Changbin x Felix x Jeongin

Changbin

Unottan ültem a hatalmas ebédlőnkben, a hosszú asztal egyik végében. Velem szemben a szüleim néztek vissza rám, igen gondterhelt tekintettel.

-Changbin, lassan 24 éves leszel! Tudjuk, hogy téged nem izgat, de jobb lenne minél hamarabb találnod magad mellé valakit! Mivel te vagy a fiú, neked kell tovább vinned a királyi család nevét!

-Anyám, nem lehetne azt, hogy a nővérem viszi tovább? Elvégre ő idősebb, és hamarabb találna férjet magának!-vetettem fel.

-Lehet, hogy bevállalja...viszont akkor is kell találnunk magad mellé valakit! Ebben a korban mi már rátaláltunk egymásra!

-De ti kényszerből mentetek egymáshoz, nem?

-Dehogyis, nem! Bált rendeztem és meghívtam a közeli nemes családok lányait. Így találkoztam anyáddal is. Mit szólsz, legyen így most is?

-Ám legyen.-legyintettem. Őszintén szólva nem voltam odaáig az ötletért, de rájuk hagytam inkább.

A bál napján egy csomó hercegnő érkezett a családjukkal együtt. Bár nagyon szépek voltak, egyikük sem fogott meg.

Az emelvényre kihelyezett trónon ültem, mikor az ablak mellett két gyönyörű fiút pillantottam meg egymással beszélgetni. Szépségük azonnal megfogott és úgy érzetem oda kell mennem hozzájuk.

A táncparketten utat törve magamnak jutottam el a két szépséghez és óvatosan melléjük álltam.

-Felség!-hajoltak meg rögtön.

-Ugyan mondjátok el, kik vagytok? A hercegnők kísérői, családtagjai...?

-Én Lee Felix vagyok, Chaeryeong hercegnő testvére.

-Én Yang Jeongin vagyok, Chaeryeong hercegnő egyik kísérő személyzete.

-Örülök, hogy megismertelek benneteket. Mondjátok, nem lenne kedvetek kimenni a kertbe sétálni?

-De, lenne kedvünk!-pirultak el.

A hűvös éjszakában sétálgattunk egymás mellett. Egy padon foglaltunk helyet, ahol gyönyörű kilátás nyílt a kastélyra és a csillagokra.

Beszélgetésünk közben mégjobban beléjük szerettem, mégis valami nem hagyott nyugodni.

-Felség, minden rendben?-néztek rám aggódva.

-El szeretnék mondani valamit. Én...azt hiszem belétek szerettem. Nem játszok veletek, kérlek higyjétek el, mindkettőtöket megkedveltem. Szeretnétek velem találkozni a következő alkalommal?

-Igen, de...mit fog szólni ehhez a király és a királyné?

-Amiatt ne aggódjatok!-álltam fel és őket is felhúztam a padról. Két kezüket megfogtam és egy apró csókot adtam rájuk.

-Gyönyörűek vagytok, a Napra lehetne nézni, de rátok nem! Ismerkedjünk meg egymással jobban, rendben?

Boldogan bólogattak, majd közelebb hajolva adtak egy-egy puszit az arcomra. Kézenfogva kísértem őket a kastélyba, felkészülve a vendégek pillantásaira. De nem érdekeltek, csakis az én két gyönyörűségem, senki más.