Dél körül járt az idő, mikor Mairon felébredt a kényelmes sárkánybőrbe bugyolálva. A feje fájt és nagyon lüktetett, így azonnal a homlokához kapott, mikor felült Melkor mellett, aki még mindig mellette aludt. Elmosolyodott a látványra és megsimogatta a férfi arcát.
 " mi a fene volt az ételben? " kérdezte magát, majd megpillantotta a lelkes kis Ancarant a koronája mellett. 
  A sötét bőrű férfi lassan nyújtóztatta ki végtagjait, közben valamit motyogva. Mairon eltökélte, hogy kerít egy szótárt a könyvtárban. Melkor éppen csak annyira nyitotta ki egyik szemét, h ellenőrizze, az ért-e hozzá akire számított, majd visszarántotta maga mellé a maiat. Mindkét karjával átölelte, szabad lábát félig rátette Maironéra, így fogta le pusztán a súlyával. És még mindig motyogott....
Mairon azért egy kicsit morcosan próbálta kifújni arcából a vörös és fekete tincseket és bárhogyan próbálkozott, mestere láthatóan még félálomban lehetett. Vagy szándékosan cukkolta ezzel. Tőle még ez is kitelik. 
" melkor....ébredj..vagy aludj..na, hallod! Engedj ki..." motyogta a fiú, félhalkan, nehogy mérges legyen az ura. Fájt a feje, de ha olvasott, az lenyugtatta. Elszánta magát, hogy megtanulja a valák nyelvét, hogy értse, ha az ura úgy beszél...
  Ancaran közben felfutott az ágy szélén, végigcsámpázott Melkor vállán és onnan figyelte Mairont a kíváncsi szemeivel 
"inkább segíts" duzzogott tovább, egyszerűen nem bírt kiszabadulni.... Hogy lehet ilyen erős még álmában is? Ha valahogy meg tudná harapni vagy csípni....
Ekkor Melkor villámként ült fel, kissé meg is ugorva és nézett körbe. A kicsi Ancaran riadtan menekült az életéért, hiszen ő csípett bele Melkorba, hogy segítsen barátjának.
A nagy úr a nyakát tapogatta, még érezte az apró szúrást.
"  te ébren voltál? " nézett rá duzzogva a fejfájós fiú és összefonta a kezeit a mellkasa előtt, kérdőre vonva Melkort, közben Ancaran pedig elbújt a háta mögött.
  "hogy?...én?...nem..." közbe szüntelen a pókot kereste aki megcsípte. Mikor meglátta a bújkáló Ancarant nagy sóhajjal dőlt vissza a párnákra, onnan nézte morcos társát."hogy van a fejed? 
" Ismerlek, mint a rossz acélt, ébren voltál! " érintette meg a vala orrát és kicsit bele is csípett " Eléggé lüktet....arra gondoltam, olvasnék kicsit a könyvtárban, attól, majd jobban leszek. Miért kérdezed? " pislogott hatalmasakat a nagy szemeivel Mairon és kicsit megdöntötte a fejét.
Melkor elmosolyodott, lassan már nem tudja átverni semmivel.
 "Semmi nem rémlik az estéből? Tényleg?" közbe felkönyökölt, kezdett magához térni, bár a csatától még mindig sajgott minden porcikája .
" Azt azért nem mondanám, hogy semmi sem, de azt az ork szakácsot megfuttatnám kint egy kicsit a hidegben " puffogott és szó szerint füstölgött, de az ágy már nem bánta. Melkor mosolya azonban megnyugtatta őt, így közelebb bújt hozzá. " hogy érzed magad? A csatában ugye nem szereztél sok sebet? "
" semmi maradandót" Megsimította a vörös hajkoronát, és elidőzött a szépséges arcon. Mairon fejfájása máris jobbnak tűnt, Melkor vajon tud gyógyítani? Mire is lehet képes pontosan egy vala? Sose árulták el neki, fel is jegyezte magának, újabb olvasnivaló. Még kapott homlokára egy gyengéd csókot mielőtt Melkor felkelt volna az ágyból, és egyenesen belesétált volna a lávamedencébe a szoba közepén.
"  Bemegyek a könyvtárba, ott leszek, ha bármire szükséged lenne. " mosolyodott el, megvárva, hogy Melkor belemenjen a medencébe és ne rántsa be őt magával. Magára vette kedvenc fekete köntösét, minek a garbó része szétnyílt a nyakánál s vörös díszek haladtak lefelé, a mellkasához. Az öve is vérvörös volt, a ruha többi része fekete és uszályos, bő ujjal. Felvette a koronát a fejére, és elhagyta a hálótermet. Már felfedezte, mi hol van a könyvtárban, a valákról szóló könyvek a keleti szárnyban voltak, köztük egy nyelvkönyv is, amit még múltkor talált. Vastag volt de ennek ellenére leemelte, hogy áttanulmányozhassa.
  Melkor hagyta hogy a forró láva kiűzzön minden fájdalmat testéből, és közbe máris tervelte a következő lépéseket. Feanor halott. A tündék most meggyengültek, nyugodtan tudja növelni a seregét és új szörnyein dolgozni, Mairont tanítani. De valami módon hírt kéne kapnia nyugatról...Vajon fivérei mit terveznek? Mennyiről tudnak? Felderítői szerint egy tünde se jutott el a hágóig se, de sose lehet elég óvatos. Valakinek oda kéne mennie. Ő nem mehet, azonnal láncra vernék....De talán Mairon.... 
Mairon hosszú órákat töltött el a könyvtárban, magolva különböző szavakat vala nyelven és a gazdája történetének is utána olvasott, hogy tájékozottabb lehessen. Kifáradt szemekkel csukott össze egy ezerhatszáz oldalas könyvet és nyújtózkodott ki, de, a feje már nem fájt
Ekkor egy merész ötlete támadt.
"Ancaran, vissza tudnád mondani amit Melkor motyogott nekem?"
És már szaladt is papírért és tintáért, hogy leirkálja amire emlékszik, meg amit talán pókja tud neki segíteni. Nagyon kíváncsi volt mit mondott neki. Miközben serényen próbálták felidézni a reggeli szavakat, felötlött benne vajon miért kérdezte tőle Melkor, hogy mire emlékszik. Biztos valami történt, amit a bor miatt elfelejtett. Szemöldökét ráncolva nézett körbe a hatalmas könyvtárban; kell lennie valami megoldásnak hogy vissza tudja idézni az estét.
Idegesen nézett könyvbe emlékezés varázslat, vagy valami hasonló után a könyvtárban. Nem akart úgy Melkor elé állni, hogy nem emlékezik az előző este történtekre. Az ajkait harapta és idegesen túrta a haját, még a kis pókbarátját is faggatta, nem e tudná ő elmondani neki, míg véletlenül nekiment az egyik polcnak és egy eddig nem látott könyv zuhant le onnan.
 A kopottas, égett, elnyúzott könyvet valák írták. Főzetek, mérgek és minden Ardán fellelhető növény leírása volt benne, amennyire a pár szavas tudásával Mairon ki tudta venni. Már az asztalához visszaúton elkezdte átlapozni, hátha ebben lel válaszra. Serényen lapozgatta a szótárt és a hatalmas könyvet felváltva, míg valamikor este rálelt arra amit keresett. Azonban mikor sikerült lefordítania a receptet, elkeseredett. Az a virág, ami kellene hozzá, sajnos csak Yavanna kertjében termett. Kizárt hogy itt lenne belőle Angbandban. 
Összecsukta a könyvet, majd újonnan tanult vala szavakat motyogva elindult a hálóterem felé. Út közben találkozott pár orkkal, akik félénken hajoltak meg új uruk előtt. Hozzá tudna ehhez szokni, gondolta, majd lehaladt a csigalépcsőn, egyenest a hálóterem felé vette az irányt. valahogy el kellene jutnia Yavanna kertjébe....
"van még energiád ma újat tanulni?" Kérdezte Melkor, aki az asztalánál ülve körmölt valamit. Mielőtt elengedi Valinorba, meg kell tanítania még pár alapvető dologra, hogy veszély esetén el tudjon menekülni.
" Nagyon jól ismersz, Melkor " mondta a fiú bólintva és leült az ágy szélére, onnan figyelte őt tovább " Mondd, mit írsz? " tette fel újabb kérdését és szinte várta az alkalmat, hogy ura a valák nyelvén beszéljen. 
" Csak pár védőmantrát, neked" A lap aljára érve letette a míves tollat és Mairon elé tartotta a lapot. Valériaiul írt szöveg volt, pár szót már fel is ismert a maia. "Lenne neked egy elég nehéz és veszélyes feladatom, amit lehet el se vállalsz. Viszont fel kell hogy készítselek rá, és ezek a sorok a legfontosabbak hozzá"
Magyarázta neki nyugodtan a sötét úr, miközben átadta a szöveget. Felkelt a székből és járkálni kezdett a szobában. Ideges volt, nem igazán tudta titkolni. Félt, hogy Mairon dühös lesz rá, hogy ezt kéri tőle, de senki mást nem küldhet.  "azt szeretném, ha elmennél Auléhoz, kémkedni. Tudnunk kell mennyire informáltak és hogy készülnek-e valamire. Azt hiszem, te könnyen át tudnád verni őket; és elhinnék hogy a csata közben szöktél meg "
Yavanna kertjében volt az emlékezés rózsája nevezetű virág, amiről a könyv írt, ha pedig elmegy valinorba, tehetne egy kitérőt Aule kedvesének a kertjébe is.
 " Szóval, verjem át a volt főnököm és kémkedjek neked, drága valám? Ám legyen, ha ezt kívánod. Mire akarsz megtanítani? Például az, hogy ne olvassanak a gondolataimban, nagyon hasznos lenne... "
"arra való az első 2 sor" mosolyodott el MElkor, meg kell hagyni vág az esze ennek a kölyöknek. "Mindegyiket be fogjuk gyakorolni, van a gondolataid elfedésére, van hamis emlékek kreálására, sőt olyan is amivel nem láthatnak meg" Visszament a maiahoz és leült mellé, kezét a lábára téve. "Nem kötelező menned, nem várom el tőled minden áron. Ha van másik ötleted, hallgatlak" Nézett aggódva a vörös szemekbe. 
" SEMMIKÉPP nem akarom, hogy hamis emlékeket kreálj a fejembe!" vágta rá Mairon és hevesen elkapta a férfi kezét " Aule mindennél jobban bízott bennem, hidd el, el tudom vele hitetni azt, hogy megszöktem tőled...és kínoztál...míg megpihenek, körbenézek és úgy teszek, hogy ellened akarok harcolni. Erre gondoltam. Aztán, visszatérek hozzád. Előbb utóbb, ki fog derülni, hogy melletted állok, de derüljön ki úgy, hogy tudom azoknak az idiótáknak a terveit, ellened, Melkor. Persze, ha megfelel neked is ez az ötlet. " simogatta meg a férfi kézfejét s várt annak reakciójára.
"tökéletesen" hangzott valériaiul a válasz egy büszke mosoly kíséretében.
Mairon majd kiugrott a bőréből hogy értette, de még nem akarta elárulni urának. Várni akart, amíg már válaszolni is tud neki. "Akkor talán kezdhetnénk az első mantráddal. Míg betanulod a szavakat én még ránézek Glaurungra." Azzal kacsintott és árnyként távozott. Már megfigyelte, hogy akkor használta ezt a közlekedési formát ha sietett.
  Mairon meglepően jó memóriával rendelkezett és gyorsan is tanult, szinte csak szívta magába a tudást. A mantra szavait magolta és próbálta lefordítani magában, a lehető legjobbra. Ezzel időzött, míg nagyura az elsőszülött sárkányával foglalkozott, közben már készítette is magát lélekben a nagy találkozásra, Auleval. 
"Készen állsz?" kérdezte egy hang mögüle az ágyról. Melkor térdepelt ott, mint valami játékos kiscica. Láthatóan őt is felcsigázta, hogy újdonságot taníthat Maironnak. Ilyenkor mindig egy kicsit visszafiatalodott és megfeledkezhetett a gondjairól.
" Természetesen, készen állok" válaszolta a valák nyelvén, hogy ezzel is lenyűgözhesse az urát, majd szembeállt vele, magabiztosan. Kedvesen elmosolyodott és várta a mestere utasításait. 
"mondd el magadban a mantrád és képzeld el hogy valamiféle fal vagy burok veszi körbe a gondolataid. A neheze az lesz, amikor ezt a falat fent kell tartanod, bármivel is próbálnak megzavarni" Megint az árnyjátékaival magyarázott, hátraülve a sarkára. "szólj ha készen állsz. Elsőre azt kell elérnünk hogy ne tudjak belelátni a fejedbe" Vigyorodott el Melkor sunyin, tudta hogy ez kellően ösztönző lesz a maianak.
  " ám legyen." Mairon elmondta magában a mantrát, majd erősen összpontosított.
Erős mantra volt, erő kellett ahhoz, hogy fel tudja tartani, az oldalában pedig egy kis szúrást is érzett, így elkáromkodott a gondolataiban, amit Melkor meghallott. Még, nem sikerült elérnie, elsőre nem. Az ajkaiba harapott és még erősebben koncentrált, de nem akarta, hogy ez kívülről is látszódjon.  
Órákig gyakoroltak, mire egy pár percre ki tudta zárni Melkort a gondolataiból. Mairon még folytatta volna, a hasogató fájdalom ellenére a szemei mögött, de Mestere nem engedte. Odalépett a makacs maiahoz, aki még akkoris inkább próbálkozott, csakhogy bizonyítson, igenis meg tudja csinálni. Megérintette a fiú homlokát egy egyszerű "aludj" parancsot kiadva, és Mairon abban a pillanatban a karjaiba zuhant. Letette az ágyra fáradt tanítványát és visszatért terveihez az asztalhoz.