Chan x Hyunjin x Felix

Felix

Ma van az első napom a munkahelyemen. Bevallom kissé félek, hisz ez lesz az első munkám. Félek, hogy valamit el fogok rontani és kirúgnak akkor.

Az épület előtt állva találkoztam az igazgatóval és a titkárral. Külön-külön is helyesek, na de egymás mellett...szívdöglesztők.

Bementünk, majd a lépcsőn felmenve szétváltak útjaink. Az asztalom nem volt túl nagy, épp megfelelő mérete volt. Mellettem egy mókushoz hasonlító fiú ült, aki miután meglátott boldogan felállt a székéből.

-Szia, te vagy az új fiú? Han Jisung vagyok, örülök, hogy találkozunk!

-Lee Felix vagyok, örvendek.

Nem beszéltünk túl sokat, hisz dolgoztunk, de ha pár percet pihentünk egész jól elvoltunk egymással.

Szemem sarkából láttam, hogy Hyunjin állandóan figyel. Az irodája pont velem szemben volt, de sose csukta be az ajtaját, hisz teljesen felesleges volt. Így minden alkalommal zavarba jöttem a tekintetétől, amin biztos jól szórakozott.

Az ebédet azt gondoltam Jisung társaságában fogom tölteni, de Hyunjin megakadályozott ebben.

-Felix, nincs kedved velem ebédelni az irodámban?-jött mellém az asztalomhoz.

-Lehet nekem is ennem ott?

-Az ebédlő általában tele van, alig lehet helyet találni, úgyhogy én ott szoktam.

-Rendben, köszönöm.-hajoltam meg.

Azt hittem, csak mi leszünk ott, de mikor megláttam Chan hyungot egyből el tudtam volna ájulni.

-J-jó napot!-hajoltam meg ijedten. Nagy mosolyra húzta a száját, ami miatt ismét szívrohamot kaptam.

-Foglalj kérlek helyet!-mutatott az üres székre Hyunjin mellett. Mindhárman elővettük az ebédünket, de észrevettem, hogy ők ketten ugyanazt a fajta ételt hozták. Lehet csak véletlen egybeesés, gondoltam.

-Jó étvágyat!-mondta Chan, majd nekilátott az adagjának.

Evés közben egész jól elbeszélgettünk. Nem gondoltam volna, hogy már az első napomon ennyire jól kijövök majd a főnökömmel.

A napok tovább teltek, én pedig minden ebédet velük töltöttem hármasban. Szinte már barátok voltunk, nem munkatársak. A baj csak az, hogy teljesen beléjük szerettem. Nem tudom, hogy mit szólnának ehhez. Valószínűleg kiakadnak majd, rosszabb esetben Chan még ki is rug innen. Remek, egyszerűen csodás helyzetben vagyok!

A mai nap is szokásomhoz híven az irodában ebédeltem velük, mikor Chan megszólalt.

-Lix, ha ebéd után ráérsz, maradj itt velünk még egy kicsit. Szeretnénk beszélni veled valamiről.

A lehető leggyorsabban pörgött le előttem az életem, annyira megijedtem. Mégis miről akarnak beszélni? Rájöttek volna? Egyedül Jisung tud a titkomról, nem hiszem, hogy elmondta volna!

Remegett a kezem, szinte elájultam, de szerencsére nem vették ezt észre.

-Lehet, hogy ezek után nem szeretnél velünk többé enni, vagy netalántán találkozni, de megértjük!-mondta Hyunjin.

-Miről van szó?

-Az az igazság, hogy...beléd szerettünk. Kedvelünk téged mindketten.

-Nem biztos, hogy emlékszel már, de egy gimnáziumba jártunk!-mesélte Hyun.-Leveleket írtam neked, amit a szekrényedbe tettem mindig. Már akkor is elcsavartad a fejem!

-Én is megkedveltelek titeket!-vallottam be piros arccal.-Köszönöm, hogy ti mondtátok el először! Nekem nem lett volna bátorságom hozzá!

-Akkor, lenne kedved eljönni velünk valahová munka után?

-Igen!-csillant fel a szemem.-De várjatok, veletek mi van? Ti szeretitek egymást?

-Egy ideje már együtt vagyunk, szóval igen. Szeretnénk, ha te is közénk tartoznál egyszer!-karolta át a derekamat Chan.

Zavarba jöttem e tettétől, majd bugyuta mosollyal az arcomon öleltem meg őket.

-Köszönöm!

-Nem kell megköszönni!-pusziltak meg az arcomon.

VÉGE

Nemrég vettem észre, hogy meglett a 14K megtekintés a könyvemen! Nagyon nagyon köszönöm mindannyiótoknak és remélem, hogy a továbbiakban is nagy érdeklődéssel lesztek a részek iránt!💞