Fordult a kulcs a zárban, kattant az ajtó, majd mivel csak a hatalmas csend fogadta, Sári hangosan beleköszönt a levegőbe - Amore, itthon vagy? Jó reggelt!

Giorgio felriadt a hangra, Bálint viszont rezzenéstelenül aludt tovább. Az énekes megpróbált kiszabadulni a másik öleléséből, de fészkelődése kontraproduktív volt: a billentyűs karjai csak szorosabbra fonódtak a dereka körül. Közelebb húzta magához, félálomban motyogott valamit, majd nyakon csókolta Giorgiót.

- Még mindig alszol, Gio? - próbálkozott újra Sári, most kicsit hangosabban, mint az előbb.

- Cazzo mio! - sziszegte az énekes, de nem tudta megállni, hogy elmosolyodjon, ahogy Bálint sorra nyomja a csókjait a nyakára - Akármennyire is nem akarom, hogy abbahagyd ezt, de fel kéne kelj!

- Mhm... - hát, ennél több reakciót várt.

- Bálint!

- Mhm...? - legalább eljut az agyáig, hogy beszél hozzá.

- Bálint! Itt van Sári!

A billentyűs szemei kipattantak, úgy bámult a másikra, mint egy szarvas a reflektorfénybe - Basszameg...

A hálószoba bezárt ajtaján át hallották, ahogy Sári leveszi a cipőit, majd elmegy kezet mosni. Ez idő alatt Bálint magára rángatta a nadrágját, a pólóját pedig fordítva vette fel a nagy sietségben. Giorgio is összekapkodta az este eldobált holmijait és kinyitotta az ablakot, hogy friss levegő jöjjön a szobába. Bálint már nyúlt volna a háló kilincséért, de hallották, hogy Sári is kijött a fürdőből.

Eddig még sosem történt olyan, hogy Bálint náluk aludt volna. Olyan persze többször is, hogy az egész zenekar egyikük lakásán aludt, szóval technikailag meg tudta volna magyarázni a lánynak, hogy késő estig demókat vettek fel és belealudtak, viszont azt mivel magyarázza, hogy Bálint a hálójából jön elő? Vagy akkor mondjon meg most mindent Sárinak? Arra még nem áll készen lelkileg. És milyen lenne már lebukni? Mintha botrányba keverednének, vagy rajtakapnák őket... vastag volt a bőr az arcán, de ezt már ő is kínosnak tartotta. Nem, egyetlen járható út maradt.

- Az ágy alá! Most! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- Mi van? - nevetett Bálint, aki azt hitte, rosszul hall - Giorgio, nem valami filmben vagyunk, ahol beválnak az ilyesmi dolgok... - ellenkezett, miközben barátja az ágy felé tuszkolta.

Mikor sikerült teljesen behúzódjon az ágy takarásába, éppen akkor nyitott be Sári - Hát mégis fent vagy!

- Te ébresztettél, tesoro. - ásított egyet az énekes, amit annyira nem is kellett színleljen. Giorgionak szerencsére volt annyi esze, hogy felvegyen valami ruhát, ezzel eltakarva az éjszaka esetleges nyomait, viszont a nyaka így is szabadon maradt. Sári nem volt bolond, hamar kiszúrta a halvány foltot.

- Hát veled meg mi történt? - nevetett - Egy estére teszem ki a lábamat, és te azonnal ágyba bújsz valaki mással?

Bár a lány csak viccelődött, érezte az élt a hangjában. Persze, ismerte el Giorgio, ki van szívva a nyaka, nyilván gyanakszik a lány. És a legszomorúbb az egész helyzetben, hogy igaza van. Előre szólt, hogy nem lesz otthon az este és Giorgio azonnal hívta Bálintot, hogy jöjjön és töltse vele a délutánt és lehetőség szerint az éjszakát is. Amíg azon agyalt, hogy mit is mondjon, Bálint levegőt se mert venni az ágy alatt hasalva. Nagyon kényelmetlenül állt rajta a fordítva felvett póló, alig várta, hogy kimászhasson ebből a szituációból - szó szerint és átvitt értelemben is - és megigazíthassa.

- Esküszöm, hogy nem erről van szó. - a hazugság miatt egyből izzadni kezdett - Csak idén kicsit korábban ünnepeltük Ati szülinapját, elmentünk a srácokkal iszogatni és elkezdtünk felelsz vagy merszezni, aztán ismersz minket...

Sári azonnal elkezdett kuncogni - Melyikük volt?

Giorgio lesütötte a szemeit - Na szerinted? Barnin kívül melyikük vállalt volna be egy ilyet?

Bálint ezt hallva elhúzta a száját. Tudta pontosan, hogy Giorgio miért mondja azt, amit, mégis furcsán érezte magát a hallottak után. Gyomra görcsben állt az idegességtől és ez az indokolatlan irigység sem segített rajta.

- Akkor megnyugodtam. - ezzel sokatmondóan rákacsintott Giorgióra, aki viszont teljesen értetlen arcot vágott - Mármint, ha egy másik srác volt, az nem zavar annyira. Hiszen itt vagy velem, tudom, hogy... na érted... hogy nem saját kapura játszol... - teljesen elpirult a lány, ahogy ezt kimondta. Az énekes kínosan elvigyorodott, lélekben viszont a fejét fogta. Lehetett volna még ennél is kínosabb a helyzet?

- Ja, persze! Vágom... bocs, csak most keltem, még lassú vagyok. - mentegetőzött, de azt már csak a fejében tette hozzá, hogy gondolatai még mindig Bálint csókjai körül jártak.

Akarva-akaratlanul is az ágy felé kalandozott a tekintete. A csókok emlékei helyett hamar elkezdtek más képek is bevillanni az éjszakájukból; Bálint kipirult arca, a halántékához és a nyakához tapadó hajtincsei, a hűvös láncon függő pengető, a lábaikra gabalyodó takaró és az a mosoly a billentyűs arcán, mikor Giorgiót szorosan magához ölelve elaludt...

- Megyek, összedobok valami reggelit. - nyomott Sári egy puszit Giorgio arcára aztán eltűnt a konyhában, ezzel megtörve az emlékek bűverejét rajta.

Amint tiszta lett a levegő, lábával finoman megbökte az ágy alatt lapító Bálintot. Némán nevetve kúszott elő, majd leporolta magát - Figyi haver, tudom, hogy nincs szem előtt, de néha igazán takaríthatnátok az ágy alatt is...

- Menj már! - suttogta az énekes, majd finoman lökött egyet a másikon.

Rettegve, hogy a parketta megreccsen alatta, Bálint lábujjhegyen osont a bejáratig. Búcsúzóul odahajolt egy csókra Giorgióhoz, de az énekes helyette homlokon puszilta, majd rácsukta az ajtót. Háttal nekidőlt és őrülten vigyorogni kezdett, mint egy kislány.

Bálint a lépcsőházban megfordította a pólóját, majd még egyszer visszanézett Giorgio ajtajára és mosolyogva megcsóválta a fejét. A lépcsőkön lefele derekára kötötte a kockás ingjét és elkezdett agyalni, mit fog mondani Annának, ha hazaér. Talán nem lenne hülyeség, ha egyeznének a fedősztorijaik.

Telt az idő, elérkeztek a koncert előtti utolsó próbájukig. Nem is volt ez már annyira próba, hiszen a teljes setlistet begyakorolták már és csak még egyszer végig akartak menni a teljes menetrenden, illetve átbeszélni a problémás részeket, amennyiben bárkinek volt ilyen. Egy igazán különleges koncerttel akarták meglepni a rajongóikat, iszonyú sok munka és készülés állt az egész mögött, alig várták, hogy végre láthassák mindennek az eredményét.

- Srácok, - kezdte Barni, mikor már szedelődzködtek a próba után - én majdnem annyira izgulok, mintha vizsgázni mennék.

- Ne tedd! - legyintett Ati, akinek már a füle mögé volt tűzve egy szál cigi, hogy amint kilép a teremből, rágyújthasson. Bár senkit sem zavart a füst, a próbateremben nem cigiztek, ahogy a színpadon se - Te is tudod, nem a részvétel, hanem a fontos.

Ati világ életében ilyen laza volt, egyetlen egyszer látták csak idegesnek, mikor először hívta el Pannát randira. Peti Barni vállára tett a kezét, úgy bíztatta - Minden simán fog menni. Ha bárki is elbarmolna valamit, az Giorgio lesz.

- Hé!!! Nem ér! - kiáltott fel sértetten az énekes, aztán azonnal elnevette magát.

Mindenki elköszönt és hazasietett, hogy kellően rápihenhessen a három napon belül esedékes koncertre, egyedül Giorgio és Bálint haboztak indulni. Az énekes látta a másikon, hogy mondani akar neki valamit, csak nem meri vagy nem tudja kibökni.

- Valami baj van? - kérdezte, hátha ezzel elindíthat egy beszélgetést, aminek a végén elárulja a billentyűs, mit is szeretne.

- Nem, semmi... csak az érdekelt volna, hogy van-e programod az estére?

Giorgio azonnal elpirult. Eddig csak kétszer voltak együtt, mind a kétszer ő kezdeményezett, és ha Bálint nem lett volna olyan lelkes, ahányszor megcsókolta, már kezdte volna azt hinni, hogy csak ráerőlteti magát. Eljátszotta, mintha szégyellős lenne, két mutatóujját összeérintette a mellkasa előtt, majd lesütött szemekkel hebegve válaszolt - Nem, még nincs semmi konkrét...

Bálint megpöckölte a homlokát - Ejnye, Fekete Giorgio András, mikre nem gondolunk! A félreértések elkerülése végett szeretném tisztázni, lesz ma egy buli a 101-ben és azt akartam megkérdezni, hogy lenne-e kedved velem jönni?

Giorgio kicsit elszégyellte magát, de a buli hallatára felcsillant a szeme - Milyen buli? A 101-et nem ismerem.

- Hát...

- Kitalálom. Itt is olyan Bálintos zenét játszanak?

A billentyűs hangosan felnevetett - Bálintos zene? Az meg milyen?

- Nem számít, ígyis-úgyis mennék. Mit vegyek fel?

- Feketét.

- Értem, Akkor itt biztosan Bálintos zenét játszanak, igen.

A buli este tízkor kezdődött, Bálint már megvette a belépőiket, mire Giorgio befutott. A billentyűs szívéről nagy kő esett le, amikor meglátta a másikat talpig feketében. Sima póló, egy vékony zakó, farmer és bőrcipő volt rajta, belőtt haján fénylett a zselé. Sokkal visszafogottabban festett, mint Bálint a bőrdzsekijében és a vastag talpú bakancsában. Övéről láncok lógtak, és ahogy az énekes lassan, ráérősen végighordozta a tekintetét rajta, a bal lábán lévő bőrszíjakon külön elidőzött. Száját félmosolyra húzta, majd füttyentett egyet.

Odabent sötét volt, a zene meg hangos, Giorgiónak kellett pár pillanat, amíg hozzászokott. Csak ment Bálint után, mintha egy elveszett kiskutya lenne. Ráadásul mivel a másik vastag talpú cipőt húzott, még kisebbnek érezte magát mellette. Először a pulthoz mentek, a billentyűs rendelt mindkettejüknek.

Giorgio alig ismert rá a barátjára. Az öltözködés az egy dolog volt, nem mintha nem látta volna hasonlóan felöltözve, de valahogy az egész viselkedése megváltozott. Lehet a hely, a zene vagy a szituáció miatt... sokkal magabiztosabbnak tűnt, olyannak, mint aki magasról tesz mások véleményére. Nem értette, hogy ha itt tud így viselkedni, akkor máskor miért nem. De nem is számított, ő ilyennek szerette Bálintot.

- Ezt a számot ismerem! - kiabált a billentyűs fülébe, mikor végre felismert egy dalt. A tömeg sűrűjében álltak és szerencsére még senki sem ment oda hozzájuk, mondván, hogy felismerte őket.

- Még jó! Ez a Depeche legismertebb száma! - nevetett Bálint.

Hajnali kettőig maradtak, utána indultak csak haza. Kilépvén a klubból, célba vették a legközelebbi buszmegállót, ahol reményük szerint megállt az az éjszakai busz, amire szükségük volt. Odaértek, majd kisilabizálták a menetrendből, hogy a következő busz kerek 40 perc múlva jön, így inkább elindultak gyalog. Amúgy is hangulatos volt Budapesten hajnalban sétálgatni.

Csak pár ember lézengett az utcán, ezért igazán nem figyeltek arra, hogyan is viselkednek. Giorgio alaposan körülnézett, majd mikor nem jött egy autó sem, kiszaladt a Rákóczi út kellős közepére, magával rángatva Bálintot. Megragadta a másikat, majd táncolni kezdett és fennhangon énekelni olaszul - Il coccodrillo sul sofá, e questo amore coma fa?

Majd hirtelen elhallgatott.

- Mi van, elfelejtetted a szöveget? - kuncogott Bálint.

- Aha. Te nem emlékszel? - majd bevetette a kiskutya szemeit.

- Csak azt akarod, hogy énekeljek.

- Lehet...

- Rossz a kiejtésem.

- Szar kifogás. Hoppá! - ezzel odébb rántotta a billentyűst, nehogy elüsse őket egy arra tévedt autó. A sofőr hangosan dudált, de a srácok azért se mentek le az útról - Na mi lesz már?

Giorgio elkezdte a dallamot dúdolni, mire Bálint eleinte csak dünnyögött, igyekezett visszaemlékezni a szövegre, végül csak megtalálta a hangját - Quando mi stinge forte forte per la mano, non c'é nessuno che lo sa...

Majd Giorgio beszállt az utolsó sorra, miközben perdült egyet Bálinttal - Ma porta la memoria via lontano...

Visszatértek a járdára. Az énekes belekarolt barátjába és direkt odafigyelt, hogy egyszerre lépjenek. Bal, jobb, bal, jobb, de Bálint olyan hosszúakat lépett, Giorgio nem tudta tartani a tempót. A billentyűs ugyan nem mondta ki, de nagyon aranyosnak tartotta. Amint feltűnt neki a mellette szinte szaladó énekes, lelassított.

- Köszi, hogy eljöttél velem, nagyon jól éreztem magam.

- Ez egy randi volt? - szögezte neki a kérdést Giorgio.

- Ahogy egy nagyszerű ember egyszer mondta: lehet...

Az énekes hátra vetette a fejét, úgy nevetett - Én is jól éreztem magamat, még a sok depis mode szám ellenére is... - majd kinyújtotta a nyelvét.

Bálintnak nem esett le azonnal - Depis...? Ja,Depeche! Na te is menj a... - nem tudta befejezni, Giorgio egy csókkalfélbeszakította.