Mairon a farkasokkal sétált a délelőtti fényben, amikor végre egy hírnök érkeztére lett figyelmes. Hetek teltek el a nyavajás tünde szökése óta, és Melkor még mindig elég mogorva volt a történtek miatt. Pedig azt a lusta orkfattyút már aznap elevenen nyúzatta meg váltott farkasaival, és mégis! Ha rossz híreket mer hozni ez is, akkor megeteti a kis drágáival- döntötte el mosolyogva.
" Hírnök? " lépett Melkor mellé a trónterembe Mairon, akinek már egy kisebb szék is állt Melkor hatalmas trónja mellett, hogy mellette foglaljon helyet. Kíváncsian várta a híreket, a növekvő váltott farkasok pedig a lábánál hevertek le, morogva a hírnökre.
A sötét úr csak némán intett a trón előtt térdeplőnek, hogy beszélhet. Nem számított túl sok jó hírre, így  könyökölve tartotta egyik kezével a fejét, miközben azon merengett, mikor támadja meg végre a déli részeket.
" A tündének semmi nyoma...azonban...hallottam híreket hogy Fingolfin és az a másik....Meadhros már szervezkedik ellenünk uram. "
" Azt nem hagyhatjuk! Hamarabb kell lépni! Azonnal szólok a többi hadvezérnek! " pattant fel Mairon sebesen, a farkasok pedig az orkra vicsorogtak, aki hátralépett.
" És...." motyogta a lény " a tünde elvileg....értesítette a valákat "
" Honnan tudsz te mindenről ily pontosan? " tette háta mögé a kezeit gyanakvóan Mairon.
" A...a kémektől, nagyuram...."
" Csakugyan? " kérdezte Mairon gyanakvóan majd Melkorra pillantott a szeme sarkából és várta, hogy imádott ura mit reagál.
  Melkor összeszűkült szemmel sandított az orkra, de egyelőre más jelét nem adta, hogy mit gondol. Az elmúlt hetekben kis híján felemésztette a düh és a csalódás. Nem bírta eldönteni, hogy az orkjaira, Maironra vagy éppen magára mérges. Minden esetre ezt a fattyút itt most kibelezi, de előbb kiszedi belőle miféle kémekről krákogott.Lassan felállt trónjáról, és fenyegető, rideg tartással sétált le a hírnökhöz. Kis méretű, fürge fajta volt; olyan amelyeket még a nagy gundabadi orkjai is megvetettek. Az alattomos kis lény remegve várta, mit tesz vele a sötét úr, de nem mert se elmenekülni se idő előtt felvisítani. Pedig legszívesebben ezt tette volna, visítva menekülni, akár Arda széléig is. "Milyen kémek?" Kérdezte lassan, minden egyes másodpercet kiélvezve belemártva karmait az orkfajzat hasfalába. 
  Mairon izgatottan figyelte az eseményeket, míg az ork jajgatott magában. Gyűlölte s félte, és ezért szolgálta a sötét urat...
" A Finwe fajzatok..agrrr...nem akarnak győzni hagyni! Ezt mondják...ó nagyuram...."
" A kémek, nekem jelentik le az információkat, de a kismadaraim egy ideje, hallgatnak. Mit titkolsz el, ork? " kérdezte Mairon. 
  Melkor egyre mélyebbre nyúlt szolgája hasfalába, lassan megmozdítva karmait; szinte érezte ujjai között a szánni való teremtmény beleit - még egy kicsit és kitépi.
"ááhh....esküszöm, hogy nem tudok többet....iijááááá.....az elfek...az elfek lelövik a madarakat az erdeik határán....ááááááhhh"
A sötét úr feltépve a hasfalat kirántotta puha, forró zsigereket, míg a szerencsétlen vinnyogva összerogyott és remegő kezekkel kapott a hasa helyére. Értelmes szavakat már nem tudott formálni, vinnyogva szemeivel könyörgött, hogy végezzen vele inkább, ne kínozza tovább. Ám láthatóan nem hatotta meg vele urát, inkább megfordult és a kezében tartott végét a beleknek a farkasok felé mutatta. 
Draugluin és Carcharoth morogva rontottak neki a visongó orknak és fél perc alatt a legapróbb darabokig cincálták őt, karmolva és harapva, míg teremtő atyjuk elégedetten nézte a váltott farkasok munkáját, bár ura viselkedése, kissé aggasztotta, láthatólag nem volt jó kedve, amit teljesen megértett, őt is felzaklatta a fogoly eltűnése.
" Összehívom a haditanácsot" mondott ennyit a vörös hajú maia és azonnal elfordult indulatosan.
  Melkor merengően ült vissza trónjára, még mindig véres kézzel. Arról se vett tudomást, hogy Draugluin már az ujjairól nyaldossa az ork vért. Nehéz volt a koronája, túl nehéz. Szörnyen fájt tőle mindene, a feje, a nyaka, most már sokszor a háta is. De erőt adott neki, borzalmas erőt. Épp elég volt, hogy már nem tudott igazán alakot váltani, mióta megégett a keze; többről ne mondhatott le, nem dobhatta félre ezt az átkozott fejdíszt. Még nem álltak készen a támadásra, közel sem. De ezek a nyavalyás tündék nem bírnak magukkal, úgy látszik Feanor fiai pont ugyanolyan makacsok mint az apjuk volt.
 Aggasztotta, hogy mi lesz Maironnal. Még élvezi a háborúsdit, de mii lesz, ha megelégeli a helyzetet és inkább visszatér Manwe-ékhez? Gondolataiból a terembe összegyűlő tanács zökkentette ki.
 Mairon Gothmogot és Azogot szólította elsőre magához, maga mellett pedig Ancalagon pihent, akinek a mérete már háromszor akkora volt, mint legutóbb, lassan felérte az asztalt és onnan kémlelte a bábukat ardán. Az ifjú, vörös maia végignézett rajta, majd ura felé fordult, s észrevette, nézi őket.
" Nos...elmélkedtem a helyzetünkön. Magunkhoz kell vennünk a kezdeményezést, még akkor is, ha jelenleg nem vagyunk elég erősek. Feanor fiai makacsok, ezt egy orkunk szerint, kémeink is megerősíthetik. Azog, tartsd jó erőben az ifjoncokat. Két oldalról fogjuk megtámadni a mocskokat! "
Mairon megemelt két bábut, ami ork alakzatú valamit formált, bár nem a legszebb módon kifaragva. A sirion szoros és Maedhros dombjaihoz tette le őket, majd elégedetten kihúzta magát és szeme sarkából Gothmogra pillantott.
" A szoroson és a dombokon át fogunk támadni. Meg kell törnünk az ostromzárat! Beleriandnak vesznie kell, egyetlen élő tündét sem akarok látni...értve vagyok?! Át akarom verni őket. Kisebb seregeket küldünk ki, de, de a főseregek Dorthoniont fogja megtámadni és akkor végzünk velük! " lelkendezett ötletén mairon, ragyogó és tüzes szemekkel 
Mairon izgatottan, bár ezt nem mutathatta ki Azog és Gothmog előtt, hátrafordult, hogy megpillantsa hőn szeretett urának, barátjának és szeretőjének reakcióját a hallottakra. Jó ötletnek gondolta a sajátját a fiatal varázsló, váltott farkasok ura és Urának tán leghűbb szolgálója.Biztos volt benne, hogy ezzel megtörik az ostromzárat.
Azog lassan bólintott, időbe telt, míg felfogta a tervet, de elképzelhetőnek találta a sikert. Gothmog még morfondírozott, nem szívesen osztotta fel csapatait, de alapvetően ez tűnt a. Legjobb ötletnek.Melkor felkelt helyéről és az asztalhoz sétált. Átfutotta tekintetével az elhelyezett bábukat, majd egy kis büszke vigyort elnyomott. Valóban, még csak orkokból és pár balrogból áll a sereg, de talán a tündék sincsenek még jobb helyzetben.
 "legyen, készüljetek amivel csak tudtok." sóhajtott végül beleegyezően, miközben 2 kezét az asztalra tette. 
Miután az ork és a balrog elhagyták a termet, a vala és a maiája kettesben maradtak egy kis időre. Az ifjú, szemében lobogó tűzzel fordult Morgoth felé, megérintve mindkét kezét a sajátjai közé fogva és mint egy csatára kész hős, egyenest belenézett a sötét szempárba.
" Megnyerem neked ezt a háborút még ha belepusztulok is, Melkor "
Mairon nem éppen arra számított, ami következett. Ura dühösen nézett rá vissza, de ugyanakkor fájdalmasan. Kihúzta kezeit az övéi közül és úgy küldte el a dolgára, szigorúan.Legalábbis Melkor remélte hogy annak hangzott, nem akarta magát gyengének mutatni. A sötét úr aki aggódik a hadvezéréért? Ugyan, még a gondolata is vicces. Inkább elvonult, hogy magára maradhasson a gondolataival. Annyi mindent kell megterveznie, annyi mindenen kell aggódnia. És akkor még itt a fiú is...
Mairon, ezt tőle tanulta. Semmiképp nem akarta a fájdalmát és gyengeségét kimutatni, ezért, elvonult a műhelyébe, ahol megerősítette az újonnan elkészült páncélját, majd az orkokkal kezdett foglalkozni, akiknek egy új nyelvet is tanított, így kommunikált velük. Melkor hálótermét nem kereste fel, ki sem mozdult a műhelyből, csak az udvarra. Amint Azog is készen állt, nem volt megállás.Az ifjú maia magára öltötte páncélját, melynek mellkas részébe egy szemet vésett. Orkjai nagyon jól tudták, hogy Mairon szeme lát mindent, néha, amikor tanult, tűzből keletkezett hatalmas szeme figyelte őket az udvaron.Haját hátul óvatosan összefogta, hogy ne zavarja majd a csatatéren. Esze ágában sem volt Angbandban maradni, az első sorból akarta kiirtani Fearon leszármazottjait. Hajnalban mairon és a seregek, elhagyták Angbandot....