-Erre! A városba!- kiáltott Gandalf, hogy a csata hevében magára vonja a figyelmünket.

Bilbóval megindultunk, közben kíméletlenül soroztam az orkokat. Kedvenc filmem részévé váltam, és számukra láthatatlan voltam: még szép, hogy kiélvezem!
Bard is Suhatagba vágtatott, akkor érte el a város kapuját a híd felől, mikor egy hatalmas troll egy kőtömbbel a fején az omladozó falnak rohant. Az instabil fal azonnal lemlott, de a troll is elpusztult. Orkok öntötték el a várost. Utcáról utcára haladtak, aki a szemük elé került, végeztek vele.

A hatalmas tömegben elszakadtam a mágustól és a hobbittól. Pánikolva néztem körül, de mindenhol csak halált és orkokat láttam. Egy ismerős arcú kislány rohant el mellettem, nyomában a nővérével. Sigrid és a kicsi Tilda.. utánuk mentem és a rájuk lesujtani készülő orkokkal végeztem. Az a két tőr, amit a hátamra szíjazva találtam, meglepően jól jött!

Bain tűnt fel az egyik sarkon és a lányok nevét kiáltozva rohant felénk. Vigyáztam rájuk, amíg meg nem jött a fivérük. Bebújtak egy ház fedezéket nyújtó kapualjába, de szemben egy nagy troll mászott át az alacsony falon. Rusnya egy teremtés volt! Itt az én időm! gondoltam. Beléptem elé és megvágtam a kezét, mikor Bain a testvérei elé lépett kivont karddal, remegő térddel.

Bard kiáltásait idáig hallottam, amint mekiment csapatával az orkoknak. Tilda felé kiáltott és csodák csodájára, az apja meghallotta. Kiszaladtak a kapualjból, én pedig mögéük tereltem a trollt, vigyázva, hogy el ne érje őket. A következő pillanatban mikor felnéztem, már egy faszekéren száguldott a lejtős utcán egyenesen felén.

-Sigrid! Tilda! Hasra!- csak ennyit kiáltott.

Időben kaptam észbe és lerántottam a két lányt. A szekér átugrott felettünk és a troll mellkasának csapódott. Bard a szívébe (már ha a trolloknak van olyan) döfte a kardját és ezzel vége is volt. Szorosan megölelték egymást.
Alfrid rohant el mellettünk és félre ugrott a lelkes emberek elől "szusszanni" egyet. Az a gyáva, kétszínű mocsok...

-Bain!- fogta meg gyorsan a fia vállát- Gyűjtsétek össze a nőket és a gyerekeket! Menjetek a Nagy Csarnokba és torlaszoljátok el az ajtót!- Alfrid ekkor lépett elő. Bard finoman kivette fia kezéből a kardot- Értetted? Semmiképp se gyertek elő!

-De mi veled akarunk maradni!- sírt a kis Tilda.

-Mutassatok tiszteletet apátok iránt!- már csak a 'mocskos kölykök'-et hagyta le a végéről. Jobbkor nem is jöhetett volna. Egy hajszál választott el tőle, hogy nagyon de nagyon csúnyán megüssem- Bízd csak őket rám, uram!- ajánlkozott, majd a gyerekekhez fordult- Hallottátok apátokat! A Nagy Csarnokhoz megyünk! Indulás!

Alfrid vállon ragadta a két lányt és enyhén tolta őket, hogy induljanak már. Tilda szemei még mindig könnyben úsztak. Bain rosszallóan nézett a fekete kabátos férfira, Sigrid pedig próbálta megőrizni a nyugodtságát. Legszívesebben ő is verekedett volna, pedig nagyon higgadt ember volt.

-Alfrid, csak a nők és a gyerekek. Minden férfira szükségem van a csatában! Utána feltétlenül jöjj vissza te is!- monda Bard határozottan, majd a kezébe nyomta a kardot.

-Biztonságba viszem őket, uram!- kezdte nyalizva, de egy csapat ork betévedett az utcába, így inába szállt a bátorsága- Utána a kardom áll szolgálatodra!- ezzel elrohant, a gyerekek pedig utána siettek. Bain kezébe dobta a kardot de nagyon durván.

Csak remélhettem, hogy nem lesz semmi bajuk. Felrohantam a még meglévő városfalra az íjászok közé. Kihúztam egy nyílvesszőt a tegezből és lőttem. Egy lövés, egy ork. Végigmentem a falon egészen a városba vezető hídig. Ott álltam fel és lövöldöztem a nekem háttal álló, könnyű célpontnak mutatkozó orkokat. Már messziről kiszúrtam az ezüst köpenyes tünde királyt.

A hídon nekik rohanó orkokat vagy eltaposta, vagy felöklelte a hatalmas szarvas. Egyszer leeresztette a fejét és óriási agancsában öt is fennakadt egyszerre! Thranduil egy kardsuhintással lefejezte mindet. A testek élettelenül hulltak a híd kövére, majd átvágtatott rajtuk. Amint áthaladt a kapu boltíve alatt a házak romjai közt megbújó íjászok lőttek és eltalálták a szarvast. Egy utolsó bögés, és összerogyott. A király egy lágy bukfenccel ért földet, a haja tökéletesen állt még mindig! Bár én is tudnám ezt csinálni.

A gugolásból egészen addig nem emelkedett föl, míg az orkok közelebb nem merészkedtek hozzá. Aztán kirántotta mindkét kardját és szinte már a tánccal határos eleganciával kaszabolta le mindet, de újak jöttek. Leugrottam a falról és én is egy bukfenccel tompítottam az érkezést. Ahogy körülvettek minket az orkok, a hátamat neki vetettem, bár senem látta, senem érezte. Vigyáztam rá hátulról, így is fogalmazhatunk. Mikor az utolsót is levágtuk egy tünde csapat masírozott be a városba. Thranduil zavartan körülnézett. Nem látott, de hálásnak tűnt.

-Bárhol is vagy, jövök eggyel.- bólintott egyet, majd tovább indult.

Nekem is indulnom kellett, mert még meg kellett találnom Bilbót és Gandalfot.