2 talán 3 nap telt viszonylag eseménytelenül. A valák visszatértek látszólag szokásos teendőikhez, úgy tűnt taktikát váltottak. Este szobájában tervezgette Mairon, hogyan tudna ő kezdeményezni hogy ne tűnjön fel senkinek, mikor halk kopogást hallott ajtaján.
Odament és résnyire nyitotta az ajtót, minta Morgothtól magától félne hogy bejön azon. Eonwe vigyorgott rá bíztatóan a tóloldalról.
"Gondoltam szeretnél egyet sétálni" Kacsintott régi barátja és intett neki, hogy tartson vele.
" Örülök, hogy látlak! " mosolyodott el. A sebei, Yavannának köszönhetően lassan begyogyultak, így könnyedén elfogadta a sétára való invitálást. " kimegyünk a kertbe? Angbandban nem láttam egyetlen virágot sem....se semmi szépet..."
"Ez nem is egy rossz ötlet, talán ma este nincs ott Yavanna"
Eonwe nagyon örült hogy újra barátjával osonhatnak az éjszakában. Korábban sok ilyen csínyben vettek részt, hogy közösen dühítsék Aulét.
"Mondd csak, Mairon, tényleg nem tudod mi történt a tündékkel?" Kérdezte odafelé hiretelen a vala.
Mairon kedvelte őt és kishíján meg is tört a kedvéért, de gyorsan emlékeztette magát miért van itt.
" Bár segíthetnék...." mondta az ifjú " de fogalmam sincs. Egyenest ide vezetett az utam. Mondd, van már valami tervetek az a démon ellen? Jó lenne ha valaki megállítaná végre. "
Mairon a füle mögé húzta a haját, mint mindig, mikor zavarba jött.
" Eonwe, van valami amit el kell mondanom, de ezt nem akartam....Manwe előtt, de benned bízom a legjobban a világon. Morgoth, Melkor, nem érdekel ki hogy nevezi de az a szörny...kényszerített engem....dolgokra.... " harapott itt a szájába és keserves arccal nézte a barátját " istentelen, mérgező dolgokra.....hidd el...senki sem akarhatja nálam jobban, hogy az a férfi megkapja, amit érdemel "
"Hiszek neked, barátom" Veregette meg a vállát Eonwe "Gyere, yavanna csodálatos kertje kicsit enyhít majd terheiden; el se tudod képzelni micsoda virágok teremnek itt!" Vezette tovább a fiút, és beléptek a szent kertbe, ami még a 2 halott fával is lélegzetelállítóan gyönyörű volt.
"Morgoth műve, pontosabban förtelmes pókjáé. Yavanna hetekig zokogott és még mindig nem tud ide belépni a fájdalomtól." Mondta mikor észrevette hogy barátja a fákat csodálja. "De kérdéesdre válaszolva, még semmi tervünk nincs. Manwe arra vár, hogy majd Feanor és a fiai megoldják. Ő örül, hogy Melkor nincs itt és úgy véli már nincs akkora hatalma mint korábban. Szerintem csak fél tőle, most hogy nála vannak a szilmarilok. És valami őrület folytán úgy véli, ha hagyja Melkort Középföldén játszani, majd lehiggad idővel és tud beszélni vele....."
Itt nagyot sóhajtott, láthatóan nem értett egyet urával.
" Fogalmam sincs mit tervezhet Melkor. Az a vala kiszámithatatlan. " szorította ökölbe a kezét " eonwe, kérlek, ha bármiben segíthetnék Melkor ellen,ne habozz elmondani nekem....majdnem...elpusztított...meg akarta törni a lelkem az a fajtalan démon....szeretném...ha neki is fájna, szóval ha tehetek valamit, mondd el nekem " kérte Mairon. " Kellemes ez a kert..."
Eonwe elgondolkodni látszott, majd hirtelen gyermeki túlbuzgóság lett úrrá rajta.
"Van is egy virág, az emlékezés rózsája! Talán ha megkérjük yavannát, h készítsen neked belőle főzetet, vissza tudnál emlékezni több mindenre. Lehet láttad vagy hallottad mit tervel, csak nem melékszel rá!" Ragadta meg Mairon mindkét kezét és úgy hadarta neki boldogan az ötletét. "Rohanok is szólni Manwenek!" És valóban úgy tett, otthagyta a maiat egyedül a kertben.
Hogy a fene essen belé!
Jutott eszébe Maironnak. Nem hagyhatja, hogy az összes vala előtt kapja vissza az emlékeit és még véletlenül is belelássanak a fejébe, az teljes bukást jelentene. Körültekintett és keresni kezdte a virágot, amit az ősi könyvben látott még Melkor könyvtárjában. Gyorsnak kell lennie....a leggyorsabbank...
Eonwe túlbuzgósága még nagy bajba sodorhatja, ezzel tisztában volt. Ezernyi virág volt Yavanna kertjében, de neki egyetlen kellett csak. Egy vöröslő virág, aminek a szirmai sosem hervadnak el.
Sietősen keresgélte a vörös virágot, nem tudta mennyi időbe telhet Eonwenek mindenkit felriasztani az ötletével. Mikor már a kétségbeesés is megkörnyékezte, megpillantott valamit szeme sakrából. Azonnal odasietett és hatalmasat sóhajtott, amikor meglátta a csodálatos rózsát. Valahogy úgy kell leszakítania, hogy ne tűnjön fel senkinek...
Az utóbbi időben hegyesen és hosszan hagyta a körmeit, így a pontos vagasban, azok is segítettek neki.
Körbenézett, s mikor egyetlen őr sem fordult oda, láthatatlanná lett s gyorsan leszakított egy szállal a rózsából. Erős fiú volt, a mágiája pedig egyre hatalmasabb, így elegendő volt csak a kezében tartania a virágot, hogy az emlékei kitisztuljanak és visszatérjenek a fejébe.
Odakint sötét volt, a csillagok fénylettek csak s az ifjú, épp oly tisztán látott mindent, mint azoknak a fénye.
Visszasietett az időben, olyan könnyű volt mint egy könyvet lapozni. Azt az éjszakát kereste, amiről meg volt győződve valami fontos történt. Azótan Melkor máshogy viselkedett vele, nem túl feltűnően, de érezhetően. A korábban aranyfényben úszó monumentális fa tövében ült le, hogy nyugodtan emlékezhessen, és most egy pillanatot se hagyjon ki.
Visszapörgette, s kristálytisztán megelevenedett előtte az új hálóterem, a szájában érezte a szarvashús ízét. Látta, ahogy kacarászik a bor mámorában és Melkor is nevet szerencsétlenkedesén, ő elkapja a szőlőszemet és kimondja a legféltettebb érzelmei és gondolatai egyikét az Urának. Nem állt meg azonban és tovább lapozott, amit pedig meglátott, hatalmas meglepettséget okozott neki. Ezeket a vala szavakat, jól ismerte....
Mainor arcán örömkönnyek szöktek meg a helyükről, de léptek zaja riasztotta fel az édes emlékből.
"Mairon, Mairon merre vagy?" Kereste őt Eonwe, még jobban izgulva, mint mikor elszaladt. Megtalálta a maiat, a fa tövében sirdogálni - a virágot gyorsan elrejtette már a kíváncsi szemek elől.
" Itt vagyok, Eonwe. Mire ez az izgatottság? " törölte le könnyeit a fiú, de már azon gondolkodott, hogyan szökhetne meg, hogy mihamarabb Angbandba érjen, hiszen itt semmijen információt nem kaphat meg a valáktól....
"Manwe beleegyezett az ötletbe, és yavanna azt ígérte a következő estére elkészül. Miért lógatod itt az orrod?" Eonwe jó barát volt, feltűnt neki, hogy valami nincs rendben.
" Semmi gond, csak.. " kezdett bele a maia és óvatos mosolyt jelenített meg az arcán " sose hittem igazán abban, hogy egyszer még hazatérek és egy kicsit kijött rajtam, ez minden "
Elindultak vissza a szobákhoz, mikor Maairon kissé boltadozni kezdett, esetlenül. Eonwe azonnal a segítségére volt, és visszatámogatta a szobájába.
"hiszen te lázas vagy!" Szörnyedt mikor leültette az ágyára.
Mairon cseles tervet eszelt ki nomyai eltüntetésére. A rózsát összemorzsolta és belekente még meglévő vállsebeibe, hogy úgy nézzenek ki, mintha Morgoth mérge fertőzte volna meg. Elmondott még 1-2 kis varázsigét és máris olyan volt mint aki haldoklik.
"feküdj le, azonnal hozok segítséget!" barátja kétségbeesetten rohant újra Manwe elé a borzasztó hírrel.
A maia lefeküdt, remegve az ágyon és várta a segítséget Manwe és Yavanna személyében, akiket Eonwe riasztott fel újra.
Az ifjú Mairon egész teste forrt, a szebei szinte lángoltak, ő pedig zihált az égő fájdalomtól, könnyes csilligó szemei pedig a plafon felé meredtek.
Aule kétségbeesetten rontott be Mairon szállására, akár csak felesége, aki nem értette, hogy történhetett ez, de maga is látta amit látott.
"Morgoth förtelmes mérge....már nem tehetünk semmit" simogatta meg a maia forró homlokát Manwe. Megvizsgálta a sebet, a sötét folt már egészen elérte a fiú mellkasát, yavanna hiába szaladt kertjébe gyógyírért. "el kell égetnünk" mondta nem sokkal később, miután lecsukta szemeit.
Persze a többiek, főleg Aule, ellenkeztek, de Manwe látta már mivév álnak a méreggel megszúrtak. Nem akarta hogy a fiú lidércként bolyongjon ardán az idők végéig.
Eonwe szeme könnybe lábadt a barátja láttán.
" Égessétek el...én ezt nem tudom végig nézni...az a szörnyeteg, Morgoth tette ezt vele! " rúgta fel az egyik asztalt a szobában a férfi.
" Az én feladatom...én voltak a mestere " mondta Aule, a többiek pedig rábólintottak.
Kivitték a palota elé, az őrök pedig egy hatalmas máglyát állítottak elő a fiú temetéséhez.
A valák kovácsmestere fajó szívvel kellett, hogy válalja ezt a feladatot, de nem ellenkezett Manweval, kit teljes szívéből szeretett, akár csak a fiút, akit most végleg elvesztett.Az ifjú Mairon nehezen bírta kacarászás nélkül végigcsinálni a saját tervét. Bolondnak és naivnak tartotta a valákat, Eonwét és legfőképpen Manwet. De végigcsinálta, hagyta, hogy a kovácsok mestere felfektesse a farakásra, s a kohókat melegítő leheletével meggyújtsa azt.
Megvárta míg a lángok akkorára csapnak h észrevétlen elsurranhasson árny formájában. Kiérve a városon kívülre ismét felöltötte sólyom alakját és száguldott vissza Melkorhoz.