értelme, ha gondoljátok, öljetek meg. Ha esetleg megkegyelmeztek, akkor hagyjátok, hogy itt töltsem az éjszakát. Ja és foglalt vagyok...-jegyezte meg, miután lehámozta magáról az egyik pasika kezét. Rövid idő után nyilatkozott a vezér.
-Hallod-e? Te olyan közénk való vagy, nemde, srácok?-a többiek hevesen bólogattak.-Csapj fel te is zsiványnak! Nem bánod meg, ölünk, fosztogatunk, a zsákmányt elosztjuk...
Jungi hezitálás nélkül csapott a főnök tenyerébe, aki ezután úgy döntött, az új tagot óriási piálással kell köreikben köszönteni.
Csak ittak, folyt a pia (alkesz-Hsziumin élvezkedett a szodzsujával), de Jungi csak piciket kortyolgatott.
Amikor már a Csen nevezetű tag is abbahagyta a folyamatos artikulátlan üvöltést, eljött főhősünk ideje. Kész volt a terv.
Csak előbb hadd vigye el a zsiványok arany- és ezüsttartalékait! Milyen gazdagok lesznek majd Csiminnel! Soha nem kell majd éhezniük, lesz egy nagy házuk, és...
Még csak az kéne! Nem vakíthatja el a kincsek fénye, hisz ezek mind összelopott dolgok. Ő aztán nem ebből fog meggazdagodni!
Fogott egy gyertyát, kilépett a házból.
Gondosan meggyújtotta a háztető mind a négy sarkát, és figyelte, ahogy elharapóznak a lángok, lassan falják a kunyhót és odabent a zsiványságot.
Tehát ilyen érzés ölni-gondolta magában Jungi.
Reggelre csak csontvázak és füstölgő romok maradtak az egykori zsiványtanya helyén.
Jungi leporolta kezeit, s mint aki jól végezte dolgát, továbbált.

INFAJÖSZ MEN, JEEE!
Aki emlékszik drága alkoholista Minszokunkra A tizenkét táncoló hercegből, annak jár a jópont!