Chan addig nem tántorított húga szobájából, amíg fel nem hívott téged. Nem akarta, hogy összevesszetek egy félreértés miatt, ami az ő hibájából fakadt. Addig nem nyugodott volna a lelke, amíg ki nem békültök. Zavarta volna, hogy miatta megy tönkre egy barátság. Miközben Hannah téged próbált elérni, ő a lány arcát nézte. Magába pillantott egy kicsit, és rájött, hogy neki is bocsánatot kell majd kérnie tőled, amiért egy ilyen hülyeséget kért.

Otthon, este a teraszon ültél, az eget nézted. Belül vihar dúlt, de úgy érezted, mintha nyugodt lennél. Gondolkoztál ezen a barátságon. Beláttad, hogy neked sem jó, ha folyton hazudnod kell az érzelmeidről. Hiszen nem mondhattad el, mik fűznek Chan-hoz, Hannah pedig sokszor meglátta rajtad, hogy baj van, mégha igyekeztél is elrejteni. Tisztában voltál vele, hogy ez a batátság akkor romlott el, mikor férfiként kezdtél el nézni Chan-ra, és nem semleges pólusként. Próbáltál azzal védekezni, hogy majd elmúlik, illetve az érzelmeknek nem lehet parancsolni.

A hazaúton gondolkoztál, aminek az lett az eredménye, hogy nem táplálod több hazugsággal ezt a kapcsolatot. Ha Hannah keresni fog elmondasz neki mindent. Nagy erő kell ahhoz, hogy elmondd neki, fontos a barátsága, ő maga is. Ezért nem hazudsz többet neki, hanem felelősséget vállalsz, és kezébe adod a döntést, miszerint így is a barátod akar lenni, vagy nem. Nem állsz még rá készen, de a mai nap ráébresztett milyen fontos az őszinteség. Néha a helyes döntések fájnak a legjobban.

- szívem,- szólított halkan anyukád, visszahozva téged gondolataid közül. - Hannah az. - nyújtotta feléd a telefonodat, majd miután átvetted visszament a házba. Nagy levegőt vettél, s füledhez emelted a telefont.

- igen?- szóltál bele csendesen. Hannah hangodat meghallva Chan-ra nézett. Ki voltál hangosítva, így ő is hallhatta csendes, rekedt hangodat.

- T/N, kérlek ne haragudj rám.- hunyta le szemeit Hannah. Gondolatait próbálta összeszedni, mit mondjon elsőnek. Mindent egyszerre akart mondani, viszont mielőtt folytathatta volna, közbeszóltál.

- te ne haragudj, Hannah. - a két testvér nem értette miért kérsz bocsánatot, hiszen Hannah úgy tudja ártatlan vagy, Chan pedig tudja, hogy ártatlan vagy. Zavartan néztek egymásra, végül Hannah szólalt meg.

- miért kéne haragudnom?- úgy nézett testvérére, mintha ő tudna valamit, de a fiú semlegesen megrázta a fejét.

- a sok hazugságért. - eresztettél ki egy nagy sóhajt. Hannah-t felmérgelte az összezavartság. Telefonját kézbe vette, és idegesen kezdett fel-alá járkálni szobájában.

- T/N, miről beszélsz? Ne titkolózz, mondjad!- kiáltott bele a telefonba. - miben hazudtál?- kérdezte csendesen.

- szeretem Chan-t. - mondtad ki halkan. Hannah megtorpant a járkálásban. Szemei reflexből meredtek Chan-ra, kíváncsian várva reakcióit. A fiú is úgy ledöbbent, ahogy a húga. Egymást bámulták, és keresték a szavakat.

- mióta?- kérdezte végül Hannah. A tomboló tűz helyett a harag egy kis szikrája sem gyúlt fel benne. Inkább érezte magát csalódottnak, mint mérgesnek.

- hat hónapja. - préselted egy vonalba ajkaidat.

- hat hónapja, és nem mondtál semmit?- firtatta nyugodt hangnemben. Nem merted elhinni hangjának, hogy nyugodt, pedig egy kicsit sem hangzott idegesnek. A csillagos eget nézve kezdtél bele gondolataid feltárásába legjobb barátod előtt.

- megértem, ha meg akarod szakítani ezt a barátságot. Nem foglak nyaggatni, hiszen már megbeszéltük, hogy a bátyáddal nem lesz semmi. Ezt tiszteletben is tartom. Ha nem akarsz véget vetni neki, tudod, annak örülnék a legjobban, de úgy érzem, és gondolom, nem vagyok elég méltó a barátságodra.

Hannah tehetetlenül állt, és bámult maga elé, szemei könnyesedni kezdtek. Haragudni akart rád, de nem tudott. Chan azt sem tudta, mit gondoljon. Sosem tekintett rád úgy, mint nőre. Hamarabb látta meg benned a kishúgot, mint a szerelmet.

- ez úgy hangzott, mint egy búcsúlevél. - Hannah hangja rekedtes, és remegő volt. Akármennyire volt stresszes a helyzet, a világ legnyugodtabb emberének tudtad volna mondani magad. Mintha előre megtervezted volna mit mondasz a magad részéről. Részben így is volt, de aminek jönnie kell, az jön magától.

- tőled függ, hogy az-e, vagy nem. - válaszoltad. - ha azt akarod elmegyek, de ha szeretnéd, maradok. - persze, hogy maradni akartál mellette, hiszen erről szólt az ígéreted. Viszont a kérését is szem előtt tartod.

- tudod, hogy nem bírom ki nélküled. Te már hozzám nőttél. - barátnőd első könnyei most gördültek le arcán. - te már nem csak egy, legjobb barát vagy, T/N.- ajkait harapta be, hogy ne sírjon fel hangosan. Az volt szíve vágya. Sírása a te könnyeidet is elő csalogatta.

- a döntés a te kezedben van, Hannah. - emlékeztetted. Hannah most robbant. Bontotta a hívást, telefonját a földre vágta le, de olyan erővel, hogy annak sarka tört be. Chan segíteni akart testvérének, de nem tudta hogyan. Azt sem tudta, hogyan szóljon hozzá.

- miért teszi ezt velem a sors?- rogyott a padlóra telefonja mellé. Chan itt látta a tökéletes pillanatot, s húga mellé ült le, átkarolva vállát.

- szerintem meg lehet menteni ezt a barátságot. - simogatta bíztatóan a lány karját.

- miért kell ilyen helyesnek lenned?!- bőgött fel hangosan a lány.