"Mint egy boldog család."

Sam pov:

Utolsó nap. Az utolsó nap amin JiWan feladatokat adhat nekem. De a legutolsó feladatát még sem tudom teljesíteni. Eleinte csak olyanokat adott hogy menjek el vele ide oda, vigyek neki dolgokat és ehhez hasonló könnyű egyszerű feladatokat. De ahogy teltek a napok egyre nehezebb feladatokat bízott rám és egyre fáradtabb lettem. Már az ébresztőre se keltem fel. Egyszerűen nem ment.

Suga és a többiek nagyon aggódnak értem. Yoongi már úgy volt vele hogy valamit kezdeni fog JiWannal. Az eddigi feladatokat meg tudtam csinálni, de ezt nem. Semmi pénzért.

- Megcsinálod? - vigyorgott rám kajánul, karbatett kézzel. Én csak néztem rá.

- Nem. Soha. - az volt az utolsó feladatom a nap végére hogy szakítsak Sugával. Nem fogom megtenni.

- Miért is nem? - engedte le kezeit maga mellé és ökölbe szorította őket. - Eddig én szenvedtem. És na vajon ki miatt? - sötétedtek el szemei ahogy rám nézett. - Miattad. - nem értem. Mire céloz.

- Miről beszélsz? Most találkoztam veled egy hónapja amikor az osztályunkba kerültél. - magyaráztam, de mintha meg se hallotta volna.

- A te hibád. - suttogta maga elé. Elkezdett lassan felém sétálni, mire én ijedten hátrálni kezdtem. - Minden a te hibád. - jött még közelebb.

- Mi? Mit tettem? - kérdeztem. A fáradtságtól egyszerűen már nem is tudtam reálisan gondolkozni. - Találkoztam veled a múltban ahol tettem veled valami rosszat? - ütköztem neki a szekrényeknek.

Senki nem volt a folyosókon. Mindenki testnevelésen volt. De mivel a tanárunk csak a telefonját nyomkodja ezért könnyen eltudott rángatni magával hogy kiadhassa az utolsó feladatát. Amit nem fogok megcsinálni.

Olyan közel állt hozzám hogy teljesen nekipréselt a szekrényeknek. Minden menekülési utamat elzárta kezeivel. Nem tudtam szabadulni. Olyan közel hajolt hozzám hogy homlokunk összeért, orrunk hegye pedig súrolta egymást. Mi a fenét akar tőlem?

- A te hibád hogy elhagyott minket. - értetlen fejet vágtam. Fogalmam sincs hogy kiről vagy miről beszél.

- Ki hagyott el titeket? - próbáltam szabadulni, sikertelenül.

- Jirina. - a név hallatán még a lélegzetem is elállt. Az anyám?! - Mi van? Ismerős a név? - Kérdezte gúnyosan.

- Igen. - suttogtam hallkan. Itt kezdtem kapizsgálni hogy mi is lehet és hogy JiWan miért is utál. - Te anyámnak a... - tátogtam suttogva magam elé.

- Igen a fia vagyok. - nézett rám érzelem mentesen. - A bátyád vagyok. Te pedig a húgom aki miatt elvesztettem az anyámat, és az apámat. - felnéztem rá. - Apám halálba itta magát. Miattad.

- Nem igaz. - suttogtam. - Nem az én hibám. - tettem kezeimet a mellkasára és próbáltam ellökni magamtól. - Nem lehet bátyám.

- Pedig én vagyok az. - én csak gyorsan nemlegesen ráztam a fejemet. Nem akarom elhinni. - Nem hiszel nekem? - kérdezte. Még is hogy tudnék neki hinni?

- Mit csinálsz vele?! - hallottam meg Suga hangját, majd megéreztem ahogy elrángatja tőlem JiWant. - Hozzá se merj érni. - szűrte fogai közül idegesen. JiWan csak engem nézett.

- Nem hiszem nekem Sam? - nyúlt bele nadrágzsebébe, majd elővett egy papírt, ami szana szét volt gyűrve. - Ha nem hiszel nekem akkor ennek hinni fogsz. - hajtotta szét a papírt és azonnal leesett hogy mi az. Az anyakönyvi kivonat. Felém nyújtotta. - Csak az elejét olvasd el. - nyújtotta felém, majd elvettem.

- Mi folyok itt? - kérdezte értetlenül Yoongi, hol rám, JiWanra. Mondtam neki hogy ha igaz lesz amit JiWan mond akkor elmondom. Elkezdtem olvasni. Anya neve: Choi Jirina. Ahogy elolvastam anyám nevét, azt hittem hogy meghalok.

Ránéztem a bátyámra, aki úgy látom hogy szenved az érzéseivel. Beharapta alsó ajkát hogy megakadályozza őket. Felemelte tekintetét és rám nézett.

- Tudom, hogy ebben az egy hónapban úgy érezted hogy utáltalak. Így is volt. - nevetett fel, majd folytatta. - De a veled együtt töltött kis idő alatt megkedveltelek. Nem tudlak utálni. - csuklott el a hangja. - Először meglepődtem mikor azt választottad hogy mindent megteszel nekem. Láttam a szemeidben az elszántságot. Hogy bármit megteszel azért hogy ne kelljen szakítanotok. - hagyott egy kis szünetet, majd ismét folytatta. - Mikor megtudtam hogy anyám mi miatt hagyott el minket, akkor megfogadtam hogy megkereslek és tönkreteszem az életed. De nem tudom megtenni. Nem tudlak utálni. - ismét elcsuklott a hangja, és ezzel könnyeinek is utat engedett.

- Oké. Végre elmagyarázná valaki hogy mi a fasz történik? Mi történt? - nézett rám Suga.

- JiWan a bátyám. - suttogtam. Nem akart hinni a füleinek, ezért odaadtam az anyakönyvi kivonatot neki hogy olvassa el. Én addig odamentem JiWanhoz és magamhoz öleltem remegő testét. Kezeimet dereka köré tekertem. - Most már nem vagy egyedül. - suttogtam mellkasába.

- Oké. - kezdett bele Suga. Elváltunk egymástól, majd egymás mellé álltunk, de nem engedtük el egymást. - Elmondom mi lesz. - látszott rajta hogy segíteni akar. Mind a ketten figyelmesen néztünk rá. - Tesi után átöltözünk, összepakolunk és elmegyünk Samékhez. Beszélünk az anyátokkal. Muszáj. - mi csak bólintottunk. Tudnom kell mindent. És ha ezt most nem tesszük meg, akkor soha sem fogjuk.

Sugával megkértük hogy meséljen nekünk hogy mi történt vele. Leültünk a folyosó padlójára és elmesélt mindent, és mind a kettőnktől bocsánatot kért a viselkedése miatt. Azt mondta hogy úgy akar viselkedni mint egy igazi báty, aminek örülök. Mert ha apám anyám pártját fogja ezek után is, akkor is marad egy családtagom aki szeret. Merthát féltestvérek vagyunk. Össze kell tartanunk.

~Time Skip~

Mindenünk megvan, és már úton vagyunk hozzánk. JiWanon látszik hogy nagyon fél, hogy hogyan fognak reagálni. Próbáltuk nyugtatni, aminek nagyon hálás volt.

Megérkeztünk, és ott állunk az ajtó előtt. Adtunk még pár bátorító szót testvéremnek, majd bekopogtunk. Apám nyitott ajtót.

- Nahát kislányom hazataláltál? - kérdezte gúnyosan, majd a két fiúra nézett. - Téged már ismerlek. - nézett Yoongira. - De te ki vagy? - vezette tekintetét JiWanra.

- Bemehetnénk? Fontos dolgot kell elmondanunk. - gondolkodni kezdett, majd mikor válaszolni akart megjelent anyám. Mikor meglátta JiWant ledermedt.

- Gyertek. - álltak félre, így be tudtunk menni.

- Mit akartok? - kérdezte ridegen anyám, mire szúrós szemekkel néztem rá.

- Most én kérdezek. Miért nem mondtad el hogy van egy bátyám? - kérdés hatására édesapám meglepődve nézett először rám, majd anyára.

- Nem tudom miről beszélsz. - nevette el magát. - Nekem nincs fiam. - nézett el rólunk karba tett kézzel. Itt annyira felhúztam magam, hogy kikaptam a papírt testvérem kezébe, kihajtogattam, majd feléjük mutattam.

- Ő a fiad! - mutattam szabad kezemmel testvéremre. - Van pofád letagadni?! - kiabáltam. - Eltitkoltad előlem és apa elől is. - még mindig nem nézett rám. - Itt a bizonyíték, lebuktál!- kiabáltam teli torokból könnyes szemekkel.

Édesapám kivette a kezemből a papírt, majd elkezdte olvasni. Nem kellett végig olvasnia. Amint anyám nevéhez ért azonnal rájött mindenre.

- Takarodj. - suttogta, mire anyám rákapta a tekintetét. - Takarodj ki a házamból. - levette a gyűrűjét, majd megragadta anyám kezét és belenyomta a kis ékszert a tenyerébe. - Szükséged lesz rá, és most takarodj. - tudni kell. Anyámnak semmiféle képesítése sincs, így munkát sem tud találni magának.

- De... Én.. - magyarázkodni akart, de apa a szavába vágott.

- Takarodj! - kiabálta összetörve. Szerintem most esett le neki hogy csak azért kellett hogy tudjon hol élni és hogy jó élete legyen. Anyám kirohant a házból és bevágta maga mögött az ajtót. - Annyira sajnálom. - suttogott. - Bocsátsatok meg nekem. - sírta el magát, majd a földre rogyott.

Nem tudtam mondani. Elértük amit akartunk. De vajon megéri ha megbocsátok? Már nincs ki manipulálja apát.

- JiWan. Sam. Yoongi. - ejtette ki mindegyikünk nevét. - Nagyon sajnálom. Sajnálom hogy anyád elhagyott miattam. - mondta JiWannak. - Sajnálom hogy rosszul bántam veled kicsim. - csuklott el a hangja. - És sajnálom hogy olyan ellenszenves voltam veled. - folytatta a bocsánatkérést. Minden bűnét felsorolta és bocsánatot kért, mind hármunktól.

Egymásra néztünk, majd apám elé léptem, letérdeltem hozzá és megöleltem.

- Megbocsátok neked. - suttogtam. Majd jött JiWan. Ő is idejött és megölelte. Ő is megbocsátott. Majd jött Yoongi. Apa csak felemelte a fejét és felnézett rá.

- Gyere ide fiam. - nevette el magát. Ezt is olyan régen hallottam. Hogy nevet. Elmosolyodtam a nosztalgikus érzés miatt.

- Nem vagyok a fiad. - adta meg a válaszát, de azért hallottam hogy meglepődött.

- De az leszel ha elveszed a lányomat. - pár percig nem szólt senki semmit, majd megéreztem hogy apa karjai közt még szűkösebben lettünk.

- Megbocsátok. - dünnyögte Yoongi. Zavarban volt. Hallottam a hangján.

- Köszönöm. - csak ennyit tudott kinyögni apa, majd még közelebb ölelt minket magához.

A végére minden jóra fordult.

Sziasztok kedves olvasók!😊
Először is. Nagyon de nagyon megszeretném köszönni azt hogy meglette a 4K. Nagyon hálás vagyok nektek. ^-^
Másodszor is, sajnálattal kell bejelentenem de ez volt az utolsó rész. De ne aggódjatok. Arra gondoltam hogy írok második évadot mert már kitaláltam hogy mit szeretnék.😁 (Nem kezdek a második évadhoz másikkönyvet.) Ezzel kapcsolatban szeretnélek titeket megkérdezni hogy örülnétek-e neki? Kommentbe vagy akár privátba is írhattok hogy szeretnétek-e.😊
Utoljára pedig megszeretném köszönni azoknak akik az elejétől kezdve olvasták a könyvemet, és azoknak az újaknak akik csak a napokban olvasták el.
Nagyon hálás vagyok nektek.❤️
Mégegyszer nagyon köszönök mindent, és remélhetőleg a második évadban találkozunk. ^^
👋🏻❤️Sziasztok!❤️👋🏻