A könyvébe mélyedve mormogta a varázsigéket, mikor szellő söpört át a szobán és Melkor alakja rajzolódott ki mellette az ágyon. Hanyagul oldalra dőlve, a szokásos kacér vigyorával.
Mairon biztos dühödten hajította volna le onnan - vagy legalábbis megpróbálja- ha nem esik le az álla a látottaktól. Szóval így ment ki a műhelyből is! Alakot váltott, valamiféle sötét árnyék formájában bárhova képes elrepülni és besurranni!
" Ezt nekem is tanítsd meg! " hajolt közelebb és tette két kezét le hirtelen egyszerre az ágyara.
A vére forrni kezdett az izgalomtól. Mairon tudásra vágyott és arra, hogy minél többet megtanulhasson
" De ne csinálj ilyet többet, mert a szívbajt hozod rám és Ancaranra!"
" Azt kérted, hogy észrevétlen jöjjek, az ajtón mégse jöhettem be!" kérte ki magának álmegdöbbenéssel a nagy úr. "Nocsak, ez nekem szól?" Hajolt közelebb a kipirosodott arcára célozva.
Mairon dühében behúzott egyet a túl közel merészkedett valának. Rögtön tette után arca elé kapta kezeit, rádöbbenve hogy épp az előbb pofozott fel egy valát. Nem is akármelyik valát. Úgy érezte menten elsüllyed, de a fene egye meg ő kezdte!
Mikor kikukucskált az ujjai mögül Melkor már felült az ágyon és az állát tapogatta, csodálkozva nézve rá.
Most még sem mutathatja ki, hogy megijedt, gondolta Mairon és elvette az arca elől a kezeit.
" Megérdemelted! " motyogta Melkornak, majd elfordította az arcát. " Akkor most tanulunk vagy sem? Az éjszaka se tart örökké, Melkor nagyúr! Ami azt illenti....néha megy az alakváltás, de ennél sokkal többet szeretnék tudni. Taníts meg mindenre, amit tudsz.."
A sötét úr még mindig az ágy másik végéből bámulta, most épp próbálgatva az állkapcsát, hogy működik-e. Ez a fiatal maia megütötte. Nem árulhatja el neki, valójában mennyire erős, bármennyire is sajgott az álla, össze kellett magát kapnia.
" Először is, ezt dobjuk ki!" Kapta fel a könyvet a földről és kihajította az ablakon.
" Ezt most miért csináltad?! " pattant fel az ágyról Mairon széttárt karokkal, feldühödve " Na jó, te vagy a szakértő, de a könyvemet akkor se kellett volna kidobnod az ablakon! "
"A varázsigék a másodszülötteknek meg az elfeknek valók! Nincs rá szükséged, maia vagy, te magad fogalmazhatod meg a saját varázsigéid! És most ülj vissza és fejezd be a sipákolást, mielőtt mindenkit felversz!" Rivallt rá Melkor.
Mairon visszaült az ágyra és abban a pillanatban egy másik könyv kezdett el kirajzolódni az ölében.
" Ez lesz a te könyved, most még üres, az a dolgod, hogy megtöltsd. Én megmutatom, amit tudnod kell, és amire képes vagy, a többi a te dolgod"
Már kis híján kelt fel a nap, mire Melkor visszatért a saját szobájába.
Mairon szinte megszállottként szívta magába a tudást, míg teljesen ki nem dőlt a fáradtságtól. Apróságokat tanított neki, mint a könyve elrejtése vagy a toll gondolattal irányítása. De gyorsan tanult, nagyon gyorsan. Hatalmas varázslót fog belőle nevelni. Talán a leghatalmasabbat.
Reggel korán kezdődött Aule műhelyében a munka, Mairon pedig jó esetben másfél órát aludt csak, de az is lehet, hogy kevesebbet annál. Be kellett fejeznie Melkor koronáját, jól emlékezett a feladatára, de a fáradtságtól azt sem tudta, hol van.
Kinyújtóztatta az izmait, majd az asztala elé állt és mikor senki sem figyelt, egy újonnan tanult varázslattal megemelte a kalapácsát, ami belerepült a kezébe, ez pedig elégedettséggel töltötte el Mairont és még nagyobb bizalommal Melkor felé.

Valamikor az ebédszünetben aludhatott el, mert arra riadt fel h mindenki fejvesztve sikítozik és futkározik. Fáradtan és kíváncsian nézett körbe, mi történhetett. Ekkor egy nem is olyan kis pók szaladt felé. Nem ijedt meg, azonnal felismerte a jellegzetes mintáról a hátán.
Ungoliant sietve szaladt fel az ismerős maia lábain, egészen a vállára majd elbújt a haja alá. Ami már nem ment olyan könnyen, hiszen a tenyerén alig fért el. Mairon még azon filózott hogy ez hogyan lehetséges, mikor már három őr szaladt oda, keresve a pókot.
" Üdvözletem! Nem láttak idebent egy gigantikus nyolclábút?" tette fel a kérdését az egyik ideges őr, se Mairon megrázta a fejét és egy magabiztos nemet is hozzácsatolt, remélve, hogy a haja van olyan dús, hogy eltakarja Ungoliantot.
Mit csinálok? Kérdezte magától Mairon, mikor rájött, hogy hazudott. Hazudott Aule őreinek a pókról, a hazugságot pedig a kovácsmester nem szerette az otthonában.
Veszekedés zaja jött a folyosókról. Aule...és Melkor. Biztos, ami biztos elrejtette a táskájába a nyolclábút.
"NEM ENGEDEM!!!! Ő az én gyermekem, nem ártott senkinek!!!!"
" Azt mondtad nekem, hogy nem nőnek nagyra! Nem várom meg míg a többiből is ilyen szörnyeteg lesz! Azonnal megölni mindet!!!" intett Aule az őröknek, akik elkezdték a kis pókokat keresni, akik azóta is békésen éldegéltek a hálóikban.
Mairon semmiképp nem akarta, hogy észrevegyék a pókot, így erősen koncentrálni kezdett és egy varázslattal láthatatlanná tette a saját kis kétségbeesett barátját addig, amíg az őrök körbenéztek.
A padkáról figyelte Aulét és életében először egy olyan szó jutott eszébe róla, amit eddig nem gondolt volna: kegyetlen.
Melkor tehetetlen dühvel fortyogott a hatalmas műhely közepén. Minden maiat átjárt a félelem és rettegve léptek el a növekvő árnyaktól. Mairon nem értette miért nem tesz semmit Melkor, hiszen a gyermekeit öldösik. Sok kis pók teremtője felé menekült, és szerencsére volt, aki menedékre is lelt nála.
"Ezeket meg azonnal vidd innen! Vidd vissza Angbandba! Ha meglátok akár egyet is a falain kívül, azonnal végzünk vele!" zárta le a vitát Aule és elviharzott dühöngve.
A sötét úr látszólag saját gondolataiba mélyedve kisétált, közben legbecsesebb gyermekét keresve.
" Nem is értem, Aule eddig hogy tűrte meg ezeket a dögöket! " mondta egy barna hajú maia a vele szembenállónak, aki bólogatva helyeselte a szavakat.
" Undorító kis férgek! " sopánkodott egy másik, akit a hideg is kirázott a pókok miatt, Mairon azonban Ungoliant fele fordult gondolatban és azt suttogta, nem gondolhatta komolyan.
" Hé, Mairon, mit gondolsz erről? " kérdezte egy maia.
" Azt hiszem Aule...jól cselekedett " mondta, amit mondania kellett, majd siető léptekkel elhagyta az ebédlőt és a szobája felé sietett, ahol a táskáját lerakta az ágyara es megvárta, hogy a két pók előbújjon.
" Reméltem, hogy rád talált" lépett elő egy árnyék a sarokból.
" Erről komolyan le kéne szoknod!!" ugrott fel ijedtében Mairon, de el is állt a szava amint Ungoliant bekebelezte az asztalon hagyott gyűrűit és pontosan annyival nagyobb is lett, mint amekkorák azok voltak.
Gazdája finoman felvette az asztalkáról és egy furcsa nyelven beszélt hozzá. Maironnak akkor kellett leülnie végleg, mikor a nyolclábú válaszolt is.
" Köszönöm neked, hogy megmentetted, ő pótolhatatlan számomra" Fordult a vala felé, valami olyasmivel a tekintetében, amit Mairon még sose látott.
" Nagyon szívesen, Melkor. Amit Aule tett....az. .szörnyűség. A pókjaid nem ártottak senkinek sem, ahogyan Ungoliant sem es Ancaran sem. Nem akarom, hogy az őrök bántsák őket. " mondta együtt érzően a maia, de így is gondolta.
Nem akarta, hogy a nyolclábúaknak baja essen a falak között.
" Aule azt akarja, hogy elmenj, vagy maradhatsz, amíg befejezem a koronád?"
"áh, csak nekik kell eltűnni. Mindezt azért mert Ungoliant megette Manwe nyakláncát....ő...más...nem hússal táplálkozik, hanem fénnyel, energiával. Ezért eszi az ékszereitek, mind varázserővel bír. El kell őt rejtenem, míg elég nagyra nem nő.... nem vihetem vissza Angbandba..még nem. Viszont pár napra elmegyek, míg a kisebbeket visszaviszem, és szabadjára engedem. Talán már elég erősek, hogy megállják a helyüket. Vigyáznál rá addig? Ha nem adsz neki sok táplálékot, akkor nem fog feltűnően nőni" Nézett kérlelően tanítványára.
Kénytelen volt megbízni benne, nem tehetett mást. Vagy ez, vagy hosszú évekre Angbandban kell maradnia.
Mairon a kezébe vette Ungoliantot és sajnálkozva nézett a pókra, majd Melkorra, akinek a szemeiben valódi kérlelést pillantott meg. Nem mondhatott nemet a valának, így beleegyezően biccentett a fejével.
" Vigyázok rá és megpróbálom diétára fogni. " elmosolyodott az ifjú maia, majd letette a pókot az ágyára. " Vissza kell mennem a műhelybe, van egy befejezetlen megbízásom egy valától."
Mairon az ajtó felé indult, de megtorpant és visszanézett Melkorra. Mindig betartja, amit ígér. Vigyázni fog Ungoliantra és Ancaranra, és amíg Melkor távol van, megkovácsolja a koronát, a nyakláncot és eszébe jutott még valami a fiúnak, aki habár nem volt a legbeszédesebb, mégis ezernyi kreatív ötlettel tudott előállni.