A június hamar eltelt és már maguk mögött tudták a július első hetét is. Pár napon belül folytatódott a zenekar fellépés-sorozata, vége a pihenőnek, ideje volt újra munkához látni. A próbára a nagy meleg ellenére csodával határos módon mindenki időben érkezett. Azaz, majdnem mindenki. Giorgio akkor írt a közös csoportjukba hogy elindult, amikor a többiek már a próbaterem előtt várakoztak; be nem tudtak menni, a kulcs legutóbb nála maradt. Ati már a negyedik szál cigaretta végén járt, mire befutott az énekes. A banda lelkesen figyelte, ahogy végigrohan az utcán, kikerülve a frissen a járdára köpött rágógumikat és a faltól induló gyanús, sötét folyásokat. Hangos tapsvihar fogadta, Barni még hátba is veregette és a nyakába akasztott egy képzeletbeli medált.

- És, bár késve, de Fekete Giorgio is átlépte a célvonalat!! A tömeg egyszerűen őrjöng!!

- Jól van haver, értem, értem... - próbált levegőhöz jutni, miközben sehogy sem találta el a kulcslyukat a kulccsal. Zsoma unta meg először, kikapta a kezéből és azonnal beengedte a társaságot.

- Hányszor mondtuk már, hogy másoltassunk egy kulcsot mindenkinek. - morogta az orra alatt.

- Legalább valami nasit hozhattál volna! - bökte oldalba Bálint.

A teremben első dolguk volt egy óriási szellőztetés után becsukni mindent, és kipróbálni a nemrég újonnan beszerelt klímát. Eddig néhány ventilátorral próbáltak enyhíteni a nyári hőségen odabent, több-kevesebb sikerrel. Egy napon azonban Giorgio ezt megunta, és szerzett egy klímát. Három percet azzal töltöttek, hogy egy szabályos sorban felálltak új barátjukkal szemben és csak élvezték, ahogy az hideg levegőt fúj az arcukba.

Először Bálintnak lett elege, beállt a szintetizátorai mögé és hogy megnézze bekapcsolta-e már őket, találomra lenyomott pár billentyűt. A véletlenszerű dallamról eszébe jutott egy szám, elkezdte hát azt játszani. A többiek is vették a lapot és hamar beszálltak a kötetlen zenélgetésbe. Épp egy Depeche szám, a Master and servant legjellegzetesebb részét játszotta a billentyűs, mikor Giorgio vett egy mély levegőt és hangosan énekelni kezdett - Let me take your hands, I'm shaking like milk...

- Rossz banda, Gyuri! - nevetett Barni, amint rájött, hogy az énekes összekeverte a dalokat, és egy hasonló szám szövegébe kezdett bele a Cure-tól. Zsoma is hamar váltott a kettő között, és a Let's go to bed-del folytatták a jamelést. Bálint tüntetőlegesen csak minimális erőbefektetéssel és óriási szemforgatásokkal játszott. Bosszantotta, hogy már megint az van, amit Giorgio akart.

A számnak vége lett és Giorgio természetesen nem hagyhatta szó nélkül a billentyűs viselkedését. Úgy szólt hozzá, mintha egy óvodással beszélne - Jól van na, Bálint, tudom, hogy neked, mint szintetizátor-buzi a Mode olyan, mint másoknak a jóisten. Tőlük is eljátszhatunk valamit, csak meg ne sértődj. Melyik legyen?

Meg se várta a választ, csak felkapott egy gitárt, megpendített pár húrt és énekelni kezdett - All I ever wanted, all I ever needed is here, in my arms... vagy legyen egy másik? I'm taking a ride with my best friend, - itt rákacsintott a billentyűsre, aki még mindig mérgesen bámulta, amiért így gúnyolódott rajta - I hope he never lets me down again...

Bálint kikapta a gitárt az énekes kezéből. Lassan végigpengette a húrokat egyesével, közben végig szemkontaktust tartva a másikkal, és finoman még hangolt egy kicsit a hangszeren, csak ezek után adta vissza. Jól tudta, ezzel övé a sakk-matt, Giorgio megsemmisülten állt a terem közepén. Bálint visszalépett a helyére, majd felvetette, hogy mi lenne akkor, ha végre tényleg elkezdenének próbálni.

A következő fellépésekre összeállítottak egy új setlist-et. A dalok zömével ugyanazok maradtak, csak a sorrenden variáltak egy kicsit. A jamelés jó bemelegítés volt, egyszer lejátszották az új sorrendben egymás után következő számokat, csak ekkor álltak meg egy szünetre. Koradélután volt, az épület előtt a lépcsőn ülve várták a futárt, aki az ebédjüket hozta. Páran rágyújtottak, a többiek megelégedtek a passzív dohányzással is.

- Mit szólnátok, ha délután befejeznénk az új album körvonalait? - vetette fel Peti - Tudjátok, csak az alapok, mint hogy hány számot akarunk majd rárakni összesen, melyikek ezek a számok, meg hát...

- Mi az Pötyi, mondd csak! - bíztatta Barni, mire a srác félénken elmosolyodott.

- Hát, az van... hogy én is hoztam egy demót... ha esetleg van kedvetek vagy időtök, ráhallgattok? Persze nem muszáj, csak ha akartok, tényleg, én csak... - kezdett motyogni és hadarni, mert zavarban érezte magát, hogy mindenki rá figyelt.

- Menj már haver! Még jó, hogy érdekel! - veregette hátba az énekes - Kaja után első dolgom lesz.

- Nekem is van pár demóm. - említette meg Bálint.

- Nyilván van... - forgatta a szemét Giorgio - Neked ne lenne?

Szerencsére Bálint ezt nem hallotta, zavartalanul folytatta - Ha valamelyik bárkinek megtetszik, akkor azon is dolgozhatunk tovább.

- Én egy új technikával kísérletezek éppen... - kezdte mesélni Zsoma, de Ati kegyetlenül félbevágta.

- Futár!!! - azzal egy rózsaszín pólós biciklisre mutatott.

Ebéd után átültek a próbatermük konyhájába az asztalhoz és mindenki egy-egy bögre kávé mellett dobta be az ötleteit az új albumhoz, amiket Giorgio és Barni lelkesen jegyzetelt a sarokban álló fehér táblájukra. Akadtak egész konkrét dalcímek is, vagy csak hangulatok egy-egy készülőben lévő számhoz, dalszöveg-foszlányok, érzések, hangszerek, tempó, mindent bedobtak, ami csak eszükbe jutott.

Abban állapodtak meg, hogy egy egészséges tizenhárom dal kerül fel majd a végleges albumra. Ezek közül három persze a már kiadott Frida, Paul McCartney és az Orrvérzés lesznek, a maradék tíz helyre pedig bekerül az a négy, amivel már a célegyenesben járnak és még a jövő nyár előtt összehoznak további hat számot. Hajtós lesz, de estek túl már rosszabbon is. Tudták, hogy amint vége a fesztiválszezonnak, sokkal jobban oda tudnak figyelni majd az új dalokra.

Miután befejezettnek tekintették a brainstormingot, már a székeken se volt kényelmes ülnie senkinek se, úgyhogy visszamentek a próbaterembe és ki hol talált szabad felületet, oda ült. Barni helye a dobok mögött még adott volt, Peti a szomszédos ablak belső párkányára huppant fel, Ati, Zsoma és Bálint beültek a szoba közepére a földre, Giorgio pedig háttal nekidőlt egy szintetizátornak.

- Na onnan most állsz fel, te kis... - kecmergett lábra a billentyűs készen arra, hogy fizikai erőszakot kell majd alkalmazzon, ha meg akarja védeni kedves hangszerét az énekestől.

Mint kiderült, a többieknek is akadtak azért saját demóik, úgyhogy mire végighallgatták és átbeszélték mindet, az ég már vörösödni kezdett odakint. Peti bizonyult a legbátrabbnak, ő tette szóvá először, hogy kezd fáradni, annak ellenére, hogy Ati is az elmúlt órában nyitott szemmel aludt és csak néha hümmögött bele a beszélgetésbe.

- Igazad van, bocsi, hogy így elhúztuk a dolgokat. - kapott észbe Giorgio - Aki akar, induljon nyugodtan.

Barni és Peti egyszerre álltak fel a helyükről, de mire összeszedték a cuccaikat, Ati már köszönt is el és a következő pillanatban ott sem volt. A két dobos is elköszönt, és nem sokkal utánuk Zsoma is indult; nem akart együtt maradni Bálinttal és Giorgioval. A kettő azt mondta, hogy még meghallgatnak valamit az egyik demón, aztán indulnak ők is. Csodával határos módon mindenféle beszólogatás nélkül sikerült csak a munkára koncentrálniuk.

Zsoma becsukta maga mögött a próbaterem ajtaját, odakint pedig már vártak rá a többiek. Feltartott hüvelykujjakkal jelezte, hogy mehet a menet, mire Barni a kulcslyukba csúsztatta a kulcsot és bezárta az ajtót.

Miután Bálint hazaért a turnéról, és Anna látta nevetni Giorgio egyik béna viccén, felhívta Sárát és elújságolta neki, hogy mi történt. Azóta a két lány azon agyalt, hogy mit kellene tenniük, hogy a két srácot újra megbékítsék. Ők sem értették, hogy mi miatt romlott meg a két jó barát viszonya ennyire, viszont azt tudták, hogy nem csak a zenekarnak, de nekik is sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha minden visszatérne a régi kerékvágásba. Rengeteget telefonáltak és többször is találkoztak, hogy együtt ötleteljenek, végül pedig már a zenekar többi tagját is bevonták a kis akciójukba. Mind készséggel segítettek a lányoknak. A győztes ötlet az lett, hogy összezárják őket egy kis, szűk helyre, ahol nem lesz más választásuk, mint beszélni egymással.