Melkor a cellák irányába indult meg éBredés után. Előző nap egész sok elfet sikerült elfogni orkjainak. Szüksége volt új lényekre, és jelenleg is kIsérlezett az orkok kialakításával.
Ez idő alatt Aule kétségbeesetten kereste féltett kovácstanoncát, és próbálta megértetni a többi valának, hogy szerinte Melkor rabolta el bosszúból.
A reggelt Mairon ismét a műhelyben töltötte az új, kíváncsi orkjai társaságában, akik érdeklődve jegyzetelgettek, hogyan is kovácsol a vörös ifjú.
" az mi lesz mi lesz? "
" Az a nyele. " válaszolta és mutatta a kisebb orknak Mairon.
" Ez olyan mint egy nagy buzogány! "
" Neeem khr khr! Az egy kalapács! " morogta a felfedezést tévő orknak a másik.
Mairon pedig bólintott.
Ő maga is alig bírta felemelni a nála is hatalmasabbra alkotott fegyvert, de büszke volt a remekműre. Az orkok hátra is léptek, mert ha elejti, az nekik végzetes lesz.....
Az orkok, kik ekkoriban még kevésbé voltak agresszívak, főleg ha az illető közéjük tartozott, szüntelen kérdezgették a fura külsejű fiút. Sose láttak még hozzá hasonlót, és egy kicsit tartottak is tőle. A nap felére már némán beleegyeztek, hogy nem lehet más mint az ő új mesterük. Elvégre Melkor nagyúrnak rengeteg teendőnek van azokkal a sunyi elfekkel, nem ért rá velük foglalkozni.
" Nagyuram " kezdte el keresni a vörös ifjú a mesterét, huncut vigyorral a szép fehérkés arcán. Egy térd fölé érő, lenge köpenyt viselt, hosszú, lábat eltakaró csizmával és egy nadrágfélével, a haja egy részét pedig varkocska kötötte, hogy ne lógjon az arcába, míg kovácsol. Lopakodva járta be a termeket és kereste urát.
"mi a fenének ekkora palota..." morogta, mikor már hosszú ideje kereste. Végül elcsípett p@r őrjáratozó orkot, hogy merre jár uruk.
Melkor még mindig a rabokkal. Volt, válogatott kínzásoknak kitéve őket. Valahogy egyik se volt az igazi. Egy erősebb fajt is akart, aki megállja helyét az edzett elf-harcosokkal szemben is. Ráadásul nemr~g hírét vette a másodszülöttek megerősödésének. Mostani orkjai ellenük készülnek, hogy lerohanják őket, igába hajtsa a gyenge, jelentéktelen fajt. Beszivárgásra, hosszas szövetkezésre méltatlannak tartotta őket, inkább az egyszerű megfélemlítést választotta ellenük.
" Nagyuram, idebent vagy? " sétált le a végtelennek tűnő lépcsősorokon a kínzóteremnek keresztelt szobába, ami az elkapkodott elfek tömlöcei mellett volt.
Elsőre csak bepillantott, hogy meglesse mivel is foglalatoskodik az ura, majd magabiztosan belépett, nem zavartatva magát a foglyok miatt.
" Hát itt vagy! Mindenütt kerestelek már téged " mondta a vörös maia.
Melkor leengedte a levegőbe emelt magas, sápadt elfet. Ez a példány nyerte el eddig legjobban tetszését.
" mi járatban, Mairon?" a lábainál kúszó elfet pontosan annyira vette figyelembe mint egy élettelen fakérget. Megfordultábban még lábbal odébb is tolta maga elől. Az egyetlen fényforrás a szilmariljai voltak a teremben, valamiként mégis mintha elszívták volna minden mástól ezt a kiváltságot.
" Később, gyere a műhelyembe, készítetten neked valamit " mondta kedvesen Mairon, de aztán észrevette, hogy ez egyik elf őt nézi, szinte segélykérően. Talán mert más lenne?
Eszébe jutott amit a vala mesélt neki este, így dühödten az elfre förmedt.
" Még egyszer rám emeled azt a mocskos tekinteted, kiszúrom a szemeidet, ÉRTVE VAGYOK?!" Mordult fel a fiú és lángra kaptak a szemei
Az elf összerezzent a lángoló szemek láttán és gyorsan lesütötte a sajátjait. Tudták mi vár rájuk, de nem akarta még nagyobb borzalmaknak kitenni magát.
"nemsoká csatlakozom hozzád" azzal a nagy úr visszatért aznapi feladatához. "de ha szeretnél, itt maradhatsz tanulni" mondta miközben a kétségbeesetten elfelé kúszó elf után lépett és nyakánál megragadva felrántotta.
"Maradok....Jut eszembe...Eonwe, jajj ne nézz már így! Szóval, Eonwe mindig engedte hogy vívjak....nem bánnád, ha ezen gyakorlatokat is tovább  folytatnám? Vívni is vívhatok? "kérdezte ám egy olyan dolog jutott ezzel kapcsolatban az eszébe, amit sosem gondolt volna. Pontosan tudta hogy az orkok, elfajzott tündék, akiket Melkor megkínzott.
"hm... Ebből a harcosból kiváló gyakorló partner lesz..." mélázott el Melkor a kétségbeesett elfen, aki épp próbálta lefejteni erős kezét a nyakáról; lábai szánni valóan kapálództak a levegő ben.
"ahhoz hogy orkot hozz létre, el kell gyötörnöd a lelküket. Az elfek halhatatlanok, ha csak a testet formálod át, nem fog szolgálni." Melkor ujjaitól sötét indák kúsztak az elf arcára, hajába, szemeibe, orrlyukaiba. A magas nyurga teremtés hang nélküli fájdalmas sikoltásba kezdett. Eltorzult arca és. Fájdalmas görcsbe rándult teste árulkodott csak kinjairol. Nem sokkal később lelke elvalt testétől, amit Melkor rántott ki belőle. A dühös, fényes entitás veszetten próbált menekülni a sötét árnyalaktól, míg üres porhüvelye a földre rogyott.
Mairon ezt azonban meglátta és kihúzta hüvelyéből a kardját, amit ma egy kicsit megélezett a műhelyében. Az entitás elé ugrott és a különlegesen veszedelmes karddal elé suhintott, hogy elállja az útját és ne menekülhessen.A fegyver lángra kapott, épp úgy mint annak gazdája szemei, a hosszú fürtjei pedig fellebbentek a háta mögött.
" Hova hova ily sietősen?" kérdezte Mairon vicsorogva. Le akarta nyűgözni Melkort, erre törekedett mindennél jobban.A hatalmas vala egy láthatatlan falat emelt köréjük, hogy ne tudjon elszökni az elf szelleme; kezdetnek ez is jó lecke lesz, gondolta. A körön kívülről figyelte tanítványát, aki lassan kezdte megérteni a történéseket, mikor az elf harcos 2 kecses pengét idézett meg magának. Mielőtt elfogták törzse legnagyobb harcosa volt; az első elfek, még erejük teljében, sok kezdetleges varázslatra is képesek voltak.
Nem lévén más lehetősége, megtámadta a fiatal maiat, és most testének súlya nélkül talán még veszélyesebb ellenfél volt. Mairon sokat tanult már Eonwetól, de ilyen gyors és ádáz ellenségre nem állt készen. Nagyrészt hárított csak, nem tudta mennyire árthat neki az a fegyver, amit máris irigyelt - feljegyezte magának fejben, hogy ráveszi Melkort, tanítsa meg neki, hogy tudja így használni a sajátját.
Az elf ebben a formában szinte fáradhatatlan volt, így lassan teljesen a tanonc fölé kerekedett; Melkor ekkor elégelte meg a harcot, és egy új elmélete kipróbálása mellett döntött. Árnnyá változott és birtokba vette tanítványa fáradó testét. Nem vette át teljesen az irányítást, hagyta hogy a maia tapasztalhasson és tanulhasson tetteiből. Az éjjel gondolta ki ezt a megoldást, gyorsabbnak és hasznosabbnak vélte, mint magyarázni és szövegeket magoltatni vele hosszú heteken keresztül. Miért ne működhetne a harci technikákkal is? Melkor tudásával pár mozdulattal vissza tudta verni a fiú ellenfelét, és egy gyors mozdulattal porrá égette a szellemsíkról előhívott fegyvereit.
Az elf minden reményét vesztetten rogyott térdre, kegyelemélt könyörögve, de a most őt irányító Melkor ellentmondást nem tűrően parancsolta a legyengült lelket a többi kitépett szellem közé a börtön mélyére, egy ajtó nélküli elvarázsolt üregbe. Csak ezután öltött testet újra, elengedvén és visszaadván Maironét.
Mairon hatalmasat sóhajtva rogyott össze, amint Melkor elhagyta a testét, hevesen kapkodta a levegőt és a mellkasát markolta, ám nem akart gyengének tűnni, így azonnal feltápászkodott és míg lefelé nézet s haja eltakarta az arcát, csak mosolygott....
Meg kell tanulnom így harcolni, erősebb akarok lenni mindenkinél...gondolta magában, majd Melkorra nézett.
" Gyötörd meg, míg nem könyörög azért hogy a lelke is elpusztuljon " nézett végig a kompániát tüzes tekintettel " Ha végeztél, gyere a műhelyembe. Ott foglak várni téged, "
A fiatal maia gyors léptekkel hagyta ott a kínzótermet, szinte vicsorogva. Nem tetszett neki, hogyha Melkor nem avatkozik közbe, legyőzi őt az elf. Persze hálás volt a mozdulatoknak amiket mestere tanított a testének, de ettől még fortyogott magának. A pengéjét eldugta a hüvelyébe, majd visszatért a műhelybe, ami előtt két kíváncsi és lelkes ork várakozott.
Melkor nem tudta nem észrevenni tanítványa hirtelen haragját. Csak mosolygott azon, hogy mennyire magas követelményeket állít saját magának a fiú. Úgy döntött mára elég lesz az elfek gyötréséből, még ezt az új testet is beburkolta egy bábszerűségbe a sötétség segítségével és elindult a műhely felé. Talán ha átadhatja az ajándékát, akkor kicsit megnyugszik.