-Ez egy titkos átjáró!-motyogtam

-Egy micsoda?-értetlenkedett Mike

-Ez a fal olyan vékony,hogy simán áttörünk rajta.De nem tudom hova jutunk ha átléptünk rajta.-mondtam

-Hát,más esélyünk úgy sincs!-viccelődött Mr.Bauman

Hop elővett egy kést a zsebéből majd beleszúrta az előttünk lévő falba.A kés olyan könnyedén szakította át a falat,mintha valami vászon lett volna.

-Tizi,Mike,Will!Ti mentek előre.-mondta Joyce határozottan

Átmentünk a szűk kis résen majd segítettem átjönni a többieknek.

-Na és most?Az egyetlen ember aki tudja,hogy hol vagyunk az a világ másik végén van és valószínűleg barbibabákkal játszik.-gúnyolódott Mike

-Megtennéd,hogy egyszer az életben úgy viselkedsz,mint egy normális 14 éves?!Mert mostanában úgy hisztizel,mint egy kislány,akitől elvették a plüssmackóját.-vágott vissza Nancy

Mike sértődötten elindult valamerre.Mikor messze ért tőlünk halkan kacagni kezdtem.

-Utána megyek!Addig keressetek valami útvonalat.-parancsoltam

Mike jó messze sétált tőlünk,de megpillantottam a rikító pólóját a távolból.A földön ült lehajtott fejjel.

-Minden rendben?-kérdeztem csendben

-Én csak ki akarok innen jutni!

-Mind ezt szeretnénk.De Mike,ha veszekedéssel töltjük az időt azzal nem kerülünk ki innen.-nyugtatgattam

-Te hogy csináltad?

-Mit,hogy csináltam?-néztem rá zavarodottan

-Hogy bírtad ki amikor itt ragadtál?Tudod amikor megmentettél a suliban.Nem féltél teljesen egyedül?-kérdezte

-Nagyon féltem.De kerestem valami motivációt,ami arra ösztönzött,hogy küzdjek és jussak ki onnan.-mondtam

-És mi volt az a motiváció?-kíváncsiskodott

Éppen válaszolni akartam Mike kérdésére,mikor Joyce vékony hangjára lettem figyelmes.

-Ne aggódj kijutunk innen,ebben biztos vagyok!-vígasztaltam

Felsegítettem a földről majd visszafutottunk a többiekhez.

-Találtunk valamit.Gyertek utánam!-hadarta Joyce

Megálltunk egy üres indákkal fedett falrész mellett.

-Ezt nem értem!Miért olyan érdekes ez?-kérdeztem

-Nézd az inda mögött lévő táblát!-mutatott a fal felé

-"Hawkins"...ez...ez mégis,hogy lehet?Ez a városhatárt jelző tábla?-kérdeztem csodálkozva

-Pontosan!Nem tudom,hogy mi ez az egész,de szerintem újra Amerikában vagyunk.-mondta Hop

-Ha ez Hawkins para képmása akkor kijuthatunk simán innen,ugye?-reménykedett Mike

Mielőtt Joyce válaszolhatott volna,valami furcsa zajra lettem figyelmes.

-Halljátok ezt?

-Igen,jobb ha elindu...-kezdte Murray

Több száz Demogorgon szaladt felénk azon a falon keresztül,amit Hopper nyitott.

-Futás!-kiáltotta Mr.Bauman

Gondolkodás nélkül rohanni kezdtünk az egyetlen útvonalon amit láttunk.Nem tudtuk,hogy hova vezet vagy mikor lesz vége,csak futottunk.

-Tizi,állítsd meg őket!-kiáltotta Mike

-Nem megy!Ha menne már rég megöltem volna őket.Túl sokan vannak,nincs elég erőm hozzá.-válaszoltam zilálva

-Van egy ötletem.Ti fussatok tovább!Én elterelem a figyelmüket.-mondta Hopper levegő után kapkodva

-Nem!Én megyek,egyszer hadd cselekedjek valami hősieset.-kiáltotta Mr.Bauman

Murray megállt,majd az ellenkező irányba kezdett futni.A Demogorgonok ráugrottak,majd apró darabokra tépték a testét.Feláldozta magát értünk,a barátaiért.A Demogorgonok nem jöttek utánunk.Mr.Bauman halála lett a kijutásunk kulcsa.

-Nem tudhatjuk mennyi ideig lesz elég nekik Mr.Bauman,szóval sietnünk kell.Murray adott nekünk kb. 8 percnyi előnyt.-mondta Joyce

-Meghalt!Miattam...én mondtam neki,hogy áruló!Ezért akarta bebizonyítani,hogy számíthatunk rá.-mondtam könnyes szemmel

-Kölyök,ez nem a te hibád!Ő döntött úgy,hogy megment minket.Mert a barátai vagyunk.-vígasztalt Hop

-Van egy ötletem!-szólalt meg izgatottan Mike

-Emlékszel mikor bezártad a kaput tavaly...vagy tavaly előtt?-kérdezte Mike

-Igen!És?

-Ha be tudtad zárni,akkor ki is tudod nyitni!-mondta

-Nem,erről szó sem lehet!Majdnem belehalt.-szólt közbe Hopper ingerülten

-Amúgy se menne.Ez lehetetlen,én nem vagyok képes rá,hogy kaput nyissak.-mentegetőztem

-Tizi,beszélhetnénk egy percre négyszemközt?-kérdezte Mike

-Csak nyugodtan beszélgessetek,ráérünk!Úgyis már csak néhány percünk marad az életben maradásra.-gúnyolódott Hop

Ügyet sem vetve Hopper sértő megjegyzésére,Mike a karomnál fogva odébb húzott a többiektől.Mellébeszélés nélkül egyből a tárgyra tért.

-Te is tudod,hogy ez az egyetlen esélyünk!-mondta miközben erősen szorította a kezemet

-Sosem csináltam még ilyet!Félek,hogy ha elbukom akkor miattam halnak meg azok akiket szeretek.-mondtam miközben az ingem ujjával letöröltem az arcomon végiggördülő könnycseppeket

-Nem buksz el!Hinned kell nekem!-mondta miközben felhagyott a karom szorításával

-Tudod mi motivált?-kérdeztem

-Hogy jön ez ide?- nézett rám felvont szemöldökkel

-Mike,csak válaszolj!-mondtam ingerülten

-Nem,nem tudom!

-Te!Te motiváltál.Az a sok emlék amit együtt éltünk át.A gofris reggelik,az iskolai szerepjátékom,a pincében töltött éjszakák...ezek motiváltak.-mondtam könnybe lábadt szemmel

-Ha akkor megmentettél,akkor most is meg tudod csinálni,mert én hiszek benned!Ezúttal ne az emlékek motiváljanak hanem az,ami még ránk vár...közösen.A szalagavató,az első közös nyaralás,ballagás,diploma.Ez ösztönözzön!Mert szeretlek és el sem tudod képzelni mennyire várom a közös jövőnket!-mondta Mike miközben közelebb lépett hozzám

-Én is szeretlek Mike!Próbáljuk meg,mert ha itt vagy velem,menni fog!-mondtam miközben erősen átöleltem

Visszamentünk a többiekhez és szembe álltam az előttünk lévő fallal, majd behunytam a szememet.Hallottam,ahogy Hopper beszélt hozzám,de a szavai nem jutottak el a tudatomig.Csak Mike szavai lebegtek előttem.Csakis a jövőmre gondoltam,a családomra,a barátaimra.Mielőtt a kapu kinyitásába kezdtem volna,hátrafordultam Hopperhez.

-Szeretlek apa!És mindent megteszek,hogy ne itt érjen véget a mi történetünk!Ha hiszel bennem akkor képes leszek kinyitni ezt az átkozott kaput!-kiáltottam

-Hiszek benned,kölyök!-mondta miközben megszorította a vállamat

-Mind hiszünk benned!-szólalt meg Nancy

Behunytam a szememet,majd ökölbe szorítottam mindkét kezemet.Olyan erősen küzdöttem a kijutásért,mint még soha.Éreztem,hogy eleredt az orrom vére,de nem érdekelt...csak a kapura összpontosítottam.A kimerültségtől térdre rogytam és szörnyű fájdalom vonta el a figyelmemet.Mikor kinyitottam a szememet...