Ki állna ki érted?

Telefonod töltöttségi százaléka:

100%-95%: Jisung
95%-85%: Felix
85%-75%: Hyunjin
75%-65%: Chan
65%-55%: Seungmin
55%-45%: Changbin
45%-35%: Jeongin
25%-5%: Minho

Ki lenne a számodra?

Válassz egy Skz tagot

Minho: mostohatesód (de nem lakik veletek)
Felix: bátyád (de nem lakik veletek)
Changbin: legjobb barátod
Jisung: a fiúd
Hyunjin: nagybátyád
Chan: egy barát
Jeongin: a bátyád legjobb barátja
Seungmin: unokatesód

Chan:

Szüleid nem engedték, hogy részt vegyél az Erasmus programban, ami segítette volna más országokban a tanulmányaidat. Ők nem engedték, ezért is kezdett el téged érdekelni. Hiszen a legfinomabb gyümölcs, a tiltott gyümölcs. A szüleid aggódtak érted, nem volt bátorságuk kiengedni téged külföldre. Magyaráztad nekik, hogy nem egyedül mennél, lenne ott egy kísérő tanár is. Elgondolkodtak rajta, azt hitték egyedül mennél. Arról viszont nem tájékoztattad őket, hogy a tanár csak egy hónapig lesz, Ti pedig három. Úgy végképp nem engedtek volna el. Ám hiába titkoltad ezt, az egyik szülői értekezleten az osztályfőnököd mindent elmondott erről a programról, amikor anyukád kérdezett róla. Otthon kaptad is az ívet, amiért nem avattad bele őket a részletekbe. Chan szólalt fel érted.

- de miért nem engeditek? Oké, hogy idegen ország, idegen emberek, bármi baja lehet, de ha nem most, akkor mikor éljen? Ez az a kora neki, amikor utazni szeretne, akkor élje ki, miért gátoljátok? Ha meghal, meghal, hát most na, de lehet, hogy ott kint, sokkal jobban menne neki az élet, mint itt. Amúgy is, egyszer úgyis vége lesz az életének. - oktatta ki a felnőtteket telefonját nyomkodva. Hálás voltál neki, viszont a meghalósdiról még beszélni fogsz vele kettesben. Szüleid mérgesen fordultak felé.

- te ebbe ne szólj bele, nem a te dolgod!- intézte neki anyukád, s újra rád figyelt. Szólásra nyitotta száját, de Chan megint megszólalt.

- T/N dolga, szóval az én dolgom is. - kapcsolta ki a mobilját. - ki volt neki itt, amikor úgy érezte, most került igazán a padlóra? Hát nem ti. Ki volt itt neki egyáltalán mindig is? Megint nem ti. Akkor most miért vagytok itt? Amikor élni akar, miért rohanjátok le az aggodalmaskodással? - állt eléd. Anyukád csendben maradt, apukád vette át tőle a szót.

- te meg miről beszélsz? Mindig is itt voltunk neki! Ha nem mondta el, mi a baj, az az ő hibája, nem a miénk!- emelte meg hangját, de az előtted álló fiú nem rendült meg. Továbbra is úgy állt előtted, mint egy erős barikád.

- arról beszélek, hogy elmúltam tizennyolc. Ha ti nem, én fogom aláírni azokat a papírokat, amik kellenek, hogy mehessen! - ragadta meg csuklódat, s szobádba vonszolt. Halkan csukta be magatok mögött az ajtót, aminek neki támaszkodott utána. Te az ágyon foglaltál helyet. - annyira felmérgelnek! Konkrétan élősködnek rajtad a program miatt, ezek nem voltak fiatalok??

- nem tudom..- kuncogtad el magad. - de beszéljünk valami komolyabb témáról. - felkeltetted érdeklődését.

- miről?

- mi volt az a "ha meghal, meghal" szöveg?- kérdezted felvont szemöldökkel. Chan nagyot nyelt.

Minho:

Az ember sok hülyeséget elkövet fiatalon. Meggondolatlan kapcsolatok, túl sok alkohol fogyasztás, friss jogosítvánnyal padlógázzal menni az autóval, iskolai balhék, utcai verekedés, vandálkodások, és ezekhez hasonlók. Ugyan Te nem tettél semmit, mégis a rendőrségen ültél, s vártad, hogy szüleid érted jöjjenek. Egy házibuliból kötöttél ki az egyik folyónál, ahol kacsákat fogtatok, amiket bevittetek a városba, és azokkal dobáltátok az embereket. Te csak a fogas voltál. Táskát, pulóvert, dzsekit, telefont, pénztárcát, üveget tartottál magadnál, amit a kezedbe nyomtak barátaid. Aztán jöttek a rendőrök, ők elfutottak, te pedig ott maradtál mindennel a kezedben. Elmédben már lejátszódott a kis film, ahogy a szüleid osztják neked az észt hazafelé a kocsiban. Száz imát mondtál el magadban, hogy elhiggyék te ártatlan vagy.

- Miss T/N?- állt meg előtted egy rendőr. Félve emelted fel a fejed.

- igen. - felelted bizonytalanul.

- elmehet, egy rokona magáért jött. - válla fölött átpillantva Minhot láttad meg. Azonnal megkönnyebültél, nem nagyon, de nyugodtabb lettél. Felálltál a műanyag székről, aztán Minho kíséretével távoztál a kapitányságról.

- szerencséd, hogy ott voltam, és én vettem fel a telefont. - nyitotta ki neked a kocsi ajtaját. - az ősök alszanak. - nyugodt szívvel ültél be az autóba.

- akkor ez kettőnk közt tudna maradni? Nem tettem semmi rosszat, mégis engem kaptak el. Nem hinném, hogy elhinnék nekem. - néztél rá reménykedve.

- persze. - mosolygott kedvesen. Otthon halkan léptetek be a házba. Sötét volt, így azt gondoltátok, alszanak a szüleid, csak mikor felkapcsoltátok a villanyt a nappaliban, amin keresztül kellett menned a szobádhoz, akkor realizálódott bennetek, hogy bizony fent vannak.

- hol voltatok?- kérdezte apukád szigorú hangnemben.

- csak haza hoztam T/N-t. - állt melléd Minho.

- hajnali kettő van. Tizenegyre beszéltük meg az időpontot, T/N! - harsogta a férfi, amire összerendültél.

- t-tudo- Minho megfogta a kezed, és kimagyarázott téged.

- késett, és? Itthon van, nem? De, akkor meg mi ez a hiszti? Fiatal, hagyjátok élni! Ti is ugyanúgy szegtetek meg szabályokat, kicsiket, nagyokat!

- hogy érted, hogy szabályokat? Mi megállapodást kötöttünk! Elmehet a buliba, de tizenegyre itthon van! Milyen szabály?- kérdezte értetlenül anyukád. Minho elhúzott szájjal pillantott le a padlóra. - Minho?!- tette csípőre a kezét. - T/N?!- nézett rád anyukád, de nem mondtál semmit. - rendben van..szobafogság!- a kijelentésre mind a ketten nagyot néztetek.

- komolyan ennyiért?- engedte el a kezed Minho. - örüljetek, hogy nem kokaint szívott, és úgy jött haza! Egy késést ezzel bűntettek? Szobafogság? Ti bolondok vagytok!- nevette el magát. - T/N, gyere. Szobafogságot kaptunk, megnézünk valamilyen sorozatot. - indult meg szobád felé.

Changbin:

"A tanulás az első. Ha rossz eredményeid lesznek, fuccs az életednek. A tanulásra fókuszálj, T/N. Amíg nem vitted végig ezt az iskolát, addig nincs helye az életedben bulizásnak, pasizásnak." - apukád szavaival ültél a szobádban füzeteid felett. Nyári szünet van, most éppen kint kellene lenned a barátaiddal, szórakozni, ismerkedni, pihenni, de helyette tanulhatsz. Mikor mondtad a barátaidnak, hogy otthon kell maradnod, tanulni, lelomboztad a kedvüket. Nem akartak nélküled menni, de addig győzködted őket, míg bele nem mentek. Barátaid közt ott volt pár rokon, és Changbin. Ő tudott meg mindent utoljára. Teljesen kiborult szüleid felfogásán. Jól ismerve a járást trappolt be házatokba. A kiabálásra, odalentről, lettél figyelmes. A tanulást félbeszakítva mentél le. A bejárati ajtóban szüleid vitatkoztak Changbinnel.

- Bin? Te mit keresel itt?- toltad félre szüleidet. - nem a parton kéne lenned a többiekkel?- néztél rajta végig. Napszemüveg a feje tetején, atléta volt rajta, és egy világos színű rövidnadrág.

- neked is ott kéne lenned. - nézett csúnyán szüleidre. - ti nem éltetek, mikor fiatalok voltatok? Csak tanultatok, éjjel nappal?- firtatta kíváncsi, érdeklődő hangnemben.

- szerinted miből van meg mindenünk? A siker a kemény munkából van, nem a semmittevésből! - mutatott rá apukád. - nem fogom hagyni, hogy T/N elrontsa az életét!

- hát ő nem fogja elrontani, mert ti ezt már megtettétek! Kiölitek belőle a vidámságot! Hát nézzetek már rá szegény csajra! Hó fehér a egész! Nem szentelheti minden percét a tanulásnak!- amit szerettél Changbinben, az az, hogy mindig megvédett a szüleidtől, mindig kimerte mondani nekik azt, amit te nem. Mintha a gondolataidban olvasott volna. Amit kigondoltál, ő kimondta.

- a tanulás fontos alapja az életének. Ha te ezt nem érted meg, kérlek menj el innen! Pazarlod az idejét!- tette vállaidra kezeit apukád.

- pazarlom a f@szomat!- anyukád szemei kikerekedtek, amint elhagyta ez a mondat Changbin száját. - mikor éljen, ha nem most? Majd negyven évesen menjen bulizni, vagy mi a tökömet képzeltek?- tárta szét karjait tanácstalanul.

- vigyázz a szádra, fiam!- szólt bele anyukád szigorú tekintettel.

- mert mi lesz? Engem is elzártok tanulni? Huu de megijedtem, rendesen libabőrös lettem. Na engedd el a lányt! - biccentett apukád felé, de ő csak a háta mögé bújtatott téged.

- nem megy sehova! - Changbin fáradtan sóhajtott fel.

- ne kelljen megverekednem érte. - nézte gyilkos szemekkel apukádat. Szüleid ezt fenyegetésnek vették. Jobbnak látták becsukni a bejárati ajtót. Changbin nem csinált semmit, de volt egy terve.

- menj vissza tanulni, T/N. - utasította anyukád.

- remélem tudjátok, hogy igaza van Changbinnek. - pillantottál rájuk felváltva, aztán visszamentél a szobádba. Magad után hangosan vágtad be az ajtót.

- öltözz át valami nyári cuccba. - a hangra ijedten kaptad fel a fejed. Changbin ült az ágyadon.

- te hogy kerülsz ide?- pislogtál nagyokat.

- az ablakod alatt van egy fa. Könnyű rá felmászni. - vont vállat. - de öltözz, nincs túl sok időnk. Ha lebukunk vállalok minden felelősséget.

- e-előtted öltözzek át..?- nyeltél egy nagyot.

Hyunjin:

Az egyik legnehezebb feladata néhány embernek, elfogadnia magát. Sok kifolyó okból nem elégedik meg valaki magával. Nem tartja elég jónak a képességeit, azt gondolja buta, pedig okos, azt hiszi csúnya, mert sokan bántották a kinézete miatt, mert gyönyörűen volt másabb, nem tetszik a saját testalkata, és hiába tesz érte, nem használ neki semmi. Közéjük tartoztál Te is, azonban Téged nem az iskolában piszkáltak, hanem otthon a szüleid. Meg van adva, hogy egy bizonyos életkorhoz, és egy bizonyos magassághoz mennyi a kevés, pont jó, és a túl sok testsúly. A tiéd picivel volt kevesebb a pont jónál. Azt gondoltad, ez így rendben van, hiszen nem vagy se túl vékony, se túl duci. Azonban szüleid gondoskodtak arról, hogy ne így gondold. Olyan szintre sikerült levinnük téged, hogy már enni nem mertél előttük. Hyunjin mellett ültél a kanapén, és néztetek valamilyen filmet, amikor anyukád dugta be fejét az ajtón.

- Hyunjin, nem vagy éhes?- kérdezte a fiútól, aki fejét oda fordította. A padlót kémlelve gondolkodtál azon, hogy tőled vajon miért nem kérdezte meg. Költői kérdés volt ez, hiszen tudtad rá a választ.

- de. - válaszolt Hyunjin.

- akkor gyere enni. Most lett kész a kaja. - mosolygott a nő.

- rendben. - felállt a kanapéról. Várta, hogy Te is felállj, azonban ez nem történt meg. - T/N, Te nem jössz?- állt meg előtted, s lenézett rád.

- ő nem éhes. - legyintett anyukád. Zavartan pillantottál el Hyunjinról. Persze, hogy éhes voltál, ma még nem volt alkalmad enni. Akkor szoktál általában enni, ha a szüleid elmennek otthonról, vagy, ha éppen alszanak.

- honnan tudod, hogy nem éhes? - kérdezte értetlen hangnemben. - egyáltalán őt miért nem kérdezted meg?- ezt inkább számon kérő hangon kérdezte.

- fogyókúrán van. - Hyunjin kezei ökölbe szorultak.

- igen? És miért? Miért van fogyókúrán, ha tökéletes az alakja? És miért nem ő válaszol? Nézzél már rá, az isten szerelmére! Mikor evett utoljára? - húzott fel maga mellé. Kevés kellett ahhoz, hogy elsírd magad.

- ha éhes majd eszik. - sétált hozzátok közelebb anyukád. - azért van fogyókúrán, mert bántják az alakja miatt. Lehet, a Te szemedben tökéletes az alakja, de mások szemében nem!- tette keresztbe karjait melle ellőtt.

- igaz ez, T/N? Tényleg bántanak az alakod miatt?- hajolt le hozzád. Nem mondtál semmit, csak a szemébe néztél. Féltél az anyukádtól, de hazudni nem akartál, mert már nem bírtad tovább a napi egyszeri étkezést. - T/N, nekem elmondhatod. - fogott meg vállaidnál. - segítek neked, nem a fogyókúrában, hanem azokkal szemben, akik bántanak. - biztató szemei láttán bátorságot nyertél.

- igaz...- motyogtad halkan.

- kik azok? - ráncolta homlokát, s erősebben fogta válladat. Lassan mutattál anyukád felé. Hyunjin kiegyenesedve fordult anyukád felé. Nem mondott semmit, dühös volt, ajkait harapdálta. Ő maga sem tudta mit mondjon. - öltözz fel. - intézte neked szavait, le nem véve anyukádról szemeit. - hozzám költözöl.

Jisung:

Mit nem szerettél a szüleidben? Másokhoz hasonlítanak. Ha nem tudsz megcsinálni valamit, "bezzeg XY meg tudja csinálni", ha valamit nem tudsz, "bezzeg XY tudja", ha valamiben nem vagy jó, "XY ezt is tudja", ha nem olyan a kinézeted, mint amilyet elvárnak, "XY-nak tökéletes megjelenése van, neked miért nem lehet?", és ezekhez hasonlók. A falra tudsz tőle mászni. Annyit köszönhetsz ennek, hogy céltudatosabb lettél. Jobb akarsz lenni mindenkinél mindenben. Nem akarsz nekik csalódást okozni, és ha megtörténik ostromlod magad miatta.
Az egyik ilyen alkalomnál jelen volt Jisung is. Együtt játszottatok, amikor apukád tombolt be hozzátok.

- miért nem vagy képes megtenni azt, amire anyád megkér?? - kérdezte kiabálva, amitől beparáztál. Azonban mérges is lettél, nem tudtad miről van szó. Egyszer nem csinálsz meg valamit, és ez van. Kiabálnak veled, leszidnak, majd jön az összehasonlítás. - megkért, hogy mosd ki a szennyeseket, nem lett volna nagy feladatod, csak betenni a ruhákat a gépbe és adni hozzá, amit kell! De, Te ennyire sem vagy képes!- szólásra nyitottad volna a szádat, de Jisung megelőzött.

- most mi olyan nagy baj van abban, hogy nem mosott ki? - kérdezte, de még mindig a képernyőt bámulta.

- te ne szólj bele, nem itt laksz, nem a te dolgod! Egész nap itthon vagy, nem csinálsz semmit, csak a telefont nyomod, ennyit igazán megtehetnél anyádért! - szentelte újra neked a harsogó hangját.

- nem csinálok semmit?- álltál fel kicsit bepöccenve. - nem csinálok semmit?- kérdezted újra. - azért van rend minden nap ebben a házban, mert ti úgy mentek el, rendet hagyva magatok után, ugye? - kérdezted iróniával hangodban. - hát nem! Azért van rend, mert fogom magam, és kitakarítok. Elfelejtettem betenni a mosást, Úristen összedől a világ! Körül néztél a házban? Minden csillog villog, és miért? Mert kitakarítottam! Igen, megtehetnék annyit anyáért, hogy beteszek egy adag mosást, de kérdem én, minek tegyem meg, ha úgyis azt kapom vissza, hogy xy ezt is jobban csinálja?- apukád nem türte ezt a hangnemet tőled, keze lendült, és arcon vágott. Akkora erővel adta a pofont, hogy a földre kerültél. Jisung eddig játszott. Amint megütött téged apukád, eldobta a konzolt a kezéből, és neki ugrott az idősebb férfinek. Ökölből ütötte őt, ám ő is kapott párat. A hangzavarra anyukád is ott teremt. Nehezen szétválasztottátok őket. Jisung melléd állt, kapkodta a levegőt, szája felszakadt, orra vérzett, a szemöldöke is vérzett. Apukád azért durvábban nézett ki. Az egyik szemét nem bírta kinyitni teljesen.

- takarodjatok innen, mind a ketten!- kiáltott rátok. Jisungra néztél, de nem láttad rajta, hogy megijedt volna. Azonban Te remegtél. Kezedet megfogta, s maga után húzott. Ki a házból, a kocsijába beültetett, majd elhajtott veled onnan.

Felix:

Kiskorod óta jársz zongora órákra. Az elején, amikor még nem kezdtél kamaszodni élvezted az egészet. Új emberekkel találkoztál, új dolgokat tanulhattál, és azokkal voltál akikkel jóban lettél. Viszont, ahogy nőttél kezdtél rájönni, hogy ez nem a Te tereped, már nem élvezed. Tizenkét évesen jelentetted be a szüleidnek, hogy már nem szeretnéd ezt csinálni. Mint a legtöbb szülő, ők is azzal érveltek, hogy folytasd, miszerint, ők nem tudtak ilyen foglalkozásokra járni, bizonyos okokból. Így hát folytattad. A tanárod, aki tanított felismerte tehetségedet, ezért jelentkeztetett a Virtuózokba, a komolyzenei tehetségkutatóba. A zsűrik igennel szavaztak rád, ugyan Te magasról tettél az egészre, de a szüleid nem. Eldicsekedtek veled mindenkinek, milyen tehetséges vagy. Belevittek Téged a zene iparába, bemutattak a világnak. Az emberek elismerték a tehetséged. Egy újabb koncertedre Felix is elment. A backstageben vitatkoztál a szüleiddel, mennyire nem akarod ezt az egészet, ez nem a Te álmod, hanem az övék. Te nem erre vágysz.

- T/N, tudod mennyien várnak téged odakint?- kérdezte apukád. Azt hitte nem vagy tisztában a dolgokkal. - szóval fejezd be a hisztidet, és menj ki, nyomd le nekik a műsort, aztán megbeszéljük. - Felix egy gyilkos pillantást vetett apukádra. Őt is mérgelte a dolog, hogy úgy bánik veled, mint egy robottal. Mély levegőt vettél, sarkon fordulva indultál a színpadra. Kezed remegett a dühtől.

- T/N!- kapott utánad Felix. Halkan kezdett bele, hogy csak te hallhasd. - mondd el ott fent a színpadon amit érzel. A többit bízd rám. - mosolygott bátorítóan.

- nincs elég merszem hozzá, Felix. - vizslattad arcát.

- nem baj, megvédelek, bármi történjék is. - tette vállaidra kezeit. - én itt vagyok neked. - hálásan mosolyogtál rá. Végül felléptél a színpadra. Nagy taps fogadott. Az előkészített mikrofonhoz sétáltál.

- m-mielőtt...- hangod gyenge volt, és rekedt. Újra megpróbáltad. - mielőtt...- most sokkal hangosabb volt, így folytattad. - mielőtt belekezdenék a játékba, szeretnék mondani valamit. - szemed futott végig a közönségen. - ez nem az én világom. - kijelentésedre sugdolózni kezdtek az emberek. - engem messziről nem érdekelnek a zongora billentyűk, a kották. Egészen kicsi korom óta járok zongorázni, azonban az utóbbi években kényszerből jártam! Ez nem az én álmom, apa! Én nem ezt szeretném csinálni! - szipogtad. Tudtad mekkora balhé lesz ebből, de Felix szavai ott éltek a fejedben. - ez a ti vágyatok, ne erőltessétek rám. Elpazaroltam egy csomó évet, azért, hogy nektek tegyek eleget, de ennyi volt. Nem csinálom tovább!- jelentetted ki, s otthagytad az embereket kérdésekkel. A dühös, csalódott tekintet, ami várt szüleidtől, megremegtette a gyomrodat. Azonban Felix tényleg ott volt neked, ahogy azt megmondta. Mielőtt a szüleid belekezdtek volna a szidalmazásodban, ő szólalt meg.

- büszke vagyok rád, T/N, amiért eltudtad mondani, azt ami már évek óta nyomja a szíved. - ölelt át Felix. - akármi is legyen az álmod, én támogatlak, még ha ezek itt ketten nem is. - biccentett a szüleid felé. - remélem tudjátok, hogy mekkora fájdalmat, szenvedést, kínt okoztatok neki. - fordult szüleidhez. - és kívánom, hogy a karma visszaadja nektek ezt. - mosolygott rájuk. - T/N, menj öltözni. Elviszlek vacsorázni. Amint elhagytad a helyiséget szüleid neki estek Felix torkának, de nem szó szerint.

- mit műveltél, Felix??- sziszegte apukád.

- megmentettem az életét, mielőtt túl késő lenne. - mosolygott angyalian. - gondolkodjatok el gyereknevelési módszereteken. - hagyta ott őket.

Seungmin:

A szobádban válogattál ruháid közt egy bulira keresve a tökéletes darabot. Eddig nem jártál sikerrel. Az egyik hosszú, a másik túl rövid, a harmadik túl kockás, a negyedik túl egyszerű. Már mindenhol ruha hevert a szobádban. Az egyiket úgy elhajítottad, hogy majdnem kiesett az ablakon. Fújtatva ültél le szekrényed elé. Gondolkodtál, ha már egyberészes ruháid közül egyik sem volt jó, akkor valami outfitet szerkeszthetnél. A szemed pörgött, ahogy az agyad is. A vállfán megláttál lógni valami fekete izét. Nem gondoltad, hogy az is egy dress, amíg ki nem vetted a helyéről. Féloldalas, comb középig érő fekete ruha. Derekánál, oldalánál, és csípőjénél van kivágva, és díszítve strasszkővel. Vállat vonva próbáltad fel. Középen mély kivágású, és ott is strasszkővel van díszítve. Elismerő pillantást mértél magadra a tükörben. Hajadat kiengedted, kifésülted, s leengedve hagytad. Még volt időd a buli kezdetéig, viszont muszáj volt felmérni, hogy így hogy nézel ki.

- dögös...- motyogtad ahogy körbe forogtál. Amyukádhoz rohantál, kikérni a véleményét. A konyhában találtad meg, Seungminnal. - oh..szia Seungmin..- intettél félénken. Még nem látott ilyen ruhában téged. - anya, szerinted ez jó lesz a buliba?- forogtál körbe, hogy jól szemügyre vehesse a szoknyát.

- ki van zárva. Úgy nézel ki benne, mint egy k*rva. - válasza teljesen lelombozott. Azért nem olyan ez a ruha. Igényesen van megtervezve.

- szerintem jól áll. - vont vállat Seungmin.

- az lehet, de nem engedem el így sehova!- felelte anyukád.

- de anya ne csináld már! Tudod hány órámba került, mire megtaláltam ezt?! Kérlek! Tudok vigyázni magamra!- fogtad meg kezét.

- tök mindegy, hogy tudsz magadra vigyázni, vagy nem. A pletykák ellen nem tudsz védekezni. Nem akarom azt hallgatni a munkahelyemen, hogy mekkora utcasarki a lányom, csődbe mennék! - mindketten nagyot pislogtatok. Azt hitted a Te épséged miatt nem enged ebben a ruhában, erre kiderül, az ő hírneve miatt.

- komolyan, anya? Nem is miattam aggódsz? - haraptad be alsó ajkad. Elment a kedved a bulitól.

- nem azt mondtad, hogy meg tudod védeni magad?- kérdezett vissza. Bólogattál, majd csendben visszavonultál a szobádba, ahol felvettél egy mackó nadrágot, és egy bőpulcsit. A ruhát bevágtad a szekrénybe, utána ágyadba zuhantál.

- ezt elrontottad, tudod?- kérdezte halkan Seungmin anyukádtól. - érte kellene aggódnod, nem az imázsod miatt. Ő a lányod, ha elveszted, nem lesz másik, nem fogod tudni visszahozni. A hírnevet újjá lehet építeni, de ha most tenni fog valami olyat magával, őt nem fogod tudni újra karjaidba venni. - mutatott szobád felé. Bűntudatot akart kelteni anyukádban, úgy gondolta ez kell ahhoz, hogy belássa elrontotta. - a k*rva kifejezés helyett nem lehetett volna azt mondani, egy kicsit keveset takar, vagy hogy túl nagy a kivágása? - nyugodt hanggal beszélt anyukáddal, aki nem mondott semmit. - gondolkodj el ezen egy kicsit. Addig én elviszem valamerre. Fel kell dobnom a hangulatát, ha már lelőtted neki. - állt fel az asztaltól, s elindult szobád irányába.

Jeongin:

Szülinapod előtti nap a mai. Családoddal az asztal körül ülsz, vacsoráztok. Kivéve apukádat, ő most is dolgozik a laptopon. Elfoglalt ember, ezt Te is tudod, de hianyolod azt az időt, amikor sok időt töltött veled. Apa-lánya nap, elkísérted mindenhová, még ha csak a boltba ment, akkor is mentél vele. Az új állása miatt viszont keveset látod. Ezért döntöttél úgy, hogy nem kérsz semmilyen ajándékot szülinapodra, hanem csak azt, hogy ő veled lehessen. Ezt akartad közölni a családdal.

- apa..lehetne, hogy nem kapok semmit szülinapomra? Nekem elég lenne az, ha itthon maradnál, és velünk együtt ünnepelnél. - bátorítást kérve néztél anyukádra, aki biztatóan mosolygott.

- persze. - felelte apukád, amire nagyon megörültél. Másnap reggel arra keltél fel, hogy valaki ugrál az ágyadon. Szemeidet nyitogatva egy ismerős alak került eléd. Mikor látásod kiélesedett akkor jöttél rá, hogy Jeongin az.

- jó reggelt, Csipkerózsika! Hogy aludtál? Gyere, adj egy ölelés! Boldog születésnapot! - zárt karjaiba mosolyogva.

- köszönöm!- szorítottad magadhoz. - minden évben te vagy az első, aki felköszönt. - kuncogtad el magad.

- a kedvenc kerge marhám szülinapját nem felejtem el. - borzolta össze a hajad. Kuncogva igazítottad meg az alapból kócos hajad. - öltözz fel. Az egész rokonság itt van. Lent várunk. - ment ki az ajtón. Számolni kezdtél. Általában az ilyen partik nálatok egészen késő délutánig tartanak, tehát olyan öt óra fele tudsz majd apukáddal lenni. Ruháidat kiválasztva magadra kapkodtad őket, aztán rohantál le. Mindenkinek megköszönted az üdvözlést. Szemeddel apukádat kerested, de sehol nem láttad.

- anya! Anya!- kiáltoztad, amikor megláttad őt. - hol van apa?- vontad kérdőre. Ha valaki, akkor ő tudja hova tűnt.

- be kellett mennie dolgozni. - nézett rád sajnálkozóan.

- ezt nem hiszem el...- emelted tekinteted az égnek. - pedig megígérte. - harapdáltad ajkaidat.

- tudom, kincsem. Próbáld meg jól érezni magad. - fogta meg anyukád a kezedet. Ahogy kérte megpróbáltad, de csak azon kattogott az agyad, mi lehetett olyan fontos, amiért be kellett mennie apukádnak. Jeongin észre vette, hogy van valami bajod, így félre hívott Téged, s kérdezgetni kezdett. Mindent elmondtál neki. Annyira bántott a dolog, hogy a végére már sírtál. Vigasztalt, miszerint bármikor betoppanhat. Ez a bármikor este nyolc óra volt. A nappaliban voltál Jeonginnal, és anyukáddal.

- sziasztok. - köszönt fáradtan apukád, amint beért hozzátok. - boldog születésnapot, édesem. - adott egy ajándék zacskót.

- mi ez?- kérdezted értetlenül.

- az ajándékod. - dőlt le anyukád mellé.

- de én nem ezt kértem. - vetted ki a zacskóból az ajándékodat. Egy Pandora ékszer volt. Apukád homlok ráncolva nézett rád.

- komolyan hisztizni fogsz? Másoknak egy rendes láncra nem telik, nem hogy egy ilyenre!- ezzel el is árulta milyen ékszert kaptál. - örülnöd kéne annak, amid van!- dőlt vissza.

- ennyire figyeltél rám tegnap?- kezdtél el sírni. - nem olyan dolgot kértem, ami pénzbe került volna! - dobtad anyukád ölébe a dobozt, amiben az ékszer pihent. Sírva szaladtál szobádba.

- ilyen hisztis lányt, még életemben nem láttam. - fújtatta apukád.

- én meg egy ilyen apát. - biccentett felé Jeongin. - tényleg nem figyeltél arra, amit tegnap mondott? Vacsoránál?- rázta fejét.

- itt se voltál. Mit okoskodsz bele?- kérdezte szemrehányóan a férfi.

- ja, nem voltam itt, de mégis jobban tudom, hogy mit akart születésnapjára. - nevette el magát cinikusan. - mondd csak, a munkád, vagy a családod a fontosabb?

- a családom, de ilyen időszakban nem állhatok meg a munkával. Minden egyre jobban drágul, kell a pénz. - már anyukád is rosszallóan nézte férjét.

- neked csak a pénz számít?- kérdezgette tovább Jeongin. - tegnap T/N elmondta mit akart mára, el tudnád mondani? Nem, és miért nem? Mert nem figyeltél rá. Tudod mit akart? Veled tölteni ezt a napot, mert ez a nap fontos volt neki, de te ezt is tönkre tetted. Tudod mennyit sírt, amiért nem voltál itt? Az egész bulit végig bőgte a szobájában. Mert a kedves apukája baszott itthon maradni a születésnapján! Mert csak a munka fontos neki, mert mindenben csak pénzt látja!- emelte meg egyre jobban a hangját. - ne rontsd el a gyereked életét azzal, hogy nem vagy itt neki, amikor szüksége lenne rád! - utolsó szavai voltak ezek. Utána a szobádba ment megvígasztalni Téged.