Egészen sokáig beszélgetünk Johnny-val, a hangulat pedig egyre jobban oldódik, s már nem igazán érzem magam feszélyezve mellette, ezért azt a felajánlást - a sötétedésre, s arra tekintettel, hogy nem akarja, hogy egyedül sétálgassak -, hogy hazakísérjen, egyből elfogadom. Random váltogatva a megannyi téma közt hagyjuk magunk mögött a métereket, ahogy otthonom irányába sétálunk az utcai világításnak köszönhetően fénybe borított betonúton.

Meglepően sok mindenben hasonlítunk egymásra, s értünk egyet csomó dologban, ami fura módon boldogsággal tölt el, hiszen Johnny egy igazán jó beszélgetőpartner és emelett nagyon kedves is, na meg persze roppant humoros. Sokszor annyira megnevettett a délután folyamán, hogy rendesen fájt már a hasam, s a könnyeim is kicsordultak. Szóval Johnny határozottan egy rendes srác, olyan akit az ember a párjának akar. Azonban hiába született meg elmémben ez a gondolat, nekem akkor is egyedül Taeyong kell minduntalan. Szánalmas ez a rajongásom iránta, mikor itt van egy olyan srác, aki komolyan gondolná velem a dolgokat, nem játszadozna az érzéseimmel, felvállalná, hogy velem van, mégis csak Taeyongot tudom egyedül szeretni.

- Remélem azért nem érezted magad olyan rosszul - mondja kedvesen, mikor megállunk otthonom előtt, mire halvány mosoly szökik ajkaimra, ahogy megrázom fejemet.

- Nagyon jól éreztem magam veled - harapok akaratlanul alsó ajkam szélébe, ahogy továbbra is mosolyogva nézek szemeibe.

- És akkor nem lenne gond, ha megcsókolnálak? - lép közelebb hozzám, mire hirtelen nem tudok mit felelni, ám nem mutatom irányába, hogy nekem ellenemre lenne; végülis mindenkinek jár egy esély, s lehet, hogy az idő múlásával beleszeretek Johnny-ba.

Nagy kezeit derekamra simítja, mire ujjaimat mellkasára csúsztatom, ahogy szemeimet lehunyva várom, hogy ajkainkat összeillessze, s mikor ez megtörténik egyből viszonzom csókját, ám hiába mozgatja mesterien száját, közel sem ér fel ahhoz, mikor Taeyonggal kezdtünk szenvedélyes keringőbe, melynek túlságosan cigaretta íze volt, míg Johnny csókjának a délután elfogyasztott keserű nedű miatt kávé íze van. Bármennyire szeretem a koffeines italt, ez valahogy még sem tetszik, s csak arra tudok gondolni, hogy mennyivel szívesebbém ízlelgetném Taeyong puha, keserédes húspárnáit, melyek tökéletesen passzolnak ajkaimhoz, mintha egymásnak lettek volna teremtve.

Johnny-val nem húzódik sokáig a csókunk, s miután elszakadunk egymástól, még egy lágy puszit hagy ajkaimon, majd mosolyogva pillant szemeimbe, amit viszonzok, hiszen nem akarom megbántani, nem akarom összetörni őt, hiába nem érzek iránta olyan vonzalmat, mint azt felőle érzek irányomba.

- Vigyázz magadra hazafelé - mondom kedvesen, ahogy hátrébb húzódok magas alakjától, hogy elinduljak beleféle.

- Álmodj szépeket, Ten - mosolyog rám, majd nem sokkal később hátat is fordít, s elindul a gyér fénnyel beborított utcán, én pedig bemegyek a házba, s egyből szobámba sietek fel, hogy átgondoljam a dolgokat.