Chan x Changbin x Felix

Changbin

Aznap este nehezebben tudtam elaludni. A hangok a fejemben nem akartak elhallgatni, úgyhogy halkan felkeltem az ágyból és kimentem a folyosóra. Próbáltam Lix-t nem felkelteni, tekintve, hogy hajnali 4 óra felé közeledett az idő.

Mivel ez egy pszichiátriai, így sem az ajtón nem volt zár, sem az ablakok nem voltak nyitva. Lehet ez a folytonos bezártság miatt éreztem rosszul magam.

A folyosón, érthető módon senki nem volt, ám amint jobban szétnéztem megláttam Minho-t és Jisung-ot az egyik szoba előtti székeken ücsörögni.

A hangokat ignorálva sétáltam lassan feléjük.

-Sziasztok!-köszöntem a lehető leghalkabban, mikor már majdnem eléjük értem. Minho felém fordította a fejét, Jisung pedig ismét vakarni kezdte a kezét félelmében.

-Sungie, nincs baj!-tette rá Minho a kezét a combjára.

-Valahonnan ismerős vagy...-gondolkozott rám nézve.-Ne mondd meg, magamtól akarok emlékezni! A neved...Changbin?

-Igen.

-És...jaj, hol is találkoztunk?-vakarta a fejét idegesen.

-Csoportterápián.

-Ó, tényleg, te vagy a skizofrénes tag! Ne haragudj, hogy nem jutott eszembe...-nevette el magát kellemetlenül.

-Nem baj.-ültem le mellé.-Hogyhogy ilyenkor már fent vagytok?

-Jisungnak pánikrohama volt, úgyhogy sétáltunk egyet a folyosókon. Te miért vagy fent?

-Egész este nem tudtam aludni a hangok miatt.

-Most is beszélnek?

-Nem, most nem. De lehet pár perc múlva megint kezdik, nem lehet tudni mikor.

-Az szar ügy.

-A tied sem jobb, gondolom.

Egy ideig nem szólalt meg, úgyhogy először azt hittem megbántottam ezzel a kijelentésemmel. Amikor jobban megfigyeltem láttam, hogy a szemben lévő ablakon bámulja a fák leveleit.

-Minho, megint elbambultál!-suttogta Jisung, és óvatosan megrázta a kezét.

-Bocsánat!-rázta meg a fejét.-Mit mondtál utoljára?

-Azt, hogy neked sincs jobb helyzeted, mint nekem.

-Hát, ez igaz. Álandóan elmegy a figyelmem!-dörzsölte meg a homlokát.-Ráadásul diszlexiám is van.

-Nahát, ezt nem is mondtad még!

-Mert nem olyan súlyos. Eltévesztek betűket, nehezen tudok fejbe számolni, szinte lehetetlen hangosan olvasnom meg ilyenek. Azt hiszem visszamegyek aludni!-mondta a végét teljesen random, majd a székről felállva otthagyott engem és Jisung-ot.

-Ne bántódj meg ezen, néha szokott ilyet csinálni!-dőlt hátra.

-Ugye jobban vagy már?

-Egy kicsit. Lehet jobb lenne, ha mi is visszamennénk pihenni reggelig.

-Menj nyugodtan, én még maradok itt egy kicsit.

-Miért?

-Csak úgy kavarognak a gondolataim, nem tudnék azoktól sem elaludni...

-Szerelmes vagy?

Kérdésén igen meglepődtem, annyira, hogy nem tudtam mit mondjak.

-Akkor ezek szerint igen. Felix az, igaz? És Chan?

-Honnan tudod ezeket?

-Lehet nem sokszor szólalok meg, de vak nem vagyok. Lehet látni rajtad, hogy odaáig vagy értük.

-De Chan az orvosom, és...

-Figyelj, Minho a főnököm, mégis együtt vagyunk már vagy 2 éve!

-Szóval azt mondod, nem baj ha vele is összejövök?

-Felnőttek vagytok mindketten, ráadásul majdnem egy korosztályban. Semmi baj nem lenne ezzel!

Óvatosan felállt a székéről, és búcsút intve ment vissza a szobájába.

Én is visszamentem a sajátomba, ahol Felix még mindig az igazak álmát aludta.

Óvatosan megsimogattam a haját, majd az ágyamba bújva próbáltam pihenni egy kicsit, ha már aludni nem volt időm.