Leírás: Jisung és Felix világ életükben legjobb barátok voltak. Közös üzletük van, közös lakásuk, közös életük. A kérdés csak az, hogy vajon ami köztük van, az tényleg csak barátság-e? 

Tags: CoffeeshopAU, CukrászdaAU, Fluff, Karácsony, Friends to lovers, Love Confessions, Idiots in love

Jisung elbűvölve nézte a legjobb barátját, ahogy ő szoros kontyba kötötte a hosszú, sötétbarna haját, majd feltűrte a ruhaujját és gyúrni kezdte a tésztát.

- Megvetted a kiszúrókat? - kérdezte az említett barát.

- Kivel akarsz kiszúrni? - pislogott Jisung, ahogy lassan felfogta amit a másik mondott.

- A sütikiszúrókat a mézeskalácsokhoz! Jiji, kezdődik az ünnepi szezon! - forgatta a szemét Felix, majd kinyújtotta a tésztát, hogy kis karikákat szaggasson belőle. 

- Jól van na, majd délután veszek - morogta Jisung, és nagyot ásított. 

A kávéfőző mellette hangosan sípolni kezdett, mire ő összerezzent. Aztán, magában megfogadva, hogy vesz majd egy csendesebbet, elvette a bögrét alóla. Nagyot kortyolt az italába, sikeresen elégette a nyelvét, káromkodott, majd ismét ivott. Felix nevetve nézte végig az ismerős jelenetet. Jisung minden reggel eljátszotta ezt, makacsul nem tanulva a hibájából, és Felix minden reggel ugyanúgy elszórakozott rajta. Szinte már része volt a napi rutinjuknak ez a közjáték, úgy ahogy a frissen sült édességek és a kávé illata, a sütőkből jövő meleg, a szálló liszt a levegőben, vagy az ajtócsengő csilingelése, ami egy vásárló jövetelét jelezte.

Jisung összekészülődött, és rendet rakott az üzletben. Nem volt nagy a helység, és annak is a java részét elfoglalta a pult, ahová a sütik voltak kirakva, valamit ami mögött a kassza és a kávéfőző volt. De azért sikerült helyet szorítani pár ülőhelynek bent, valamint kettő asztalnak a cukrászda előtt a járdán. Szerencsére a vásárlók többsége úgyis elvitelre kért, úgyhogy ennél többre nem is volt szükség.

Tulajdonképpen a kettőjük teljes életére igaz volt ez: sosem volt semmiből többletük, de hiányuk sem. Volt otthonuk, munkájuk, barátaik, egy szóval kényelmesen éltek. Az egyetlen, ami talán hiányzott a szerelem volt, de ezt a gondolatot mindig elhessegették a múltban. A szebbik nem érdeklődésének felkeltésével hamar felhagytak, amikor sorra kurdarcot vallottak vele, aztán pedig a gimi után pár évvel előálltak a saját cukrászdájuk ötletével, és onnantól csak azzal foglalkoztak. "Amúgy is itt vagyunk egymásnak, mi más kéne még?" szokták mondani családtagoknak vagy barátoknak, akik általában vagy egy zavarodott, vagy egy sokatmondó félmosollyal reagáltak erre, majd ejtették a témát.

Miután lepakolta a székeket az asztalokról, és kikészített mindent, Jisung, még mindig kissé álmos arccal, kinyitotta az üzletet, majd beállt a szokásos helyére a kassza mögé. Felosztották maguk között a munkát: Felix sütött, és Jisung rendezte a kávét meg az eladásokat. Aztán tavaly nyáron, ahogy a gyarapodó kereslet miatt a kínálatuk is nőtt, felvették az akkor tizenhét éves Yang Jeongin-t részállásban segédnek, aki általában inkább a konyhában dolgozott.

Most is ott magyarázott Felixnek arról, hogy melyik egyetemre felvételizett, és hova akar a leginkább bejutni. Jisung félig-meddig figyelt csak oda a nyitott ajtón átszűrődő beszélgetésre, miközben a pulton támaszkodott, és süttette az arcát az ablakon beáramló gyenge decemberi napsütésben.

Ebből a bambulásból az ajtónyitás, és az azzal beáramló hideg rázta fel. Jisung felpillantott, és meglátta a barátjukat, Hyunjint, a szomszéd virágbolt büszke tulajdonosát. 

- Szokásos? - kérdezte Jisung, és a választ meg se várva állt neki egy iced americano-nak. 

- Ja, köszi, erre most szükségem lesz - bólintott Hyunjin, majd nagyot sóhajtott. 

- Miért, mi a gond, Hyun? - lépett ki Felix a konyhából. 

- Jaj hol is kezdtem... Először is ott van a szállító, már két hete rendeltem a koszorúalapokat és a fenyőtobozokat, de az istennek sem jönnek! - panaszkodott Hyunjin, majd végre a lényegre tért. - Meg ott van a Chan-dolog is... 

- Mi történt? - kérdezte Felix a pultra könyökölve. 

- Már megint? - tette hozzá Jisung, a kávéfőző mellől. 

Ők ketten jól ismerték Hyunjin és a párja Bang Chan enyhén szólva hullámzó kapcsolatát, hiszen a barátjuk mindig mesélt magukról a reggeli kávéjára várva. 

- Ehh, tegnap este megint azzal állt elő, hogy haza akar menni az ünnepekre! Ezt már tavaly is eljátszotta velem, és majdnem ráment a kapcsolatunk! - morogta Hyunjin. 

- És nem mehetnél vele? - kérdezte Felix. 

- Jaj, de hát tudod, hogy az anyja utál! Esküszöm, én nem tudom annak a nőnek mi baja van velem, de ki nem állhat! Mellesleg én se őt - tette hozzá, és belekortyolt az éppen elkészült kávéjába. 

- Tényleg annyira szörnyű, hogy egy hétvégét se bírsz ki ott? - kérdezgetett tovább Felix, mire Hyunjin megrázta a fejét. 

- Ugyan, ti mindig ezt csináljátok - legyintett Jisung. - Szétmentek, aztán összejöttök, aztán összevesztek, szétmentek de most már tényleg, majd egy hét múlva újra dúl a love... Én már követni se tudom... 

- Hát mondani könnyű - húzta a száját Hyunjin. - Nálatok bezzeg nincs semmi dráma, de nem mindenkinek sikerül ám ilyen kapcsolatot összehoznia! 

Felix és Jisung hirtelen köpni-nyelni nem tudtak. Egymásra néztek, aztán Hyunjinra, mire végül kibökték: 

- De mi nem... 

- Mi nem vagyunk együtt! 

- Hogy mi?! - köhécselt Hyunjin, aki félrenyelte a kávéját a hír hallatára. 

- Na szépen vagyunk - szólt közbe Jeongin is, aki ezek szerint egész eddig a konyhaajtó mögül hallgatózott. 

- Pedig én meg voltam róla győződve... - hüledezett Hyunjin. 

- Hát sokszor megkapjuk ezt - motyogta Felix. 

- Nekem ötletem sincs, hogy miért - vont vállat Jisung. 

- Mondjuk mert minden perceteket együtt töltitek? És egy lakásban laktok itt a bolt fölött? És egyikőtöknek sincsen más párja? - sorolta Jeongin. - Ja, meg Jisung folyton Felixet bámulja... 

- Én nem bámulok! - tiltakozott Jisung egy szívószállal fenyegetőzve Jeongin felé, aki erre csak felnevetett, és visszafutott a konyhába. 

- Na jó, én inkább megyek... megnézem a szállítók ideértek-e már a fenyőimmel - jelentette be Hyunjin, majd gyorsan távozott. 

- Hát ezek nem normálisak - csóválta a fejét Jisung. 

- Ja... - bólintott Felix, de nem igazán volt meggyőződve, hogy Jisungnak van igaza... 

Jisung és ő. Egy párként. A gondolat nem hagyta Felixet nyugodni, egész nap ott motoszkált a fejében. Mindig is kételyei voltak a Jisunggal való érzéseivel kapcsolatban, ám ezek után úgy érezte képtelen csak a barátjaként nézni rá. Beleszédült akárhányszor eszébe jutott a reggeli beszélgetés. Hogy ők ketten... együtt? Felix bele se mert gondolni, milyen borzalmas következményeket hozna maga után, ha ez az ötlet rosszul sülne el. De ugyanakkor nem bírt nem elmerengeni azon, hogy milyen csodálatos is lehetne... Jisung, ahogy magához húzza, Jisung ahogy átkarolja, Jisung ahogy megcsókolja, Jisung ahogy alatta fekszik és-- khmmm, tehát lényegében Felix fantáziája egy kissé elszabadult a lehetőségeket nézve. Annyira ekörül a kérdés körül forgott az agya aznap, hogy kis híján elégette a croissantokat, és majdnem sót tett cukor helyett a csokoládétortába. (Ez utóbbival egyébként kiérdemelt egy "Mi az, szerelmes a cukrász?" kommentárt Jeongintól.) 

Felixel ellentétben azonban Jisungot egyáltalán nem forgatta fel az említett reggeli párbeszéd. Sose volt kiemelt szerepben a romantika az életében, inkább ilyen "ha van, van; ha nincs, nincs" attitűddel állt hozzá a kérdéshez. Azért hazugság lett volna állítani, hogy sosem játszott el a gondolattal, hogy ő és Felix... de nem tulajdonított nagy jelentőséget neki. Neki mindegy volt, amíg maga mellett tudhatta a másikat. Persze nem utasította volna vissza, ha, neadjisten, Felix megcsókolta volna, vagy bármi egyéb... De őszintén szólva ha Felix kéri, Jisung semmi ellen nem tiltakozott. 

Este volt már, és a páros a kanapéjukon összebújva futotta végig a Netflix kínálatát a tévén. Szinte mindennapos program volt, hogy együtt leültek filmeket vagy sorozatokat nézni, és sose érezték furcsának. Most azonban Felix nem bírt lenyugodni... minden egyes mozzanatot megkérdőjelezett magában, ahogy Jisung keze súrolja az övét, ahogy hallja a lélegzetét... Végül kivette Jisung kezéből a távirányítót, és felé fordult. 

- Nézd, Jiji, azt hiszem beszélnünk kell. 

- Mi az? - kérdezte Jisung olyan félvállról, majd nagyot markolt a kisasztalon lévő popcornból, és egy lendülettel a szájába dobta a kis kukoricákat. 

- Ahj, ez most fontos! - idegeskedett Felix. 

A két kezével megragadta Jisung arcát, és maga felé fordította, majd önkénytelenül is felkuncogott a másik teli szájjal értetlenül pislogó arckifejezésén. 

- De tényleg, kérdeznem kell valamit - komolyodott vissza Felix. - Jiji... tetszem neked? 

A válasz helyett azonban Jisung inkább valami prüszköléshez, majd köhögéshez hasonló hangot hallatott, ugyanis félrenyelte a kukoricát. Felix persze azonnal rohant vizet hozni neki, úgyhogy egy jó öt perc szenvelgés után Jisung újra beszédképes volt. 

- Ez most azért, mert Jeongin szerint bámullak!? - háborgott a kérdezett. 

- Az most mindegy, miért. Csak tudni akarom, hogy tetszem-e neked - erősködött Felix, kissé türelmetlenül. 

- Hát mittudomén - húzódzkodott Jisung. - Asszem? De tényleg nem értem most miért álltál elő ezzel hirtelen... 

- Mert! - Felix először nem igazán akarta bevallani, de aztán rájött, hogy makacsságban Jisung ellen nem nyerhet, úgyhogy kinyögte. - Mert... lehet, hogy nekem tetszel. Lehet, hogy szeretlek... 

- Az jó - nyugtázta Jisung, mert őszintén? Fogalma sem volt, hogy erre mit mondjon. 

Egy pillanatig csak bámultak egymásra néma csöndben. Aztán Felix hátradőlt, a kezébe temette az arcát, és valamit motyogott, amit nem lehetett érteni. 

- Mi? - érdeklődött Jisung rendkívül udvariasan, mire Felix felpattant, és a legközelebbi párnát Jisung irányába hajította. 

- Nem igaz, hogy veled nem lehet semmit megbeszélni! Én itt kiidegelem a lelkem, hogy most mi van köztünk, vagy merjem-e kimondani amiben még én se vagyok biztos, te meg it le "az jó"-zol!? - panaszkodott Felix. 

- Hát most mi az istent mondjak?! - vitatkozott Jisung. 

- Hogy mit érzel irántam! 

- De azt nem tudom! - pattant fel Jisung is. 

- Hogyhogy nem tudod?! Hát akarsz a párom lenni, vagy nem?! 

- Nekem mindegy! 

Felix csak állt és bámult Jisungra, a fejétben a felkiáltójelek helyét kérdőjelek vették át. Végül a fejét rázva zuttyant vissza a kanapéra, és megpaskolta a helyet maga mellett, jelezve Jisungnak, hogy ő is üljön le. 

- Mi az, hogy neked mindegy? - kérdezte aztán, igyekezve nyugodt maradni. 

- Hát nekem így is jó, meg úgy is jó - vont vállat Jisung. 

- Hogy lehet mindegy, hogy járunk vagy csak barátok vagyunk!? Ég és föld van a kettő között?! - az esély, hogy Felix nyugodt maradjon egyre inkább kezdett elpárologni. 

- Nekem akkor is mindegy - dugta fel az orrát Jisung. - Ha járunk, az király. Ha nem, hát bumm... A lényeg az, hogy veled legyek. Amíg itt vagy és párnákat dobálsz rám, addig nekem jó - jelentette ki, majd összefonta a karját a mellkasa előtt, jelezve, hogy ebből az álláspontból ő bizony nem tágít. 

- Aha - pislogott Felix. 

- Én itt kiöntöm neked a lelkem te meg leaházod!? - dobta vissza a párnát Jisung, sértődöttséget tettetve, mire mindketten felnevettek. 

- Sose hittem volna, hogy van olyan ember, akinek az ilyen "mindegy" - vallotta be Felix. 

- Jól van, nem kell dicsérned, magamtól is tudom, hogy egyedi vagyok - húzta ki magát Jisung büszkén. - De így is úgy is szeretlek, Lix, ugye tudod? - váltott komolyabbra, és megfogta a másik kezét, aki sűrűn bólogatott. 

- Tudom, Jiji, én is szeretlek - Felix közelebb csúszott hozzá a kanapén. - Izé... megcsókolhatlak? 

- Persze - vágta rá Jisung. - Egyszer azt is ki kell próbálni... 

- Mi?! Te még sosem csókolóztál?! - hüledezett Felix, mire Jisung felnevetett. 

- Miért, szerinted kivel smároltam volna? Nayeonnal harmadikból? Ő fellökött az udvaron! Te meg egész eddig nem kérdezted... 

- Várj, te egész idő alatt hajlandó lettél volna összejönni velem!? - hitetlenkedett Felix. 

- Még szép! Mások ölnének ilyen pasiért - vigyorgott Jisung. 

- De hát sose mondtad! 

- Sose kérdezted - vont vállat Jisung. 

- Elképesztő vagy Jiji - dőlt hátra Felix, próbálva feldolgozni az elhangzottak értelmét. 

- Igyekszem kérem... De most már döntsd el, hogy beszélgetünk, csókolózunk, vagy filmet nézünk, mert lassan mennünk kell lefeküdni - sürgette Jisung a másikat, mert kezdett elege lenni Felix folyamatos csodálkozásából. 

- Lefeküdni? - vonta fel Felix a szemöldökét, és beharapta az ajkát. 

- Nem úgy, aludni, te! - forgatta Jisung a szemét. - Vagy a te hibád lesz, ha nem alszom eleget, és megint morci leszek a vásárlókkal! - fenyegetőzött. - Amúgy se kell sietni, ráérünk. 

- Ráérünk?! Most tudtam meg, hogy már évek óta együtt lehettünk volna! - háborgott Felix. 

- Együtt voltunk... 

- Nem, mármint egy pár lehettünk volna! 

- Ja, sosem tudtam, hogy neked ez ilyen fontos. Én azt hittem mindenki másnak is mindegy - vallotta be Jisung. 

- Megnyugtatlak, csak te vagy ilyen furán huzalozva... - Felix még mindig alig tudta felfogni ezt az egészet. - És azt hiszem a programot illetően: ma ejtsük a tévézést - somolygott. 

Felix megragadta Jisung derekát, közelebb húzta, majd az ölébe ült. Egyik kezével még mindig a derekát fogta, a másikkal viszont megemelte Jisung állát, aztán megcsókolta. Jisung a szokatlan érzés hatására ösztönösen eltátotta a száját, esélyt adva Felixnek, hogy elmélyítse a csókot. Erre Jisung összekulcsa a kezét Felix tarkóján, és magához húzta, hogy a pillanat örökké tarthasson. Így töltötték az estét: a kanapén, csókolózva, miközben a tévén megjelent a Netflix "Are you still watching?" felirata. 

Na, én is korán kezdem idén a karácsonyt! XDD De mit csináljak, ha ez a kedvenc időszakom az éveben? 🤩🎄✨ Egy szó mint száz, remélem tetszett nektek ez a kis Jilix rész UwU <3 És kezeket fel, ki várja a karácsonyt? 🙋‍♀️