Chanyeol

Még épp időben értem oda, hogy megakadályozzam, hogy egy részeg, kigyúrt fazon behúzzon egyet Baekhyunnak. Erősen szorítottam a karját, majd gyorsan körbenéztem. Sehun tőlünk pár lépésnyire a padlón hevert, a körülöttünk formálódott körből pedig mindenkit sokkal jobban lekötött a nyilvános verekedés izgalmas gondolata, mint mondjuk az, hogy a józan paraszti észre hallgatva közbeavatkozzanak, vagy legalább segítséget hívjanak. Szép kis bagázs, mondhatom.

Elkaptam a pultos pillantását, aki kissé aggódva nézte a kibontakozott jelenetet. Meg tudtam érteni, ilyen helyzetbe én se szívesen kerültem volna.

- Ide figyelj - fordultam vissza az idegen felé, aki gyilkos tekintettel meredt rám - Most szépen fogod magad és kisétálsz innen. Ne próbálkozz semmivel! Látod ott azt a srácot? - kérdeztem a pultos felé intve a fejemmel - Egy rossz mozdulat, és hívja a rendőrséget. Azt te se szeretnéd, igaz? - kérdeztem gúnyosan vigyorogva, mire kelletlenül, de egy fejbólintással jelezte, hogy megértette.

- Most pedig engedd el - néztem Baekhyun felé, aki tágra nyílt szemekkel bámult engem.

- Tessék - lökte el durván Baekhyunt, aki pár lépést hártrálva, még mindig kikerekedett szemekkel seggre is esett. Szúrós szemekkel fordultam az idegen felé, aki kezeit maga elé tartva próbált meg csitítani.

- Jól van, jól van, már megyek is. Nem kell ide a dráma - mondta flegmán, mire én irritáltan fújtam ki a levegőt. Még mielőtt megfordulhattam volna, hogy felsegítsem Baekhyunt a földről, a gyerek gúnyosan fölnevetett.

- Hé! - kiáltotta.

Visszafordultam, majd épp időben hajoltam el az ütés elől, így a gyerek elveszítve az egyensúlyát kissé előre dőlve állt meg. Még mielőtt felegyenesedhetett volna, viszonoztam a gesztusát és behúztam neki egyet, amitől a padlóra zuhant, és úgy is maradt.

Már úgy is viszketett a tenyerem.

Az ujjaimat megmozgatva próbáltam enyhíteni a fájdalmat, amit ennek a rohadéknak a kemény álla okozott, miközben Baekhyun felé fordultam. Úgy ült ott a földön, mint egy kisgyerek, ami megmosolyogtatott. Kinyújtott lábakkal, enyhén leesett állal és csodálattól csillogó szemekkel váltogatta a tekintetét köztem és a földön fekvő gyerek között.

Mikor már elég közel voltam hozzá, lehajoltam, és a hóna aljánál fogva felhúztam, mire fájdalmasan felnyögött. Ijedten néztem végig rajta, keresve a sérüléseit, de az arcán és a fedetlenül hagyott karjain nem láttam egyet sem, így egyik kezemmel felemeltem az arcát, hogy a szemébe nézhessek.

- Baekhyun megsérültél? Mid fáj? - néztem enyhe pánikkal könnyes szemeibe.

- Fáj a popsim - felelte szomorúan, majd egyik kezével elkezdte dörzsölgetni az említett testrészét.

Döbbenten néztem rá egy pillanatig, majd a megkönnyebbülésemet hamar felváltotta a düh. Baekhyunt kézen fogva vezettem ki a szórakozóhelyről, egészen a kocsimig meg sem álltam, ott viszont szembefordultam vele.

- Mondd, mégis mit gondoltál? Nagyobb bajod is eshetett volna! - kifakadásomat hallva kicsit megszeppent, majd durcásan keresztbe tette a karjait és mérgesen nézett vissza rám.

- De nem lett!

- Baekhyun nagyon aggódtam, ne csinálj ilyet többet!

- Azt csinálok, amit akarok! Aggódj inkább a barátnődért - puffogta, mire én csak fáradtan masszíroztam meg a homlokom. Helyben vagyunk.

- Elmondanád nekem, hogy mégis milyen barátnőről beszéltek ti folyton? - kérdeztem, mire Baekhyun csak felhorkantott.

- Ne játszd itt a tudatlant!

- Komolyan beszélek, nem tudom, kiről van szó!

- Én is komoly vagyok! Tudod, nagyon rosszul esik, hogy nem mondtad el. Mármint senki nem kötelezett volna rá, de na. Ha előre tudom, talán nem fájna ennyire - lett könnyes ismét a szeme.

- Baekhyun-

- Úgy viselkedtél, olyanokat mondtál, hogy én azt hittem... - a rátörő sírástól el-elcsuklott a hangja, nekem pedig majd megszakadt a szívem. Nem szeretem, amikor sír - Azt hittem, hogy fontos vagyok neked. Hogy nem viszonzatlan a szerelmem.

- Baekhyun - hajoltam közelebb hozzá, de ő csak elhátrált előlem.

- Ne! Hagyj békén! - sírta, kézfejével törölgetve könnyeit.

- Baekhyun - karoltam át, hogy ne szökjön el előlem.

- Ne mondd ki így a nevem, kérlek! - suttogta, majd miután nem tudott ellökni magától, egyik kezével a mellkasomat kezdte el ütögetni.

- Nézz rám - kérleltem finoman, miközben megfogtam az engem ütlegelő kezét és óvatosan összekulcsoltam az ujjainkat.

- Kérlek, Baekhyun.

Lassan felemelte a fejét, én pedig a szabad kezemet az arcára téve hüvelykujjammal letöröltem a könnyeit. A lehető legboldogabb mosollyal néztem rá, majd gyengéden megcsókoltam.

- M-mi? Nem értem... - tette a szájára a kezét, majd az az ellenállhatatlan pír is kiült az arcára, mire csak felkuncogtam.

- Nincsen barátnőm, Baekhyun. Hogyan is lehetne, amikor egyedül csak te rád tudok gondolni? - csókoltam hosszasan homlokon, miközben magamhoz szorítottam.

- Szóval ne rágódj többet ilyen hülyeségeken, rendben?

Válasz helyett csak a karjaimba bújt, és bólintott egyet.

- Gyere menjünk haza - újra összekulcsolva ujjainkat vezettem a kocsihoz, majd kinyitottam neki az anyósülés ajtaját.

- Várj! - szólalt meg hirtelen, még mielőtt becsukhattam volna az ajtót.

- Sehunt is vigyük - kérlelt.

- Rendben, visszamegyek érte, addig te maradj itt - mosolyogva bólintott, majd becsuktam az ajtót.

Nem kellett sokat mennem Sehunért, ugyanis az említett személy a falnak dőlve, zsebre tett kézzel állt előttem.

- Még mielőtt megkérdezed, hallottam a lényeget. Na meg láttam is - vigyorgott szemtelenül, majd ellökte magát a faltól és közelebb sétált - Ja, és értékelem, hogy visszajöttél volna értem - veregette meg a vállam.

- Nem tesz semmit - vontam vállat - Gyere, szálljunk be.

Sehun bepattant a hátsó ülésre, míg én az autót megkerülve beültem a kormány mögé. Baekhyunra néztem, aki az ablaknak döntve a fejét már rég az igazak álmát aludta, így áthajoltam hozzá és bekötöttem.

Az út viszonylag csendesen telt, egyikőnk sem akarta felébreszteni Baekhyunt. Sehun elmondta a címét, majd itt-ott mutatta az utat.

- Tudod, igazán megemlíthetted volna, hogy szingli vagy - kezdte egy hosszasabb csönd után - Kicsit egyszerűbb lett volna a dolog.

- Lehet - feleltem kuncogva.

- Akkor miért nem mozdultál rá már az elején? Nem voltál túl konkrét.

- Nem akartam elijeszteni - néztem Sehunra a visszapillantó tükörből. Egy halk „Ó!" hagyta el a száját, majd egyetértően bólogatni kezdett.

- Igazad van, amilyen nyomi, tuti berezelt és visszakozott volna.

- Hé, Baekhyun nem nyomi! - feleltem kissé bosszúsan.

- Ajaj, csak nem felbőszítettem a hős lovagot? - cikizett.

- Fogd be! - morogtam.

Sehun háza előtt félreálltam, majd megvártam, amíg kiszáll. Letekertem az ablakot, amikor lehajolt hozzám.

- Aztán csak semmi etye-petye, Park - figyelmeztetett komolyan, de a szeme huncutul csillogott.

- Ne aggódj haver, most nem is tennék vele semmi olyat - biztosítottam.

- Majd miután felébredt - tettem hozzá vigyorogva, majd még mielőtt felocsúdhatott volna döbbenetéből elindítottam az autót.

Baekhyun házánál a járda mellé húzódva leállítottam a motort, majd Baekhyun felé fordultam.

- Megjöttünk, Csipkerózsika - söpörtem ki néhány tincset a szeme elől, de csak egy cuki morgást kaptam válaszul. Ugyanúgy aludt tovább.

Kiszálltam a kocsiból, majd a másik oldalra mentem, ahol kinyitottam az ajtót és kicsatoltam Baekhyunt. A háta és a térdei alá nyúlva óvatosan emeltem ki a kocsiból, nehogy beverje a fejét. Karjait a nyakam köré fonta, feje a mellkasomon pihent. Lábbal próbáltam meg berúgni a kocsi ajtaját, majd a bejárati ajtó felé indultam.

- Hmm, Sehunnie, Chanyeol illatod van - motyogta Baekhyun majd még jobban hozzám bújva hallhatóan szagolgatni kezdett.

- Baekhyun hol a kulcs? - kérdeztem mosolyogva. Bármennyire is tetszett a helyzet, nem szívesen fagytam volna halálra a kinti hidegben.

- Hmm... zseb - válaszolta kissé álomittasan.

Nem tudtam, mit érezzek, amikor az egyetlen zsebet a nadrágján véltem felfedezni. Hogy elérhessem a kulcsot, sikeresen változtattam a pozíciónkon, így most Baekhyun a csípőmnél kulcsolta össze a lábait, míg én a derekánál és a, khm, fenekénél fogva tartottam. Egyik kezemet becsúsztattam a hátsó zsebébe, majd kivettem a lakáskulcsot. Habár próbáltam minél gyorsabb lenni, nem tudtam nem észrevenni, mennyire formás is a feneke.

Kissé elködösült elmével léptem be a házba, ami feltűnően csöndes volt. Úgy tippeltem, a hálószobák az emeleten lesznek, így a félhomályban lerúgtam a cipőmet és a lépcsők felé vettem az irányt. Felérve rögtön kiszúrtam Baekhyun szobáját, aminek az ajtajára fa betűkkel volt kirakva a neve. Megkönnyebbülten botladoztam az ágya felé, amire leraktam Baekhyunt. Még mielőtt lefejthettem volna magamról a lábait, Baekhyun rántott egyet a felsőmön, aminek köszönhetően ráestem az említett személyre. Még szerencse hogy félig ki tudtam támasztani magam a karommal, különben agyonnyomtam volna szegényt, de így sem volt rózsás a helyzet.

- Chanyeol... hmm - kezdett el mocorogni alattam, és mivel még mindig átkulcsolva fogta a csípőmet, ott dörgölődött hozzám, ahol a legérzékenyebb voltam. Akaratlanul is halkan felnyögtem az érzésre, majd miután nem akartam, hogy ott lent legyen egy kis „baj", a hátamra gördültem. Ez nem bizonyult jó megoldásnak, miután Baekhyun teljes hosszában feküdt rajtam és egy bizonyos másik testrésze nyomódott az enyémnek. Ha ehhez még hozzá veszem azt is, hogy a fülem közelében szuszogott és hogy meleg lehelete csiklandozta a bőrömet, szerintem nem meglepő, hogy a testem természetes módon reagált.

Baekhyunt finoman lefejtve magamról megkerestem a fürdőszobát, ahol hideg vízzel megmostam az arcom és mélyeket lélegezve próbáltam meg lehiggadni. Mikor már jónak éreztem a dolgot, visszamentem a szobába. A látvány kissé ironikus volt, tekintve hogy Baekhyun néhány perccel ezelőtt teljesen beindított, most pedig az ágyon kiterülve feküdt és halkan horkolt.

Nevetve másztam be mellé az ágyba, majd a derekánál fogva közelebb húztam magamhoz és szájon pusziltam.

- Jó éjt!