Chan x Changbin x Seungmin

Chan

Már eltelt egy hónap is, amióta Changbin bemutatta nekem Seungmin-t. Nagyon érdekes fiúnak találom; visszahúzódó, félénk, de engem egyáltalán nem zavar. Bár nem sokat mesélt magáról, mégis úgy érzem, ismerem őt.

Elmondta, hogy autista és hogy mekkora a súlyossága. Szerencsére nem nagy a baj, viszont erősen meglátszik a viselkedésében.

Nem erőltetünk rá semmit, amit nem szeretne, próbáljuk védeni őt, ha valaki bántani akarja és segítünk neki, hogy jobban érezze magát sok ember között.

Nem szokott mosolyogni, csak nagyon ritkán. Viszont olyankor nagyon szép az arca, és őszintének látszik ez a gesztusa. Tudjuk, hogy nem egyszerű neki, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy csak egy kicsit is mosolyogni lássuk.

Bevallom az utóbbi hetekben inkább gondolnék rá, mint a párom, mintsem egy nagyon jó barát. Changbin-t is nagyon szeretem, talán jobban, mint valaha, de ugyanezt érzem Minnie-nél is. Lehet beszélni kéne velük erről.

○○○

-Szeretnék mondani valamit!-léptem hozzájuk, amikor iskola után a könyvtárba mentünk visszavinni pár könyvet.

-Mi az?-nézett rám érdeklődve Bin.

-Be kell vallanom nektek valamit!-néztem rájuk óvatosan. Minnie is kíváncsian pillantott fel.

-Azt akarom mondani, hogy...szeretlek titeket!-mondtam ki gyorsan.

Félve rájuk néztem. Kissé furcsa arckifejezést vágtak.

-Mindkettőtöket! És nem úgy, mint barát, hanem annál jobban. Sajnálom, ha nem szeretnétek barátkozni velem. Sajnálom Bin, nem kell velem maradnod!-néztem rá bocsánat kérően, majd megfordultam és elmentem.

Bántam, hogy ilyen meggondolatlanul elmondtam nekik, de kellemesen csalódtam. Nem jutottam messzire, mert ugyanis hátulról valaki megölelt.

-Hyung, én is ezt érzem!-hallottam meg Changbin-t. Rögtön felcsillant a reménysugár a szememben és egyből bizakodni kezdtem.

Seungmin mellém lépett és valamit próbált volna elmondani. Legalábbis úgy tűnt. Az ujjait megállás nélkül piszkálta, miközben a lábával egyhelyben topogott.

-Min, ha nem szeretnéd nem erőltetünk rád semmit! Ha kell adunk még neked időt, hogy átgondold, oké?

-Ne...vagyis...-dadogta.

Láttam, hogy nem tudja mit mondjon.

-Nem lesz semmi baj, mond ki amit gondolsz!-fogtam meg óvatosan a kezét.

-A-azt gondolom, hogy nem érdemellek meg titeket!-szipogta.-Nagyon kedvesek vagytok velem és figyelmesek! Úgy érzem...hogy mellettetek biztonságban vagyok és szeretetben. És hogy veletek mintha...boldog lennék...azt hiszem ez a boldogság amit érzek...-mondta miközben a kezét piszkálta.

-Valóban ezt gondolod, vagy csak azért mondod ezt, hogy boldogok legyünk?

-Igen, ezt!-pásztázta a szemével a földet.-Ezt gondolom!-nézett fel határozottan.-Azt hiszem hálával tartozom nektek. Köszönöm, hogy segítetek mindig!

-Ez természetes, hisz szeretünk! Nagyon szeretünk!-fogta meg óvatosan a vállát Bin.

-Megölelhetünk?-kérdeztem.

Mosolyogva bólintott és hagyta, hogy óvatosan átöleljük.

VÉGE