- Haza akarok menni. - nyögte ki végül Bálint. Hatalmas, sötét és szomorú szemekkel bámulta az énekest - Túl sokat ittam. Hazavinnél?

Giorgio teljesen ledöbbent, hirtelen nem is tudott mit válaszolni. A másik komolysága viszont hamar döntésre bírta. Bálint most nem szórakozott vele, tényleg nem volt jól - Persze haver, gyere!

Átkarolta a billentyűst a derekánál és úgy támogatta ki a tömegből, majd segített neki leülni a kanapéra. Kiszaladt gyorsan a teraszra, hogy szóljon a lányoknak, mi történt. Anna azonnal aggódni kezdett - Te maradj csak, hazaviszem én. Mégiscsak a barátnője vagyok. Meg én nem ittam annyit, mint te! - ezzel rákacsintott Giorgiora és elindult befele.

- Várj csak, Anna! - nyúlt finoman a lány karja után, majd a fülébe súgta, hogy a Pannával fecsegő Sára ne hallja - Őszinte leszek veled, baromira nincs kedvem itt lenni, csak Sári miatt jöttem el, mert láttam milyen izgatott volt, de nem bírom tovább ezt a társaságot. Hadd használjam ki ezt a lehetőséget, hogy leléphessek. - majd bevetette a könyörgő kiskutya szemeit, amik úgy tűnt be is váltak. Anna lágyan elmosolyodott.

- Akkor itt a lakás kulcsa, vidd haza kérlek. És kis utakon menjetek! Lassan vezess! Nehogy elkapjon valami rendőr... sőt, ha gondolod, ne autózz annyit éjszaka, aludj nálunk.

- Nagy kérés lenne, hogy fél szemmel figyelj Sárira?

Anna elmosolyodott - Nem, dehogy. Vigyázok majd rá.

- Túl rendes vagy! - köszönte meg Giorgio, majd odalendült Sára mellé, gyorsan szólt neki, hogy miért megy el, nyomott egy puszit az arcára és elköszönt Pannától is - Jó bulizást csajok, mi mentünk!

Visszalépett a nappaliba, sietett, hogy minél előbb el tudjanak indulni Bálinttal. Olyan hosszúakat lépett, egyszer majdnem elcsúszott a csempén. Épp arra ért vissza, hogy valaki leállt poénkodni és beszólogatni a billentyűsnek, amit az csak a középső ujja felmutatásával díjazott. Giorgio elhessegette a szekálókat, majd újra Bálintba karolt és csak akkor engedte el, amikor már az autóban ült.

- Haver... azért a lábaim még megvannak... tudok járni...

- Igen, hát persze. - hagyta rá Giorgio, majd szép lassan újra lejátszódott a lelki szemei előtt az autóig vezető útjuk.

Amíg a bejárati ajtóig értek, még egész könnyű dolga volt az énekesnek, de aztán jött a lépcső. Namármost, azzal tisztában volt, hogy Bálint magasabb nála, meg úgy általánosságban is nagyobb, mint ő, ebből logikusan következik, hogy nehezebb is valamennyivel. Csak ha az ember saját agya is alkohol befolyása alatt áll, nem a matek lesz az első dolog, amivel foglalkozni kezd. Mindezek ellenére Giorgio becsületére váljék, hogy egyszer sem hagyta elesni a billentyűst, aki a lépcsőn lefele szintén nem volt teljesen ura a lábainak. Nem számít, tudta jól, hogy részeg emberekkel nincs értelme vitatkozni.

- Nem vagyok részeg...

- Persze haver, tudom. - szintén; nincs értelme leállni veszekedni - Kapcsoljak valami zenét?

- Aha...

- Mit?

- Mindegy...

Érezte Giorgio, hogy ez csapda. A lányok is, ha valamire ezt válaszolták, az mindent jelentett, csak azt nem, hogy ténylegesen mindegy lenne, hogy mi fog történni. Egyszer, még mikor nagyon a csajozás elején volt, óriási hibát követett el: mikor megkérdezte az akkori barátnőjét, hogy milyen filmet nézzenek a moziban, a lány erre egy tipikus vállvonogatós mindegy-el felelt, úgyhogy a John Wick-et nézték meg... azt a lányt se látta többet.

- Tessék, itt a telóm, tegyél valamit, amit jónak gondolsz. - kerülte ki a döntéssel járó felelősséget.

Elindultak az autóval. Giorgio néha oldalra sandított és nem sokon múlt, hogy nem nevette el magát hangosan. Bálint pár centire tartotta a telefont az arcától, és még így is nehézséget okozott neki elolvasni a dalok címét spotify-on. Aztán amikor meg keresni próbált volna valamit, az ujjai nem engedelmeskedtek az akaratának és számtalanszor mellé ütött. Na látod, gondolta magában az énekes, ezért nem engedünk fel senkit piásan a színpadra. Egy dal címét se tudod beütni, nem, hogy szintetizátorokon játszani!

- Ha akarsz, van hang alapú keresés is. Nem muszáj beírnod. - mondta kuncogva, mire Bálinttól csak egy lesújtó pillantást kapott.

- Nem vagyok részeg...

Nem sokkal ezután végre elindult a zene, méghozzá a Bronski Beat leghíresebb dala, a Smalltown Boy. Hangulatos volt erre vezetni át az éjszakai belvároson. Ugyan Annának azt mondta, hogy kis utcákon mennek majd haza, viszont nem tudta megállni, hogy ne menjen egy kicsit várost nézni. Imádott éjfél után a belvárosban autózni. Minden út ki volt világítva, de nem sok kocsi járt rajtuk. Sehol a nyüzsgés, sehol a dugó, sehol egy anyázó sofőr... lehet erről is írhatnának egy dalt.

- Te, ez valami feldolgozás? - kérdezte, mert ismerte az eredeti számot is, és ez, bár nagyon hasonlított, mégsem volt egészen ugyanaz.

- Nem... ez a kilenc perces bővített verzió...

Hiába szeretett volna Giorgio tovább beszélgetni, nehéz volt úgy fenntartani egy párbeszédet, ha az egyik fél csak tőmondatokban tud válaszolni, és akkor sem érdemben. Inkább hagyta Bálintot elmerülni a saját kis világában, ő is így tett a magáéval. Nem is emlékezett, hogy mikor érkeztek meg a billentyűs lakásához. Sokszor járt már náluk, csukott szemmel is odatalált volna. Csak remélte, hogy nem aludt el ténylegesen is vezetés közben.

- Gyere, nagyfiú, otthon vagyunk. - ébresztette fel az alvó billentyűsét. Bálint összerezzent a hideg, esti levegőtől. Az alvás jót tett neki, egészen kitisztult a feje és az egyensúly-érzéke is visszatérőben volt.

- Nem vagyok részeg. - mosolygott az énekesre. Sokkal könnyebben jöttek a szavak a szájára.

- Helyes! - azzal Giorgio vállon veregette és elindult a bejárati ajtó felé. Kinyitotta, bement és elkezdte levenni a cipőjét, de Bálint még mindig az autóban ült. Több kérdés kergette egymást a fejében, mint ahányat egyszerre fel tudott volna tenni.

- Miért vagy még itt? - amint kimondta, meg is bánta. Először is, nem akarta ezt ilyen nyersen megkérdezni. Másodszor pedig, akarta-e, hogy maradjon? De még mennyire, hogy akarta! Csak az alkohol kezdett lassan kitisztulni a fejéből és az agya is elkezdett gondolkodni, úgyhogy nem kellett neki hozzá sokkal több idő, hogy rájöjjön, rossz ötlet lenne Giorgionak itt maradnia. Még a végén valami olyasmit kotyog ki, amit teljesen józan fejjel nem tenne.

- Miért... menjek el? - kérdezett vissza, mintha megsejtett volna valamit Bálint gondolataiból. Nem zavartatta magát, levette a másik cipőjét is.

A billentyűs nem válaszolt, csak utána ment a lakásba.

Hulla fáradt volt, szíve szerint csak bedőlt volna az ágyába, és aludt volna egészen reggelig, azonban valami megakadályozta ezt. Pontosabban valaki. Giorgio ott sertepertélt körülötte és be nem állt a szája, valamiről mindig kellett, hogy beszéljen. Olyan otthonosan mozgott a barátja lakásában, mintha a sajátja lenne. Addig piszkálta a másikat, amíg rá nem beszélte, hogy legalább valami alvós ruhát vegyen át, aztán szó nélkül elkezdett matatni a ruhái között és kerített magának is egy kinyúlt pólót, amiben alhat. Mire Bálint átöltözött, ott állt a hálószoba ajtajában egy tál gőzölgő instant levessel és egy nagy pohár vízzel. A billentyűsnek gyanúsan ismerősnek tűnt a másikon lévő póló, de kisebb gondja is nagyobb volt ennél abban a pillanatban.

- Ezt idd meg, mielőtt ennél, és ha már a víz se esik jól, akkor ne is egyél. Úgyis csak visszaköszönne, akkor meg minek, nem? - ezzel már ott sem volt, kiszaladt a fürdőszobába megmosni az arcát.

- Hé! - szólt utána, mire Giorgio bedugta a fejét a hálóba, szélesen mosolyogva - Miért csinálod ezt? - kérdezte már ő is egy félmosollyal a szája sarkában. Azóta nem mosolygott, hogy betette a lábát arra a bulira. Az, hogy az énekes megállás nélkül mosolygott, viccelődött és direkt mókásan sétált, megnevettette. Régen ez lehet, hogy még bosszantotta volna, most viszont hálás volt érte. Hogy itt volt vele Giorgio, végre nem érezte egyedül magát.

- Önző érdekekből. - vágta rá az énekes, majd kinyújtotta a nyelvét és ismét eltűnt.

A kezében egy vattakoronggal, meg némi sminklemosóval tért vissza. Ahogy Bálint meglátta, azonnal a szemeit forgatta - Nem halok bele, ha egyszer szemceruzában alszok!

- Sosem tudhatod, mikor gyullad be tőle a szemed, és nem akarom, hogy emiatt ne tudj jönni koncertezni. Ki szólózna helyetted a Marokkóban? Ati?

A billentyűs nevetett. Ha Ati talán nem is, Zsoma biztosan megoldotta volna. Most már tudta, ezzel Giorgio nem piszkálni akarta, hanem ő egyszerűen így mutatja ki, hogy törődik valakivel. Egyszerűen csak lusta volt magának lemosni a sminket, de így, hogy az énekes mindent házhoz hozott, vállat vont és már nyúlt is a vattakorongért.

- Á-á - kapta el a kezét Giorgio.

- Most meg mi van?

- Piszkos a kezed.

- Túlaggódod!

- Igen? Túlaggódom? Hallottad, mi lett Gergővel?

- Nem, miért, ki az a Gergő?

- Na látod. Ő is piszkos kézzel akarta lemosni a szemceruzáját. Hogy most hol van? Senki se tudja...

- Hagyd már abba, felkeltem a szomszédokat! - kapkodott levegőért Bálint, úgy nevetett. Imádta, hogy Giorgio milyen komolyan tudja előadni a saját hülyeségét. Előző életében biztosan tehetséges színész volt.

- Ne fészkelődj már ennyit! - hessegette odébb a billentyűs kezeit, majd mivel sehogy máshogy nem esett kézre neki az arca, leült az ágyra vele szemben.

Bálint a mennyezetre szegezte a szemeit és igyekezett minél kevesebbet pislogni. Ha az Giorgionak örömet okoz, hogy lemoshatja a szemceruzát a szeme alól, hát tegyen így, ő aztán nem bánja. Azonban nem bírta megállni, tekintete lassan levándorolt a plafonról és a vele szemben ülőn állapodott meg. Szemeik találkoztak és egy hosszú pillanatra megállt az idő körülöttük. Bálint ekkor egy hirtelen jött gondolattól vezérelve közelebb hajolt Giorgióhoz és megcsókolta.