4 Rész

A falak tanulmányozása után az ablakban áltál, az odakinti világot figyelted. Az ablakot nem lehetett kinyitni, nem volt rajta nyílászáró. Az ablak az épület bejárata felett volt, így az épület előtt álló fákat is láthattad, és azt a kis hídat, ami a bejárathoz vezetett egy kisebb csatornán keresztül. A levelek itt is eltakarták az utat, de némelyik fa még így is tele volt levelekkel. 

- Soha nem vágytam még így a természetre.- simítottad kezedet az üvegre. Hideg volt. Kezed nyoma tiszta foltot hagyott a koszos ablakon. Orrodat felhúzva seperted le tenyered. 

- Akkor jössz rá, mit jelent a szabadság, ha elveszik.- szólt Felix. Az ágyon feküdt kiterülve, a penészedő falat bámulta. A földre ültél le, mivel az ágyat Felix elfoglalta. Lábaidat felhúztad magadhoz, fejedet a falnak támasztottad. 

Kulcsok zörgését hallottad az ajtó mögül. Fejedet felkaptad, kíváncsian, egyben félve vártad, ki fogja kinyitni az ajtót, és mit akar majd. Felix is az ajtót figyelte, homloka ráncba szaladt. Az ajtó kinyílt, egy ugyanolyan zöld ruhás férfi állt az ajtóban, mint aki ide kísért, csak ezen látszott, hogy fiatalabb. Szőkés-barna haja lágy hullámokban végződött, kék szemei mint háborgó tenger. Az ő ábrázata sem volt kedvesebb. Csendben vártad, hogy mondjon valamit, hogy miért jött ide. 

- Miért ülsz a földön?- homloka értetlen ráncokba szaladt, ahogy téged nézett. Néha az a baj veled, hogy irónikus módon válaszolsz az embereknek, ha nem érzed magad biztonságban. Most is így tettél. 

- Diliházban dolgozol, szerintem láttál már ennél furább dolgot. - Felix cinikusan mosolygott, majd egy "büszke vagyok rád" pillantással nézett rád. A srác viszont nem reagált a megjegyzésedre. 

- Gyere!- biccentett kifelé a folyosóra. Felálltál a földről, és elindultál kifelé. Az ápoló megvárta, míg kisétálsz, utána visszazárta az ajtót. Csendben indult el, te pedig utána. A fiatal ápoló lezser testtartása, zsebre tett kezei, ráérős lépkedése hordozott magában valami nyugtató dolgot. Tőle nem tartottál annyira, mint az előző fickótól. 

A folyosó közepén haladtatok, amikor a baloldalon az egyik ajtónak nekiment valaki a szobából. Az ajtó tartotta magát, a lendülettől nekicsapódott a keretnek, de nem nyílt ki. Zárva maradt. Összerezzenve bújtál a húszas éveiben járó fiú mögé. 

Az ajtónak újra nekimentek. Attól tartottál, hogy az öreg fa nem fogja bírni, és megadja magát annak, aki odabentől ki szeretne jutni. Félve szugeráltad az ajtót, közben haladtatok. 

- Egy elmegyógyintézetben nem vasajtóknak kéne lenniük?- kérdezted, mikor már harmadjára mentek neki az ajtónak. A fa viszont erősen tartotta magát. 

- A súlyos betegeknél az van. - válaszolt a szőke kicsit öntelt hangon. - Talán szeretnél egyet?- pillantott hátra válla fölött. 

- Nem!- vágtad rá. - Csak az illető nagyon ki szeretne jönni onnan. - motyogtad orrod alatt. 

- Nyugi, csak akkor van gond, ha kijön onnan.- nem nagyon erőltette meg magát, hogy megnyugtasson. Inkább poénkodni támadt kedve. Ijedt pillantással néztél rá, de ő rád se hederített. 

A lépcsőn mentetek le az egyik nagy fehér ajtóhoz. A fiú bekopogott, a nagy fehér fán, majd kinyitotta az ajtót. Hátad közepénél fogva lökött be rajta, s becsukta azt. Ő nem ment be. 

Nem hitted, hogy ebben az épületben lesz olyan helyiség, ami nem bűzlik a penésztől, nem omladozik a fal, nem nyikorog a parketta. Még is sikerült olyan szobában találnod magad, ami a régi időket idézte fel benned. Egy irodában voltál, ami egyszerűen nem illett a kórház képébe. Frissen lakozott parketta, könyvespolcok, zöld cserepes növények, barna bőrfotelek, az iroda közepén nagy barna íróasztal. 

Az asztal mögött egy vörös, jobban mondva tűzpiros hajú nő ült, papírokat rendezett mindaddig, míg te be nem estél az ajtón. Érkezésedre felkapta a fejét, sokkal érdekesebb lettél, mint amivel idáig foglalkozott. Bőre sápadt volt, ezért is volt feltűnő a haja. Sötét szemhéjfestéke csak kiemelte eleve sötét szemeit, vörös rúzsa is hamar feltűnt az embernek. Fehér orvosi köpenyt viselt alatta zöld pólóval. 

- T/N, ugye?- állt fel székéből. Hangja nem volt különösen fenyegető számodra. Semlegesen hatott rád. Kilépett asztala mögül. Fekete körömcipője kopogott a parkettán. Kihúzva magát állt eléd, kezét nyújtotta. Óvatosan pillantottál le hófehér kezére, majd vissza rá. 

- Igen.- félve fogtad meg kezét, ami langyos volt. Ez a kis melegség is jólesett hideg bőrödnek. 

- Kim Doktornő vagyok.- mutatkozott be.- Kérem, foglaljon helyet.- mutatott udvariasan a barna fotelek egyikére. Bizonytalanul foglaltál helyet a kényelmes bőrben. Miután leültél a nő visszament az asztalához, kihúzott egy fiókot, abból kivett egy vastag mappát. Egy másik fiókból papírt vett ki, az asztalon lévő ceruzatartóból egy tollat, majd visszament hozzád. Minden mozzanatát figyelemmel kísérted végig azt lesve, mikor fog neked ugrani, hogy bolond vagy.- Nem gond, ha tegeződnénk?- tette keresztbe lábait, s rád nézett. 

- Nem.- válaszoltad. A nő egyszerre volt hátborzongató, és megnyugtató. 

- Szóval, T/N.- kezdett bele a nő, közben a mappát lapozta fel. - Beszélgessünk rólad egy kicsit. - vezette újra rád tekintetét. - Mesélnél a családodról egy kicsit?- kérlelt kedves hangon, semleges arccal. Szeretted volna eltanulni ezt a technikát, hogy a hangodban benne lenne minden érzelem, viszont arcod nem mond semmit. 

- A szüleimmel élek, vagyis éltem.- javítottad ki magad keserűen. A doktornő felírt valamit a papírra, utána kíváncsian pislogott rád. - Nincsenek testvéreim. - a nő háta mögé pillantottál, próbáltál gondolkozni, mit mondhatnál. - Anya hirtelen haragú, mindenen fel tudja kapni a vizet, sokszor nem gondolkozik, csak cselekszik. Apa neki az ellentéte. Ő megfontolt, aprólékos, néha túl is gondolja a dolgokat. Ami neki egyszerű megoldásnak tűnik, az másnak bonyolult. - befejezve mondandódat Dr. Kim-re néztél. Éppen jegyzetelt. 

- Az a benyomásom, apukáddal jobb kapcsolatban vagy.- állapította meg. Helyeselve bólogattál. 

- Apa nem küldött volna egyből ide.- forgattad szemeidet. - Csak elvitt volna egy pszichológushoz, vagy ilyesmi.- ráztad fejedet. 

- Miért is kerültél ide?- fordította át a témát. Már nem érezted magad feszélyezve. Láttad Dr. Kim-en, hogy nem fog elítélni. 

- Mert van egy képzeletbeli barátom. Egészen kicsi korom óta. - a nő újra körmölni kezdett. 

- Sosem voltál ez miatt pszichológusnál?- kicsit meglepetten nézett rád. Fejedet ráztad, miszerint nem. 

- Úgy voltak vele anyáék, hogy majd kinövöm. Ahogy nőttem csak akkor beszélgettem Felix-szel, mikor egyedül voltam. Gondolom, anya észrevette, hogy még mindig beszélek hozzá, és megijedt, vagy nem tudom. - vontál vállat. 

- Felix a barátod?- szúrta ki az idegen nevet.

- Igen.- bólintottál. A nő feljegyezte Felix nevét, majd visszafordult hozzád. 

- Jól van, erre még visszatérünk. - mondta inkább magának, mint neked. - Társasági életed van?- szegezte a következő kérdést.

- Igen, jövő hétvégén mentem volna randira. - egy icipici sértettség hallatszott hangodból, amiért nem fogsz tudni eljutni a randira. 

- Tényleg? Kivel?- pislogott nagyokat. Nem tudtad, hogy tényleg hisz neked, vagy betudja hazugságnak, és magában jól kinevet, amiért ilyet találtál ki. 

- Volt osztálytársammal. Most ballagtunk el, és elhívott egy autós találkozóra. - tartottad a szemkontaktust, ezt pedig Dr. Kim jó jelnek vette. 

- Érdeklődsz az autók iránt?- inkább érezted úgy, hogy ismerkedtek, mintsem egy pszichológussal való konzultáció. 

- Nem igazán, de ha ez kell, hogy vele legyek, akkor előveszem minden autós tudásomat, ami nincs.- apró mosolyt csaltál arcára. 

- Most mész középiskolába?- tette fel az újabb kérdést. 

- Megyek, ha kijutok innen a beiratkozásig.- mutattál körbe. A nő megértően bólogatott. 

- Mikor kezdted látni Felix-szet?- tartotta szavát, és visszatért a témára. 

- Hat évesen.- a Doktornő újra papírját szántotta. 

- Késztetett valaha olyan dologra, ami illegális, bűncselekmény?- elgondolkodva pillantottál le a földre.

- Nem. Mindig azt mondta, hogy védjem meg magam, ha bántanak. Ilyen sulis szívatások.- tetted hozzá, mielőtt rosszra gondol. - Azt akarta megtanítani, hogyan álljak ki magamért. - magyaráztad szemeibe nézve. - Visszahúzódó gyerek voltam, és ez nem is változott.- ráztad fejedet. A nő tolla sebesen folyatta a tintát a papíron, ahogy igyekezett leírni minden szavadat. 

- Van sejtésed, miért jelenhetett meg Felix?- kérdezte, közben tovább írt.

- Nem. Talán a suli miatt, hogy új környezet, vagy nem tudom. - ráztad fejedet.

- Most itt van a szobában?- mutatott körbe tollával. Elnéztél Dr. Kim arcáról, alaposan körbenéztél, de sehol nem láttad barátodat. 

- Nincs.- semlegesen ráztad fejedet. 

- Mesélj róla, hogy néz ki, milyen élete van!- első alkalom, hogy valaki erre kért. Gyerekként mondtad anyukádnak, és apukádnak, hogy néz ki, de ők csak legyintettek, mondván: majd kinövi. Hát nem így lett. 

- Annyira nem magas. Talán - álltál fel a fotelból.- Ilyen magas.- fejed felé emelted kezedet, nagyjából hat-hét centire. A vörös egyből írni kezdett. - Szőke haja van, ami leér kábé a füléig. Sötétbarna szemei, szeplős arca van. Szálkás testalkat, bohókás jellem. Karizmatikus arca van, és nagyon mély hangja.- foglaltál újra helyet. 

- Ő mutatkozott be Felix néven, vagy te nevezted el?- vissza kellett emlékezned. 

- Ő. Lee Felix a teljes neve.- csendben vártad, míg leírja. 

- Jól van, T/N!- sóhajtott a nő.- Mára ennyi volt. Daniel elkísér az étkezőbe, onnan pedig a fürdőbe. Holnap újra beszélgetünk. Addigra készülni fog egy rajz Felix-ről, amin majd kijavítod az esetleges hibákat. - mosolygott rád.