Tags: Fluff, Karácsony, ApukaChan 

A pláza tömve volt az emberek sokaságával, még így záráshoz közeledve is. Nem véletlenül, ugyanis már december közepe volt, és jópárakat ekkor kapott el a karácsonyi vásárlás-láz. Gyerekek ámulták a csillogó-villogó díszeket, míg az aggódó felnőttek egyik boltból a másikba futkostak, hogy megtalálják az összes szükséges dekorációt, a hozzávalókat az ünnepi lakomához, és a tökéletes ajándékot mindenkinek. 

Hyunjin az asztalára támaszkodva bámulta a jövés-menést, a szemét forgatva minden alkalommal, amikor ismét felhangzott az "All I want for Christmas" egy verziója. A kis bódéja az épület átriumában, a földszinten volt elhelyezve, nem messze a bejárattól. Innen pedig mindenre és mindenkire rálátott, úgyhogy a szabadideje java részét az emberek nézegetésével töltötte. Mondjuk nem mintha az utóbbi időben sok lett volna abból, mert egyenesen sorakoztak az emberek nála! Hyunjinnak ugyanis csomagolóstandja volt: azaz aki akarta, annak becsomagolta a vásárolt ajándékokat különböző színes papírokba, zacskókba, dobozokba. Hyunjin mindent is rakott a csomagokra ha a vevő kérte: masnit, szalagot, csillámport, díszkártyát, fenyőágat, műhavat, amit csak elképzelni lehetett! Egész nap hajtogatott, tekert, kötözött, díszített, de megérte! Mikor először jelentkezett az ötlettel a pláza igazgatóinál, azok némileg szkeptikusak voltak, de végül Hyunjin meggyőzte őket, hogy működni fog a vállalkozás, és igaza is lett! Annyi pénzt hozott be a csomagolóbiznisz, hogy az igazgatók leszerződték jövő évre is. 

Három perccel zárás előtt, amikor Hyunjin már elkezdett volna pakolni, egy fiatal férfi jelent meg a pultjánál. Hyunjinnak ismerősnek tűnt, és hamar rá is jött honnan: aznap többször látta őt fel-le járni a plázában, egyik boltból a másikba. Megjegyezte az arcát, mert már első látásra is helyesnek találta. Így közelről meg pláne jóképű volt, a látható fáradtság ellenére is, ami kiült az arcára. 

- Miben segíthetek? - mosolygott Hyunjin a férfire. 

Ám a mosoly hamar eltűnt az arcáról, amikor meglátta a három zacskó ajándékot, amit a férfi a pultra tett elé. 

- Ezek lennének. Órákig tartott, mire megtaláltam mindegyiket, és tudom, hogy késő van, de azt reméltem még tudnál segíteni... Persze megértem, ha már zársz, nem probléma! - szabadkozott a férfi. 

- Ááá, nem gond - sóhajtott Hyunjin. - Bár el fog tartani egy darabig, szóval lehet, hogy majd nekem kell kiengednem az épületből - nevetett fel, amivel sikerült kicsalnia egy félmosolyt a férfiből. 

- Köszönöm szépen, életmentő vagy! - hálálkodott a férfi, de Hyunjin leintette. 

- Jól van, jól van... Na, és hogyan szeretnéd? Papír, zacskó? Milyen díszítés? - tért rá a lényegre. 

- Á, igen! Legyen klasszikus, három különböző papírral. Ezek legyenek csillogós papírba, szalaggal; ezek lovas papírba (ha van olyan), masnival; ezek pedig Barbie-rózsaszínba, olyan kis csillaggal - sorolta a férfi, miközben három kupacba pakolta az ajándékokat az asztalon. - Jaj, nem, a Barbiesra legyen masni, és a lovasra csillag! Ehh, már én is belezavarodok - csóválta a fejét. 

Hyunjin bólogatott, miközben szorgalmasan lejegyzetelte a megrendelést, hogy ki tudja számolni az árat; majd nekiállt a regiment doboz becsomagolásának. Közben, mivel úgy tűnt a férfinak nincs más dolga, elkezdett cseverészni vele. 

- Sok a gyerek a családban, mi? - kérdezte, a babákat és játékokat látva. 

- Ne is mondd! - sóhajtott a férfi. - És mind a három az enyém! 

Hyunjin egy pillanatra megállt a mozdulatban, és meglepetten felnézett a férfire. Nem tűnt annyira idősnek, hogy három gyereke legyen, ráadásul a csomagok alapján már legalább óvodás korú lehetett a legkisebb is. 

- Tényleg? Pedig elég fiatalnak tűnsz... - mondta ki hangosan is, amit gondolt. 

- Tudom, anyám is ezzel idegesít mindig - erőltetett ki egy kínos nevetést a férfi. - Hát mit mondjak, korán kezdtem... De ez hosszú sztori - legyintett. 

Látható volt, hogy nem igazán szeretné tovább részletezni, úgyhogy Hyunjin inkább nem firtatta. 

- Legalább szerencsések, hogy az apukájuk ennyi ajándékot vesz nekik karácsonyra! - dicsérte Hyunjin egy sugárzó mosoly kíséretében, igyekezve oldani a feszült hangulatot, ami közéjük telepedett. 

Ez működni látszott, mert a megjegyzés hallatán a férfi egyből lelkesen ecsetelni kezdte melyik ajándékot kinek szánta. 

- Igen, néha úgy érzem kissé elkényeztetem őket, de annyira aranyosak! A legidősebb lányom, Bae például most a lovas-korszakát éli, úgyhogy mindenáron lovaglóleckéket akar venni... A középső, Lily pedig jelenleg a csillámpor-mániájával terrorizálja a házat. Esküszöm akárhová lépek minden csillog, a padló, a bútorok, az ő ruháik, az én ruháim, a plafon! Ha ez így folytatódik, úgy fogok kinézni, mint Edward a Twilightból! - csóválta a fejét. 

Hyunjin felnevetett a hasonlaton, de közben az elméje - ami amúgy is fáradt volt a hosszú nap után, és inkább valami érdekesebbel akart foglalkozni - önkénytelenül is elképzelte az előtte álló férfit a film világában (bár inkább Jacob "ruházatában"), és nem bírta ki, hogy ne flörtöljön, legalább egy kicsit. 

- Szerintem úgy is jól néznél ki - mondta könnyedén, egy szuggesztív mosoly kíséretében. 

A férfi, nem számítva ilyen válaszra, egyből zavarba jött egy kissé. 

- Hát, reméljük... - motyogta, majd gyorsan témát váltott. - A Barbiek pedig a legkisebbnek, Felixnek lesznek. Az utóbbi hónapokban állandóan ellopkodta a nővérei babáit, úgyhogy most kap sajátokat! Na persze ettől még mindegyik a másikéval akar majd játszani, de ilyenek a testvérek! Időnként nem könnyű velük, viszont akkor is a legjobb részei az életemnek! - mosolygott, a szeme csillogott. 

- Szeretném, ha én is így gondolnék majd a gyerekeimre, ha lesznek - mondta Hyunjin őszintén, ahogy átadta az utolsó becsomagolt dobozt is. 

- Ne aggódj, biztosan elragadóak lesznek! - igyekezett viszont-dicsérni a férfi. - De most mennem kell, már így is késem otthonról, és Bae mindig aggódni kezd, ha későn érek... - sóhajtott. 

- Kár, pedig még szívesen elhallgattalak volna - jegyezte meg Hyunjin. 

- Á, jövök én majd ide máskor is! Kellenek ajándékok még az öcsémnek Minhonak, meg a szüleimnek, meg a barátaimnak... - sorolta a férfi. 

- És a Miszisznek? - kérdezte Hyunjin. Furcsállta, hogy a beszélgetés alatt egy szó sem esett a férfi párjáról. 

- Ó, ő... ő már nincs köztünk... - válaszolt a férfi csendesen. 

- Ó, nagyon sajnálom, nem tudtam! - szabadkozott Hyunjin. Hirtelen bűntudata lett, hogy ennyit kérdezősködött, amikor nem az ő tisztje volt tudni. 

- Semmi gond, nem is tudhattad! - tiltakozott a férfi, és igyekezett egy halvány mosolyt varázsolni az arcára. 

- Akkor is, nem volt jogom kérdezni, bocsánat! - erősködött Hyunjin, de a férfi csak leintette. - Viszont akárhogy is, ha ilyen sűrűn fogunk találkozni a következő hetekben, talán illene bemutatkoznom: Hwang Hyunjin vagyok. 

- Én Chris Bang, de szólíts csak Channak, mindenki úgy hív! - mutatkozott be a férfi is, majd elköszönt. 

Hyunjin nézte, ahogy Chan kiment az ajtón, és a parkolóba sétált, majd eltűnt a látóteréből. Utána maga elé meredt, majd megrázta a fejét. 

- Reménytelen vagy Hyunjin - motyogta magának. - Úgyse akarna járni veled... Valószínűleg be se jönnek neki a pasik... 

És mégis. Hyunjin alig várta, hogy újra találkozzanak... 

Nos, eredetileg ezt a sztorit egy oneshotnak akartam írni, de látva, hogy a történetnek csak a harmada ezer szó lett, inkább úgy döntöttem, hogy szétszedem három részre. Remélem tetszik nektek, és várjátok a folytatást! *w*