A nagyúr elgondolkodva nézett a farkasokra, majd beleegyezően bólintott.
"még hasznunkra is lehettek, de viselkedjetek különben új bunda lesz a hálóterem padlóján!" Szintén felhúzta kesztyűjét és felült a sjaát hatalmas hátasára. A tegezt és az íjat is a nyeregre erősítve hordta magával, nem szerette ha a hátán vannak a nyilak.
" Indulhatunk? " nyílt ki Angband kapuja, Mairon pedig lopva az urara pillantott a szeme sarkából, majd a választ meg nem várva, gyors vágtára irányította a lovat a közeli hatalmas erdőseg fele, az út szinte csak porzott utána!
Melkor fekete neharája oldalába vágott, és már repültek is a fiú után. Mikor beérte a farkasokkal együtt, csak ellazulta, boldogon versenyeztek céltalanul a mezőn át. Szerencsére a farkasok már közel akkorák voltak mint maguk a lovak, különben sose bírták volna velük az iramot. Morgoth még Tulkas csodálatos paripájának leszármazottaiból alkotta ezeket a fekete lovakat - gyorsak, fáradhatatlanok, és elég nagyok és erősek egy valának vagy egy maianak is; bár a természetük sokkal vadabb volt mint világos szőrű rokonaiké.
" az nyer, aki hamarabb ér a hatágú tölgyhöz! " kiáltotta el magát Mairon és megfeszülve összpontosított a távoli fára, ami az erdő határát jelezte. Gyorsitasra utasította a paripáját, közben sunyi módon elmosolyodott " A nyertes jutalmat kap! "
Melkor sunyin elmosolyodott, megemelkedett a nyeregből és valériaiul súgott valamit táltosának. A fekete ló változtatott a lépésein és megszaporázta azokat, testét szinte teljesen kinyújtva száguldott, hogy leelőzze a másikat. Melkor úgy tűnt egész nap ugyanazzal az öntelt vigyorral az arcán fog közlekedni, mint amivel bevárta már a fa tövében támaszkodva tanítványát.
" Csaltál! " lihegett Mairon, majd lepattant a lováról, miután megállította azt a fa mellett. Izmos, karcsú derekára tette a kezeit és hunyorogva, előre dőlten méregette az elégedett arcú valát. De hát mire is számított, amikor jutalmat emlegetett?.... " Rendben, te nyertél " legyintett felsóhajtva.
Melkor kezeit hátul összekulcsolva, magát kihúzva lépett a maia elé. A vigyor még mindig nem tűnt el.
"Majd az este behajtom a díjamat" Rákacsintott a fiúra és visszaült hátasára, továbbra is önelégülten vigyorogva. Most jobban érdekelte, hogy vajon találnak-e abbaól az ember nevezetű lényből, aki állítólag hasonlít az elfekre, de gyengébb és csak egy bizonyos ideig élnek. Homályosan még rémlettek neki emlékeiben a Dalból, de már olyan rég volt, hogy még ő is kiváncsi volt rájuk.

" A lovakat hagyjuk itt? " kérdezte Mairon, majd elővette az íját és magabiztosan körbetekintett a domboldalról, ahonnan már jól látta a hatalmas erdőt. Nem várta meg a választ, szaladni kezdett, szinte kacagva, újabb kihívásra hívva ezzel Melkort.

Átugrott egy hatalmas, kidöntött farönkön, majd éles, macskaszerű pupillájával jobbra-balra cikázva, körbetekintett. Egyenlőre, semmit sem látott, így leengedte az íjat és hátrafordult, de Melkort, nem látta.
Melkor szemeit forgatva felsóhajtott az ifjú viselkedésén, és lovon követte. Hagyta had fedezze fel magának a környezet, de aztán meglátott valamit a szeme sarkából. Egy szarvas csorda suhant nem messze, azonnal arra fordította a fürge lovat, hogy vissza terelhesse őket Mairon irányába. A farkasok azonnal csatlakoztak hozzá, mikor hívta őket, így könnyedén, 3 oldalról tudták irányítani a csodás állatokat.
Mairon is megpillantotta az állatokat, ám ő bennük nem a szépséget vélte felfedezni, hanem a friss húst és a vacsorára valót. Féltérdre ereszkedett és megfeszítette fegyverét, majd várt, míg a lények megfelelő távolságra nem kerültek és lőtt....
Az egyik szarvast, a homloka közepén találta el, aki azonnal megbotlott és felborult, két másik, akik túl gyorsan szaladtak a farkasok elől, pedig elestek a meglőtt másikban. Az ifjú maia elégedett volt magával, megemelkedett, majd fürgén mint egy nyúl, megindult az elesett felé, de aztán köddé vált, hogy gyorsabban odaérhessen és Melkor is láthassa, milyen jól megy ez is neki már.
Melkor engedélyt adott a 2 farkasnak, hogy megfoghassák maguknak az esésben megsérült példányokat. Mairon előtt állította meg hátasát és nézte büszkén a fiút, amint éppen kiszedi a nyilat az elejtett állat koponyájából.
"szép lövés, erősítsd fel a lovad hátára, még nem végeztünk" Túlzásba azért nem akarta vinni a dícsérgetést,még a végén elbízza itt magát neki.
" Shh....hallod ezt? " emelte fel a fejét Mairon, miközben lódobogásra lett figyelmes a közelben. Nem gondolta volna, hogy bárki annyira bátor legyen, hogy ily közel Angbandhoz lovagoljon. Bizonyára tündék. Vérszomjasan elmosolyodott és felkapta a szarvast, ráerősítve a paripája hátára, majd tovább fülelt. Négy lovas, ha nem több.
"Te engem ne...!" Kezdett bele a leszidásba Melkor, de ő is meghallotta a lovasokat. Körbenézett különösen éles szemével és gonosz, veszedelmes vigyor jelent meg arcán. Jelzett Maironnak és lépésben megindult lován a jövevények felé. Emberek! Végre találkozhat velük, és terv szerint visz is belőlük a tömlőcbe, tüzetesebben kivizsgálni mifélék is ezek.Óh és persze meg is kell kóstólnia egyet. A friss vér gondolatára Melkor halkan morgott is míg közelebb értek az emberek kis csapatához.
Mairon óriási tüzes szeme a magasba emelkedett és megszámolta a lovasokat. Érzékei most sem hagyták cserben, négyen voltak, épp annyian, ahogyan azt megérezte. Kíváncsi természetéből kiindulva, gyorsan közelebb merészkedett, majd mikor látta, hogy a lovasok megállnak, ő maga is megállt, Morgoth lova mellett.
" hóóó! Maguk kicsodák? " kérdezte egy bőrpáncélt viselő, nagyszakállú férfi, egyenest a fekete hajú, magas idegentől a szellemszerű paripán.

A szólított összesandított kísérőjével a látványra. Furcsa nyelven beszéltek, de képességeiknek köszönhetően nem okozott problémát megérteni őket. Öltözetük egyszerűbb volt a tündékénél, akárcsak fegyvereik. MElkornak a kezdetleges szó jutott eszébe róla. Talán az elfek nem túl segítőkészek velük. Nem lepte meg, elég önző népség volt. Ránézésre is csekélyek és jelentéktelenek voltak, egytől egyik mind alacsonyabb volt náluk vagy akár az elfeknél. Viszont mind a négy egészen máshogy nézett ki. Férfiak, egytől egyig, szintén egy elejtett szarvas volt erősítve egy plusz hátasra.
"ennek a földnek az ura." Felelte végül a feszülten figyelő embereknek. Láthatóan nem értették a helyzetet, Melkor nem akarta nevét mondani; ki tudja mennyire terjesztették el a tündék. Ki akarta ismerni előbb ezt az új népet, mielőtt tudomásukra adja ki is ő valójában.
"tu honnan jöttetek?" kérdezett vissza, tudnia kell ha van település a közelben.
" Nem messze, egy kis faluból. Vadászni jöttünk. Kietlen egy táj, azt meg kell hagyni"
Az egyik ember, kinek szőke haj nőtt ki a fejéből, helyeselt.
" Az asszonyaink és gyermekeink éhesek, mi vagyunk a legjobb vadászok errefelé!"
" Azt kötve hiszem..." motyogta magának Mairon, az emberek számára érhetetlen nyelven. A vörösen izzó, macskaszerű szemek láttán a szakállas férfi megrettent egy kicsit, de nem akarta kimutatni ezt.
" Szóval ennek a földnek az ura...nem tudtuk, hogy egyáltalán van ura. Elnézésed kérjük, kedves....? " hajolt meg szinte, jómodort tettetve, amin a harmadik ajakharapva, röfögve nevetett.
Mairon, undorítónak találta a négy idegen vadászt.
Nem tetszett neki, hogy megzavarták a kellemes időtöltését Melkorral, de az még inkább nem, hogy a nagyura megvárakoztatta őt ezeknek az alja népeknek a lemészárlásával, de abban biztos volt, hogy a valának terve van velük.
"Morgoth" vigyorgott vészjóslón a vala miközben illedelmességet tetteve kissé meghajol és leszáll lováról. Mikor földet ért felöltötte vérszomjas alakját, úgy fordult újra az emberek felé. Épp eleget hallott egyelőre, és a mihaszna csűrhe pimaszsága feldühítette. Élvezettel figyelte, ahogy lassan elszörnyednek láttán az emberek.
"Élve kellenek, ha mód van rá" Mondta Maironnak alakulóban lévő saját nyelvükön és lassan elindult feléjük. Azt akarta fejvesztve meneküljenek, hogy levadászhassa őket mint a nyulakat. "a vezetőjük az enyém" Tette hozzá. Őt fogja megízlelni.
' Ahogy kívánod...Draugluin! Carcharoth! " füttyentett mairon a váltott farkasoknak, majd ő maga is átalakult egy óriási, vicsorgó farkassá és megnyalva a szája szélét, elindult, hogy elkapta az embereket, persze azoknak vezérét az urára hagyva.
Az embereknek idejük se volt megsarkantyúzni lovaikat, azok maguktól nyerítve indultak meg a farkasok láttán. Míg Maironék a többiekkel játszadoztak, Melkor a szakállas férfit kergette kishíján az őrületbe. Árnyalakban, egyik oldalról a másikra cikázva hajtotta körbe körbe az erdőben. Lova rég ledobta a rémülettől és eszetlenül menekült a falu felé. A nemré még oly nagyotmondó férfi most hanyatt, négykézláb kúszva és vinnyogva kapkodta a fejét, hol lehet az a szörnyeteg. Egy kisebb szikla állította meg, nem tudott tovább hátrálni. Morgoth ismét alakot öltött előtte, nyakánál fogva felemelte a földről a szánalmasan gyenge lényt. Emberi mércével magasnak és erősnek számított falujában, de most lábai reménytelenül kalimpáltak a levegőben. A sötét úr még nagyot szippantott a félelem szagával betöltött levegőbe és kitátotta hegyes fogakkal teli pofáját.
Mairon és kedvencei elkapták az embereket, szinte seperc alatt, miután megunták a velük való játszadozást. Drauglin átharapta a legidősebb lábait, ízlelgetve annak húsát, így a maia átváltozott és egy varázslattal, elállította a vérzést, megmutatva a kedves, gyógyító alakját, de a szemei őrülten ragyogtak a férfi szenvedése láttán. Összekötözte a hármat, majd a hatalmas lovához kötötte őket olyan erősen, hogy Aule láncait is megcsúfolhatta volna ezekkel.
" Carcharoth, vigyázz rájuk, nehogy elszaladjanak!" nevette el magát, majd szeme sarkából Morgothra pillantott.
Furcsa, bizsergető érzés fogta el a férfi eme alakja láttán, de már be merte vallani magának: tetszett neki a sötét úr szörnyszerű alakja is, minek láttán az emberek a gatyájukba csináltak. Mairon, a férfi vicsorgásába és vérengző tekintetébe, csak újra beleszeretett. El is vörösödött, így gyorsan felszállt a lovára, majd izgatottan várta az urát.
Melkor csak a foglyokhoz visszaérve vette fel újra hétköznapi formáját, szája széléről lenyalva az ottmaradt vért. Most már rettegtek tőle, és ez különösen kellemes érzéssel töltötte el. Visszaült hátasára és elindultak vissza Angbandba. Még ma kihalgatja őket, és Mairont és megkéri csatlakozzon. Mindent tudni akar ezekről az új lényekről. Azt már tudja h a lelkük is gyenge, így terveket kezdett szőni miként mérgezi majd meg azt.