Az egyik ork vezér és a balrogok kapitánya, megosztotta Melkorral a véleményét. Szerintük, Mairon haditerve jó ötlet volt és annak ellenére, hogy Feanor feje a nyakán maradt, sikeresen visszaverték a férgeket az ifjú kovácsmester ötletével. Habár megszegte Morgoth nagyúr parancsát, megmutatta magát a harctéren és annak ellenére hogy tapasztalatlan volt, jól harcolt. 
Az ifjú maia kardja a kerekasztalon világítani kezdett, ahogyan ő egyre közelebb került a nagy csarnokhoz, hogy beszéljen Melkorral.
Sajnálom, sajnálom, sajnálom - mondogatta halkan magának, összeszorított kezekkel, már nem a tündevér áztatta páncéljában, amit könnyedén magára varázsolt, hanem egy földig érő, uszályos fekete ruhában, aminek az öve vérvörös volt és derekától a mellkasa közepéig ért. Az ork odakísérte a nagycsarnok bejáratához, majd ment, hogy többi feladatát is teljesítse. 
" Ancaran, ugye...szerinted nem mérges rám nagyon?" kérdezte a maia. Közben eszébe jutott az is, mi van akkor, ha Feanor elárulta őt Aulenak? Nem, nem történhetett meg....
A tündekirály mély sebet kapott és ennek a tudata nyugtatta az ifjút, aki leginkább nagyura véleménye miatt aggódott, pedig csak az Ő kedvéért csinálta az egészet. Most újra le kell nyűgöznie, valamivel, valamivel amiért láthatná újra a mosolyát....
Belépett a nagycsarnokba.
  Az asztalnák Melkor támaszkodott, most már szokásos fejedelmi öltözetében, a páncélokat levetette. Gothmog és 2 ork vezér állt kicsit távolabb az asztaltól, fegyelmezetten. A félvért nem látta....csak vérnyomokat a földön, ami körül pókok sertepertéltek, apránként tisztították fel a padlóról kedvenc nedűjük. A szilmarilok és saját kardja adtak csak fényt a teremnek, ami most Mairon számára túl nagy és rideg volt. Nagyot nyelt, de bátorságot mutatva kihúzta magát és úgy lépett az asztalhoz. Jöjjön aminek jönnie kell, csak abban reménykedett, hogy adódik még lehetősége elmondani mit tett a kapu előtt.
 "Gothmog, Azog, Raguzak." mutatta be Melkor vezéreit Maironnak, aki felismerte a balrogot; vele találkozott a folyosókon első napjaiban.
Raguzakkal már találkozott, de a nagy fehér ork még ismeretlen volt számára. A műhelyben dolgozó kisebb orkoktól tudta, hogy ő Melkor legrégebbi ork hadvezére; fajtájához képest éles eszű és elszánt.
 "Mint látod, a félvért felmentettem szolgálatai alól; túl sok ork halt meg hibái miatt." Melkor lassan felegyenesedett az asztaltól és intett a maianak, hogy mennyen közelebb. "Megvitattuk a Te tetteidet is és hogy mit érdemelsz érte." 
  " Értem. nagyuram....engedetlen voltam....rendelkezz velem " emelte fel a fejét Mairon, várva amit kapni fog, szidás, vagy akár hogy ő is úgy végzi, mint az a hasznavehetetlen félvér. Az eddig ökölbe szorított kezeit elengedte és várta nagyurát, míg Ancaran lerohant a válláról. " Tégy úgy ahogy jónak látod. "
  Melkor előrébb lépett, majd egy pillanatra megtorpant, és vezérei is lába elé néztek meglepetten. A kis Ancaran harciasan kapálódzott a nagyúr előtt, eltökélte hogy élete árán is megvédi Mairont. Ám teremtőjének nem tudott ellentmondani, így mikor az némán elzavarta, kénytelen kelletlen engedelmeskedett.
" térdre" utasította tanoncát, miközben ellépett mellette. 
Mairon egy hatalmasat nyelt, majd bátorsággal a szívében féltérdre ereszkedett hatalmas ura előtt és térdén megpihentette fáradt, sebes kezeit, épp úgy, mint mikor hűséget esküdött neki. A homlokát se ráncolta össze, hanem nyugodtan várt, elfogadva a sorsát. Ancaranra nézett féloldalasan, hogy nyugodjon meg a kis pók, majd újra egyenesen, a nagyura lábai elé.
 "Ismételten megszegted a parancsom..." Kezdte a nagy úr szinte tárgyilagosan, közbe intve a hatalmas balrognak, aki valamit tartott a kezében.
Mairon nem látta, azt feltételezte valamiféle fegyver, vagy bilincs lehet. Továbbra se mozdult, csak várt maga elé bámulva.
"Esztelen módon kihívtad Feanort egy párbajra és ezzel odacsaltad az összes tündét az alig őrzött kapukhoz..."
Mairon szíve veszettül kalapált, mikor mestere mögé lépett és átvette azt a valamit Gotmogtól, aki most némán visszaállt a helyére. Valami hideget érzett hirtelen a fején, összeszorította a szemeit; most már végérvényesen fogalma sem volt mi lehet az, és felkészült halálára. Eddig tartott, most lassú kínhalált fog halni. Melkor elevenen megnyúzza ahogy ígérte és visszaküldi Aulénak a bőrét...
 "Ám ezek ellenére vezéreim felhívták rá a figyelmemet, hogy a terved valóban működött, bátran harcoltál a csatatéren, lelkesítve a fáradt orkokat; és Feanort becsapva megsebesítetted." Melkor visszalépett elé és engedélyadóan széttárta karjait.
"Kérlek állj fel, Mairon, mostantól csapataim sikerei a te felelősséged. "  
Mairon szíve szinte megállt egy pillanatra a hallottaktól és felegyenesedett. Kitapogatta a fejére helyezett, nehézkes tárgyat, ami koronának tűnt, épp olyannak, amit a nagyura is viselt, benne tüzesen fénylő lávával, ami egy szem alakjában rajzolódott ki. Hatalmas kő esett le a szívéről, amint meglátta a nagyura épp hogy csak észrevehető mosolyát.
" Így lesz, nagyuram! " mondta magabiztosan és sietve, újra meghajolt Melkor előtt....
Bár legszívesebben megcsókolta volna őt.
 A balrog és a 2 ork egyként kiáltott fel, karjukat az égbe emelve; jelezvén, hogy együtt örülnek vele. Majd mindegyikük meghajolt Melkor és Mairon felé is, mielőtt távoztak. Melkor elvette az asztalról a kardot és odalépett Mairon elé, hogy visszaadja neki azt.
 "Ha hihetünk a pletykáknak, Feanor belehalt a sérülésébe nemsokkal azután, hogy visszaért a táborukba" És végre megengedett magának egy féloldalas mosolyt. 
" Mégsem hozhattam el neked aranytálcán a fejét. " tette vissza a kardot annak hüvelyébe és duzzogott magában, de ugyan akkor a hadvezéri szerep büszkeséggel töltötte el őt.Magabiztosan megragadta nagyura arcát és lehúzta magához egy hosszú, mélyre hatoló csókra, amire a vala egyáltalán nem számított 
Bár meglepte a hirtelen támadás, nagyon is örült neki; maga is alig várta, hogy kettesben maradjon végre a fiúval. Szorosan magához húzta amíg a csók tartott, és az után is csak annyira engedte távolabb hogy a szemébe nézhessen.
 "Most, hogy lett némi szabadidőnk, mihez lenne kedved?"
 " Szeretném, ha továbbra is tanítanál engem. Mindent tudni akarok...és megfelelő partnerednek lenni, Melkor. Azt a félelmet akarom látni a tündék szemébe, amit ma, a csatatéren, azt a rettegést....taníts...de ettől függetlenül, kettesben szeretnék lenni veled, balrogok, orkok és mindenki más nélkül " nézett nagyura mély, sötét szemeibe és a mellkasára hajtotta a fejét. 
  "hm...Megígértetted velem, hogy nem olvashatok a gondolataidban; úgyhogy értékelném ha kicsit jobban körvonalaznád a ma estére összpontosítva. Én például rögtön éhen veszek"
és ismét megjelent a pimasz vigyor a kacéran sunyi tekintettel; közben továbbra is a helyén tartva Mairont. 
" van egy olyan megérzésem, hogy nem húsra, gyümölcsre, vagy eféle ételre vágysz " mondta, összefonva maga előtt a kezeit és az ajka bal szélébe harapott, nekidőlve a hatalmas asztalnak, a vörös haja pedig az arcába hullott. 
"tévedsz, igenis húsra vágyom" Lassan felkényszerítette Mairont testével az asztalra, és két lába közé állt be. "plusz mindig is kíváncsi voltam mi mindenre jó még ez a fadarab" Ahogy előre hajolt, hogy 2 kezét letámassza az asztalra Mairon kis híján hátraesett és egy halom bábut feldöntött. Némi szerencsétlen próbálkozás után inkább átkarolta a széles vállakat, és a biztonság kedvéért egyik lábával is megkapaszkodott mesterében.
 " a ma esti program része lehetne a tanításom, új, különleges varázslatokra" sóhajtott fel szemforgatva Mairon, továbbra is maga előtt összefont karokkal. " bár van egy olyan megérzésem, hogy a mai csata olyan éhessé tett, hogy türelmetlenkedsz és nem bírsz várni....igazam van? Jut eszembe....valamikor a fivéreid is meg kellene lepnünk, nem gondolod?" döntötte meg huncutul a fejét.Tetszett a korona a feje tetején és az, hogy kitüntette ezzel őt a férfi, akárcsak figyelmével és mosolyával.
" Melkor....bármikor bejöhetnek a szolgáid... " pirult el kicsit Mairon és teljesen hátradőlt az asztalon. 
 "pont az benne a jó...és nem csak az enyéim, Mairon úr" Vigyorgott Melkor előrébb hajolva, és nekiállt fogaival lebontani hadvezéréről a ruhát.
Mámorító volt még a gondolat is Mairon számára, már nem egyszerű tanonc, aki csak tétlen mászkál a palotában, amíg Melkor nem ér rá vele foglalkozni. Most már a hadvezére és szeretője is. Nem érezte egy pillanatig sem megalázónak ezt a kifejezést kapcsolatukra; Melkor mellett nem holmi kihasználni való tárgynak érezte magát, hanem a partnerének.
  Mairon magabiztosan elmosolyodott, megsimítva a férfi arcát.
 " túl sok a ruha rajtad...." mondta neki kaján hangon és megragadta a haját, hogy magához húzza őt s mikor a férfi hosszú nyelve a nyakához ért, ő hangosan felnyögött s ez visszhangzott a palota üres termeiben. " nem...veted le? " 
  "ha neked úgy kényelmesebb..." vetette le a felrótt ruhadarabokat Melkor, és feljebb igazította társa lábait, hogy kényelmesen hozzáférjen. Most viszont nem akarta az időt húzni, de úgy vette észre Mairon se bánja, és nemsokára már meg is állapították, hogy kellőképpen stabil a terepasztal. Bár a bábuk szépen, ütemre, elkezdtek lerázódni róla. 
Mairon ütemre hangosodó nyögdécselései megtöltötték a termeit, s mire végeztek, az összes báb lepotyogott az asztalról. A vörös szemei lángra kaptak, de a testét már tudta kontrolállni, hogy ne égesse fel az egész asztalt. Kéjesen nézte partnerét s többször megnyalta a száraz ajkait. Hosszú körmös ujjhegyeivel megemelte Melkor állát s mielőtt végeztek volna, még egyszer összecsókolta a nyakán a sötét bőrt...
Mairon óvatosan felült az asztalon, továbbra is Melkor vállaiba kapaszkodva. Kihúzta az arcából a lángvörös fürtjeit és elégedetten elmosolyodott.
" Elégedett vagy, Melkor? " kérdezte pimasz arccal
"egyelőre..." Vonta fel szemöldökét és jelent meg egy kacér vigyor összekuszálódott haja mögött. Erősen tartotta a maiat a karjaiban míg kisimult, boldog vonásait figyelte, de mélyen a gyomrából feltörő korgás megzavarta a csendet. Most jutott eszébe, hogy valóban, utoljára Aulénál evett, azóta csak azt a 2 szem gyümölcsöt...
" Mit ennél? " kérdezte a maia. " hozassak valamit? " Mairon megérintette a vala hasát, majd visszavarázsolta magára a ruháját, mielőtt még valaki meglátja így.
"bármit...csak hús is legyen benne" Melkor is visszaöltötte szokásos köntösét, bár őt nem zavarta ki hogy látja a saját otthonában. Máshol se nagyon. Halkan kuncogott, mikor erről eszébe jutott egy ünnepség, ahol eléggé meglepte Yavannát... "és valakivel ezeket is tetesd vissza" Mutatott most már nevetve a földön fetrengő bábukra, és elindult a hálója felé. Némi átalakításon gondolkodott és gondolta míg Mairon intézi a kései vacsorát, ő kipofozza kissé a hálótermet.
Mairon megigazította az új koronáját, majd tapsolt kettőt és utasította az orkokat, hogy tegyék rendbe a nagytermet, majd arra is megkérte a lényeket, hogy szerezzenek valami Melkor fogára valót. Nem tudta, milyen ételben lelné a kedvét, így kiküldött pár ork vadászt a közeli erdők egyikébe, hogy vadásszanak valamit és térjenek vissza mihamarabb, addig is, rendbe tette egy kicsit magát is.Áfonyamártással, szarvashús készült a nagyuraknak, amit egy gyenge karú ork nyújtott át Maironnak, meghunyászkodva a vörös szemű ifjú előtt. Ő pedig átvette s megindult a hálótermébe, melkorhoz...