Ahogy teltek a napok Hyunjin egyre több időt töltött a két fiúval. Rengeteg helyre mentek el randizni akár kettesben valamelyikükkel, azonban legtöbbször hármasban fedezték fel a város éttermeit és kávézóit.

Az idő is egyre melegebb lett, a suli vége felé már pólóban járt a legtöbb ember az utcán.

Hyunjin kivételével.

Ő ugyanis erősen takargatta a karját, csakis pulóverben volt hajlandó utcára lépni. Ugyan a karján nem jelent meg több vágás, de a hegek meglátszódtak elég rendesen.

-Szöszi, nincs neked meleged?-csapott a seggére üdvözlés képpen Minho. A folyosón találkoztak, ahol Minho-nak is feltűnt a pulóvere.

-Nem, egy kicsit fázom!-hazudta Hyun tetetett mosollyal az arcán.

-Csak nem beteg vagy?-kérdezte tőle aggódva Bang Chan.

-Lehet, nem tudom.

A napja azonban az iskola végeztével sem fejeződött be.

Mikor hazaért boldogan ledobdta magáról a ruhadarabot és az ágyán elnyúlva hunyta le a szemét.

Csendes pihenőjét a csengő hangja szakította félbe.

-Ki az?-morogta. Feltápaszkodott a kényelmes ágyából és a bejárathoz sietett.

-Hyunjin!-mosolygott rá Chan és Minho.

Ezzel semmi baj nem volt, de Hyunjin-nak ekkor jutott eszébe, hogy nincs rajta a védelmező pulcsija.

Persze Minhoék ezt rögtön észrevették és a karjára pillantottak.

-Hyungok!-takarta el rögtön, majd becsapta előttük a falapot. Sírva lecsúszott a földre és összegömbölyödve szorította magához a térdét. Maga sem tudta miért sír, a szégyen és a félelem érzései kavarogtak benne.

-Hyunie!-kopogott Chan.

-Engedj be minket Szépfiú, nem lesz semmi baj!-próbálta nyugtatni Minho az ajtón keresztül.

Nagy sokára kinyitotta nekik, a két idősebb pedig rögtön magához húzta.

-Szeretünk Hyun!-simította meg az arcát Chan.

-Ezen pedig nem változtat semmi!-simította meg a vágások helyét Minho.-Szeretünk mindeneddel együtt!

Nem válaszolt, csak a vállukra hajtotta a fejét, ezzel eláztatva a pólójukat.

Türelmesen simogatták a hátát, puszilgatták az arcát és suttogtak kedves szavakat a fülébe.

Nagyjából 20 perc múlva Hyunjin megnyugodott és szipogva felemelte a fejét.

-Én is szeretlek titeket! Sajnálom, hogy nem mondtam el nektek korábban!

-Ne hülyéskedj, nem haragszunk!

-Miért jöttetek egyébként?

-Átadni egy ajándékot!-vett elő a zsebéből Minho egy apró dobozt.

-Szeretnénk, ha hivatalosan is együtt lennénk!-mosolygott rá Chan.

A doboz egy szép gyűrűt tartalmazott, amitől Hyunjin ismét elsírta magát.

-Hogy köszönjem meg nektek ezt a sok mindent?-törölgette a szemét.

-Sehogyan! Nem kell, az elég, ha válaszolsz a kérdésünkre; lennél a barátunk?

-Igen!-bólogatott, majd átölelve őket hagyta, hogy megcsókolják.

-Ez életem legboldogabb napja! -suttogta mikor elváltak. A két fiú az arcát kezdték csókokkal ellepni, amitől mégjobban elvörösödött.

-Szeretünk!-búcsúztak el tőle, majd egy utolsó csók után hazamentek. Hyunjin pedig izgatottan szaladt a szobájába elújságolni barátainak a történteket.

VÉGE