Szünetekben inkább kerülöm Lucas társaságát, hiszen nem vagyok kíváncsi a további kioktatására. Továbbra is roppant módon ideges vagyok, s haragszom rá emiatt, ám ezek mellett a negatív emóciók mellett még egy különös izgatottság is szétárad egész valómban, hiszen ez lesz az első igazi randim - igaz, nem azzal, akivel mindig is szerettem volna randevúzni, hanem egy teljesen másik személlyel, de akkor is izgatott vagyok. Nem tudom, hogy mire számítsak, hiszen rendes randin sosem voltam, mivel a Taeyonggal való esti találkozásaim nem nevezhetőek annak, pláne úgy, hogy számára csupán komolytalan szórakozás volt minden velem töltött pillanat, azonban lehet, hogy Johnny többet is akar tőlem, s emiatt nem tudom hogyan kéne éreznem.

Mármint nagyon helyes és hiába nem ismerem igazán, párszor láttam már az iskola folyosóin baráti társaságában; nem egy túlságosan népszerű, figyelem középpontjába vágyó fiúnak tűnik, mégis ennek ellenére nagyon sokan megnézik őt, amit teljesen megértek, s rengeteg pozitív érv áll mellette, de van egyetlen hatalmas ellenérv, ami miatt nem tudom, hogyan érezzek; ő nem Taeyong. Hiába, hogy eltaszított magától, s csak játszadozott velem, én továbbra is szeretem őt, nem tudom ilyen könnyen elengedni, hiába kéne így tennem. Feleslegesen reménykedek továbbra is a lehetetlenben.

– Mennyire vagy éhes? – kérdezi Johnny, mikor az utolsó óra után az iskola bejáratánál találkozunk, mire megvonva vállaimat mosolyodok el válaszom előtt.

– Tudnék enni.

– Van a közelben egy kisebb kávézó, ahol nagyon finom kajákat is csinálnak – ecseteli tervét telt ajkain halvány mosollyal várva, hogy mit szólok ötletéhez.

– Nekem megfelel – biccentek egyet fejemmel, majd már el is indulunk a kis kávézó irányába, mely túlságosan tényleg nincsen messze. Kérünk ki magunknak kávét, majd valamilyen ételt is a pult kínálatából, hogy aztán az egyik asztalhoz letelepedve fogyaszthassuk el őket.

– Mostanában kevesebbet látlak Taeyonggal – szólal meg random, mire félrenyelem a kávét, amibe éppen belekortyoltam, s halk köhögésbe kezdek. – Összevesztetek vagy mi?

– Vagy mi – válaszolom kissé rekedtes hangon, miközben ujjaimmal az asztalon kezdek el dobolni.

– Nem azt mondom, hogy örülök neki, de valójában emiatt gondoltam, hogy elhívhatnálak randira – billenti oldalra a fejét, mire kínosan elmosolyodok. – Tudod, te egy nagyon különleges srác vagy.

– Igen? – szökik magasra szemöldököm, ahogyan értetlenül nézek rá, hiszen nem gondolom úgy, hogy bármi különleges legyen bennem, mivel teljesen átlagos vagyok, s nehezen tűnök ki a tömegből.

– Határozottan igen – biccent fejével Johnny, mire halványan elmosolyodok, ezúttal sokkal őszintébben, hiszen jól esik, hogy így gondolja, ám továbbra is csak arra tudok gondolni, hogy mennyivel sokkal jobban esne a pici lelkemnek, ha ezt Taeyong mondaná nekem.