J I M I N

- Jimin? - nyitott ajtót a kölyök, mire én egy halvány mosollyal intettem neki. - Mit keresel itt?

- Úgy gondoltam, ideje lenne, hogy én is szó nélkül betoppanjak. - rántottam meg vállaimat, majd beléptem a lakásba, miután Vernon beengedett. - Na és persze, szükségem lenne egy barátra.

- Történt valami? - kérdezte, miközben vizet öntött egy pohárba, amit majd átnyújtott nekem.

Alsó ajkamat beharapva kezdtem el ismét agyalni és akaratlanul is eszembe jutottak a tegnap történtek. Fejemet lehajtva figyeltem a szénsavas víz buborékait, ujjaimmal szorosan közrefogva a poharat.
Végül elmeséltem mindent, de nem számítottam arra, hogy mindezt csupán könnyes szemekkel fogom elmondani Vernonnak. Ám, amikor mellém ült és magához húzott, hirtelen mintha valami megtört volna bennem, azonal elkezdtem a könnyeimet hullajtani.

Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy Jungkook ilyen messzire ment. Mennyire lehet az ember kanos, hogy megerőszakoljon valakit? Reméltem, hogy mindez egy rémálom és hamarason felébredem, de be kellett látnom, hogy ez a kegyetlen valóság.

- Jól van, nyugodj meg - simogatta hátamat, mire én csak még jobban sírtam. - Akkor sírd ki magad, attól is jobb lesz. - most az egyszer hallgattam rá, majd percekkel később, miután lenyugodtam, elhúzódtam tőle.

Vernon letörölte a könnyeim, amik lassan kezdtek elapadni.

- Szeretnél ma itt aludni? - kérdezte. - Ha esetleg ismét elmenne a lakásodhoz, te ne legyél ott.

- Jól van.. - válaszoltam egy nagyot sóhajtva, majd a telefonomra pillantottam, ami rezegni kezdett az asztalon.

A hideg is kirázott és ismet a sírás kerülgetett, amikor megláttam Jungkook nevét a telefonom képernyőjén. Vernon nemes egyszerűséggel a telefonomért nyúlt, majd válaszolt a hívásra.

- Na ide figyelj, te baromállat! - szólalt bele a telefonba. - Keress magadnak egy kurvát, ha annyira kielégületlen vagy és nem bírsz az ép eszeddel gondolkodni és ne hívogasd az én Jimin hyungomat, mert esküszöm a jó Istenre, hogy lecsukatlak a picsába!

- Vernon! - szóltam rá hitetlenül, miután konkrétan lecsapta a telefont az asztalra.

- Mi van? - csattant fel. - Megérdemelte! Téged csak én zaklathatlak!

Legelőször nevettem fel ezen a napon és rájöttem arra, hogy csak ez a bolond kölyök hiányzott. Hiszen ő mindig meg tudott engem nevettetni, ezért pedig még nagyon sokáig hálás leszek.

J U N G K O O K

Idegesen csaptam le a telefont, miután Jimin helyett valaki más szólt bele. Körmömet rágva huppantam le az irodai székembe és meredtem magam elé, valami okos terven gondolkodva. Mivel is tudnám Jimint meggyőzni, hogy beszéljen velem? Per pillanat nem akar látni es hallani sem akar rólam, de ami a legjobban aggaszt az az, hogy bizonyára csalódott bennem és retteg tőlem, végülis megerőszakoltam. Édes Istenem! Hogy lehettem ekkora barom?

A napok csak úgy elrepültek a fejem fölött és mire feleszméltem, már egy hónap is eltelt, amióta Jimint utoljára láttam. Próbáltam mindent megtenni, hogy megbocsásson, de szinte semmire sem reagált. Minden nap elmentem hozzá, de nem nyitott ajtót. Még a virágokat is, amiket a lakása ajtaja előtt hagytam, a szemetesben találtam meg. Kezdtem tényleg feladni, így inkább a munkába temetkeztem és próbáltam bepótolni mindent, amiket eddig nem tudtam elvégezni, hiszen nem volt titkárom, másra pedig nem bízhattam.

A mai nap is ugyanolyan unalmasan indult. A napok összefolytak, az idő gyorsan telt és én csak az irodában töltöttem a napok hetven százalékát. Gondolataimból az ajtó nyitódása zökkentett ki. Yoongi aggódó arckifejezéssel közelítette meg az asztalom, majd leült az egyik fotelba.

- Meddig fogsz itt punnyadni? - kérdezett rá egyből, mire én egy pillanatra az ujjaim közti kis résen néztem rá. - Már rég elmúlt kielnc óra. Jungkook!

- Mondd - motyogtam az orrom alatt, majd elkezdtem szedelőzködni.

- Az tény, hogy rohadt nagy faszságot csináltál, de nem kéne a munkába menekülnöd.

- Akkor mondd, mit csináljak? Egy egyszerű bocsánat kéréssel semmire se viszem és te is tudod, hogy semmire sem reagál.

- Próbáld meg még egyszer.

- Semmi értelme - válaszoltam beletörődve.

- Egyébként pedig nem ezért jöttem. - állt fel ő is, majd tovább folytatta. - Hayleyvel holnapután visszautazom az Államokba. A nénikéje beteg lett és kevés az esély arra, hogy felépüljön. Szerettem volna megkérdezni, hogy lenne kedved velünk jönni.

- Ugyan miért?

- Hogy kikapcsolj! - válaszolt, majd közelebb lépett. - Jungkook, az alkalmazottaidnál is többet dolgozol, egy nap összeesel a kimerültsegtől!

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.

- Legalább most az egyszer hallgass rám! - könyörgő tekintettel nézett rám és lassan elhittem, hogy igaza van. - Sokkal jobb lesz ez így, hidd el. Eljössz, maradsz pár hétig és aztán visszajössz. Te vagy a főnök, de neked is kijár a szabadság.

Percekig gondolkodtam az elmondottakon és végül be kellett látnom, hogy legjobb barátom sokszor elég meggyőzően tud beszélni. Otthon egy kicsit jobb kedvem lett, hiszen Boram mellett nem igazán tudok szomorú lenni. Az este folyamán megvettem a jegyeket, majd elvittem Boramot sétálni. Bűntudatom volt, mert nem foglalkoztam vele eleget az elmúlt hetekben, ezért most tovább szaladgálhatott a parkban. Valamikor éjfél körül kerültem az ágyba és még órákon át bámultam a plafont.

- Remélem, majd neked is tetszeni fog a hely, ahova megyünk - intéztem szavaim a kutyámnak, de választ persze, hogy nem kaptam hiszen már nem volt ébren.

Nem szerettem volna a felesleges csacsogásommal felébreszteni, ezért nagy nehezen de megpróbáltam én is elaludni.

Másnap délután már mindennel elkészültem és csak tényleg pár hétre pakoltam be, ugyanis nem szerettem volna olyan sokáig magára hagyni a cégem, még akkor sem ha Jiara bíztam mindent. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy jó ötlet lenne Jiminhez elmenni, de ezt már akkor megbántam, amikor az ajtaja előtt álltam, várva a válaszra, amit persze nem kaptam meg.

- Jimin, ha hallasz - szólaltam meg. - Tudom, hogy nem fogsz válaszolni, de szeretnék még egyszer bocsánatot kérni. Szavakban nem lehet elmondani, hogy menyire sajnálom, amit veled tettem és tudom, hogy nem érdemlem meg azt, hogy megbocsáss, de könyörögve kérlek, hogy beszéljünk. Nagyon hiányzol.. - az ajtónak dőlve hallgatóztam, de semmit nem hallottam odabentről. - Holnap az Államokba utazom. - váltottam témát. - Pár hétig maradnék, de nem biztos, hogy később is ezen a véleményen leszek. Holnap reggel hétkor indul a gépem.

Letettem a lábtörlőre a repjegyet, majd elhagytam a helyet.

—————————

Sziasztok😬
Nem is tudom hol kezdjem...
Nem szeretnék egy regényt írni, ezért jobb ha belevágok a közepébe.
Nem vagyok büszke erre a történetre. Szerintem nagyon összecsapott lett és szeretnék minél előbb megszabadulni az írásától, mert már erőltetve írom meg az új részeket. Igen, eddig szerettem ezt a ficit írni, ugyanúgy mint a többit, de ez még nem jelenti azt, hogy szívesebben folytatnám tovább az írását. Félreértés ne essék, nem hagyom félbe. Már a legelején is úgy terveztem, hogy kb. 20 részes lesz, de úgy gondoltam, hogy később biztos meggondolom magam, de sajnos nem úgy lett. Más könyvem is van, szeretném azokat is folytatni, de ez a történet egyre jobban elveszi a kedvem az írástól.

Téhát..
Még ezen kívül lesz két rész, aztán véglegesen befejezettnek nyílvánítom ez ta ficimet is. Remélem megértitek és ne haragudjatok azért, hogy ilyen hamar befejezem. Ha egyszer lesz időm rá, kicsit átírom, hogy jobb legyen, de ez sem a közeljövőben fog megtörténni.
Még egyszer sajnálom és persze azt is megszeretném köszönni, hogy még mindig itt vagytok és olvassátok ezt a valamit. Nagyon sok erőt nyújtotok nekem és ezért mindig is hálás leszek! Köszönöm azt is, hogy ezt elolvastátok, már aki elolvasta xdd❤️

Találkozunk a következő részben!❤️