Csak kapkodtam a fejemet. Az nem lehet, hogy Tóvárosba kerültem! De ezek szerint mégis. Legalább Legolas is visszakerült a saját világába.

Körülnéztem. A sikítozó embertömeg továbbra sem akart szűnni. Hajókban húztak el mellettem, megváltást és menekülést várva a víztől, majd messzebb a szárazföldtől. Egy árny suhant el, szinte alig láthatóan felettem. Mire az égre kaptam a tekintetemet, már tovaszállt. Megláttam egy éppen most evakuáló családot. Egy fiú, 15 körül, két lány, egyik velem egy idős talán, a másik sokkal kisebb. Négy alacsony, de szakállas férfi, talán törpök. És egy magas, csinos hölgy. Itt beugrott a Smaug pusztaságának vége. Azok ott Bard gyerekei, Kilí, Filí, Bofur, Óin és  Tauriel. Odarohantam hozzájuk.

-Miben segíthetek?- kérdeztem.

-Sietnünk kell!- monda a tünde. Nagyon kellemes hangja volt. Lágy, mégis határozott.

-Igyekezz Kilí!- hívta a testvére, miközben besegítette a csónakba Tildát.

Mindenki benne volt a csónakban, én is beleléptem és a törpök elkezdtek evezni. Felpillantottam még egyszer a felhős égre és most láttam is valamit, többet egy árnyéknál. Egy sárkány alakját véltem kivenni a gyér fényben. Kanyarodott egyet és egyenesen a város felé száguldott. Gyomra felizzot a benne készülődő tűzvihartól.

Elindult a kis csónak, jól haladtunk kifelé, mikor nekünk jött egy hatalmas uszály, púposan megpakolva arannyal. A város ura és háziállata Alfrid volt rajta. Majdnem felborultunk, de végül sikerült egyenesben maradnunk. Még láttam, amint egy házak között átívelő rácsos ablakból (felteszem a börtön egyik cellája volt) kidobnak egy fonott kötelet. Az rágabajodik a város urára és a hajó hátsó faragott díszéhez szorítja. A lendület kirántja a rácsot, de még a korhadt fa falat is.
Kilép a lukon egy férfi.
Bard.

A sárkány támadott.

Felperzselte a város felét, mindenhol sikítozó, kiáltozó embereket láttam. Sokan a vízbe vesztek, míg mások elevenen égtek. Smaug fordult, és újra lecsapott. Láttam egy idős nőt. Egy gerenda mögé bújt és imátkozott. Kilépett a rejtekéből és olyan gyorsan szede a lábát, ahogy csak tudta, hogy újra fedezékben lehessen, de a lángok sajnos előbb elérték.

Láttam, ahogy Bard feltűnik a fegyverraktár tetején, egy íjjal és egy teli tegezzel. Kiszemelte a város legmagasabb pontját és afelé kezdett el futni a tetőkön. Smaug majdnem lesodorta kétszer is. Bain is kiszúrta őt, nem csak én.

-Apa!- kiáltott fel, de túl messze voltunk, nem hallott minket.

A sárkány továbbra sem állt le, Bard viszont elérte a tornyot, aminek az alját már a lángok nyaldosták. A harang kitartóan kongott mellette. Elvágta a kötelet, hogy ne lengjen jobbra-balra, nehogy lelökje. Célzott, majd elengedte a nyílvesszőt. Az repült, meg sem állt a sárkány nyakáig, de onnan azonnal lepattant.

-Eltalálta! Eltalálta!- ujjongott mellettem Kilí.

-Nem..- suttogott Tauriel.

-De! Láttam! Eltalálta!- erősködött a törp.

-Nem. A sárkány bőre túl kemény és vastag. Félek, nem hatol át rajta semmi.- továbbra is határozottnak tűnt, de a hangja remegett.

Bainnak ekkor nagyon ismersősnek rémlett a szobor, ami mellett elhaladtunk. Felpattant a helyéről és a deszka-útra lépett. A szobor felé rohant, pontosabban a szobor melletti csónakhoz és kotorászni kezdett benne.

-Hé, gyere vissza!- kiáltott utána Bofur.

-Nincs már időnk megfordulni.- sóhajtott Tauriel és előre meredt, a még meg nem tett útszakaszra bámulva.

-Bain!- sírt a kicsi Tilda nővére ölelésében.

Mielőtt tovább hajóztunk volna, még láttam, hogy Bain kezében ott van az utolsó megmaradt fekete nyíl, amivel a kezépen apja felé siet.

Mi nyolcan biztonságban kijutottunk a partra és onnan néztük végig a lángoló város semmivé foszlását. Akik sikeresen a partra jutottak, azoknak segítettünk. Kihúztuk őket a vízből, tüzet raktunk, és így tovább.

Viszont akár hányszor akartam hozzájuk szólni, senki sem reagált.