3 Rész

A hátsó folyosóra vitt vissza az ápoló. Szemeid vágyakozva néztek ki az ablakon. Bármit megadtál volna azért, hogy kint lehess a természetben. Csakhogy nem a természetbe tartottatok. A férfi felment a lépcsőre, te pedig utána. Bizonytalanul lépkedtél mögötte. Betonlépcső volt, széles, faltól falig érő, és bár nagy volt a lépcső, még sem mertél az ápoló mellett sétálni. Inkább két lépcső fokkal lemaradtál. 

A falak itt rosszabbak voltak, mint odalent. Mintha itt régebb óta lett volna festve, mint a lenti falak. Foltokban jött le a festék, ami a lépcsőre hullott. A lépcső tetején vetted észre, hogy jobb oldalra, és baloldalra is nyolc fokos lépcső vezet fel. Mind a két irányban újabb folyosó nyílt. A sakktáblára emlékeztető padló tiszta volt, a falak viszont itt is omladoztak. A plafon gipszkartonnal volt felrakva, ami penészes volt. A plafonon csövek futottak végig, szétágazva, behálózva az egész plafont. Ajtók nyíltak a viszonylag világos folyosóról. 

Nem túlzottan bíztattak az ajtók; fából voltak, korhadtak, repedeztek. Bele se mertél gondolni, hogyan nézhet ki egy szoba. A lépcsőtől nem láttad, csak mikor sétáltál közelebb, a folyosó végén volt egy másik lépcső. Bizonyára az vezet a második emeletre. Tíz ajtó nyílt a folyosóról, ebből hét csukva volt. Azokban talán már vannak valóban beteg emberek. 

A férfi az utolsó előtti ajtóhoz kísért téged. Megállt az ajtó előtt, szigorúan nézett rád. 

- Minden személyes tárgyat tegyél a dobozba! Semmi nem maradhat nálad!- hangsúlyozta ki a semmit. Aprót bólintottál, majd beléptél a kicsi szobába. Hamarabb nevezted volna cellának, mint szobának. A férfi becsapta mögötted az ajtót, ami hangosan illeszkedett a keretébe. 

Dohos szag ütötte meg orrodat a szobába belépve. Szürke parketta, egy rozoga kórházi ágy, ami úgy nézett ki, mintha a nyolcszázas évekből maradt volna fenn. A fal halvány zöld próbált lenni, de itt-ott, nagyobb foltokban lepotyogott, megmutatva a besárgult glettet. Egy ablak adott fényt a szobának, nem volt villany. Az ágy felett egy fából készült kereszt lógott. A falak tele voltak írva szövegekkel, amikkel most nem foglalkoztál, inkább letetted a dobozt az ágyra, és vetkőzni kezdtél. 

Mielőtt felvetted volna a fehér kezes-lábast megszagoltad, mennyire büdös. Szekrény illata volt. Ajkaidat elhúzva vetted magadra. Az egyetlen személyes tárgy, ami nálad volt, az egy nyaklánc volt, amin egy apró üveggömb lógott. Még nagymamádtól kaptad egy éve, azóta nem vetted le, amióta megvan. Markodba vetted az ékszert, és gondolkoztál, hogy odaadd, vagy ne. Hirtelen szólalt meg Felix, amire ijedten forfultál hátad mögé. 

- Bocsi, nem akartalak megijeszteni.- húzta el a száját. - Vedd le, de ne add oda. Dugd el valahova. - adta a tanácsot. 

- És ha megtalálják?- kérdezted, de azért hátra nyúltál, s kivetted a nyakadból a láncot. 

- Azt mondod, nem a tiéd, vagy hogy nem emlékszel, hogy került oda.- vont vállat, és neki dőlt a dohos falnak. Amint háta egy kicsit is hozzáért a falhoz, a festék lehullott róla. Mindketten a földre pottyanó festékdarabokat néztétek. Felix nem sokat foglalkozott vele; miután rájött mi potyog a padlóra újra rajtad voltak szemei. - Diliházban vagy, bármit mondhatsz. Hát ha azt hiszik még szenilis is vagy. - nevette el kissé magát. 

- Örülök, hogy ilyen jól szórakozol!- néztél rá mérgesen, közben a párna alá rejtetted a nyakláncot.  

- Ne haragudj.- sütötte le a szemeit. Ruháidat összehajtottad, beletetted a dobozba, utána kinyitottad az ajtót. A férfi terpeszben állva, összefont karokkal állt az ajtód előtt. Lenéző tekintetét próbáltad kerülni, eléggé zavarba ejtő volt intenzív bámulása. A dobozt nyújtottad neki, ő elvette. Nem zavartatva magát túrta át ruháidat. 

- Személyes tárgy?- nézett rád felvont szemöldökkel. Álltad tekintetét a tőled legjobban telhető keménységgel. 

- Nincs.- felelted röviden. 

- Vagy úgy.- bólintott. - Jó pihenést!- intett. 

- Kösz.- morogtad orrod alatt. Önként léptél vissza a szobába, az ajtót halkan csuktad be.- Végem.- jelentetted ki az ajtót bámulva. 

- Nem lesz semmi baj, T/N.- tette kezét válladra. Bánatodban az ágyra ültél le óvatosan, attól tartva, hogy leszakad, ha hirtelen ülsz le. Ekkor vetted jobban szemügyre a falakat. 

- Bíztató üzenetek.- állapítottad meg.- "A pokol jobb móka, mint ez", "Soha nem lesz vége", "Közel a vég".- olvastad fel őket hangosan. 

- A kettő nem üti egymást?- ült le Felix is az ágyra, s a feliratot kezdte nézni. 

- Most hogy mondod...- bólogattál. 

- "Félj. Jobb, ha félsz."- olvasott el egyet Felix is. - "Emlékezz ránk. Emlékezz, hogy mi is éltünk egyszer." - a hideg rázott ki ezektől az írásoktól. Felix vállára hajtottad a fejedet, szemeidet behunytad. Képzeletedet használtad, hogy jobb kedvre derítsd magad. Egy másik világba akartál menekülni.