Ám miközben Melkor a sötét terveire gondolt, Mairon halkan és higgadtan felvetett egy kérdést, ami már napok óta a gondolataiban élt.
" Elviszel Angbandba? " kérdezte, ám a távolból, a palota felől fényekre lett figyelmes és a fejében mintha Aule hangját hallotta volna.
Válasz helyett ismét csak gyengéd csókot kapott, most az arcára, mivel elfordult a hang irányába, és Melkor elillant. Maironnak nem volt ideje mérgelődnie sem, sietnie kellett vissza a szobájába, mielőtt rájönnék, hogy elhagyta azt.
Olyan gyorsan szárnyalt vissza oda, ahogy csak tudott, majd bebújt az ágyába, alvást színlelve, de előtte még a takarója alá húzta Ancarant is, nehogy meglássák. Lehunyta a szemeit és az első dolog amit megpillantott: Melkor volt....
Reggel az ajtaján dörömbölés térítette magához. Kótyagosan, még a fejében felettébb zavarosan megmaradt álmán motyogva vonszolta oda magát az ajtajához, éppen csak magára cibálva köntösét.
" Igen?..." ásított egy hatalmasat, miközben kinyitotta a szobája ajtaját. Homályosan látott, így megdörzsölte a szemeit és nagyokat pislogva nézett az ajtó túloldalára.
"Kihagytad az órádat!" dobta oda neki az edzőkardján Eonwe mérgesen. "Meg kérdezhetem, hogy mi volt annyira fontos, hogy megvárattál engem?!" Morcosan csípőre tette a kezét és méregette kérdően a kardot ügyetlenül megragadó Mairont, aki közben a köntösével is küzdött, hogy le ne essen róla.
" E-Eonwe...ne haragudj, kérlek, elaludtam" vigyorgott zavartan és beletúrt a kócos vörös hajába " Rengeteg munkám volt, bocsáss meg kérlek. Mivel tehetem jóvá? Á, már tudom is.....Kihívlak! Védd magad! " kiáltotta el magát és összekócolta pajkosan Eönwe haját.
"hééé, órákba tellik rendberakni!!" Nyavalygott már nevetve Eonwe is; nem tudott pár percnél tovább haragudni barátjára és igaz ami igaz, Aule híres volt arról, hogy mennyi munkát ad a kovácsainak. "Ebédszünetben keress meg, akkor megbocsátok." Szabadult ki végre a kócoló kezek közül és próbálta vissza igazgatni a haját elfogadható állapotba.
" Megkereslek, de nem foglak kímélni! " kacsintott a maia, majd miután Eonwe elment, felvette magára a munkaruháját és elindult, hogy befejezze a barátjának szánt kardot, amiről már csak az utolsó simítások hiányoztak.
Nagyon büszke volt, hogy még a szünet előtt sikerült végeznie a remekművel. Hanyagul ledobálta cuccait, felkapta Eonwe és a saját gyakorló kardját, és már szaladt is az ebédlő elé, ahol már várta jóbarátja.
"Mit hoztál magaddal, barátom?" Kérdezte kíváncsian a vidám vala, már indulva is a kert felé, ahol gyakorolni szoktak.
" Csak egy kis meglepetést, hogy megköszönjem az eddigi tanítást " húzta elő a háta mögül az ezüstkardot, aminek a markolatába beleépített egy kis ametisztet is, ami a nap fényének hatására csillogott.
"ez...ez gyönyörűséges, Mairon!" Eonwe teljesen elérzékenyült az ajándéktól. Mindig is jólelkűnek gondolta a fiút, de most igazán megmelengette szívét a gesztus. Csillogó szemekkel vette át a fegyvert és forgatta kezeiben lassan, minden apró részletet megfigyelve. Majd egy újabb hatalmas köszönömmel átölelte a meglepett fiút. "gyere, azonnal ki kell próbálnunk" szaladt előre akár egy ifjú suhanc, hogy már a szokásos vívóállásban fogadja barátját.
" Nagyon szívesen, Eonwe! " mosolyodott el a barátja örömteli arcára nézve, majd a kezei közé vette a saját kardját és készen állva a vívóleckére, megtámadta a tanárát, cselesen oldalra lépve és hátulról suhintva.
Szerette ezt, ám azt bánta, hogy a varázslatait nem szőheti bele a vívásba, pedig milyen különleges is lenne akkor! Melkor pedig büszke lehetne rá...
Az emlegetett éppen a közeli oszlopoknak dőlve figyelte őket, mosolyogva. Büszke volt a maiara, hogy ennyi mindenben remekel. Ám békés nézelődését Aule zavarta meg...
" Nocsak, te még itt vagy? Azt hittem már rég hazatértél, Melkor. Mit akarsz?" Tette fel kérdését szigoru hangnemben a vala, majd ő is a két vívó férfiú felé emelte a tekintetét.
"óh én...csak...ömm...gondoltam kérnék karpereceket is az új nyakékemhez." Rezzent össze a nagyúr a hirtelen kérdésre. Nem számított rá, hogy Aule vagy bárki észreveszi, ezért is öltözött ma vörösbe a szokásos fekete helyett. Nem tetszett neki testvére tekintete, mérges volt és szúrós, mintha értené mi történik valójában. Többször is elnézett Marionra majd vissza, Melkorra. Láthatóan gondolkodott és éppen elméleteket szőtt kettőjükről.
" Gyanús vagy nekem ezért tudd meg, szemmel tartalak. Karperecet mi? Nem is hordasz ékszereket! " mondta Aule majd visszanézett Maironra ám a fiúnak és Eonwénak csak hűlt helye maradt. Felsóhajtott, majd farkasszemet nézett Melkorral. " Csak semmi rossz húzás! "
Mairon és Eonwe befejezték a vívást, mert el kellett rohannia, megbeszélni pár dolgot a palotában tartózkodó Manweval, de Mairon ebédszünete már le is járt, így munkába kellett állnia.
"Sose késő új szokásokat felvenni!" tárta szét karjait mentegetőzve Melkor. "arra gondoltam ismét a vörös hajú fiú készíthetné, elvégre az ő munkája a nyakék is, persze csak ha nem bánod" Próbálkozott nyugodtabb vizekre evezni, de tudta hogy valójában nagyon is kényes témát érintett.
" Mairon nagyon elfoglalt fiú, rengeteg munkája van, majd valaki más elkészíti neked" mondta Aule és megindult a műhely felé, hogy bekukkantson, de lassan ment ez mert fivére a nyomában loholt.
Mindeközben a műhelyben már nagyban folyt a munka, Mairon is elkezdte az új munkáin való dolgozást, jelen esetben egy tőrt kovácsolt.
"nem gondolhatod komolyan!! Hogy fog kinézni?! Van egyáltalán olyan maiad aki képes akár cska hasonlót is készíteni?!" Kérdezte Melkor fennhangon, már a műhely bejáratánál, loholva durcás bátyja után. A hallottakra az ott dolgozók elkezdtek összesúgni és sűrűn a 2 vala felé pillantottak.
" Na tessék, megmondtam hogy Maironnal mindig kivételeznek! Mert hogy ő milyen ügyes...."
" Na igen, Eonwe is vívni tanítja, láttam őket ma is ebédidő alatt hadonászni"
" Még a sötét úrnak is ő a kedvence! " vágta rá az egyik maia, mire a többiek is kedvet kaptak a fiatal Mairon piszkálására és hogy kibeszéljék.
Ő, oda sem figyelt, egészen addig, míg Melkort és Eonwet nem hozták témába. Fél füllel odafigyelt....
"miért mindig pont vele?"
"lehet a csinos pofikája miatt! ti is látjátok, hogy néz rá mindig a sötét úr!"
"igazad lehet, azóta mindig álmos is, meg volt hogy el is késett a héten!"
"Na de Eonwe is? Ahelyett, hogy vissza zárnák ezt az álnok kígyót...."
"nem fogjátok elhinni, Aule és Melkor az előcasrnokban veszekednek, találjátok ki ki miatt...?"
"min vitáznak? " és úgy látszott nem akar vége szakadni, Mairon egyre dühösebb és dühösebb lett, és már ő is hallotta a feldühödött hangokat kintről.
"Nem várhatod el hogy az idők végezetéig ilyen csecsebecséket gyártogasson! Te is tudod, hogy többre képes, de féltékeny vagy rá!!! Félsz, hogy lehet nálad is ügyesebb kovácsmester lehetne, ezért nem engeded neki, hogy más munkát vállaljon mint ami neked tetszik!!"
Melkor dühében testvére felé tornyosult és besötétítette a műhely előterét, lassan maga felé vonzva az egyre növekvő árnyakat...
Mairon megelégelte ezt. A valákat, a maiákat és minden gonosz és mocskolódó szót maga körül. Könnyek szöktek a vöröslő szemeibe, az erek pedig kidudorodtak a karján, oly erővel kapaszkodott a kalapácsába.
" Fogjátok....be...." suttogta Mairon.
" Mairon, minden oké? " kérdezte az egyik maia aki észrevette, hogy Mairon remeg, de nem hallotta, mit mondott.
A fiút vöröses tűzcsóva vette körbe egyik pillanatról a másikba, majd az egész teste és a kalapácsa is lángra kapott. Az üllőtől a maiák felé fordult méreggel telve és elkiáltotta magát.
" AZT MONDTAM, hogy FOGJÁTOK BE!!!" Kiáltott Mairon, majd eldobta a kalapácsát, két maia közé, akiket majdnem eltalált, de a szerszáma helyettük a falnak csapódott és továbbra is vörösen lángolt, akár csak a fújtató Mairon.
" Ha ennyire gyűlöltök, a szemembe mondjátok!! Gyávák, azok vagytok mindannyian!!! "
Az egész műhelyben megállt a levegő. Társai riadtan bámulták a lángoló Mairont, mikor Aule rohant be, mögötte Melkorral.
"Mairon...fiam..." Aule nem találta a szavakat a döbbenettől, és először megpróbált oda menni hozzá, hogy megnyugtassa, háta mögött pedig intett a maiaknak hogy gyorsan szaladjanak el onnan.
Az egyikük azonnal Manwe irodája felé vette az irányt.
Az egész műhelyben megállt a levegő. Társai riadtan bámulták a lángoló Mairont, mikor Aule rohant be, mögötte Melkorral.
"Mairon...fiam..." Aule nem találta a szavakat a döbbenettől, és először megpróbált oda menni hozzá, hogy megnyugtassa, háta mögött pedig intett a maiaknak hogy gyorsan szaladjanak el onnan.
Az egyikük azonnal Manwe irodája felé vette az irányt.
Mairon könnyes arccal a reszkető térdeire rogyott a padlón, eltakarva az arcát pár pillanatra, majd Aulera nézett lassan, felemelve a fejét
" Hagyj...békén....tudtad, tudtad hogy mindannyian megvetnek és gyűlölnek engem, gúnyolnak és belém marnak mint a kígyók, de Te, Aule, hallgattad és semmit nem tettél...tiszteltelek....bíztam benned....de te nem tettél semmit..." mondta halkan Mairon, még mindig tüzesen lángolva.
"gyermekem....miről beszélsz? hiszen mindenki kedvel! " Aule igazán nem értette mi a baja Maironnak, neki nem tűnt fel semmi; csak hogy Melkor állandóan a műhelyében settenkedik a fiú után koslatva. "Melkor ültette a fejedbe ezeket a sületlenségeket?" Térdelt le a zokogó ifjúhoz, óvatosan vállára téve a kezét, akár csak a valák többségét, őt se égette meg a tűz. Melkor a szemét forgatta a háttérben az utolsó mondatra és hangosan felhorkantott nemtetszését kifejezendő. Ám hallotta hogy valakik sietve jönnek a folyosón...
" Nem tudsz semmiről...minden áldott nap, gúnyoltak, hogy kivételeznek velem...Eonwe, Te, Melkor, megvetettek engem, láttam a szemükben, ne mondd, hogy ez nem így van! " kiáltott a fiú reszketve, a tűz körülötte pedig még az eddiginél is hatalmasabbra nőtt. Nem bírt lenyugodni, csak még idegesebb lett, így átnézett Aule válla felett, Melkorra...