Chan ölelő karjai, meleg teste, nyugodt szuszogása hamar el tudott altatni. Odakint tombolt a vihar, recsegő hangon dörgött az ég, az eső megállás nélkül szakadt. Szabad szemmel minden homályossá vált, annyira zuhogott. A szél képes lett volna magával ragadni több embert is. Fákat, bokrokat, tujákat tépett meg. Ezek ellenére nyugodtan aludtál Chan ágyában. Ha az ember feje felett lebegne, hány százalékban érzi magát biztonságban, a tiéd száz százalékos lenne.

Hajnalban az egyik kar eltűnt tested közeléből, azután pedig a másik is. A mocorgásra nyöszörögve fordultál másik oldaladra, ám az álomból felkeltél. Álmosan ültél fel az ágyban.

- ne haragudj, amiért felkeltettelek, de ki kell mennem a mosdóba. - motyogta halkan Chan, miközben kimászott az ágyból. Álmosságod közepette nem fogtad fel a szavakat, csak hümmögtél rájuk. - feküdj vissza nyugodtan. - papucsát felvette, s halk léptekkel kiment a szobából.

Pár percig ültél az ágyban, fejedet összevissza forgattad. Lassan jöttél rá, hol vagy, és kinél. Chan ágyából gyorsan másztál vissza a kanapéra. Hiába vagy álmos, a félelmed így is a fejedben van.

Bebújtál a takaró alá, viszont azt érezted, megtudnál fagyni. A takaró és a lepedő rettenetesen hideg volt, hiszen egész este Chan mellett melegítetted a helyet, a neked szánt hely pedig kihűlt.

Mikor Chan visszaért észre sem vette, hogy nem az ágyában fekszel. Akkor vett róla tudomást, mikor befeküdt ágyába, s magához szorított volna. Ijedten pattantak ki szemei, helyedet tapogatni kezdte, ám nem talált téged ott. A kislámpát felkapcsolta, ekkor pillantott meg téged a kanapén. Nyugodt sóhajt engedett ki ajkai közül, a lámpát leoltotta, végül ő is álomra hajtotta fejét.

Másnap reggel barátnőd köszöntésére ébredtél. Mosolyogva fogadtad Hannah-t, aki nem törődve mélyen alvó bátyjával, s a szemedben lévő csipákkal, ébresztett fel.

- T/N! Ébredj! Kitaláltam, mit fogunk ma csinálni! Csak el kéne menni boltba...- húzta el mosolygós ajkait. Kómásan bámultál rá, még az álmodban tartózkodtál.

- aha. - nyögted ki. Szemeidet összeszorítottad, s visszazuhantál a párnák közé. - csak adj pár percet!- nyöszörögted.

- oké, kapsz időt, amíg fő a kávé, de utána öltözöl, és megyünk!- fenyegetett meg, azután kiszaladt a szobából.

- nekem is kell kávé!- ült fel az ágyban Chan. 

- azt hittem nem szereted.- fordultál felé. Kócos haja, álmos ábrázata, reggeli rekedtes hangja mosolygásra késztetett. Rég volt már, hogy mosolyogva kezdted a napot. 

- van, mikor megiszom, de akkor is sok tejjel, és cukorral.- vont vállat, miközben párnáját magához ölelte. - hajnalban a frászt hoztad rám, úgy eltűntél mellőlem.- pillantott rád. Zavartan hajtottad le a fejed, s gondolkodtál a megfelelő válaszon. 

- hirtelen nem tudtam, hol vagyok. - kuncogtál, amit ő is megmosolygott. 

- az ágyamban voltál, ahova sokan próbálnak bejutni.- mondatába belepirultál, de bátorságod volt folytatni a beszélgetést. 

- akkor a tegnap estét vehetem megtiszteltetésnek?- mosolyogtál rá halványan. 

- akár.- kuncogta el magát. Az ajtó kopogás nélkül nyílt ki.

- T/N, öltözz, kész a kávé!- nyitott be Hannah. A kanapéról lemásztál, Hannah-t követve mentél szobájába, hiszen ott voltak a cuccaid. Egy virágos pólót, és kék farmert vettél kezedbe, amit a fürdőben vettél át. Átvetted volna Hannah szobájában is, csak ott még aludtak a kisfiúk. A konyhában helyett foglaltál az asztalnál, Hannah eléd tett egy kávéval teli bögrét. 

- szóval, mit találtál ki?- kavargattad a barna löttyöt, közben barátnődet nézted, ahogy leül veled szemben. 

- hát, mivel mind a kettőnknek jól sikerült az érettségi, gondoltam megünnepelhetnénk. Anya is belement, hogy segít, úgyhogy mit szólnál egy torta sütéshez?- nagyokat pislogtál Hannah-ra, aki kíváncsian várta, mit mondasz rá. Vegyes érzelmeid keletkeztek. Az ötlet jól hangzik, és igazán megérdemelnétek, a sok tanulás, stressz, vizsga miatt. 

- felőlem oké.- vontál vállat, ezzel megnyugtatva őt, miszerint tetszik neked az ötlet. 

Míg Hannah a fürdőben készülődött, te a konyhában beszélgettél anyukájával különböző sorozatokról. Imádtad Hannah anyukáját, olyan beleéléssel tudott mesélni, ami sok emberből hiányzik, ami mosolyt tud csalni az ember arcára. Közvetlen személyiség, így könnyű is volt vele összebarátkoznod. 

- mehetünk?- hajolt be az ajtón Hannah. Teljesen bemenni már nem mert, rajta volt a cipője, s nem akarta, hogy anyukája leszidja. 

- igen.- álltál fel az asztaltól.

- jó szórakozást!- intett Mrs. Bang. Gyorsan felhúztad cipődet te is, a meleg ellenére magadra vettél egy farmer kabátot, utána indultatok. Az úton csendben sétáltatok, te a várost nézted, frissítetted az emlékeidet róla. Hannah pedig a bevásárló listát pörgette a fejében. 

- csokis jó lesz?- szólalt meg hirtelen, így kizökkentve téged a bámészkodásból. 

- csak ne legyen tömény.- folytattad bámészkodásodat. 

- nem lesz.- biztosított a tényről. A boltba belépve köszöntöttétek az eladókat, aztán kosarat véve kezetekbe kezdtetek bele a vásárlásba. Be akartad vállalni a tésztához valóakat, de rájöttél, hogy teljesen ismeretlen a környezet, ezért inkább szorosan követted Hannah-t a sorok között. Éppen a tortadíszek közt válogattatok, mikor ismerős hang üdvözölt benneteket. 

- Hannah, téged is rég láttalak!- üdvözölte a lányt Yebin, egy mosollyal. Kedvesebb volt, mint amit nektek mutatott a vonaton.

- ezért élsz még. - Hannah nem habozott kimondani, ő megtette. Arca komor volt, valószínűleg nem bírja a bátyja exszét.

- neki is ezt fogod mondani?- biccentett feléd. Mosolygós arca unottá változott, amint megkapta üdvözlésére Hannah válaszát.

- miért mondanám?- ráncolta homlokát Hannah. Ne! Ha elmondja, hogy együtt vagy Chan-nal, Hannah itt helyben fog robbani. Azt pedig senki sem szeretné.

- hát mivel együtt van a bátyáddal, egy idő után ők is szakítani fognak. - mért végig gyűlölködő pillantásokkal Yebin. Hannah rád nézett, arca feszültté vált. Csendben maradt, nem kiáltott, nem dobálózott, csendben nézett téged. Ez a dührohamnál is rosszabb volt, mivel tudtad, milyen az, ha mérges.

- álmodj róla. - azt érezted, mind a kettőtöknek mondta. Neked azért, hogy arról álmodj, hogy Chan-nal leszel együtt ebben az életben. Neki pedig azért, hogy csak remélje, hogy rossz történjen a bátyjával.

Kezében lévő dolgokat visszatette a polcra, mégha az nem is oda való volt. Nem érdekelte. Karodba ragadott, s kirángatott a boltból.

- Hannah, meg tudom magyarázni!- kezdtél bele rögvest, de ő csak előre bámulva, csendben ment egyenesen haza. - kérlek! Figyelj rám! Félreérted!- fogtad meg kezét, amire megállt, de nem azért mert meghatódott.

Felvont szemöldökkel nézte kezedet, amint az övét szorongatod. Pillantása sugározta kérdését, te most komolyan hozzám értél? Kezét elengedted, s hátrébb léptél tőle.

- megmagyarázod? Azt, hogy a hátam mögött kavarsz a bátyámmal? - nevette el magát cinikusan. - nem érdekel a magyarázatod! Egy ilyen cafkától kell megtudnom? Elvileg legjobb barátok vagyunk, T/N, de elhallgatsz előlem egy ilyen fontos dolgot? - most eresztette ki hangját. Szó szerint kiabálta le fejedről hajszálaidat. - azért alszol nálam, hogy este át tudj menni hozzá megrakatni vele magad?- vádolt meg, amire ajkaid elnyíltak.

- azt sem tudod, miről van szó!- féltél. Nem azért, mert netán kiderülnek az érzéseid. Attól tartottál, hogy elveszíted Hannah-t, a legjobb barátodat, ráadásul egy félreértés miatt. Egy olyan dolog miatt, ami nem is igaz.

- talán jobb is! Nem akarom hallani, hogy a legjobb barátom, és a bátyám a mellettem lévő szobában elégítik ki egymást!- szemeid könnyesedni kezdtek, amiért kiabál veled, s olyan dolgokat vág a fejedhez, amik nem is igazak.

- nem vagyunk együtt!- emelted meg te is hangodat. Hiába voltál hangos, szavaid nem érték el azt a hatást, amit kellett volna.

- oh remek, akkor csak dugni jártok össze. - tapsolt szemrehányóan. - hazamegyünk, és a leghamarabbi vonattal húzól vissza! - zárta le a vitát. Forró könnyek szántották végig arcodat, ahogy nézted barátnőd dühös távozását. Szemeidet megtörölted, s tartva az öt méter távolságot követted Hannah-t.