A következő hét pörgősnek ígérkezett, a zenekarnak három fellépése volt egymás után, szerencsére egy-egy pihenőnappal közöttük, viszont mivel az ország egymástól távol eső pontjain, ezért az az egy nap is általában az utazással telt. Mind szerették a zenekarozás ezen részét is, az ilyen utak mindig jó hangulatban teltek. Általában szólt a jó zene, ők meg énekeltek, néha zenéltek, vagy szimplán végig dumáltak és pletykáltak, amíg a következő koncert helyszínéül szolgáló városba nem értek.

Első nap Atit faggatták, hogy akkor most mi is a helyzet vele és Pannával. A basszusgitáros nem volt hajlandó sok részletet elárulni, viszont a titokban készült képek és videók helyette is beszéltek.

Az esti koncert is remekül sikerült, rögtön a Blahalouisiana után léptek fel. Barbi megkérdezte Giorgiot, hogy lenne-e kedve megint feljönni hozzájuk egy dalra. Természetesen nem mondott nemet. Az Ahol Összeér című számuknál csak úgy megjelent a színpadon, nem kis sikoltozást váltva ki a tömegből. Bálint a színfalak mögül figyelte, hogyan énekelnek együtt. Kicsit irigy volt Barbira; ő simán megtehette, hogy felhívja Giorgiot a színpadra és kedvére táncolhat és flörtölhet vele, hiszen ilyen volt az a dal. Persze tudta, hogy semmi sincs az egész mögött, hogy minden csak színjáték és előadás, és mégis... nem bírta nem nézni őket, de közben mardosta a féltékenység, és végig azt kívánta, bárcsak ő lehetne ott kint Giorgioval.

Második utazós napjukon eleinte zenéltek a minibuszban, utána Barni megunta az összevissza zajt és kikiáltotta magát DJ-nek, egész úton az ő zenéire aludtak a többiek, egyedül Peti maradt ébren mellette az anyósülésen. Barni vezetett, így remek hallgatóságnak bizonyult - ismeretlen utakon haladtak és nagyon néznie kellett a Google Maps-t - így a beszélgetés oroszlánrésze Petire maradt. Amikor egyszer Giorgio arra ébredt, hogy szomjas, a dobos éppen a vidéken élő nagyszüleiről mesélt. Jó volt ennyire felszabadultnak látni őt. Rengeteget oldódott már, mióta a zenekarhoz csatlakozott, de még mindig látszott rajta, hogy küzd önmagával. A srácok mindent megtesznek, hogy jól érezze magát, de végső soron ezt majd saját magának kell legyűrnie. Giorgio hitte, hogy Peti képes is lesz rá.

A másnap délelőtt pihenéssel telt, aztán jöhetett a könnyű ebéd és este a következő koncert. Mivel pár nappal előttük nem más, mint Kovács Ákos lépett fel ugyanazon a színpadon, úgy gondolták, a poén kedvéért kicsit változtatnak az egyik dalukon. Koncert előtt egy fél órával pont rajta viccelődtek, amit persze Giorgio nem értett, úgyhogy gyorsan összefoglalták, miért nem mindegy, hogy milyen politikai beállítottságú emberrel kezdenek beszélgetni Ákosról. Giorgionak még mindezek után se volt fogalma róla, hogy mégis ki ez az énekes, ezért elkezdtek tőle ikonikus dalokat sorolni a haverjai, de így se ugrott be neki semmi, újfent kijátszotta a -de hát én nem is itt születtem- kártyát. Ekkor Zsoma megunta a status quo-t, felkapott egy gitárt és elkezdte az Ilyenek Voltunk nyitódallamait játszani.

- Ja, hogy ez! - csapott a homlokára Giorgio - Így már vágom. Apum imádta egy időben.

- Azt hiszem ez a legnagyobb oltás, amit a csávó valaha is kapott. - nevetett Barni.

- Te honnan tudsz ilyeneket, Zsoma? - kérdezte az egyik szemöldökét felvonva Ati, mire a gitáros csak vállat vont.

- Ez egy klasszikus. - mentette ki Bálint - Én is tudom szintin. Várjatok...

Miután lejátszották az első pár dalt, úgy döntöttek, kicsit változtatnak a setlisten és előre vették az Osztálytalálkozót. A dal teljesen normálisan indult, senki sem sejtett semmit, viszont az első refrén után, mielőtt a második szakasz indult volna, nem a szokásosat, hanem az Ilyenek Voltunk dallamait játszották, és onnan folytatta Giorgio - Aztán ott van Ákos, most már alig ismersz rá...

Ez a koncert is hatalmasat ment. A végén eszméletlen nagy tapsot kaptak és a Feldobom a Követ alatt sem hallottak még ilyen hangos Orbán Viktort. Az előző napi fogadást Giorgio nyerte a Blahás mutatványával, azonban a mait Bálint vitte, a Marokkós szólójában most a megszokottnál is jobban odatette magát. Meghajlás után kifújták magukat, az énekes kifizette a sört a billentyűsnek, majd kiszaladt Barnival az árokba a színpad és a kordonok közé kiosztani néhány aláírást. Annyira felpörögtek, egyáltalán nem érezték fáradtnak magukat. A crew már régen összepakolt és elment a szállásukra, ők még mindig a koncert helyszínen voltak. Az összes bulizó is már rég hazament, a helyet bezárták, kis túlzással azt csináltak, amit akartak. Beszélgettek, az éjjel-nappaliban vett piát ittak, kicsit újra úgy érezték magukat, mint a nagy hírnév előtt.

Másnap délutánig aludtak, gyorsan autóba ültek és elindultak a hét utolsó koncertjének a helyszínére. Az úton megálltak egy gyors mekis ebédre, mert egyedül az esett útba és már akkor kopogott a szemük az éhségtől, amikor elindultak. Azt hitték, kibírják, amíg megérkeznek, de kicsit elszámolták magukat, ugyanis az autópályán dugóba keveredtek. És ha a dugó nem lett volna elég, mindehhez társult még vagy negyven fok odakint és egy könnyed nyári zápor. Zsoma leeresztette az ablakát és kidugta a fejét az esőbe, hátha kevésbé lesz melege, ha elázik, a párán viszont ez se segített.

Késő estére értek csak a következő városba. A crew már ott várta őket. Nem egy hívást kaptak a srácok, hogy mégis merre járnak. Épp csak átvették a szállást, már mindenki dőlt le aludni. Bálint vezetett aznap, és hiába fáradt el nagyon, mégis sokáig forgolódott az ágyában. Olyan szállást sikerült találjanak, hogy hatuknak mind jutott egy-egy külön szoba, azonban a mosdó és a konyha közös volt. A billentyűs megunta az álmatlanságot, és papucsban leslattyogott a konyhába keresni pár falat ennivalót - tele hassal mindig könnyebb aludni.

Odalent viszont égett egy lámpa, és mikor benyitott, alig hitt a szemének. Giorgio állt ott egy szál pizsamanadrágban a mikróval szemben, de az ajtónak, így Bálintnak is háttal. Ugyan a másiknak csak a hátát látta, mégis egyfajta furcsa izgalom lett úrrá rajta. Aztán nem mintha nem látta volna már a zenekar összes tagját félmeztelenül... de ez most mégis kicsit más volt. Fél kézzel kisimította a haját az arcából, majd megköszörülte a torkát, hogy ne hozza a frászt a másikra, tudta, hogy ettől is eléggé megijed majd.

- Cazzo mio! - perdült meg, kezével a szívéhez kapott - Hát te?

Bálint vállat vont, meg sem ütközve az előző megnyílvánuláson - Nem tudtam aludni, lejöttem keresni valami kaját. Neked mi a mentséged?

- Hasonló... túl sok mindenen agyalok egyszerre és mindenféle hülyeséget álmodok. Nagyon bosszantó. - kivette a bögréjét a mikróból.

- Mit iszol?

- Amit mindig, ha nem tudok aludni. Kóstold meg! - ezzel odanyújtotta a billentyűsnek - Ez meleg tej fahéjjal és mézzel. Anyukám csinálta, ha kicsiként rosszat álmodtam.

Bálint először megszagolta, majd belekortyolt. Olyan íze volt, mint az otthonnak. Akaratlanul is elmosolyodott.

- Megihatod, ha kéred. Én majd keverek egy másikat magamnak. - meg se várta a billentyűs válaszát, már vette is elő a tejet meg egy új bögrét.

Mire mindketten megitták a sajátjukat, már hosszúakat pislogtak és kezdtek ásítozni is. Mintha valami altató lett volna a fahéjas-mézes tejben. Iszogatás közben Giorgio mesélt pár sztorit gyerekkorából, hogy milyen gyakran voltak rémálmai és hogy azokban mi mindent élt át, aztán mesélt az anyukájáról, hogy azért lett énekes, mert anyukája mindig énekelt otthon. Bálint mosolyogva hallgatta és igyekezett nem arra gondolni, hogy minden egyes szóval csak még inkább megkedveli a másikat. Végül úgy elálmosodtak, vissza se mentek a szobáikba, egyszerűen csak lefeküdtek a konyhaasztalra és ott aludtak el.

Este az Ivan & the Parazol után léptek fel. Mivel ők is új albummal készültek, a közönség sajnálatára nem játszották el a Kérdőjelek és Válaszok című dalukat, pedig a Carson Coma is ott volt, adta volna magát a közös produkció, de kellett a hely a setlisten az újdonságoknak. A koncertjük után viszont sietett a zenekar, nem tudták megvárni a következő fellépést, hogy esetleg akkor azon közösen lenyomják a számot. Giorgionak azonban már megvolt a terve erre az eshetőségre is.

Miután Ivánék megalapozták a hangulatot és egy még ki nem adott dallal koronázták az estét, gyors átszerelés után következett a Carson Coma. A Frida Kahlo helyett visszanyúltak a gyökereikhez erre az estére és a Kék Hullám Kempinggel indították a koncertjüket. A fellépés felénél tartottak már, mikor Giorgio, hogy a többiek pihenhessenek egy kicsit, beszélgetni kezdett.

- Hogy érzitek magatokat? - óriási tapsvihar és kiabálás volt a válasz, ebből úgy vélte az énekes, hogy a hangulattal semmi gond - Hatalmas tapsot az Ivan & the Parazolnak! Aztán nehogy azt higgyétek, mi is itt voltunk a koncertjükön, hátulról hallgattuk őket. Barni, neked nem volt hiányérzeted? - fordult hátra a doboshoz.

- Nem, nem, nagyon ütős bulit csaptak. Habár, most, hogy így mondod... - játszotta, mintha elgondolkodna, igazából azonnal tudta, mire megy ki a játék - Mintha lemaradt volna egy dal, amit általában azért el szoktak játszani. Tudod, melyikre gondolok, nem? - szórakozott ő is, mire Giorgio nagyot nevetett.

- Elkezded, Ati? - nézett hátra a válla fölött az énekes. Attilának több se kellett, azonnal elkezdte a Kérdőjelek és Válaszok basszusát játszani.

A számot nem igazán gyakorolták be, de elégszer eljátszották ahhoz jameléseken, hogy emlékezzenek rá. Giorgio minden további nélkül elénekelte az első szakaszt és a refrént utána, de mintha megfeledkezett volna a második verzéről, teljesen csendben volt és csak gitározott. Barni nem kapcsolódott be és Peti is túl elfoglalt volt a kongák mögött, Atinak és Zsomának pedig a közelében sem volt mikrofon, egyedül Bálint maradt. Gyorsan kellett döntenie. Fél sor késéssel odahajolt a saját mikrofonjához és szúrós tekintettel bámulta az énekest.

- ... mikor a kék-fehér napágyon figyelem, ahogy te rég nem figyelsz rám.

Giorgio váratlanul elkiáltotta magát - Hölgyeim 's uraim, Kun Bálint! - majd egy cinkos vigyorral az arcán a billentyűsre kacsintott, mire Bálint csak a szemeit forgatta. Valami azt súgta neki, hogy Giorgio nem véletlenül felejtett el énekelni.

- Tűzoltásra várunk - kivette a mikrofont a tartójából, ellépett a szintetizátorok mögül majd megindult a színpad közepe és Giorgio felé. Ha ő így akart játszani, akkor Bálint nem fog az adósa maradni - Közben mégis fázunk, s én már nem szívesen úszom ki hozzád.

- Pedig nagyon úgy tűnik! - hadarta Giorgio a két sor között. Folyamatosan hátrált, ezzel csalogatva egyre kijjebb és kijjebb a billentyűst. A hirtelen énekessé avanzsált Bálint egy félmosoly mellett a szemeit forgatta.

Ott állt az Giorgióval szemben, tekintetük találkozott egy végtelen pillanatra, majd a következő sorra már a másik is becsatlakozott. Hogy eltalálják a kellő hangot és erőt, előre hajolva énekelték - Nem szívesen úszom ki hozzád!

A refrént együtt folytatták, együtt mozogtak a zenére - Te törvény vagy, én lázadok, te a kérdőjelek én meg a válaszok! - Bálint még sosem érzett ekkora örömöt és Giorgio is régen mosolygott úgy, mint ez a dal alatt - A szélcsendben is hullámzom, de mikor beszélek te csak magad hallgatod! Téged nem érdekel már az, hogy mit mondok!

Bálint visszaszaladt a szintetizátorok mögé, hogy kiegészítse és támogassa Zsoma gitárszólóját. Az utolsó refrént már csak Giorgio énekelte, de Bálint elégedett volt. Innentől kezdve egész koncerten pattogott, alig tudott veszteg maradni a billentyűk mögött, és még utána is a föld fölött járt a boldogságtól. Senki sem értette igazán, mi ütött belé.