-Tessék?- fenn akadt a szemöldöke. Készületlenül érte a kérésem.

-Jól hallottad. Én láttam, hogy bántál el az ikrekkel. Taníts meg rá!- kérleltem- Meg szeretném védeni magamat.

-Tudod.. ahonnan én jövök, máshogy mennek a dolgok. Nem tudom, hogy itt is működnének-e ugyanazok a harci stílusok, mint odahaza.- bizonytalan hangja egyre halkabb volt.

-Egy próbát megér, nem? Ígérem, engedelmes tanítványod leszek.

-Nem is tudom. Nálunk a nőket nők képzik ki. Máshogy harcolnak, mint mi.- újabb kifogások- Nekik egyszerűbbek a mozdulataik.

-Láttad, hogy mit csináltam órán. Menni fog, csak adj egy esélyt!- győzködtem tovább.

-Legyen. Holnap reggel ötkor a kertetekben. Erőnlét lesz csak egyenlőre, hogy felmérjelek. Jó?

-Rendben.- húztam a számat a korai időpont miatt, de valahogy csak túlélem.

Másnap felkeltem 4.50-kor, hogy gyorsan fel tudjak öltözni, meg az alap dolgokat el tudjam intézni, mint például mosakodás.
Csípős, fagyos szél fújt. A fű deres volt és a nap sem kelt fel még, az ég szürkésen derengett. Legolas ott állt a fű közepén a szokásos holmijában. Én a jól megszokott melegítő nadrág-pulcsi kombó mellett döntöttem. Odaálltam elé és kihúztam magamat. Nagyon, de nagyon fáztam.

-Időben jöttél. Szerencséd!- lágyult el a megkeményedett arca- Bemelegítés. Nem akarnám, hogy bármidet meghúzd.

Gyors gimnasztikával megmozgattam az izmaimat. Fekvőtámasszal indítottunk. Nagyon tetszett a módszere, azaz ő is velem együtt csinálta. Le-fel, le-fel minden egyes alkalommal. Nála egy picivel gyengébben teljesítettem, de ezt teljesen rendjén valónak vélte.
Ez után jött a hasizom: felülések különféle fajtái. Itt is hasonlóan teljesítettem, mint az előbb.
Ez után elmentünk futni. A telefonommal mértem a távot, 3 km lett a vége, és én csak egyszer álltam meg inni. Ez egész jó teljesítmény volt számomra. Legolas ezzel nem volt megelégedve.

-Akkor reggelente futni fogunk egy rövid bemelegítés után.- nézett rám szigorúan, de nem csalódottam. Ez némi megnyugvással szolgált.

Február

Legolas szerint is sokat fejlődtem az utóbbi hónapban. Reggelente megállás nélkül megy a 4 km amire nagyon büszke vagyok. A lábam, a hasam és a karom megizmosodott, pont annyira amennyire szerettem volna. Nem túl feltűnő, de aztért észrevehető.

A reggelek kezdtek enyhébbek lenni, mert a szél alább hagyott, viszont lehullt a hó. A nap is korábban bukkant ki a horizont mögül, de még mindig nem elég korán. Hóban nehezebb volt edzeni, gyakorolni, de megoldható volt.

Legolas maga elé emelte a tenyerét és azt ütöttem. Nagyon erős keze volt, ugyanis alig mozdult meg a csapásaim után. Később pedig az ő ütéseit kellett kivédenem. Alkalmazkodnom kellett és hirtelen reagálni. Ezek terén is javuló tendenciát mutattam. Ezeket a szavakat is tőle tanultam...
Ezután a rúgásokat gyakoroltam. A feje mellé emelte a kezeit, odáig kellett felrúgnom nyújtott lábbal. Nagyon magas, mondhatom! És a reggeli szürkeség kiemeli azokat az égszínkék szemeit..!
Utána kölcsön adta az egyik tőrét és vívni tanított azzal. Megutatta, hogyan lehet gyorsan lefegyverezni az ellenfelet akkor is, ha az nem engedi, mint ő gyakorlás alatt.
Ezt egy "játék" követte. A szabály az volt, hogy ő rám támad, nekem meg ki kell térnem előle. Ha hozzám tud érni, vesztettem. Tetszett ez a felfogás. Egyszerűnek hangzik, ugye? De nem volt az, pláne nem egy tünde ellen.

Miután vége lett az aznapi reggeli edzésemnek, hideg levegőt zihálva mentem be letusolni. Felöltöztem és bementem a suliba. Borzalmas hétfő reggel volt. Hulla fáradt voltam. Nem tudtam sokat aludni, mert hallottam anyumat köhögni egész éjjel. Egy óra környékén főztem neki egy mézes hársfa teát. Egyrészt azt szerette nagyon, másrészt meleg folyadék. Az ilyenkor fontos. Visszafeküdtem aludni és onnan megszakításokkal ugyan, de tudtam aludni. A köhögése abbamaradt.

Hatodik szünetben, annak rendje és módja szerint megint összefutottam a Clarkson ikrekkel. Chris ijedten mögém lépett.

-Ne félj!- suttogtam- Ezt figyeld!

Szokásuk szerint nekem jöttek.

-Nézz a lábad elé! Nem csak te vagy itt a folyosón.- szóltam oda az egyiküknek.

-Nézd már tesó! Beszólt nekünk a kis ringyó! Tanítsuk móresre?

-Menjünk, verjük be a képét!- vihogott a hülyébbik.

Jött egy ütés szemből. Könnyedén kiléptem előle. Egy jobb horog a túloldalról, felemeltem a karomat, amivel eltérítettem az öklét, így az a falba vágódott. Felüvöltött a srác. Az egyik arrajáró osztálytársam is látta a jelenetet, majd berontott az egyik terembe ahol az egész osztályom volt.

-Nova szétrúgja Clarksonék seggét!- kiáltott teli torokból.

Mindenki egyszerre pattant fel a székéből és kitódult a folyosóra. Nem csak engem terrorizált az a két állat. Egyedüli szépséghibája volt a dolognak, hogy a suli legszigorúbb tanárnője is a teremben volt. Tulajdonképpen Clarksonék nagynénje volt. Nagy szarban voltam. És hát persze ő is kijött a teremből.

Az egyik fiú a földön hevert és a törött ujját szorongatta, a másikkal még szórakoztam. Egy ütés jobbról, kitértem balra. Szemből a következő, hátra hajoltam. Egy fürge lábsöpréssel vetettem véget a konfliktusnak. A második fiú is hagyatt esett és beverte a fejét. Nem vérzett, de fájhatott.

-Nova Sting, az igazgatóiba!- mondta szigorúan. Ekkor ért fel a töri tanár.

-Én is megyek.- jelentette ki. Vele nem mert vitatkozni a vén szipirtyó. Legolas futólépésben követett.

Hosszas vitát folytattunk az igazgató úrral arról, hogy mit tettem, kikkel és hogy mi legyen a következmény. A tanárnő ki akart rúgatni. A tanárúr mellettem állt, érvekkel támasztva alá a tettem helyénvalóságát. Az igazgató nem tudott kettejük között dönteni. Balszerencsémre a Clarkson család gazdag volt és sokban támogatták az iskolát. Pénzt adományoztak, sportszereket, stb...

-Eltanácsolva!- kiáltott fel az igazgató.