"Hozzátok rendbe a kaput, és küldj ki orkokat foglyokért. A kohókban nem akarok senkit tétlenül meglátni! - Adta ki az utasításokat a sérült lénynek. Máskor ízekre tépte volna büntetésül a vereség miatt, de most minden katonájára szüksége volt, hogy legerősebb szövetségese ellene fordult mohóságában. Ki kell pihennie magát és mihamarabb nekilátni legújabb szörnyetege létrehozásának. Hatalmas lesz, nagyobb mint egy épület, a pikkelye bőre erősebb minden páncélnál; egy könyörtelen gyilkos, aki csak neki engedelmeskedik, senki másnak... Miközben átgondolta az utolsó apró változtatásokat is, visszakúszott ágyába; de nem tudott nyugodni, így hátát a falnak vetve bámult maga elé a sötétbe.
" Melkor " érintette meg a vala hátát Mairon " Gondolkodtam és...szeretnék kérdezni valamit tőled. " fordult felé, szorosan a hátához simulva a mellkasával, a bal kezét pedig a derekánál előrecsúsztatta, hogy megérintse a vele ellentétesen fekvő ura törzsét.
Melkor kissé megrezzent, annyira elmerült a terv részleteiben.
"kérdezz, Mairon..." Adta jelét, hogy figyel rá, továbbra is a fiúnak háttal fekve, bár most már kicsit megkönnyebbültebben érintésétől.
" Én...." szólalt meg félénken " Én is teremthetnék? Úgy mint te, nagyuram?" érintette a homlokát Melkor hátához. Kimondta....megkérdezte, bár tartott a válasz nemlegességétől
Erre már megfordult a nagy úr, és egy kis ideig szúrós tekintettel vizsgálta tanítványát, aki szemét se merte kinyitni még mindig ugyanúgy fekve mozdulatlanul- csak karját húzta vissza arca elé amikor Melkor megmozdult. Láthatóan tartott a választól, nem volt kétséges.
"Még nincs meg hozzá az erőd." Mondta ki a rideg tényt, várva, mit reagál a fiú.
" De..." dadogta csalódottan, bár számított rá. Azonban, ahelyett hogy gyengeséget mutatott volna, felült, annak ellenére hogy szúró fájdalom nyilalt a fenekébe. " Ne becsülj engem alá!! " vágta a valához, majd megsértve elfordult az ágy ellentétes végébe.- majd én megmutatom neki - gondolta. Bizonyítani akart a valának, hogy méltó társa....az egyetlen...aki a társa lehet...
Melkor fáradtan felsóhajtott, és hátradőlt az ágyon. Pár perc után könnyedén kinyújtatta karját a maia felé, és gondolatain keresztül kérlelte feküdjön vissza mellé. Nem akarta, hogy túl hamar esetleg elbízza magát tanítványa; de az nem jelenti azt hogy ne tesztelhetné képességeit.
A maia nem sokáig fortyogott. Megérintette Melkor karját és magabiztosan mellébújt, fölétornyosulva pár pillanatig, közben a kissé hullámos vörös haja lepelként eltakarta kettejüket. Csak nézte a vala arcát, majd lehajolt hozzá és az orra hegyére nyomott egy apró csókot.
A sötét úr csak elmosolyodott büszkén, és míg magához ölelte könnyű, meleg lepelt hívott elő maguknak. Ardán töltött első napjai óta, ezen az éjjelen (vagy már nappal?) aludt újra békésen, pihentetően.
Reggel, azonban mikor Melkor kinyitotta a szemeit, Maironnak csak hűlt helye volt mellette a hatalmas ágyán. Sehol sem látta a maiát, hiába tapogatózott körbe a fekhelyén, ő nem volt mellette.
Kisebb pánikroham környékezte, úgy pattant ki az ágyból, öltötte fel ruháját és indult el bejárni palotáját, hogy megkeresse Mairont. Ahogy egyre tovább kereste, egyre nagyobb félelem lett úrrá rajta. Elárulta volna?? Lehet valójában mégis Aule kémje? Hogy lehetett ennyire vak? Vagy talán csak képzelte az egészet? Elvégre Ungoliánt mérge hallucinációkat is okozhat. A sötét gondolatoktól bőre is szürkülni kezdett, így állt irtózatos trónterme közepén, haragját hagyva egyre jobban elhatalmasodni önnönmagán.
Azonnal neki kell látnia a sárkánynak! Lábától nem messze hevert a földön még mindig koronája - legalább a szilmariljai még megvannak. Felvette a köveik miatt súlyossá vált fejdíszt és a hirtelen megsokszorozódó ereje sötét árnyakkal és iszonytatos visító szellemalakokkal töltötte meg a csarnokot. A fájdalomtól, amit a lassan fejéhez égő korona okozott a palotát megrengető üvöltéssel látott neki a sötét anyagból megformálni egy hatalmas, csupafog, gyíkszerű lényt.
A palota beleremegett a férfi üvöltésébe, Mairon, aki egész reggel a lávafürdő melegét érezte, megrettent. Mi történhetett?
Kérdezte magától, majd gyorsan kipattant a medencéből, magára kapva egy uszályos fekete köntöst és a mestere üvöltésének irányába kezdett rohanni olyan gyorsan, ahogy csak a lába bírta. Mi van akkor, ha a méreg utóhatása ez? Aggódott a mestere miatt, ez pedig visszatükröződött az arcán.
Felszaladt a hosszú csigalépcsőkön, majd a trónteremben kötött ki.
Mikor megtalálta, el se akarta hinni amit lát. Árnyak, hangok cikáztak körüs körül, kavargó viharként, közepén egy sötét alak, fején 3 izzó fény. A kavargó sötétség lassan alakot kezdett ölteni a karjait magasba tartó mestere előtt, és Mairon döbbenetében hátralépett, amint meglátta a trónterem tetejéig felnyújtózó lényt. Reszketve nézte végig, amint teste betölti a termet. Összetekeredve fért csak el, gazdáját, teremtőjét körbe véve. Mikor az utolsó megkínzott lélek is eltűnt a sárkány izzó szemében, Melkor összerogyott, és karjaival igyekezett megtámasztani magát.
"Glaurung" Mondta ki szinte suttogva, mire a gyík urára tekintett és forró gőzt fújt ki orrlyukain.

Mairon, az ifjú maia összeszedte minden bátorságát, hiszen ez már nem Aule nagyúr műhelye és a békés palota volt, hanem magának Melkornak az otthona, amihez alkalmazkodnia kellett, hiszen megigérte: Örökre mellette marad.
Nyelt egy hatalmasat és a hosszú köpenyujja alatt összeszorította a kezét, a szeme pedig bátran lángolt. Nem lehet gyáva és nem hátrálhat meg egy ilyen lény láttán sem, hiszen mi lesz akkor ha befejezi a sok tanulást és Melkor esetleg maga elé emeli? Hogy tisztelnének azok a fura, ork nevű lények egy gyáva urat?
Mairon megindult Melkor és a gyíkszerű lény irányába, izzó magabiztossággal, de mindez mellett továbbra is aggódott, hisz miért ordított, mi lelte Melkort?
" Nagyuram! " szólalt meg végül az elveszettnek hitt Mairon.
A hangra Melkor és sárkánya egyszerre fordult felé, haraggal szemeikben. A sötét úrnak nem volt ereje felkelni, de hű szolgája máris sziszegve lávát kezdett forralni torkában és úgy helyezkedni, hogy végezhessen a jövevénnyel.
"mit keresel itt?!" förmedt rá a fiúra, akire most mérhetetlenül haragudott. A fáradtság és a fájdalom elvették az eszét, úgy gondolta a fiú elárulta és csak egy kém, akit Manwe küldött Angband kifigyelésére.
" Hogyhogy mit keresek itt, Nagyuram?" Kérdezte értetlenül Mairon és összeráncolt homlokkal Melkor felé lépett, akit sötétség vett körül. Nem mutathatott félelmet a hatalmas lénnyel szemben, látszott rajta, hogy azonnal megérezné.
"Nem kéne már félúton lenned, fivéreim házához?" Kérdezte gúnyosan Melkor, lassan visszanyerve erejét és felegyenesedve. Sötéten izzó szemeivel figyelte a lassan közeledő alakot, míg Glaurung izgatottan mocorgott, a hang nélküli parancsra várva. Mairon látta, amint nyál helyett izzó láva csurgott ki a borzadalmas gyík száján.
" Nem, nem kellene, nagyuram, kétlem, hogy ott engem már szívesen látnak. " válaszolta, bár gondolt már arra, hogy valószínűleg fejvesztve keresteti Aule. Nem nézett a gyíkszerű lényre, hanem egyenesen a vala elé lépett.
Melkor homlokát ráncolva, elkínzottan bámulta a maiat. Próbálta összerakni a történteket, és olvasni a fiú fejében. Lassan lehiggadt, pusztán Mairon tekintetétől. Mint mindig, most is megnyugvást lelt benne, és az apró lángokban a pupillája körül. Intett Glaurungnak, aki hatalmas gőzfelhőt fújt, majd a felgyűlt lávával a terem tetejére égetett magának kijáratot, azon mászott ki a délelőtt égbolt alá. Mester és tanítványa ismét kettesben maradtak, csak a mennyezetről potyogó morzsalékok árulkodtak róla, hogy nem dermedt meg az idő.
Mairon fehér teste a köntöse akatt még izzott a lávafürdő után, amiben fél óráig áztatta magát, és a vörös haja is nedves volt tőle. A nyaka és a vállának egy kis része kilátszott a köntöse alól, ahogy lassan féltérdre ereszkdsett Melkor előtt, és lehajtotta a fejét, ránehezkedve a térdére.
" Bocsáss meg, ha okot adtam rá, hogy dühös légy rám, Uram...." válaszolta megbánással a maia.
Még sajgó, de lassan kitisztuló fejével, a vala észrevette, hogy merre járhatott imádottja. Magát még párszor mindenféle nem kellemes jelzővel illette, mielőtt kesztyűbe bújtatott égett kezével megérintette arcát, és finoman felegyenesedni kényszerítette. Továbbra is felfelé tartva Mairon állát, várta ki míg az kinyitja szemeit.
"Megbocsátok..." Mondta egyszerűen és gyengéden, de az ifjú mágus szerint túl röviden megcsókolta ajkait.
" Soha nem fog előfordulni, még egyszer nem, nagyuram....soha, soha nem foglak elhagyni, ez eszedbe se jusson..." suttogta a csókba Mairon és a férfi mellkasának támaszkodott, hogy megnyugtassa. " Hogy nevezed az új teremtményed, Melkor? " kérdezte, a hátát cirógatva a vörös ifjú. Lenyűgözte, ahogyan megszületett a gyíkszerű lény.
Ahogyan már említette Melkornak, ő maga is alkotni vágyott, de még nem jött el az ideje, ezzel is tisztában volt az ifjú, de korántsem becsülte le önmagát. Megemelte a fejét és óvatosan hátralépet egyet, közben megfigyelve az ura tekintetét és abban az imádatot, amivel felé nézett.
"sárkány, ő Glaurung" - mutatott az új díszére a teremnek a plafon helyén, elvigyorodva. "a pikkelyeit nem hatolhatja át fegyver, forró lávát tud okádni az ellenségeire, és vélhetőleg erősen fog ragaszkodni az arany minden forrmájához, hiszen abban érzi a jelenlétem.... Többet is akarok belőle, másféléket is, olyat ami a levegőbe is tud emelkedni!" Magyarázta átszellemülten tanítványának, nagyon megörült hogy valaki érdeklődik a munkája iránt. Ahogy mutogatott kezeivel a levegőben, kis árnyakkal jelenítette meg amiről beszélt. Mairon lenyűgözve figyelte az előadást.
" Csodálatos, nagyuram! El sem tudom képzelni miért zavarja a többi Nagyurat az, amit csinálsz. Hiszen, lenyűgöző, mindez, amit létrehoztál! " mondta lelkesen, őszinteséggel a vöröses szemeiben Mairon. Csodálta a valát.
" Jut eszembe, szükségem van egy műhelyre, ahol kovácsolhatok és gyakorolhatok, persze ha nem bánod. Ami a hálótermet illeti....gondolom azt szeretnéd ha az éjszakákat melletted tölteném?"
"ezt majd egyszer elmondom neked, elég hosszú történet..."sunyin sandított a válla fölött Maironra "az elsőt akár most is megmutathatom, a másodikra pedig, jobban szeretném ha alattam, rajtam, fölöttem..." És lassan közel lépett az egyre jobban elvörösödő fiúhoz.
" Mutasd meg kérlek a műhelyem és...légy szíves ne hozz zavarba, drága nagyuram." Hajolt visszavágva Melkorhoz és a mutatóujját végighúzta a vala izmos mellkasán, huncutsággal a vöröslő szemeiben.
Melkor még sunyibban vigyorgott, már ha ez lehetséges egyáltalán, és hirtelen Mairon nyaka után kapott, hogy megharapdálja. Majd mikor próbált szabadulni, elengedte, belecsípett a fenekébe, és könnyed léptekkel elindult:
"Akkor kövessen, őnagysága!" Élcelődött a fiúval, és jót derült amikor elképzelte most milyen arcot vághat mögötte MAiron.
Mairon magában motyogott, majd megigazította a köntösét, ami szinte leesett róla, hiszen még arra se volt ideje hogy normálisan felöltözzön. - őnagysága mi?-sóhajtott, de elmosolyodott Melkor viselkedésén, bár jelenleg az új műhelye érdekelte a leginkább és hogy a vala kedvében járjon, na meg tanuljon.
Azonban kezdett rájönni, mivel is vághat neki vissza, ha a nagyurának rosszalkodni támadna kedve.