Changbin x Felix x Seungmin

⚠️öngyilkosság⚠️

Seungmin

-Min, figyelsz te egyáltalán?-nézett rám kissé mérgesen Felix.

-Bocsánat!-néztem rá szomorúan.

-Mostanában elmegy a figyelmed. Minden rendben van?-ölelte át a derekamat Changbin.

-Nem tudom mi bajom! Lehet fáradt vagyok egy kissé.

-Menj akkor fel, pihenj egyet!-pusziltak meg.

Talán ez a megfelelő alkalom, hogy egyedül legyek egy kicsit, gondoltam.

Felmentem, de nem a szobánkba. Bezárkóztam a fürdőszobába, majd a kagylónak dőlve vizsgálni kezdtem magam. A szemem karikás volt, az arcom sápadt, mint egy hullának. Mint egy igazi élőhalott, úgy néztem ki. Nem is értem, miért szeret még Felix és Changbin hyung.

A fürdőszoba szekrényét kinyitva kerestem meg a fogkefém, azzal a szándékkal, hogy fogat mossak. Amint kinyitottam egy gyógyszeres doboz tűnt fel, majdnem üresen. Csak pár szem nyugtató zörgött az alján.

Hirtelen eszembe jutottak a régebbi események. Amikor hét hónapja ugyanitt álltam és ugyanebből a gyógyszerből bevettem egy szemet. Aztán mégegyet. Egészen addig, míg csak ez a pár maradt meg.

Utána már nem emlékeztem a dolgokra. A legelső emlékem az volt, hogy a kórházban fekszem, mellettem pedig Felix és Bin hyung sírva szorongatja a kezem.

Ehez a dologhoz hozzá tartozik, hogy skizofréniám van. Hallok dolgokat, amiket mások nem, ezek legtöbbször pedig nem kellemes mondatokat suttognak a fejemben. Abban az időszakban leálltam a gyógyszereim szedésével, csakúgy, mint most. Gyűlölöm, hogy nem lehetek normális és nem lehetek a barátaimnak olyan párja akit megérdemelnének.

Az emlékek hatására elsírtam magam, sőt, zokogva estem le a hideg csempére és magamhoz szorítottam a lábaim.

A gondolataim megint vészjóslóan ismételték azt a mondatot: Tedd meg! Öld meg magad! Nem számítassz már senkinek!

-Nem akarom! Nem!-ordítottam, miközben befogtam a füleimet.

Lent gondolom meghallották ezt a hyungok, mert perceken belül jöttek be úgy az ajtón, mintha megint haldokolnék.

-Minnie!-szaladt hozzám aggódva Lix. Changbin észrevette a kezemben lévő gyógyszert és rögtön elvette tőlem.

-Ugye nem?-borult zokogva Felix a vállamra.

-Hé, nyugalom! Vegyél mély levegőt!-ölelt át Changbin is.-Beszív kifúj, emlékszel?

Ezek azonban nem segítettek. Kénytelenek voltak felhívni a mentőket, hisz ha skizofrén rohamom van azt ők sem tudják megállítani.

És most itt vagyok, bent fekszem megint az ismerős falak között, mint valami őrült. De hát végül is az vagyok...

Az orvos mikor látta, hogy felkeltem beengedte őket. Mindketten sírtak és aggódtak. Miattam...minden bajuk miattam történik.

-Mi történt Minnie? Miért nem vetted be a gyógyszereid?-szorongatta a kezem Felix.

-Azért, amiért legutóbb is.-hajtottam le a fejem.-Sajnálok mindent hyungok! Nem érdemeltek meg! Talán nem is kénd együtt lennünk, csak bajt hozok rátok!-sírtam el magam én is.

-Ne mondj butaságot! Szeretünk, mindeneddel együtt!-mondta Changbin.-Nem érdekel, hogy betegséged van, mi akkor is szerelmesek vagyunk beléd!-nyomott egy csókot a kézfejemre.

Percekkel később már megnyugodtam, Felix pedig a kedvenc csokimat tette elém.

-Soha nem akarom még egyszer átélni azt, ami akkor történt!-nézett mélyen a szemembe, miközben boldogan majszoltam az édességet.

-Szeretünk Minnie! Bármit megtennénk, hogy jobban érezd magad!-mondta hyung határozottan.-Ha kell az összes csillagot elhozom az égről, a világ összes kincsét ellopom, bármit megteszek!

-Csak azt akarom, hogy maradjatok velem!

-Itt leszünk, ameddig csak tudunk!