Sehunnak még aznap este elpanaszoltam a reménytelen szerelmi életemet, bízva abban, hogy majd együttérző szavakkal megvigasztal. Aha, hát az egyetlen dolog, amit kaptam a legjobb barátomtól, az egy „hülye vagy, Byun" mormogás volt, ami után le is tette a telefont.

Köszi haver, tényleg.

Másnap reggel nem láttam Chanyeolt a buszon, de kivételesen nem is bántam. Még mielőtt újra találkozunk, össze kell szednem magam. A buszmegállóban Sehun várt rám, aminek viszont örültem, mert társaság nélkül iskolába menni a lehető legnyomasztóbb dolog.

- Hé Byun! – köszönt.

- Szia, Sehun.

- Figyelj, ma várj meg miután végeztél.

- Miért?

- Először is, mi az, hogy miért? Nem elég, hogy a legtöbb idődet a lovagoddal töltöd, most már haza sem mehetek veled? – kérdezte tettetett sértődöttséggel.

- Jaj, dehogyisnem, Sehunnie! – karoltam bele vigyorogva – Nem is tudtam, hogy ennyire hiányolsz!

- Nem is! Csak megjegyezném, hogy én voltam itt előbb.

- Ne aggódj, téged senki nem tud helyettesíteni – kuncogtam.

- Helyes. Visszatérve, azért várj meg, mert meg fogjuk lesni ezt a „barátnőjét".

...

Az utolsó órám végeztével úgy tettem, ahogy Sehun kérte, így az aulában toporogva vártam, hogy felbukkanjon. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy amit tenni készülünk az jó, vagy rossz ötlet-e. Mindenesetre túl sok beleszólásom nem volt a dologba, mert a mostanra már felém igyekvő szőke idióta mindenképpen elráncigált volna.

- Mit is mondott, mikor találkoznak? – kérdezte az órájára pillantva.

- Fél hatkor, ha jól emlékszem.

- Ajaj, akkor siessünk. Még jó leshelyet is kell találni – ragadta meg Sehun a kezem, majd elkezdett futni.

Na most, az egy dolog, hogy Sehun a hosszú lábaival meg az alapból sportos testalkatával 5 perc alatt keresztülfutja a park felét, de ez nálam nem így működik. Ha nem fogja a kezem, szerintem vagy hatszor elestem volna, illetve mire megálltunk, furán sípolt a tüdőm. Ellenálltam a késztetésnek, hogy kifeküdjek a havon.

- Te látod őket? – kérdezte Sehun, a fejét jobbra-balra forgatva. Én is körülnéztem, és szinte rögtön kiszúrtam Chanyeolt.

- Ott! – mutattam az irányába, mire a fák közé kocogtunk, majd egy a közelében lévő bokor felé lépkedtünk.

A levelek takarásából kémleltünk kifele, de sok újat nem láttunk, és abból sem sokat, tekintve hogy kezdett sötétedni, és a várakozó Chanyeolt a parki lámpák gyér fénye sem világította meg teljes egészében. Én még mindig a terepet kémleltem, hátha felbukkan a lány, Sehun mellettem pedig a táskájában kutakodott. Amikor egy hangos „Megvan!" kiáltás után előhúzott egy terepmintás távcsövet a táskájából, hitetlenkedve fordítottam felé a fejem.

- Ezt nem mondod komolyan.

- Úgy gondoltam hasznos lesz, és milyen igazam volt. Tök jól látok vele mindent – emelte a szemei elé a távcsövet.

- Ez a papié? – kérdeztem az ismerős éjjellátóra nézve.

- Aha. Tegnap gyorsan átmentem hozzá és elkértem. Ó várj! Azt hiszem megérkezett! – kiáltott fel hirtelen, én pedig ismét Chanyeol felé fordulva láttam, ahogyan egy nagy ölelésben részesíti a lányt.

- Hadd nézzem én is! – kaptam ki Sehun kezéből a távcsőt. A lány élőben is nagyon szép volt, és magas is. Nagyon jól mutattak egymás mellett. Éreztem, hogy bekönnyezik a szemem.

- Byun, ne akadj ki. Egy ölelés még nem jelenti azt, hogy járnak is. Gondolj csak ránk, mi mi mindent szoktunk csinálni!

- Sehun – néztem rá életunt fejjel - Rólunk mindenki azt gondolja először, hogy egy pár vagyunk.

- Tényleg? – nézett vissza rám meglepődve. Jézusom, hogy ezt eddig hogy nem vette észre, örök rejtély marad.

- Jó tökmindegy. Mi különlegesek vagyunk – zárta le a témát, majd mindketten visszafordultunk a pár felé.

- Adjam fel? – kérdeztem elcsukló hangon, miközben Chanyeolt és a barátnőjét figyeltem.

- Dehogy adod fel! Megoldjuk.

- És mégis hogyan? – kérdeztem reménykedve.

- Kiiktatjuk a csajt – közölte teljesen komolyan.

- De Sehun, ha egyszer Chanyeol boldog vele!

- Dehogy boldog vele! – tiltakozott a barátom, mire sokatmondóan néztem rá, tekintve hogy a beszélgetésünk alanyai éppen nevettek valamin. A lány még játékosan meg is ütötte Chanyeol vállát.

- Látod? Még bántalmazza is!

- Sehun, csak menjünk haza – sóhajtottam lemondóan. Felálltam a bokor mögül, majd Sehun is követte a példámat. Tudtam, hogy csak segíteni akart, de a látottakat egyszerűen nem lehetett a számomra kedvező módon megmagyarázni.

Mikor már épp indulatba kerültünk volna, mozgásra lettem figyelmes a szemem sarkából. Oldalra fordítottam a fejem, és döbbenten konstatáltam, hogy Chanyeol és a barátnője már rég elbúcsúztak egymástól, és az előbbi a mi irányunkba tart. Sehun is észrevette az előállt vészhelyzetet, miszerint ha még közelebb jön, le fogunk bukni.

- Feküdj! – adta ki az utasítást, majd mindketten elvetődtünk.