Nem igazán tudtál aludni a vonaton. A zakatolás, ahogy a vonat haladt előre, akárcsak a fejedben a gondolatok, nem hagyott aludni. Csak arra fókuszáltál, hogy annak a fiúnak a karja tartja vállaidat, akiről megannyi álmod volt már. Annyira hihetetlennek találtad az egészet, olyan volt, mint az egyik történeted, amit kitaláltál vele. Mesébe illő szituáció.

Azonban a fülkében nem csak a vonat zakatolása hallatszott. Yebin nem hagyta, hogy Chan is veled együtt pihenhessen a háromnegyed órás úton. Szóval tartotta a fiút, már amennyire tudta. Fültanúja voltál az egész beszélgetésnek.

- nagyot zuhant az ízlésed. - nézett rajtad végig a lány. Elítélte a stílusodat, fintorogva nézte arcodat, amit igyekeztél Chan nyakába rejteni. Valójában? Féltékeny volt, de nagyon. Utálta látni, hogy Chan boldog, és nem vele.

- ahogy a te szépséged. - vágott vissza Chan csípősen, enyhén válladra szorítva. Nem tudtad eldönteni, hogy csak az álca miatt véd téged, vagy mert valóban úgy gondolja.

- látod? Ezért hagytalak ott. Nem tudod értékelni amid van. - álltak meg szemei Chan pillantásában. Sértetnek érezte magát. Az ők történetük más, és más. Mind a kettejüknek mások a szempontjaik. Ha megkérdeznéd őket, miért szakítottak, mind a ketten mást mondanának.

- te nem hagytál ott. - kuncogott Chan. - én hagytalak ott téged. Lehet nem tudom értékelni azt, amim van, de én legalább megállok egynél. - mosolygott ravaszul.

- dehogy állsz meg!- nevetett fel a lány hangosan. Hangja irritálóan hatott rád, ezért mocorogni kezdtél.

- shh!- csendesítette el a lányt. - felkelted a barátnőmet. - meleg ajkak csaptak le homlokodra, pár másodpercig ott voltak, majd elhúzódtak bőrödtől. Nehéz volt visszatartani azt a mosolyt, melyet a puszi készült előcsalogatni.

- érdekli a faszt!- mosolygott gúnyosan. - meg tudsz állni egynél? Azért fűzted azt a lányt is a baráti társaságodból, ugye? Azért írtál neki olyat, hogy hozzá bármikor szívesen mennél, ugye?- fojtotta el hangját. Azt azért nem akarta, hogy mások is meghallják a vitájukat. Elég volt két barátnője, akik csak felszínesen a barátai, bizalma feléjük semmi nem volt.

- tudod, hogy játékból flörtöltem minden lány ismerősömmel!- védte magát Chan. Hirtelen nem tudtad kinek a pártját fogd, hiszen téged is zavart volna a tény, ha a barátod más lányoknak írogatna olyan üzeneteket, amiket neked kellett volna mondania. - még azzal is flörtöltem, aki leszbikus!- ha nem tartottad volna kordában a szemeidet, már rég tányér nagyságúra nőttek volna.

- igen, és így vártad el tőlem, hogy bízzak benned, feküdjek le veled. Aztán én voltam a szar szemét, amikor viszakoztam, ha komolyabbra fordult volna a dolog! Emlékszel, hogyan hajtottál el tőletek, mert nem akartam ágyba bújni veled?- mintha a lepel lehullott volna Yebin hangjáról.

Érezted azt a megtörtséget a hangjában. Ismerted az érzést, hogy milyen az, ha csak a tested miatt szeretnek, és akarnak veled lenni. Nem akartad elhinni, hogy Chan is képes ilyen tettre. Ekkor csapott meg a felismerés, hogy ő is fiúból van, még szép, hogy tenne ilyet.

- ja, és hova mentél menedékért? Az exedhez! Neki panaszoltad el az összes problémánkat, ami volt. Nekem egy szóval nem mondtad, de mindenki másnak elhíresztelted, hogy erőltetem rád a szexszet!- nem akartad tovább hallgatni a vitát.

Nyújtózkodni kezdtél jelezve, hogy lassan ébren leszel. Yebin összefonta karjait mellei előtt, s dühös, ám könnyes szemekkel nézett ki a vonat fülkéjének ablakán. A két lánynak szinte megváltás volt, hogy mocorogtál, hiszen ők is unták már a marakodást. Chan figyelme rád irányult, ahogy mozogni kezdtél.

- ott vagyunk már?- motyogtad nyakába, amitől a fiún végig futott egy kellemes borzongás.

- még van tíz perc. - pillantott órájára, utána rád. Álmosságot színlelve dörzsölted szemeidet. Egyenesbe hoztad magad, s telefonodon te is megnézted az időt. - jót aludtál?- mosolygott rád a fiú. Aprókat bólintva dőltél vissza vállára.

- igen, bár a derekam beállt. - tetted szóvá a kellemetlen érzést az említett testrészedben.

- majd otthon alszol egy jobbat. - simított arcodra. Az út maradék részében senki nem szólt senkihez.

A három lány sem beszélgetett egymással. Yebin barátnői próbálták kilogikázni, mi történt kettőjük közt. Te is erre kerested a választ.

Amennyit értettél az az, hogy Yebin valószínűleg megcsalta Chan-t, visszament a volt barátjához, Chan kihasználta a lányt a testéért, közben másokkal flörtölt, és talán ő is megcsalta Yebin-t.

A vonat lassított, majd megállt. Yebin gyorsan állt fel, elhúzta a fülke ajtaját, barátnőit meg se várva húzott ki onnan. Talán még sem volt a legjobb döntése beülni hozzátok. Barátnői köszönés nélkül hagytak magatokra benneteket.

- azt hittem sosem lesz vége. - rázta fejét Chan. Nem mondtál semmit, csak csendben megfogtad táskádat, válladra vetted. Halvány mosollyal arcodon pillantottál rá.

Amíg el nem hagytátok a belvárost kéz a kézben jártatok. Chan érve az volt, hogy ha összefutnátok Yebin egyik ismerősével ők is azt tudják mondani a lánynak, hogy együtt vagytok. Ezzel csak az volt a problémád, mi van, ha Hannah ismerőseivel találkoztok? Akkor a hamis információ rossz fülekbe jutnának, és az senkinek nem tenne jót.

Az utcájukba érve Chan lassan engedte el kezedet. Kicsit szomorúan mentél tovább mellette, ám egy fokkal nyugodtabb is voltál. Azért ez a kis kaland boldog, és szép emlék marad számodra. Sosem fogod elfelejteni, ahogy ölelt, közelségére a reakcióidat, amiket igyekeztél elrejteni, illatának bódító hatását. Mosolyogva gondoltál ezekre vissza, s azt kívántad, bárcsak vissza tudnál menni a múltba, hogy mégegyszer átélhesd.

Otthon, náluk, Hannah nyakadba ugrott, amint szemei elé kerültél. A bűntudat most talált rád. Ölelve legjobb barátnődet eszedbe jutottak a percek, amiket nem rég töltöttél Chan-nal, s Hannah szavai, amik akkor hangoztak el, amikor még nagyon friss volt a barátságotok. Azok a szavak azt fejezték ki, mennyire utálná, ha azért barátkoznának vele, mert a bátyja jól néz ki.

Te persze nem ezért voltál Hannah barátja. Hannah-ban megvolt a megértés, együttérzés, segítőkészség, együttműködési hajlam. Ő küzdött volna érted, kiállt volna melletted, bármit megtett volna érted. Ő volt a legértékesebb ember az életedben, és nem akartad elveszíteni őt. Az, hogy érzéseid lettek a testvére iránt, az teljesen véletlenül jött ki.

- annyira hiányoztál!- ugrált körbe Hannah, miközben lepakoltál az előtérben.

- te is nekem. - mosolyogtál rá. A szobájából hangos gyerek visítás hallatszott. - itt vannak még az unokatesóid?- kérdezted arcát figyelve.

- igen, és itt is maradnak...- vakarta tarkóját. - vagyis van egy kis gond. - nézett rád félszegen.

- nem férünk el?- bátortalanul bólintott. - vagyis akkor nem tudok itt aludni. - következtetted ki.

- megoldjuk, oké?- karolt beléd, s bekísért szobájába, ahol a gyerkőcök vígan ugráltak az ágyon, rajzoltak a falra, vagy, visítottak.