Határozottan nincsen jobb érzés, s látvány annál, mint Lee Taeyong mellett ébredni, kinek kócos tincsei szemei elé lógnak, ahogyan még békésen szunyókál mellkasomon. Ha a mocorgásomra nem ébred fel, akkor hevesen dobogó szívemre biztosan fel kéne kelnie, ám szerencsémre továbbra is mélyen alszik. Hitetlenkedve ingatom a fejemet, miközben kócos tincseit simogatom lágyan, s szemeimet ha akarnám se tudnám levenni kisimult, tökéletes vonásairól.

Arcának minden egyes pontján elidőznek szembogaraim; kezdve jellegzetes formájú, éles állkapcsán, majd íriszeim feljebb vándorolva futnak végig puha, hibátlan arcbőrén egészen szemei vonaláig, ahonnan hosszú pilláin végigcsúszva jutnak el végül dús ajkaira, melynek tökéletes ívein egy örökkévalóságig pihennek meg. Taeyong határozottan a létező legtökéletesebb ember. Órákon képes lennék fürkészni arcvonásait, ám a nyugodt pillanatba, s Taeyong békés szunyókálásába az ágy melletti komódon elhelyezett telefonon megszólal az ébresztő, jelezve mindkettőnknek, hogy ideje lenne felkelni, s lassan elkezdeni készülődni.

Taeyong nyűgösen nyúl a készülékért, hogy kinyomja az idegesítő dallamot, majd fáradt tekintettel pillant rám, mire szívem akaratom ellenére is nagyobbat dobban. Íriszei elé lógó kócos tincseit nyammogva túri hátra, majd egy szó nélkül kel fel rólam, s nyújtózkodva lépked a szekrénye felé. Alkaromon támaszkodok meg hátam mögött, ahogy tanácstalanul nézek a ruhái között kutakodó alakjára – nem tudom, hogy most maradnom kéne, vagy inkább hazamenni, hogy még az iskola előtt rendbe tudjam szedni magamat, s megint úgy viselkedni, mintha nem történt volna semmi. Egyre jobban összezavar, ám rákérdezni csókjai okára ezek után sem merek, hiszen továbbra is rettegek az elutasítás lehetőségétől – hiába érzem, hogy teljesen egyértelmű vagyok már számára. Végül hosszadalmas hezitálás után kikelek ágyából, majd a távozás mellett döntök, mire Taeyong irányomba fordul, s kómásan pillant szemeimbe, mikor megállok mellette, hiszen egy rövidebb búcsúzás nélkül nem akarok lelépni.

– Hazakísérjelek? – kérdezi rekedtes hangon, mire azt is elfelejtem, hogyan kell pislogni, miközben egészen bamba arckifejezéssel bámulok rá ismételten. Taeyong mély levegőt vesz, majd hogy magamhoz térjek a kábulatból, arcom előtt meglengeti kezét, mire próbálom összeszedni gondolataimat, hogy normálisan viselkedjek, s ne úgy, mint akinek elmentek otthonról.

– Nem szükséges.

– Ahogy gondolod – rántja meg a vállait, majd pár kiválasztott ruhadarabjával a birtokában indul meg a fürdőszobába, hogy rendbeszedje magát, ám még mielőtt belépne a helyiségbe, irányba fordul egy igazán megnyerő mosoly kíséretében, mellyel sokkal hevesebb dobogásra készteti ketyegőmet, s ami miatt reflexszerűen fogaim közé csippentem alsó ajkamat. – Akkor majd a suliban találkozunk.

További kínos beszélgetést megelőzve intek irányába, majd ahogy eltűnik a fürdőszoba ajtaja mögött, sietősen kapkodva lábait - hogy szüleivel véletlen se találkozzak - száguldok le a lépcsőn, majd egyenesen otthonom irányába indulok meg, ahova mindenféle feltűnés nélkül megyek be. Pár percig elterülök az ágyamon, s agyalok ezen az egészen, próbálva rájönni, hogy mit is akarhat tőlem pontosan Taeyong, ám rájönni egyáltalán nem tudok – azt el sem merem képzelni, hogy esetlegesen viszonozza érzéseimet, hiszen miért is szeretne pont engem, Lee Taeyong?