Szívem minden egyes minutumban gyorsabban dobog mellkasomban, s szinte biztos vagyok benne, hogy ki akar szakadni bordáim fogságából, ahogy Taeyong otthona irányába sétálunk a szokásosan csendes utcán. Egészen szorosan megyünk egymás mellett, kezeink néha összeütköznek, ám nem úgy tűnik, mintha ő ezt bánná, én pedig kifejezetten élvezem ezt a helyzetet.

Az aprócska családi házhoz megérkezve a bejárati ajtóhoz sétálunk, majd Taeyong iszonyatosan halkan nyit be, s az előszobába belépve lekapjuk magunkról cipőinket. Szinte lábujjhegyre állva, csendben sietünk fel szobájába, ahol miután bezárja az ajtón, mindketten az ágyának puha matracára huppanunk le. Hatalmas erőfeszítésbe telik számomra, hogy ne folyamatosan őt nézzem, s kattogjak a szokásos kérdéseken, melyek csak azért sem hagynak nyugodni.

– Taeyongie – szólítom meg halkan, miközben teljes testemmel irányába fordulok, ő pedig apró mosollyal ajkain pillant felém, szemöldökét kérdőn felvonva. Azonban ahogy sejtettem, a szavak cserbenhagynak, s hiába akarok választ megannyi kérdésemre, ahogy szemeibe nézek, azt is elfelejtem hirtelen, hogyan kell levegőt venni.

Puha, tökéletesen formált húspárnái közül halk kuncogás szökik ki bamba ábrázatom miatt, mire duzzogva csípem meg sima, hibátlan arcbőrét. Azonban mikor elhúznám tőle kezemet, csuklómra kulcsolja ujjait, mire teljesen megszeppenten nézek íriszeibe, s alsó húspárnámat reflexszerűen csippentem fogaim közé.

– Tudod, Ten – cirógatja kézfejemet, miközben felsőtestével felém hajol, szemkontaktusunkat egy pillanatra sem szakítva meg. Szívem mintha a torkomban dobogna a kialakuló helyzettől, ez az egész túlságosan álomszerű. – Gyönyörű vagy.

Ajkaival egyre közelebb hajol hozzám, mire hevesebben kezdek kapkodni a levegő után, s szabad kezemet arcára simítom, ahogyan csillogó szemekkel nézek folyamatosan íriszeibe. Ahogy ajkaink megint egymásba forrnak, szívem sokkal gyorsabb dobogásba kezd, ám ezúttal sem húzódom el tőle, hanem teljesen átadva magam az érzésnek szállok be húspárnáink eleinte lágy keringőjébe, ami egyre szenvedélyesebbé válik, mikor nyelvével engedélyt kér csókunk elmélyítésére.

Kezében pihenő csuklómat fejem mellé nyomja le, ahogy tenyerembe csúsztatja ujjait, mire felszusszantva mosolygok bele csókunkba, s szabad kezemmel tincsei közé túrok. Minél tovább akarom húzni ezt a pillanatot, nem akarom, hogy véget érjen ajkaink szenvedélyes keringője, legszívesebben örökké táncoltatnám húspárnáinkat. Taeyong azonban végül nagyokat lélegezve szakad el tőlem, majd pimasz mosollyal pillant szemeimbe.

– Imádom, hogy ilyen puha és édes szád van – húzza végig hüvelykujját alsó ajkamon, én pedig magamhoz híven azt se tudom, hogy mit reagáljak, mit feleljek erre a cselekedetére, s megszólalására. – Eperízű a csókod, édesem.

– Neked folyton cigi íze van a szádnak – forgatom meg kissé szemeimet, miközben pihegve szólalok meg, mire Taeyong elneveti magát, s oldalra billenti fejét.

– És ez baj?

– Dehogy baj – válaszolom halkabban, fejemet lassan ingatva, miközben szemeibe nézek folyamatosan. – Nagyon tetszik.

– Alszol itt?

– Ha ezt szeretnéd, akkor alszok itt.

– Ezt szeretném – bólint határozottan, majd kényelembe is helyezi magát - természetesen rajtam, nehogy meg tudjak mozdulni -, s oldalamat kezdi simogatni, mire lehunyom a szemeimet, majd nem sokkal ezután álomba is szenderülök.