Mairon kimászott a forró lávából és elindult a műhelye felé, hogy ott is tevékenykedhjen egy keveset.
Pár ork visszatért a közeli erdőből, ahol kémkedni voltak. Két farkast kaptak el, akiket magukkal hoztak az erdőből. Vihogtak és botokkal böködték az állatokat, mint valami kirakati vásárban az emberek a tárgyakat.
" Nézzétek de szőőőőrös! " horkantott és kacagott az egyik kisebb ork, míg a másik újra megbökte a szürke farkast.
Mairon, akitől egyre több ork tartott Angbandban, háta mögött összezárt kezekkel sétált el a folyosókon, mellette hű, testét lassan megszokó sárkányával, mikor meghallotta a nevetést.
" Mit tevékenykedtek? " tette fel a kérdést, de aztán meglátta a morgó, vérző lábú állatokat. "Most azonnal fejezzétek be és mars a műhelybe! " rivallt rájuk Mairon.
" De mi találtuk, mi találtuk! "
" CSENDET!!!" mordult fel s kapott lángra Mairon. " Ellenkeztek velem? VELEM?"
" M..mi soha! Soha! Mairon nagyúré a dög, a nagyúré! "
Elszaladtak, olyan gyorsan, ahogyan csak a lábuk bírta, otthagyva a két sebzett farkast Maironnak, aki végigmérte az állatokat. A hegyes fogaikról és vicsorgásukról eszébe jutott a nagyura, így önelégülten elmosolyodott.
Hipnózissal lenyugtatta a két állatot, majd intett nekik, hogy kövessék be, a műhelyébe, ahova rajta kívül csak az ura és Ancalagon léphettek be.
A két állat leült, ő pedig megemelte a kezét, felidézve a tegnapi ork teremtést és erősen koncenrtálva, gondolataiban elkezdte formázni a szőrös lényeket. Akart saját lényeket. Olyan lényeket, akiket ő teremt, de a szeretett urát szolgálják és úgy növekednek, ahogy Ancalagon, hogy még hűségesebbek legyenek...
Vörös fény jelent meg az ujjai körül, ahogy formálta a gondolataiban a lényeket. Úgy érezte, sikerülni fog, képes lesz rá, hiszen erősebb volt, ezerszer, mint mikor elhagyta Valinort először.
Valériai szavakat suttogott maga elé, az állatok pedig elkezdtek átformálódni, úgy, ahogyan azt Ő akarta.....
Morgoth, aki ez idő alatt aludt, furcsa lihegésre és visításra ébredt, kedvenc sárkánybőrén. Szemöldökét felvonva emelkedett meg az ágyon, hogy körbenézzen.
"ezek meg mik?" kérdezte fennhangon a két hatalmas farkast bámulva, akik az agyon birkóztak.
Olyanok voltak, mint két kölyök, azonban hatalmasak, de szemük épp úgy izzott, mint kedvenc maiájánal. Vörösen.
" Héé! Oda nem szabad bemenni! " rohant Mairon be a hálóterembe a két farkas után, őt pedig a totyogó sárkány követte. Megtorpant, amint meglátta, hogy két elsőszülötte Melkor ágyán rosszalkodik. " Ó....Jó reggelt! " vigyorgott zavartan.
"megmagyaráznád mik EZEK?!" mutatott a farkasokra, erre az egyik odarontott, és hamarosan mindkét bundás Melkor arcát nyaldosta.
" Ők...ők az én,..." kezdett bele elsőre félénken, majd büszkén megragadta az ágy szélét indulatában " Ők az én gyermekeim! Váltott farkasoknak nevezem őket.Draugluin, Carcharoth, elég legyen, hagyjátok békén! Lábhoz!! " szólította a két farkast Mairon, de ők továbbra is szaglászták Melkort.
Tetszett nekik a vala illata, akárcsak teremtőjüknek....

Melkor hunyorogva, fejét magasra tartva hogy ne érjék már el végre, kézzel. Pedig eltoltva a farkasokat ismét megnézte őket. Most jobban megvizsgálta őket, és elnyomott egy büszke mosolyt.
"és mégis mi velük a terved?" kérdezte, most szemezve a kíváncsibbal.
" Ez nem a végleges nagyságuk, vagy kétszer ekkorák lesznek! Most még kölykök " mesélte boldogan Mairon " ők...neked teremtettem, hogy hűen szolgáljanak. Ők fogják védeni Angband kapuit! "
A sötét úr elismerően simogatta meg az egyik fejét, mire a másik féltékenyen kitúrta testvérét onnan. Éppen kezdték volna újra a bírkozást, de Melkor szigorú tekintete megállította őket.
" Látod? Látod? Képes voltam rá, Melkor! Nekem is sikerült, épp, ahogy neked! " ölelte át örömében a Sötét urat, a farkasok pedig leugrottak közben az ágyról és elfeküdtek a szobában, szemezve Ancalagonnal, aki még mindig a tűzét próbálta megmutatni urainak.
Mairon nagyon büszke volt magára, de remélte, hogy Melkor is az. Látta a szemeiben a csillogást, ami örömmel töltötte el.
" olyan jó kimondani, hogy az én teremtményeim! " nyomott egy csókot az ura arcára, majd az ágy széléről nézte őket tovább.
A tünde, aki még korábban tervelte el a szökést, tökéletesnsk látta a pillanatot. A vörös hajú, könyörtelen fiú a farkasokkal volt elfoglalva, és Melkor orkjait is elzavarta-azok meg láthatoan nem nagyon siettek vissza a szolgálatba.
Sikeresen meglógott, volt benne annyi erő hogy elbújjon a sötét árnyak közt és elhagyja Morgoth palotáját.
Ilyen szerencséje sose volt, senkinek. Egyetlen ork se törődött vele, egyedül csak egy kis sárkányfajzat totyogott el a folyosón, de nem vették észre egymást. A meggyötört tünde átmászot egy résen, amit Angband nagy falán talált, és meg sem állt az első biztonságos helyig.....
Egyenesen a zöld erdőkbe ment. Hog, értesítse a többieket és csapatot szervezzen valákhoz.
Melkor az ágyból figyelte a farkasokat, míg azok gazdája aludt. Kimondhatatlanul büszke volt a tanoncra, és már tervezgette milyen nagy tetteket fognak együtt végrehajtani.
Draugluin és fivére Cracharot vígan harapdáltak egy hatalmas, vaskos fadarabot, amit Mairon az orkok szerszámai közt talált.  Boldogan aludt az ura mellett, akinek a jelenlete, noha tagadta is, de az első perctől kezdve megnyugtatta őt.