Linett

Apa és anya között szökdelek izgatottan. Mindjárt ott vagyunk a piacnál!
Már látom messziről a sok embert, hallom az árusokat, bár azt nem értem, mit mondanak. Az én koreai tudásom az annyeonghasseyo-ig terjed.

Beérve a piacra sok-sok érdekes dolgot látunk. Mindenfélét árulnak itt. De tényleg, amit csak el tudsz képzelni, azt itt megtalálod.

-Anya ezt nézd! ... Apa odanézz! ... Nézzétek, de érdekes! ... Jajj de szép! .... Jajj de vicces! ....

És így tovább, ahogy beljebb és beljebb jutunk az árutengerbe.

-Linett légy óvatos, el ne tűnj, túl sok itt az ember!

- Oké anyu! - válaszolok, de nem is figyelek, mert a távolban meglátok valamit.

- Apu, anyu ott egy kpop bolt, nézzétek!

De ők belemerülnek a mellettünk levő kirakat nézegetésébe

- Hahó, ide nézzetek! Hahó! ANYA! APA!

De nem hallanak.

Hát jó, akkor megnézem egyedül, majd utána visszajövök.
Kinézem a célom, és megindulok. Átbújkálok az embertömegen és megyek arra, amerre a boltot láttam.
De nem érek oda.
Ennyire nem volt messze! ...
Elindulok visszafelé, de nem találom.

Jó, akkor visszamegyek anyáékhoz, majd együtt megkeressük.
Megyek egy darabig, de nem találom anyáékat.
Kezdek megijedni.
Hol lehetnek?
Elkezdek körözni hátha meglátom őket, de nincsenek sehol!!!
Nehezen kapok levegőt, és a sírás fojtogat.

Már órák óta járom a piacot, míg egyszer csak kijutok a végén, és azt veszem észre, hogy alkonyodik.
Egésznap itt rohangáltam, és kerestem anyáékat!

Most mit csináljak?

Megyek tovább az utcákon, hátha meglátok valami ismerőset, de nem emlékszem semmire.

Félek.

Merre menjek?

De csak visz a lábam tovább. Már sötét van. Nagy házak között járok, de fogalmam sincs hol. Hol vagyok? Sötét van, és elvesztettem anyuékat, fázom és éhes vagyok. Itt minden olyan furcsa, nem értem mit mondanak, nem tudom elolvasni a táblákat.

Kitől kérjek segítséget?

Nem tudok koreaiul, és minden olyan ijesztő. Már nagyon fáradt vagyok.

De hova menjek?
Hol tudnék elbújni, míg anyáék megtalálnak?

És ekkor a távolban meglátok valamit, amit minden gyerek messziről felismer.

Egy játszótér!

Oda szaladok, felmászok az alagútba, és összegömbölyödve megint sírni kezdek.

Hyunjin

A mai nap megint piszkosul hosszú volt. 10 órát húztunk le bent a próbateremben. Épphogy csak hazaestünk, de nincs kedvem bent lenni a dormban!

Már elegem van, hogy a napjaim abból állnak, hogy felkelek bemegyek a céghez, próbák, hazajövök, és megyek aludni. Muszáj kimozdulnom....

Bemegyek a többiekhez a nappaliba.

-Én megfulladok idebent, nem megyünk el sétálni? -kérdezem meg őket.

- Ugorjunk le a játszóra hülyülni - dobja be az ötletét Han.

- Benne vagyok, ilyenkor legalább nincs ott senki - mondja a leader

- Menjünk! - csatlakozik Binnie is.

- Mindenki jön?

- Persze, levezetésnek jó lesz! - támogatja Lix is az ötletet.

- Na, akkor hajrá!

Maszkot húzunk, és úgy lépünk ki a sötét utcára.
Elindulunk a park felé, közben szórakozunk, ellazít minket a friss esti levegő.
Chan és Minho próbálja kordában tartani a bandát, több-kevesebb sikerrel.
Végülis odaérünk a játszótérre.

Changbin és Jisung hangosan röhögve megrohamoznak egy mászókát.

Félix és Jeongin beülnek a hintába, és versenybe kezdenek, ki tud magasabbra menni.

A "szülők" pedig leülnek egy padra és onnan nézik, ahogy bolondozunk.

Jómagam megindulok a henger felé. Szeretek belebújni, mert ott nyugi van.

De, ahogy közeledek felé, valami fura zaj üti meg a fülemet.

Hüppögés... Igen ez határozottan olyan, mint mikor valaki visszafojtja a sírást.

Óvatosan közelítem meg a búvóhelyem.

A sötétből két csillogó, könnyes szempár néz rám. Látszik a szemében a rettegés.

- Hát te ki vagy? -kérdezem tőle, de nem válaszol.

Kicsit közelebb hajolok, hogy jobban meg tudjam nézni, de valószínűleg megijesztettem, mert hátrébb araszol, és látszik rajta, hogy mindjárt újra elsírja magát.

Azt viszont látom, hogy nem koreai. Így segítséget hívok.

-Fééélix!!! Gyere segíts! De ne szaladj, mert megijeszted! - ordítok oda a szeplősnek.

- Szerintem az ordításod már megijesztette. De kicsodát, vagy micsodát? Miben kell segíteni? - jön oda a szöszi.

- Találtam valakit a hengerben, de nem koreai. Hátha te szót értesz vele.

Benéz ő is az alagútba, és meglátja az ijedten lihegő kislányt.

-Hello, who are you? Do you speak English? Don't be afraid... - majd rám néz

- Hyunjin, szerintem nem beszél angolul. De nagyon fél tőlünk!

Ekkor esik le. Hát persze!
Ha gyerek lennék, én is félnék egy csapatnyi maszkos férfitól! Szerintem csak a sokk miatt nem szaladt még el.

-Te Lix, vegyük le a maszkot! Szerintem ez ijesztette meg.

Látom Félixen, érti, hogy mire gondolok, és lehúzzuk a maszkunkat.

A kicsi szemei elkerekednek.
De most másfajta csillogás látszik bennük.
Lassan elkezd mászni felém. Összenézünk Lixxel, hogy vajon most mi van?
Ekkor odaér hozzám és a nyakamba borulva elsírja magát.
Első meglepettségemből ébredve óvatosan átölelem. Simogatom a hátát, közben segítség kérően nézek a szőkére.

-Ismered? -kérdezi tőlem.
Én meg rázom a fejem, mert megszólalni sem tudok, úgy szorítja a nyakam.

Nagyon fél, érzem, ahogy remeg a kis teste.

- De úgy tűnik ő ismer téged - mosolyodik el a barátom.

- Igen, úgy tűnik - mondom rekedten.

Közben a többiek is észreveszik, hogy valami érdekes történik idefent, így közelebb jönnek ők is.

- Mit csináltok ti ott fent? -kérdezi Bangchan.

- Hyunjinnak lett egy kis barátja -válaszol helyettem Félix - De húzzátok le a maszkot, mert retteg tőle!

A fiúk így is tesznek.

Érzem, hogy lassan megnyugszik, mert lazult a szorítása a nyakam körül. Viszont elengedni nem akar.

- És kicsoda ő? -kérdezi Jisung.

- Nem sikerült kideríteni. Nem beszél se koreaiul, se angolul.

- Gyertek már le onnan! Folytassuk itt lent, mert kitörik a nyakam, ha tovább nézek felfelé - mondja Minho.

Így megpróbálom letenni, de újra rászorít a nyakamra. Nincs más választásom, ölbekapom, és így mászok le vele.

Körbevesznek minket a srácok, erre ő felemeli a fejét és körbenéz rajtunk.

Majd csilingelő hangon, egy különleges nyelven mond valamit.

Rámnéz és csodák csodájára elmosolyodik.

-Hyunjin... - mondja vékony, csengő hangján.

- Haver, tényleg ismer! - ámul el Binnie.

Erre ránéz:
- Changbin!

- Débak, téged is ismer, tesó! - nevet Jisung az említettre.

- Han Jisung... Bangchan... Seungmin... Minho... Jeongin...Félix...

Az utolsót már széles mosollyal mondja. Majd körbe mutat a bandán:

- Stray Kids!

- Azt hiszem lebuktunk - poénkodik I.N.

- De ő ki lehet? - kérdezi Chan.

Gondolkodok, hogy lehetne megtudni, ki is ez a kislány. Majd eszembe jut a Tarzan című rajzfilm, amit egyik este néztünk a fiúkkal. Van az a rész, mikor Jane és Tarzan bemutatkoznak egymásnak.
Magamra mutatok, és a szemébe nézve mondom:

- Hyunjin - ő pedig lelkesen bólint.
Oké, most te jössz, és az ujjammal rá mutatok.
Látom, hogy szemében fény gyullad, ahogy rájön mit akarok.

- Linett -mutat magára ő is.

- Linett - ismételjük mindannyian együtt, aminek nagyon örül.